Magyar Krónika
Cécke
Magyar Krónika 2020. 01. 07. magazinSurján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A KENGURUAz asszony, akinek egyelőre egy csöppet sem szilfidi alakja azt mutatja, hogy néhány hét múlva gyermeke születik, még korántsem fiahordó, már csak azért sem, mert hátha leánya születik majd.
hirdetés
Klikk ide
Amíg el nem indult a Charta XXI Ki Mit Tud? vetélkedője, azt sem hittem volna el, hogy ilyen nevű település van Magyarországon. Persze nincs is, mert áttérült Romániába. Aki a Googleban ered a nyomába, sokat nem tud meg róla. Kicsit mélyebben vizsgálódva azonban épp egy Szilveszterre való történetre bukkantam. Meg is osztom a Magyar Krónika olvasóival.
Papp Jenő: Egyszer volt Céckén ünnep a világon
— Ha már le kell lepleznem azt a szerény kis bihari falut, amelyik nekem a legkedvesebb, akkor szétszóródott lakosai helyett inkább rég kimúlt állatait bátorkodom itt feláldozni. Mert hol vannak már azok a céckei ökrök, ludak, kacsák, kutyák és malacok, amelyek egyszer az éleiben be tudtak végre alaposan rúgni. Elnyelte az enyészet őket, míg a lakosok ma is élnek, őket nem szeretném megbántani, de a mámoros ökrök közül valószínűleg egyetlenegy se húzza már az igát.

A céckei lábasjószág tényleg hozzá jutott egyszer a szeszhez s ezt a példátlan örömnapot a céckei szeszgyárnak köszönhették. Zathureczky István szeszgyárának óriási tartályai dombon álltak, tele a legfinomabb szesszel s a tartályok dombjai alatt Cécke egyik ünnepelt kis patakja folydogált. Volt kis fahídja, volt itatója, volt lubickolója a pataknak, nyáron itt fürödtek a libák és a lurkók s ha a gémeskútban kiszáradt a víz, a jószágot a patakba hajtották. Részben pataáztatás, részben szomjúság csillapítás végett.

Fent a dombon valahogy kilyukadt az egyik hatalmas szesztartály s a kristálytiszta alkohol ömleni kezdett lefelé. Ez a drága szesz-ér elérte a patakot s attól kezdve a tartály egész tartalma bele ömlött a patakba. A szeszgyárban semmit se vettek észre, a lakosság se tudott arról, hogy pálinka csobog a patakban s gyanútlanul hajtották be a vízbe az ökröket. A lovasszekerek is megálltak egy pillanatra a vízben, hadd hörpintsenek egyet a derék kis mokányparipák. Már ezek a tovatrappoló lovak nagyokat nyihogtak, mikor az ostor kiverte őket a patakból, de a gazdák azt hitték, hogy azért van jókedvük a lovacskáknak, mert hazafelé mennek.

Az első megdöbbentő misztikumra két dülöngélő tehén adott okot. A jámbor állatok teli tőggyel álltak be a vízbe, szelíden ittak belőle és megvadulva léptek föl a partra. Folytonosan bőgtek, valóságos szarvasbőgést csaptak. A szemük keresztbe állt s mind a négy lábuk csetlett-bottlott. A gyerek rémülten hajtotta haza a két állatot, végig zokogta a főutcát, hogy megbabonázták a teheneket. Az asszonyok összefutottak. Pár perc múlva hasonló szégyenletes állapotban bukdácsolt haza a szomszéd tehene is, aztán a bíró ökrei — ezek a fegyelmezett és törvénytisztelő lények — állítottak be feltűnő csapzottan. A patak partján rucák akarlak sétálni, de ezek is orra buktak. És egész sereg liba hagyta abba rendes napi fürdését, kikeltek a vízből, dalolni akartak, mint a hattyúk és iszonyú gágogás között szálltak föl a légbe, tüneményes siklórepüléssel, hogy aztán mámorosán hulljanak le az árkok partjára.

Egy kis patak nagyon hosszan el tud kanyarogni a faluban, elandalog az udvarok mellett, kertek alatt, urasági ólak tövében, kinyúlik a mezőkre s mindenütt akad egy szomjas borjú. Belelépnek pulykák, isznak belőle egész csűrték, a gúnár belevezeti egész udvartartását s a tinók és bivalyok sokszor órákig elhenyélnek az iszaposabb részletekben. A nagy tartály véges-végig megmérgezte ezt a parányi Tiszát, ahol belekóstoltak, ott mindenütt mámort szürcsöltek fel belőle az állatok. Mire a falu észbekapott, már részegen kurjongattak a kakasok, a tyúkok meg jobbra-balra dűlve tántorogtak, mintha lakodalom lenne Céckén s az összes állatok olyan kvalifikálatlanul viselkedtek, mintha mindannyian a kocsmából jönnének. Már nem is emlékszem tisztán, hogy ki fedezte fel a pálinkás patakot, azt hiszem, a harangozó kiáltott rá először a becsiccsentett kutyájára, hogy lehelj rám te gazember, — tény az, hogy a becsületes Bodrin megérezte a szesz illatát, lerohant a patakhoz s először csak szimatolni kezdte a vizet. Aztán hasra feküdt és vedelni kezdte a pogány italt, miközben a szünetek alatt fel-felordított:
— Igyatok, mert elfolyik!
Szerette volna a két kezével feltartani a patakot, tálakért kiabált, de senki se hallgatott reá, mert már ott hasalt a fél falu a patak partján. A népek szájukkal estek neki a potya pálinkának, a tenyerükkel öntötték magukba s egyesekben volt még annyi öntudat, hogy hamar kiverték a jószágot a mederből. Nem azért, hogy tisztább legyen az ital, hanem hogy több jusson az embereknek. Előszedték a tűzoltásra berendezett edényeket, rocskák, vödrök és kupák csapkodták a vizet, merték kifelé, előkerültek a hordók, kihúzták a községi pumpát s a józanabbak gátat kezdtek hányni a patak elé, hogy elrekesszék a folyást. Mire valaki félreverte a harangokat, a szomszéd falvak is felfigyeltek, de hiába kémlelték az égen a füstfelhőket, semmit se láttak, mire elterjedt a hír, hogy a céckeiek megbolondultak.

