A latin költő Horatius Flaccus (BC 65-BC 8) egyik verséből vett idézet jelentése ”Ércnél maradandóbb emlékmű”.Voltaképpen ez az ókori római világ egyik fontos szimbóluma az örökkévalóság  megvalósítására.

A szinkretizmus kora volt az a javából, amikor a Keletről beözönő misztérium vallások: az egyiptomi Izisz és Ozirisz, a görög eleuzisi és dionézusi, valamint a perzsa eredetű Mithrász kultusz egymással versengő kavalkádja kiábándtó volt a kor gazdagjainak, hatalmasainak és intellektuáljainak. Ahol sok a vallás ott egyik sem lesz hihető! Kövekezéképpen a hatalamasok, tehetősök, filozófusok, művészek és széplelkek, hogy életcélt és halhatatlaságot, kvázi hogy örökkévalóságot teremtsenek maguknak  elkezdték építeni a maguk “ércnél maradandóbb” emlékműveit – kiki a maga tehetsége, talentuma, gazdasága és hatalma  szerint. 

Remélve, hogy rövid  földi éltük után, amikor testük már porrá lesz – amit építettek megmarad örökké és hírdetni fogja az utókornak maradandó cselekedeteiket, tetteiket és műveiket – s ha már  nem is maguknak, de neveikek örökkévalóságot  szereztek. Így álltak elő a nagy hódítók: Círusz, Nagy Sándor, Xerxész, Hannibál, Julius Caesar; a mesés kincseken dőzsölő Dárius és Krőzus, az ókor hét csodájának építői: a gizai piramisok, Szemirámisz függőkertje, Az efézusi Artemisz templom, az olimpiai Zeüsz szobor, a halikarnaszusi mauzóleum, a rhodoszi kolozus és az alxandiai világító torony – egytől egyig hallhatatlannak vélt művek voltak.

Jóllehet fizikailag elpusztultak ugyan, de nevükben ma is élnek és élni is fognak amí világ lesz
Az elmúló ókori civilizáció helyét a keresztény civilizáció foglalta el jó kétezer éve.

Amely az előző civiliáció romjaira épült  Majd a 14-ik századtól a Renaissance idején tudatosan bányászták elő az ókor  már-már elfeledett értékeit és építették be kultúrájukba amellyel a mai nyugati civilizációt teremtették meg. A középkori vallásosságból és az újkori vallásháborúkban elfáradt és kiábrándult hatalmasoknak, gazdagoknak és a mindig valami újat kereső intellektuelleknek kapóra jött az ókori aere perennius életelv, amelyre rácsaptak, magukévá tették és életelvüknek vallották.
Ebben találták meg az egyedi ember egyetlen lehetőségét a földön megvalósítható “ércnél maradandóbb” életmű – a saját örökkévalóság  megalkotását. Így tüntek fel a modern kor nagy hódítói: Attila, Dzsingisz Kán, Szulejmán, Napoleon; a nagy politikusok: Roosewelt, Churchill, Hitler, Sztalin, Maucetung;  milliárdosok: Fuggerek, Rotchildok, VanderBiltek,  Bill Gatesek.

Legújabban a milliárdosoknak és politikusoknak egy új nemzedéke lépett a világ porondjára, akik a mai globalizáció elindítói, mozgatói és mesterei. A milliárdosok rájöttek, a régi igazságra, hogy a pénz nem boldogít. Meg lehet unni a jótékonykodást is: ösztöndíjkat adni, új egyetemeket létrehozni és működtetni, országok pénrendszereit tönkretenni. Mindezek egy idő után elvesztik érdekességüket. Ezér új és izgalamasabb  kalandokat keresnek amiért, dolgozni, énli valóban édemes.  Hasonló végkövetkeztetésre  juthattak a nagy nemzetközi szervezetek  képviselői, tagjai és vezetői is. Egy idő után az általuk végzett munka szürkévé, unalmassá válik. Ellehet képzelni milyen álmosítóan unalmas napról-napra a padsorokban ülni, szavazni, jelentésket írni. Munkájuk  érdektelenné válik s keresik a kihívásokat, kalandokat. E két csoport örömmel fedezte fel, hogy a Globalizáció munkájában összefogva átalakíthatják a mai világot!
Beindították hát a mai népvándorlást Európa gyökeres átalakítására! Mit sem számít nekik becsapás, szenvedés, kiábrándulás, tragédia. A nagy kaland a fontos és  a történelem  meváltoztatása amivel ércnél maradandóbb örök emléket állítanak maguknak!

Október 6, 2016