Magyar Krónika
In Memoriam Séfel József
(1934 – 2021)
Magyar Krónika 2021. 08. 15. magazin 
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A ZSIRÁF A zsiráf a legmagasabb szárazföldi állat. Különösen azért magas, mert a nyaka rettentően hosszú. Hogyha a zsiráf gallért hordana, csak a puceráj annyiba kerülne neki, mint más állatnak a teljes ellátás fűtéssel és világítással.
hirdetés
Klikk ide
"Én magyar vagyok"
Fájdalommal vettük tudomásul, hogy elhunyt a Calgary-i magyarság egyik kiemelkedő személye, Séfel József, aki 13 évig volt a Calgary Magyar Kultúregyesület elnöke.
Életútját az alábbi, könyvem számára készült interjúból ismerhettük meg, amelynek kiemelt részleteivel hajtunk fejet emléke előtt. Isten adjon Neki örök nyugodalmat!

Honnan indult Séfel József, hogyan vívta ki honfitársainak … megbecsülését?

Tolna megyében, Magyarkeszin születtem 1934. január 19-én. Két húgom és egy bátyám él Magyarországon. A faluban 14 hold földünk volt, ebből élt a család. Miután járni tudtunk és megtanultunk beszélni, a nagyanyám mindig adott apró munkát mindnyájunknak, és megtanított bennünket felelősségre és emberi tiszteletre. A fiatalabb húgomat nem is ismertem, mert csak 2 éves volt, amikor elhagytam a szülői házat. 1966-ban mentem először haza az esküvőjére. Akkor ismerkedtem meg vele igazán, és elszakíthatatlan kapcsolat alakult ki közöttünk.

A falunkban, miután bevezették a kötelező nyolc osztályt, a bátyámmal esti tanfolyamon végeztük el.

A tanítónőnk nagyon bájos, okos és szép hölgy volt, aki valahogy mindig több figyelmet és időt szentelt a bátyámra és rám. Ő beszélt rá bennünket arra, hogy hagyjuk el a falut és tanuljunk tovább. Így történt, hogy a szüleink tudta nélkül jelentkeztünk a szakérettségire. Csak napokkal később kezdtünk a családon belül arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha továbbtanulnánk.

A bátyámat értesítették is, hogy bevették Budapesten a középiskolába.
A szüleim beleegyeztek, hogy ő elmenjen tanulni. Telt az idő, de én nem kaptam semmi hírt, hogy felvettek-e vagy sem. Augusztus végén apámmal elmentem a szomszéd faluba, út közben megbeszéltük, hogyan fogunk a továbbiakban dolgozni a bátyám nélkül. Féligmeddig belenyugodtam, hogy otthon maradok. Haza érkezésünk után az idősebb húgom megsúgta, hogy nekem is jött egy levél, de édesanyám eldugta előlem.

Amikor megkérdeztem anyukámat, hogy nem jött-e levelem, zavartan ugyan, de előkereste, és abban az volt, hogy engem is felvettek Szombathelyre a TTK szakra. Senki a faluban nem tudta, mit jelent a TTK, de én nem törődtem vele, és elhatároztam, hogy mindenképpen megyek. A szombathelyi érettségi előtt aztán jöttek Budapestről professzorok, és elmondták, hogy milyen szakok között tudnak választani azok, akik tovább akarják folytatni a tanulmányaikat. Jött a geofizikai szak professzora is, akitől megtudtam,  hogy a geofizikusok sok időt töltenek a szabadban. Ez kellett nekem, mert én szerettem a természetet, ezért választottam ezt a szakot. Szombathelyen csak heti öt órát mehettünk ki a kollégiumból, hiányzott a szabad mozgás. Az érettségi után az Eötvös Lóránt Tudományegyetem következett, ahol geofizika szakon tanultam.

Ösztöndíjat kaptam ugyan, de az nem volt elég a megélhetéshez. A bátyámmal a 42-es építőipari vállalatnál majdnem minden hétvégén 24 órás munkát vállaltunk, így végeztük el az egyetemet. A geofizikai szak megkövetelte, hogy minden nyáron szakmai gyakorlatot végezzünk. Így kerültem egy szeizmikus csoporthoz, ahol megismerkedtem a bérelszámolónkkal, akivel négy nyáron át dolgoztam együtt. Az utolsó nyár végén közölte, hogy szeretne velem elbeszélgetni. Beszélgetésünk lényege az volt, hogy szeretné, ha hozzájuk mennék dolgozni. Mikor közöltem vele, hogy én a Masz Olajnak fogok dolgozni, közölte, hogy neki is ott van a munkahelye. Ekkor derült ki, hogy ő az ÁVH-nak akart engem beszervezni.