A harangok riadójára lettek figyelmesek fent a gyárban is. A főfőző, a csíráztató, a gépész, lakatos és a raktárnok futólépésben rohant le a faluba. Egy lelket se találtak az utcákon, de annál több különös kakassal, libával, totyogó kacsával találkoztak. S mikor leértek a patakhoz, a lábuk gyökeret vert arra a látványra, amelyik elébük tárult. Ott hemperegtek az emberek a partokon s vitték hazafelé a vizet, mint egy, kincset. Egyikkel se lehetett szóba állni,- csak nevetett mindegyik, mikor szóllak hozzájuk és lökdösték őket a patak felé.
— Siessen, mert már apad!
Nem tudom már azt se, hogy miképpen állították el ezt a kánaáni forrást. Hogy a tartályt dugaszolták-e el, vagy; a patakot merték ki az utolsó cseppig. Csak arra emlékszem, hogy majdnem egy hétig tartott, míg az állatok és emberek kijózanodtak. Sok szárnyas mámorosan ment a másvilágra, mert tort ült a falu és iszonyú öldöklés tört ki a baromfi fronton. Soha olyan boldogok még nem voltak az emberek, mint ezen a napon. Égi jelekkel magyarázták később a patak csodáját és sokáig megkímélték az értékesebb jószágot, mint amelyiknek a felfedezésben oroszlánrésze volt. De arra is emlékszem, hogy az élesdi fináncok agyafúrt merényletnek fogták föl az egész hallatlan kalandot s egy hét múlva jogtalan szeszes ital elfogyasztásáért perbe fogták az egész falut. Olyan fogyasztási illetéket sóztak a falu nyakába, hogy küldöttséget kellett meneszteni a vármegyéhez.

Azóta talán már idegenforgalmi 'nevezetesség lett a hősi patakból, mutogatják s talán még reménykednek is, hogy lesz még egyszer Céckén ünnep a világon.

Megjelent a Magyarság 1933. évi karácsonyi számában.

Rég volt, tán igaz se volt. Az azonban biztos, hogy Zathureczky István Céckén volt földbirtokos, egyebekben pedig a Magyar Iparművészeti Társaság rendes tagja. Hogy Céckén volt-e szeszgyár, annak még nem találtam hiteles bizonyítékát, de annak igen, hogy a székelyföldi Zathureczkyek foglalkoztak szeszgyártással. Ekként a történet akár hiteles is lehet.

De van még meglepetés Cécke ügyben. A városháza épületéről találtam egy fotót a Google Föld programon. Már az épület is különös. Egy modern városban is helye lehetne. Ha nem látnám mellette a két román zászló között az európait, nemigen hinném, hogy városházáról volna szó. A hivatalos tábla látszik ugyan, de olvashatatlan. Nem így az a három szó, ami fentebb, a büszke üvegpalotának mintegy a homlokán figyelmeztet: NIHIL SINE DEO. Semmit Isten Nélkül. Ügyesen megkerüli a nyelvtörvény buktatóit, kimondja latinul a lényeget. Úgy érzem, az új esztendőben csak el kellene látogatni Céckére, megtudni, photoshopos vagy valós a kiírás. (Netán társbérletben van a hivatal az Istenházával?)
 
Amúgy a nevezetes patakot, ha megszeszesítésekor nem is, de azóta valóban elrekesztették, egész komoly tavat duzzasztottak belőle, azaz nem is belőle, hanem a közeli Sebes Körösből. A környékbeli dombok, hegyek pedig cementté kezdenek alakulni, talán ezért volt mód a polgármesteri csodapalota felépítésére. Akár eljutok 2020-ban Céckére, akár nem, Boldog Új Évet minden céckeinek, magyarnak, románnak egyaránt.

Utóirat: Mindazok, akik további meglepetésekben akarnak részesülni, látogassanak el, legalább olvasóként a Charta XXI. facebook oldalára, de be is kapcsolódhatnak a versenybe: a december 14-e óta megjelent falukról bármikor megírhatják, hogy mit tudnak róla, illetve mit találtak róla. https://www.facebook.com/ChartaXXI/  A verseny 2020. június 4-ig tart és százezer forint összdíjazású.

Jelszó: Utáljuk együtt a facebookot, de ha már van, használjuk jóra!
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212