Nemzeti gyásznapunk 1920 június 4 odasorakozik nagy gyásznapjaink sorába: 1241 – a Tatár invázió, 1526 – a Mohácsi vész, 1541 – Buda török kézre kerülése, 1711 – a Rákóczi szabadságharc vége, 1849 – a 48-as Szabadságharc leverése, 1947 – a Párizsi Békediktátum, 1956 – Forradalmunk és Szabadságharcunk eltiprása és megbosszulása.

Trianon a ránk kényszerített békedikátumával, országunk feldarabolásával, népünk egyhamadának ellenségeink csizmája alá vettetésével, országunk kirablásával mégis csak kiemelkedik nemzeti tragédiáink közül, melyenek átkos terhét majd’ száz éve hordozzuk, s alatta sorvadunk és fogyunk – az akkor ütött seb még ma is nyitott, élő és fájdalmas s nem tud gyógyúlni.

Álljanak itt a tények, amit nem lehet elégszer elismételni: A trianoni békediktátum következtében az Magyarország területe 282,870 - ről 91,114 - km² -re zsugorodott, lakossága 19 millióról 8 milliónál is kevesebbre. A történelmi Magyarország területéből Románia 102,782 km²-t kapott. Megkapta Erdélyt, a Partiumot és a Temes bánság felét. Csehszlovákia 62,937 km²-hez jutott a Felvidéken és Kárpátalján. Szerbia Horvátországon kívül Bácskát, Temes felét és Muraközt is elvitte, 20,956 km²-t. Mindezek tetejében az Őrvidéket Ausztriának adták: 5,055 km²-t. Elszakítottak 3.5 millió magyart, akiket ellenségeiknek védtelenül szolgáltak ki. A szántóföldek kétharmadát, vas- és szénbányák négyötödét, só- és rézbányák összességét, az erdők és szőlők háromnegyed részét vették el. Elveszett a haszonállatok kétharmada, vasúti fővonalak nagy része, és az összes jó karban lévő vasúti kocsi. Az elszakított területekről mintegy 200,000 tisztviselő, tanitó és érelmiségi menekült a csonkává tett hazába. A megcsonkolt és kivéreztetett országnak még háborús jóvátételt is kellet fizetnie: 200 millió aranykoronát! Magyarországot Trianonban nem csak büntették, hanem ki akarták végezni!

A kérés felvetődik: lehet-e a Trianoni Tragédiáról ismételgetésén túl valami újat mondani, új megvilágításba és új látásban szemlélni?  Lehet, ha figyeleme vesszük a mai nemzetközi helyzet egy szegmensét, nevezetesen az ISIS nevü szélsőséges iszlám szervezet amely nemcsak kegyetlen genocídiumok elkövetésében vétkes más vallásuak, köztük keresztények ellen. Hanem ezentúl ez év március eleje óta történő évezredes mezopotámiai kultúr-emlékek módszeres rombolását, pusztítását végzi ami miatt is óriási a nemzetközi felháborodás és tilakozás, annyira, hogy „az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) elítélte és háborús bűntettnek minősítette a rombolást, és jelezte, hogy az ENSZ-hez és a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult az ügyben”(Magyar Kurír).

Ez az jelenti, hogy békeidőben is lehet háborús bűntettet elkövetni ami kövekezményekkel jár.
Felkell ismernünk, hogy a trianoni békeparancs is alapjaiban a történelmi Magyarország ellen békeidőben elkövetett háborús büntett volt! Vagyis a trianoni békeszezrődés annak álcája alatt ravaszul rejtve alapjában véve békeidőben elkövetett háborús büntett volt!

    Nem az volt-é, amikor a szövetséges hatalmak a fegyerszünet megkötése után,  tehát a háború de facto megszünte után egyes hatalmaknak megengedték, ha ugyan nem ösztönözték, hogy fegyveres intervenciót indítsanak Magyarorság ellen. Így a Cseheknek a Felvidéken, a Szerbeknek a Délvidéken és a Románoknak Erdélyben?

Nem az volt-é, amikor a Központi hatalmak Woodrow Wilson amerikai elnök által meghírdetett 14 pontos békajánlatára ezek fegyveszünetet kértek – bízva   egy igazágos békében? Amiből semmi sem lett!  Ezáltal az egész békeígéret egy óriási  átveréssé lett!

Nem az volt-é, amikor a Páduában 1918 november 3-án megkötött tűzszüneti megállapodás ellenére a francia Vix ezredes újabb és újabb demarkációs vonalra szorítatta vissza Magyaroszág határait, amelyet a békekonferenciának tárgyalásos alapon kellett volna megtennie? Mindezzel álságosan fait accomplit teremtett a szerződés aláírásának idejére!

Nem volt-é az, amikor a béketárgyalásokor Párizsba meghívott magyar delegációt nem engedték a tárgylóasztalhoz ülni, akik csak átvehették az előre elkészített békparancsokat, majd reagálhattak azokra. Ezért  ez a procedúra nem nevezhető béketárgyalásnak, hanem békediktátumnak! 

Nem az volt-é, amikor a békeszerződés parancsszavával elvették és szétosztották az ellenséges szomszédok között Magyarország 2/3-ad részét, holott a vitás területekre nézve  népszavazást ígértek? 

Nem az volt-é, amikor az anyaországtól megkérdezésük nélkül egy tollvonással elszakítottak 3.5 millió etnik magyart? Ezzel sok százezer magyar családot, rokonságot és közösséget szakítottak széjjel – kollektív bűnösséggel súlytva – holott áratlanok voltak!   

Nem az volt-é, amikor 3.5 millió etnik magyart elszakítva anyaországától, ellenséges és idegen népek uralma alá hajtottak beleegyezésük nélkül s úgy kezelték őket mint “kollektív háborús bűnösöket” – amit még a német néppel sem tettek meg a II. Világháború után!

Nem ez volt-é a trianoni békediktátum, amelyért 3.5 millió etnik magyart büntettek kollektíve volt ellenségeik uralma alá lökésével? Akiket aztán kisemmizéssel, kizsákmányolással, kultúrájuk és anyanyelvük elvételével, beolvasztással vagy állandó üldözéssel leredukálták úgy, hogy mára az eredeti többmilliós létszámuk töredékére csökkentve vegetálnak a végő felszámolás határán.

Az 1920-as Trianonban és annak másolata az 1947-es Párizsban hozott Békediktátum –  amely ellenséges haderő jelenlétében létre jött – alapjában véve “békidőben elkövetett háborús büntettek voltak”.

Trianon 95-ik évfordulóján talán már elég volt a krokodil könnyek hullatásából,  fájdalmaink világgá kürtöléséből és  az évi emlékúrákból a Trianon palotához. Itt az ideje a cselszövések, átverések és üres igérgetések gyökereit megkeresni, feltárni és az új felimerések alapján ezeket kezelni és végre igazságosan megoldani.

Edmonton, 2015 június 4