„Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a
mennyben, és dicsőség a magasságban!”(Lukács 19:38)

Jézus Krisztus dicsőséges virágvasárnapi bevonulása Jeruzsálembe földi életének csúcspontja volt, de emberi bukásának kezdete is. Lehet-e nagyobb evilági dicsőség, mint akit királyként ünepel egy lelkes, útjába virágot szóró és éljenző-hozsannázó tömeg? Lehet-e tragikusabb bukás mint az, hogy rövid három nap múlva a most örvendezve éljenző sokaság Pilátus udvarában felemelt ököllel, eltozult orcával orditozva követeli: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Mindez azért történt, mert tragikusan félreismerték Jézus Krisztust!

1. A félreismerés mint egy fekete fonal húzódik keresztűl Jézus Krisztus egész életén, s az emberiség történelmén.
Alig születik meg Bethlehemben Heródes király már trónkövetelőt lát benne, s életére tör. A szent család angyali intésre menekül el Egyiptomba, Heródes pedig elköveti a bethlehemi gyermekgyilkosságot, azt hívén, hogy ővele is végzett. Vallása vezetői csakhamar veszedelmes tanitót látnak benne, aki félrevezeti a népet, s hamis vádakkal halálra adják. Pilátus, a római helytartó, a birodalom ellenségét véli Jézusban, s kivégzését jóváhagyja.
A virágvasárnapi tömeg is félreismerte Jézust, mert benne politikai felszaba-ditó vezért látott. Róma elnyomása akkor már 75 éves volt. Pompeiusz római hadvezér Kr.e. 63-ban haderővel jőtt föl Egyiptomból s foglalta el Jeruzsálemet. Véget vetve ezzel a 100 éve tartó szabadságnak, amit még Judás Makkabeus felkelése szerzett vissza a hellénista IV. Anthiochus Epifanesztől, a Szekleucida uralkodótól Kr.e. 176-ban. A 100 éves függetlenség újra elveszett Pompeiusz hóditásával. Innen érthető az elnyomott zsidó nép égő várakozása a régi prófétáktól megjövendölt Messiás eljöveteléről, aki mint egy új Mózes, egy új Dávid, vagy egy új Júdás Makkabeus kivívja és visszaállitja Izráel függetlenségét, nagyságát és régi dicsőségét.

Mi magyarok megtudjuk érteni és átélni a szabadulás várásának ezt az élet-helyzetét; mi akik 1526 óta török, német, és orosz elnyomás alatt éltünk, szabadságharcokat vívtunk, két világháborút s Trianon (1920) és Párizs (1947) traumáját szenvedtük el, s aztán 45 éves szovjet uralmat, benne 1956 tragédiáját, s legújabban   majd’ negyedszázados  országkiárusítást, nyugati kizsákmányolást és gyarmatositást – s ma brüsszeli bürokratizmutól való szabaditásra vágyunk mint 1848-ban és 1956-ban!

2. Ám virágvasárnapon Jézus nem vállalta a tőle várt politikai szerepet!
A tömeg váradalmai ellenére sem indult meg az Antónia erőd, a római erősség ellen, hogy azt bevegye, hanem a Templom ellen ment, hogy azt megtisztítsa a kufároktól és pénzváltóktól. Ezzel jelt adott, hogy ő előbb vallási megtisztulást, Istenhez való igazi megtérést akar, lelkében megtisztított és megszentelődő népet, mint a próféták mindig – amely aztán előbb-utóbb megvalósítja politikai függetlenségét is! Egy lelkében megújúlt, belső  lelki szabadságra jutott népet nem lehet sokáig bilincsben tartani – az hamarosan megteremti külső szabadságát is!

Jézus előbb volt vallásújitó, s csak azután politikus! Azért, mert tisztán látta, hogy a vallás cement mely egy nagy cél érdekében az induviduális embereket egy tömbbe betonozza egybe.

Vedd ki a vallást a tömegből s az széthullik darabjaira, egyéneire, s az egyén is darabjaira esik szét, mint a megoldott kéve. A dezintegrálódott egyedekből álló és széthulló társadalom pedig könnyen legyőzhető bármely ellene támadó külső ellenségnek. Nem ilyenek-é ma a nyugati hajdan volt keresztyén társadalmak. Nem ilyen-é a mi mai tásadalmunk?
A vallást, a transcedens Istennel való, Krisztus által elérhető kapcsolatot az ember semmivel nem helyettesítheti. Sem ideológiával, sem pénzzel, kinccsel vagy gazdagsággal, sem kvázi-vallásokkal, sem eksztázissal, vagy gyönyörhab-zsolássak, alkohollalt, kábitószerekkel vagy szenzuális römökkel. A Szentlélek nem helyettesíthető a kocsma bűzével!

3. Virágvasárnap azt is bizonyítja, hogy Jézus nem kényszeríthető, sem nem manipulálható!
A virágvasárnapi jeruzsálemi tömeg szerette volna ezt elérni. Királyként üdvözölte, tiszteletben részesitette: pálmaágakat szeldelt útjára, s virágesőt hintett lábai elé, s még felsőruráit is az útra teritette – s mindezért cserébe szerette volna Jézust a római helyőrség ellen inditani ujjongásával, hozsanná-zásával. De mindhiába.

Azóta is minden korban megtörténik ez a nagy kísérlet: Krisztusból politikai figurát kreálni, vallásából ideológiát: eszközül használni valami nagynak tarott cél eléréséhez – ami azonban nem a krisztusi cél: az Isten országa! Bő illusztrá-ciója ennek a középkori keresztény királyságok, melyek összetartó erejének éppen a keresztyén vallást használták. Az újkorban keresztény jelzővel ellátott poltikai pártok jöttek létre, s ma is léteznek.
Maguk a mai keresztények is sokszor szeretnék manipulálni Krisztust. Foga-dalmakkal, áldozathozatallal, imdákozással szereztnék megnyerni, befolyásolni, befogni őt a maguk emberi akaratának, terveinek, céljainak megvalósitására. Ez nem megy ma sem, mint ahogy régen sem ment. A helyes magatartás amit ő ajánlott minta imádságában pedig ez: kérni Istent, hogy „legyen meg a Te akaratod!” Nem Krisztusnak – nekük kell változni!
A virágvasárnapi Krisztus ünneplése az őt körülvevő tömeg evilágban remélt győzelmi mámorától előre ittas ünneplése volt.

Krisztus igazi triumfálása Istentől kapott győzelmes húsvéti feltámadása volt és dicsőséges mennybemenetele!

Krisztus virágvasárnapi népe: ne akarjuk Krisztust a magunk útjára kénysze-riteni, hanem engedjük, hogy ő vezessen minket a maga útján a győzelmek felé!