Nem volt még olyan régen, hogy ne emlékeznénk, micsoda kétségbeesett riogatás, vádaskodás járta át a baloldali ellenzéket a Kossuth tér átépítése kapcsán. Néhány jellegzetes példa:
2012. Lendvai Ildikó (MSZP) szerint a József Attila-szobor eltávolításának egyetlen magyarázata a költő világától való távolságtartás mellett a gyerekes dac: "a kormánypártok képtelenek visszavonulni az egyszer már meghozott, nyilvánvalóan rossz döntésüktől, amellyel saját fejükre is csak bajt hoztak".
Jó jelzi a baloldali hangulatot egy hozzászólás a közösségi médiában: JÓZSEF ATTILA SZOBRÁNAK  VÉDELME A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉT JELENTI, ha kell védőgyűrűvel, őrséggel, élőlánccal, a szoborhoz való láncolással védjük meg, tartsuk meg a költő szobrát. Ott a helye, ott szoktuk meg, ott találjuk jó és rosszkedvünkben is.
Az, hogy ki mit szokott meg, nem mérvadó. Hogy a vers szövegéhez kapcsolódjon a szobor, (A rakodópart alsó kövén ültem,…) a költőt valóban lépcsőre kellett ültetni, de ez a fűre rakott, a semmiből a semmibe vezető lépcső nekem inkább karikatúrának tűnik, mint sikeres alkotásnak.

Vasárnapi Hírek (VH) dörgedelme: Méltatlanabbul el se bánhatnának József Attilának a Parlament melletti szobrával – amelynél péntek délutántól vasárnap estig ismét egymást váltják a költő verseit szavalók, a „Versmaraton újratöltve” résztvevői – mint ha oda helyeznék át, ahová tervezik.
Azt pedig, hogy hova tervezik, ők annyira tudták, hogy egy képen be is mutatták.

Hogy volt-e ilyen terv, vagy csak a VH hírgyárában készült, nem tudom. Azt azonban kijelentem, hogy egy ilyen megoldás ellen magam is részt vettem volna valami versmaratonon.  Alighanem arról van szó, hogy a sokat hangoztatott szürke állomány a jobboldalról csak hülyeséget tud feltételezni. Abból indulnak ki, hogy a mi oldalunkon értelmes gondolat nem születhet.
Ma elsétáltam a szoborhoz, láttam ugyan már többször az új helyén, de figyelmesen még nem néztem meg. pedig érdemes.

A lépcső már nem csupán jelkép, hanem valódi, le és fel lehet járni, a szobor mellé lehet ülni, ahogy a képen egy turista meg is tette.
Értelmetlen zagyvasággá silányodott mindaz a hisztérikus kirohanás, károgás és vádaskodás, amit a Kossuth tér átalakítása kapcsán hallhattunk. Lendvai Ildikó azt állította, hogy a kormány a saját fejére csak bajt hoz a konokságával. Nos, azóta a kormányoldal megnyert egy európai, egy országgyűlési és egy önkormányzati választást, megingás nélkül vezeti a közvéleménykutatásokat, míg az MSZP szinte megszámlálhatatlan elnök vezetésével szép lendületesen halad a szétesés felé. Nekem inkább úgy tűnik, hogy ez a károgó, mindent tagadó és az ellenfelet lenéző magatartás, a politikai üzenetnek a versenytársak ócsárlásával való helyettesítése jobban árt nekik, mint nekünk, hogy kitartottunk az elképzeléseink mellett. Arra pedig, hogy a riogatók, károgók és gyalázkodók elismerjék tévedésüket és elnézést kérjenek, hiába várunk. Ez nem fér bele a politikai kultúrájukba. Ha ugyan van nekik.
Nem hallgatom el, hogy a Kossuth tér rekonstrukciója politikailag üzenet is. A XX. század magyar történelmében a nagy fordulópont 1944 volt, az ország német megszállása. A nemzetnek ezt az ötvenhatos mártírok vére által is megszentelt terét a szuverenitás elvesztése előtti állapotban akarjuk látni. Ebbe nem fért be az amúgy is rossz emlékű Károlyi, de nem fért bele Kovács Béla kisgazdapárti főtitkár sem, és bármennyire szeretjük, nem fért bele József Attila szobra sem. Kovács Béla szobra megtalálta a helyét a képviselői irodaház és az országház között.
József Attila jobban járt: sokkal méltóbb helye van, egyébként csak néhány lépéssel arrébb, mint volt. Többen látják, többen szeretik. Én is.