1956. október 23-án nem voltam Budapesten, hanem Zala megyében már mint végzett geofizikus dolgoztam. A diplomámat 1956. szeptember 21-én kaptam meg. Nem tudtam bekapcsolódni a forradalomba, de annyit tettem, hogy a vállalattól kapott teherkocsival lementünk a faluba, ott élelmiszert gyűjtöttünk, amit szétosztottunk a pesti munkások között. A másik harcos tettünk az volt, hogy az Erkel téren a párttitkárság előtt, ahol köztudottan rabokat tartottak a föld alatt, tudományos módszerekkel próbáltuk megállapítani, hogy valóban vannak-e ott emberek. November 3-ig folytattuk ezt a feltárási kísérletet.

Amikor úgy tűnt, hogy a forradalom győzött, a vállalat kinevezett egy forradalmi bizottságot, amelybe engem is beválasztottak. Mindenkinek kellett egy beszédet mondania, ismertetve elképzeléseit, hogy mit fog tenni a szabad jövőben. Amikor rám került a sor, azt mondtam, hogy nem tudom elfogadni a megtiszteltetést, mert a bizottságban egy ÁVH-s is szerepel, akit ott helyben le is tartóztattak, és valóban, még a zsebében volt az ÁVH-s bizonyítványa. Amikor az oroszok visszajöttek, akkor az az ÁVH-s lett a vezető, és megfenyegetett, hogy fog rám emlékezni. Ezek után úgy képzeltem, hogy nekem nincsen jövőm Magyarországon, és november 22-én elhagytam az országot.

Zalába mentünk, onnan Grazba - sárban, hóesésben, szántóföldeken keresztül vergődve érkeztünk meg húsz kilométer gyaloglás után.

Az első fizetésemet, 1100 Ft-ot, amit a Masz Olajtól kaptam, annak az embernek adtam, aki átvezetett bennünkett az osztrák határon. Menekült táborba kerültünk, ott is nősültem meg. Csak hat hónappal később tudtam a családomat értesíteni, hogy hol vagyok. Ausztriából Angliába vittek, ott két héttel később apósom révén bekerültem egy előkelő iskolába, de nem maradtam ott, hanem elmentem takarítani egy nagy áruházba. Ott találkoztam egy volt osztálytársammal, aki kinevetett, hogy geofizikus létemre mivel foglalkozom. Tőle tudtam meg, hogy többfelé is geofizikusokat kerestek. Ő felkutatott nekem három állásinterjút, és kettőre eljött velem tolmácsolni. A harmadikra nem volt ideje, így egyedül mentem, és kézzel-lábbal mutattam be, hogy mit tudok.

Londonban azonnal jelentkeztünk, hogy hova szeretnénk kivándorolni. Én messze akartam kerülni az oroszoktól. Beadtuk a kérésünket Kanadába, az Egyesült Államokba és Ausztráliába. Két héttel az interjú után, egy csütörtöki napon, két levelet kaptam, az első a kanadai konzultól jött, amelyben meghívtak, hogy Kanadában telepedjek le. A második levél attól a vállalattól érkezett, ahol egyedül voltam interjún, és állást ajánlottak fel. Végül Kanadát választottuk.

Három hónappal később már itt voltunk a gyűjtőtáborban. Egy napon a hangos bemondó értesített, hogy táviratom van. Ezen nagyon csodálkoztam, mert senki nem tudhatta, hogy létezem. A táviratban értesítettek, hogy a londoni állás helyett menjek Calgaryba, mert ott felvettek munkára és várják a jelentkezésemet. 1957. május 18-án érkeztünk Torontóból az albertai városba. Május 21-én már dolgozni kezdtem.

Hat évet töltöttem északon, sokszor hat hónapig nem láttam a családomat.
A vállalatnak kilenc évet dolgoztam, az utolsó két évben átadtam a szeizmikus méréseket számítógépen való feldolgozásra.

