Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849.október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ára. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon. Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak. Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatti megtorlással az osztrákok példát akartak statuálni.
A magyar honvédsereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatok előtt: a nemzet,szabadságvágya ellenére két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben már nem tudott tovább harcolni. Az osztrákok sértett büszkesége miatt – hogy a megadás nem előttük történt – a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a Magyar parancsnokok részére, miután az oroszok – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat kiadták. Az utóbbi büntetésnek – amelyet korábban inkább csak köztörvényesekre alkalmaztak – megbecstelenítő jellege is volt.

Vádak és ítéletek

A 30 magyar tábornok közül 15 került a szövetségesek kezére. Közülük Görgei és Kiss Pál kerülte el a hadbírósági eljárást. Két tábornok, Gaál Miklós és Pikéty Gusztáv csak hetekkel kés0bb jutott a császári és királyi hatóságok kezére.
A kortársak meglepve tapasztalhatták, hogy a cs. kir. fővezér a képviselőket viszonylag rövid igazoló eljárás után szabadon bocsátotta, a katonákra viszont súlyos büntetéseket rótt ki a pesti Központi Katonai Vizsgálóbizottmány.
A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette, az ítéleteket Julius Jacob von Haynau – akit katonái csak Einhau-nak (bökő) hívtak – mint Magyarország teljhatalmú kormányzója erősítette meg. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését a tisztekhez méltó golyó- és lőpor általi halálra változtatta.

A kivégzés

Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje megfontolt elgondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta: Gróf Vécsey Károlyt végezték ki utoljára.
I. Miklós orosz cár a kegyelem irányában próbálta befolyásolni rokonát, Ferenc Józsefet, és diplomáciai úton neheztelését fejezte ki a kivégzések miatt.
Az aradi várban aznap keletkezett és a vértanúk nevének kezdőbetűit összefoglaló onomasztikon:

"PANNÓNIA!
VERGISS DEINETODTEN NICHT, ALS KLAGER
LEBEN SIE!"
(Magyarország!
Ne feledd Halottaidat,
mint Vádlók élnek `ők!)

További aradi vértanúk

1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvédezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét.

Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
Az aradi vértanúk mellett kötelességünk megemlékezni gróf Batthyány Lajosról, az első független felelős Magyar kormány miniszterelnökéről is, akit ugyanezen a napon végeztek ki Pesten az egykori eugebäude épületének udvarán, a mai Szabadság téren.

Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban október 6-a országos gyásznappá lett. 1890. október 6-ától a pesti közönség a vigadó első emeleti termében felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatta Kossuth Lajos megemlékező szónoklatát az aradi hősökről:

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni.
Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban,
szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival
az örökké valóságon keresztelő; engem, ki nem
borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem Octóber
6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában
látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva
agg karjaimat a hála hű+ érzelmével áldom a vértanúk
szent emlékét hűségükért a Haza iránt, és a magasztos
példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával
kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a
velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a Magyar
nemzethez zeng”.
Úgy legyen. Amen!”

Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.