A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt

KERESÜNK

magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával. Tel: 514-288-7966 kérje Tibort.

Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
A Magyar Aranycsapat ez évben is megrendezi a Nemzeti Összmagyar Diákbajnokságot (sakk, bírkózás, asztalitenisz, magyar irodalom és történelem). További információ Gyuri bánál (814-586-9647)
STEVE Electric Inc.
Szõke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212
STEVE Electric Inc.
Szőke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831

KERESÜNK

magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával. Tel: 514-288-7966 kérje Tibort.

 

 

 

Fias Attila, a dzsessz magyar nagykövete

 

Magyar Krónika,
2016. augusztus 27.

 

Dancs Rózsa

 

 

Fias Attila nevével véletlenül találkoztam. Egy kedves, névnapot köszöntõ dalt tovabbított interneten az akkoriban a B. C. fővárosában, Victoria-ban élő Miska János barátom, amely két alkalommal is elhangzott a vancouveri magyar házban. A szövege a „közösségi”, alkalmi költések természetének megfelelõen változott, ám ugyanaz a zongorára komponált dallam kísérte. A zene szerzõjérõl János elmondta, hogy nemcsak szûken értelmezett baráti körük, hanem az egész Vancouver-sziget magyarságának büszkesége.
A Torontóban élõ és dolgozó Fias Attila zongoramûvészrõl van szó. A szülei lakhelyén, Victoria városban mûködõ Vízipoló Iskola sportklubjának az indulójához is õ szerezte a zenét, amelynek a címe: In Quest of Excellence. Hamarosan rájöttem azonban, hogy évek óta az õ zongorajátékát hallgatom, hogy a munkámmal járó feszültségtõl megszabaduljak, ugyanis a Solitudes-sorozat, amelyen õ játszik, CD-gyûjteményem nélkülözhetetlen része.
Attila azonnal válaszolt a jelentkezésemre, így rövid idõn belül találkozhattunk. Noha a szakmai világ nemzetközileg elismert és megbecsült kanadai mûvésznek tartja, Attila magyarnak vallja és érzi magát, összmagyarságban gondolkodik.

Hogy hogyan kezdõdött a zenével való kapcsolata, a következőket mondta:

“Svédországban klasszikus zenével kezdtem a zongoratanulmányaimat. Ott hét éves koromban már tagja voltam a legjobb stockholmi fiú kórusnak. A szüleim gondoskodtak arról, hogy oda bekerüljek. Közben zongorázni tanultam, a zeneirodalom alapfogalmaival ismerkedtem, és sokat játszottam, még Bartók mûveibõl is. Kb. nyolc-kilenc éves koromban figyeltem fel a dzsesszre. Ebben nyilván jelentõs szerepet játszott az otthoni légkör, hiszen édesapám szintén dzsessz rajongó. Ha visszagondolok a kezdetekre, akkor el kell mondanom, hogy elég jól tudtam használni a fülemet is, már egész zsenge koromban nagyon sokat rögtönöztem. De volt magántanárom is, aki dzsesszre tanított, és még középiskolás voltam - már Kanadában -, amikor magánórákat kaptam zeneszerzésbõl is, ami azt jelenti, hogy korán kezdtem a komponálást is.
Nem tartom magam csodagyereknek, mert tulajdonképpen szüleim, elsõsorban édesapám irányításával kezdtem rácsodálkozni a zenére. Pár évig a klasszikus zenével párhuzamosan a kézgyakorlatokra is taníttatott, majd zenekari hangszerelésre, tehát a legfontosabb alapokat ismertem meg. Torontóban mondhatni véletlenül találkoztunk egy úriemberrel, aki a zongoratanárom lett. A Timothy Eaton Memorial Church-nek volt a karnagya, zenei igazgatója. Ösztöndíjjal tanultam nála, és õ nemcsak zongorázni tanított, hanem betett a gyermekkórusba is, emellett pedig tagja voltam a Toronto Childrens’ Choir-nak is.”
Kérdésemre, hogy tudott-e énekelni is, igennel válaszolt, ám “miután megváltozott a hangom, nem énekelek, legalábbis nem profi módon. A mississaugai Cawthra Park középiskolában eltöltött évek, az iskola légköre nagyon pozitívan befolyásolta a továbbtanulásomat, itt ugyanis nemcsak zenét, hanem általában a mûvészeteket oktatták. Itt a dzsessz mellett a zene mélyebb alapismereteivel találkoztam, amelyeket különbözõ tanárok – kitûnõ tanárok – tanítottak. Meghatározó élményt jelentett számomra az a japán út, amelyen mint az iskola dzsessz énekkarának tagja vehettem részt. Tulajdonképpen ekkor értettem meg igazán a dzsessz lényegét. Ezután alakítottunk a barátaimmal egy háromtagú dzsessz zenekart, amivel több díjat is nyertünk. Nem volt nagy célunk ezzel, csak hogy lássuk, milyen lesz, és mit tudunk elérni? Jó gyakorlat volt. A középiskola után a torontói egyetem dzsessz szakára iratkoztam be, ahol dzsessz-zongora elõadómûvészi diplomát szereztem. Nem volt a legkönnyebb bejutnom a U of T-re, hiszen csak pár hely volt, de sikerült bekerültem, és ez nagyon jó volt. Hogy miért volt jó?
Fõleg azért, mert sok jó emberrel találkoztam, barátságokat kötöttem a zene révén. Nyaranta hajókon dolgoztam, majd, ahogy végeztem, elmentem Koreába, ahol egy dzsessz-klubban zongoráztam vagy hat hónapig. Ezután egyik barátommal bekerültem egy zenevállalathoz. Ez nagyon jelentõs fordulat volt az életemben, a pályám egyik legfontosabb állomása, mert itt nagyon sok CD-t készítettem, zongoráztam, egyszóval produkáltam. Stúdiói alapfogalmakat is tanultunk az egyetemen, de igazából azt, amire az elõadói pályán szükség van, az életben tanultam meg, a gyakorlat során. A zenedarabok elrendezésének titkait megint csak a stúdióban sajátítottam el. A zene olyan, hogy az embernek sokat kell tanulnia, mert képzés nélkül nem lehet mûvelni semmiféle fokon, de a lényeg mégis belülrõl jön, belsõ indíttatású. Sok kísérletezés során jut el az ember a saját hangjához, stílusához. Ennél a zenevállalatnál készítettem mindenféle zenét, a klasszikusok legszélesebb skálájától a modernekig - rock, könnyûzene, könnyebb és komolyabb dzsessz -, mindent kipróbáltam. Nem minden esetben zongorára, hanem más hangszerekre is.
Beszélgetésünk alatt kiderült, hogy Attila nyitott gondolkodású, a zene bármilyen stílusára érzékenyen reagáló muzsikus. Elmondta azt is, hogy (addig!) mintegy 70 lemezt készített, legtöbb esetben nemcsak válogatta, hanem maga komponálta a zenét. Eredetileg a vállalatunk a Solitudes volt, ma már felduzzadt, megnõtt annyira, hogy a Solitudes csak egyik része, amelyiknek a lényege, hogy a természet hangjait felviszi a zene mögé. Ma van már legalább tíz részlege a stúdiónak, tisztán csak dzsessz is. (Azóta több mint tíz esztendő telt el!) Az ott eltöltött évek alatt hatalmas tapasztalatot szerzett,
sok nagyhírû mûvésszel megismerkedett, őt is megismerték, aminek az eredményeképpen sokan meghívják zongorázni, túrázni stb.
Különösen fontos állomás volt az életében egy híres indiai mûvésszel való találkozása, aki, miután együtt dolgoztak a stúdióban, meghívta Indiába. A. R. Rahman indiai filmzeneszerzõrõl van szó, a Water, a Lord of the Ring c. filmek zenéjét is õ szerezte. Nagyon megbecsült mûvész a maga hazájában, valóságos szupersztár. “Elmentem vele Indiába, ahol zenekarral, zenészekkel ismerkedtem meg, játsztam velük, majd elmentünk koncertezni Ázsia különbözõ országaiba. Indián kívül felléptünk Szingapúrban és Ausztráliában is. A túra után még egy ideig Indiában maradtam, többször hangversenyeztem, elmélyítettem a kapcsolataimat. Oda még vissza is várnak a barátaim, kollégáim. Nagyon szeretek utazni, de az utazásaimat szeretem egybekapcsolni a zenéléssel. Az indiai közönség nagyon muzikális, zeneértõ, a hindu zene pedig mint mûvészt is nagyon érdekel. Egy másik zenei világ, amelynek a vonzásába kerültem, az a brazíl zene. Beszélek portugálul, és megértem az énekeiket, élvezni, értékelni tudom a muzsikájukat. Nyelveket könnyen tanulok. A magyart is próbálom tökéletesen megõrizni, nagyon vigyázok arra, hogy ne keverjem össze például az anyanyelvemet az angollal. Egyik szenvedélyem az olvasás, magyarul is sok könyvet olvasok, és szerintem ez segít abban, hogy a hat éves koromban odahagyott természetes nyelvi környezetembõl ne hulljak ki. Természetesen, mindez elsõsorban a szüleim irányításának, nevelésének köszönhetõ. Nagy élmény volt, amikor elõször sikerült összehoznunk egy olyan szabadságot, amikor a családunknak mind a négy tagja együtt ment haza Magyarországra. Az öcsémmel, aki Kanadában született, átmentünk Erdélybe. Székelyudvarhelyig jutottunk el. Meghökkentett az a szenvedély, ahogy ott a székelyek védik a magyar nyelvet, kultúrájukat, nemzeti hovatartozásukat. És milyen kedvesek, barátságosak, mûveltek az emberek, milyen szépek a székely lányok! Valahogy jobban magyarok, mint az anyaországi magyarok, ahogy mi tapasztaltuk. Oda még vissza fogunk menni.”

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.