Egy este késői műszak befejezése után véletlenül került egy levél a kezembe, amelyben az állt, hogy nagyon jó szakember vagyok, de az akcentusom miatt nem tudnak előléptetni, mert a kliensekkel nem tudnék tárgyalni. Másnap felmondtam, és otthagytam a vállalatot.

Négy hónapig tartott, amíg új állást találtam egy számítógép központban, ahol nagyon sokat dolgoztam, igaz, nagyon jó is volt a fizetésem. Itt ugyanaz történt, mint az előző vállalatnál – úgy volt, hogy átveszem a központ vezetését, mert a főnököm nem bírta a hideget és visszament Hustonba. Ahelyett azonban, hogy engem neveztek volna ki, hoztak az Egyesült Államokból egy alkalmazottat, aki engem kért meg, hogy tanítsam be a munkafolyamatokra. Én viszont otthagytam az egészet.

Ekkkor határoztam el, hogy elmegyek konzultánsnak, mert ha csak pár napot dolgozom hetenként, akkor is megkeresem a havi $5000-t. Amikor eldöntöttem, hogy konzultáns leszek, akkor úgy gondoltam, hogy nem vagyok az az ember, aki órára eladja magát.

Egy számítógép központban bizonyos időt béreltem attól a vállalattól, amelynek felmondtam, így végeredményben versenytársak lettünk. Ezzel kezdődött a Sefel Geophysical LTD. Egyedüli tulajdonos voltam, teljesen a magam ura. Tíz évvel később alkalmazottaim száma 1500 volt. Jól ment a vállalkozás, 1980-ban $400 millió dollárt számláztunk. Voltak fiókvállalataim Hustonban, Denverben, Calgaryban, Londonban és Sydney-ben is. Három tengerjáró szeizmikus hajóm, amelyek Alaszkától a kanadai északi szigetektől mindenhol dolgoztak. 

1976-ban megvettem egy másik geofizikai vállalatot is, amelynek a vezetését átadtam a volt vezetőnek, én pedig új szakmát választottam - elkezdtem ingatlanokkal foglalkozni. Építkezni mindig szerettem. 1976-81-ig kb. 3000 lakást építettem - bérlakásokat, irodaházakat, ipari létesítményeket emeltünk.

Ám szerettem mindig a művészetet is, főleg a zenét, és alapítottam egy zeneipari vállalatot, a Sefel Records LTD-t. 25 klasszikus lemezt adtam ki Londonban, New Yorkban és Magyarországon. Sok világhírű művészt ismertettem meg a zenekedvelőkkel, például Marton Évát. Óriási sikerrel szerveztük meg a budapesti régi sportcsarnokban Gustav Mahler 8. szinfóniájának a bemutatását 16,000 néző előtt. Nagy sikere volt a Mátyás-templomban előadott Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája c. koncertnek is.

Megismertem a Pannónia Filmstúdiót, amely befektetőket keresett. Én finanszíroztam a leghíresebb rajzfilmet, a Macskafogót és a Szafit, azonkívül 70%-ban én támogattam a Jób lázadása létrehozását is.

Gyakran utaztam Magyarországra, volt repülőgépem, a hétvégét általában otthon töltöttem. Akkor még a szüleim a faluban laktak, és a szomszédok nevetve mondták, hogy engem gyakrabban látnak, mint a Budapesten élő bátyámat.

Amikor búcsút vettem Magyarországtól 1957-ben, a határon átérve még sírtam is. Felvettem egy marék földet, és megfogadtam, hogy olyat teszek, amiért majd Magyarország is, de befogadó hazám is büszke lesz rám. Úgy érzem, ez sikerült. Én építettem ki a világ legnagyobb magán geofizikai vállalatát, aminek egyedüli tulajdonosa voltam. Úgy látszott, hogy vállalkozásom felfelé ível, semmi nem akadályozza vállalataim sikereit, de 1981-ben a  kormány bevezette a National Energy programot, amely tönkre tette Nyugat-Kanadát. Alberta tartományban különösen az olajipar szenvedte meg ezt a törvényt. Én is szinte mindenemet elveszítettem, beleértve az álmaimat is…Dancs Rózsa: Add tovább a lángot – A kanadai emigrációba kényszerültek élettörténetei. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Cím: 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mte@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
2021. Szeptember 7-től 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: 2021.szeptember 7-től :
montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212