„Születés és halál: testvérek. Minden bölcső koporsó. Minden koporsó bölcső.”
(Jókai Anna)

A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja,
hogy 2017. június 5-én, Pünkösdhétfőn,
hosszantartó, türelemmel viselt súlyos betegség után,
84 éves korában elhunyt Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író.

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból, majd vált íróvá. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra, és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a Budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek, és fokozatosan egyre nagyobb olvasótábora lett. 1974-től csak hivatásának élt szabadfoglalkozású íróként. 1986-1989 között a Magyar Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.

Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak” – többek közt a Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella című írásai a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémáit veti fel. Az utóbbi két évtized műveiben egyre nagyobb hangsúllyal jelent meg a spiritualitás hangja, amely novelláiban, regényeiben szinte kezdetektől jelen volt, mégis a pálya utolsó szakaszában bontakozott ki igazán. Hőseit soha nem kényezteti, hanem emberi valójukban, esendőségeikben, hétköznapi küzdelmeikben ábrázolja, ezért is jellemezhetőek művei a spirituális realizmus fogalmával. Prózájának kiemelkedő erőssége éppen abban rejlik, hogy gondosan megformált karakterei iránt egyszerre váltja ki az olvasóból a részvétet és a mások sorsa iránti érzékenységet. Ezáltal írásművészetének legfőbb vonása az emberi közönyösség elleni figyelmeztetés, és a szeretet képviselete a világban.

A legnagyobb prózaíróink és gondolkodóink egyike volt, méltó szellemi örököse Hamvas Bélának, Várkonyi Nándornak, Kodolányi Jánosnak, aki nem csupán műveivel, de előadásaival is számtalan embernek adott hitet a lét súlyát elviselni, sőt, elbírni. A Napok, a Szegény Sudár Anna, a Ne féljetek írója nem csupán egy sokat látott nemzedék egyik igazodási pontja volt, de a nála fiatalabbak iránt is töretlen volt a figyelme, ellátta őket tanácsokkal, megosztotta velük tapasztalatait. A napokban napvilágot látó önéletrajzi könyve már a túlról üzen, egy gazdag életpálya méltó lezárásaként.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!