Egy hét a kaliforniai sivatagban

Soha sem hittem volna, hogy egyszer elkerülök a sivatagba.Vancouveri lányom ötlete, volt hogy a haldokló télből kimentsen. Március közepén meghívott tartsak vele, menjünk Palm Springs-be az USA legmelegebb pontjára.

Mindkettőnknek csak az a vágyunk volt, hogy élvezzük a meleg napsütést és a fürdést! Palm Springs már érkezésünkor csodálatot váltott ki belőlem, hófehér falak között, a repülőtéren belül is, üvegtető alatt pálmafák virultak !

A hotelhez vezető utat magas pálmafák szegélyezték, felettünk csodálatos kék volt az ég ragyogó napsugárral amerre a szem ellátott magas, csupasz barna hegyek, vagyis a kenyonok láncolatos szépsége.

Szállodánk ablakából pedig, az ötödik emeletről, a Kuturális Múzeum, s pálmafák között kis fehér házak, körbe pedig, csak hegyek láthatók.

Mondanom sem kell, hogy nagyon gyorsan kipakoltunk, mert bizony vágytunk egy jó fürdőre a hotel uszodájában. A meleg annyira váratlanul éri az északról jött embert, hogy ilyenkor csak a vízre vágyik.

Érkezésünkor, úgy 90 F. körül lehetett a hőmérséklet, megfelel 32C-nak is. Ott tartózkodásunk alatt, inkább 92-95 F. körül volt a hőmérséklet, ami márciusban az átlag. A bennszülöttek szerint nyáron viszont, sokszor 12O-125 F-re is felmegy .

Egész évben csak néhány milliméter eső esik. Hiába, ez már sivatag a javából és benne Palm Springs pedig csodálatos oázis.

Történelmét olvasva, sok minden érdekes adatot tudtunk meg. Mindig azt hittem, hogy az amerikai színész világ nyaraló bázisa, de az egész, egy indián település, a nevét indiánnő adta, Mary Welwood(1825-1895). A gyógyforrásokat pedig, Cahuilla származású Agua Caliente indián törzs fedezte fel többszáz évvel ezelőtt. Ővék volt az egész vidék, a 120 mile hosszú kenyon , keletre a Santa Rosa hegycsoport és nyugatra, a legöregebb, San Bernardino hegyvidék. Szinte koszorúként ölelik közre Palm Springset.

Évszázadokon keresztül élt itt az Agua Caliente indián törzs, földműveléssel foglalkoztak, zöldségféléket termeltek, gyógynövényeket fedeztek fel és a gyógyforrásokat! A békés indián törzs híres volt ügyességéről, művészetéről. 1876-ban az amerikai kormány vasutat épített, s az indiánoknak adta véglegesen a 32 ezer acres területet. Ebből Palm Springs 6.7 ezer acres, a többi a sivatag és hegyvidék, vagyis a kenyonok.

Ma Palm Springsen és környékén csak háromszáz indián maradt, kik életük végéig szép kártérítést kapnak, a hotel és a kaszinó bevételéből.

A városban sok minden emlékeztet a bennszülöttekre. Szép szobrok, épületek hirdetik, hogy kik is voltak, s a hálás utókor megemlékezik arról, hogy a hihetetlen gazdag gyógyforrásokat ők találták meg és fejlesztették ki.

Hotelünkben történelmükről fényképek, íratok kiállítása látható. Az utolsó nyolc indián főnök arcképe, még a '30-as évekre megy vissza, mikor is ők vezették a "fürdőházat". Nyaralásunk szép napjai, bizony gyorsan fogytak.

Minden nap strandon voltunk, három fürdő között válogathattunk, s ha nagyon jók akartunk lenni magunkhoz, akkor mindenféle gyógykezelést is használhattuk, azaz spá-ba is mehettünk. Forró fürdő, masszász, torna, szépítés minden változata.

De nekünk a három fürdő a strandon megfelelt, a nagy uszoda, ahol nagyokat úszhattunk, a langyos gyógyfürdő és végül a forró vízben is áztathattuk magunkat.

A gyógyfürdő vize ásványos, selymes, érdekesen "könnyű" érzés benyomását keltette. Azt tudom, hogy a víz levegőjét beszívva múlt el kezdődő náthám is.

Egy nap többórás túrára fizettünk be. Vezetővel és egy terepjáró dzsippel, nyolcan indultunk neki a kenyonoknak, na meg híres emberek házai megcsodálására.

Láttuk,: Kirk Douglas, Liberache, Bob Hope, Goldie Hawn, Carry Grant, és még sok más filmszínész házát, hosszú lenne mind felsorolni! Valaki megjegyezte, hogy miért nincsen nagy házuk, miért olyan alacsony mind? A túravezető elmondta, hogy a környéken nem lehet magasabb házakat építeni, mint a pálmafák. Frank Sinatra házát nem láttuk, kiesett utunkból.

A híres emberek után a híres kenyonokba vettük az irányt. Három nevezetes "Canyon" van a közelben: az Andreas, a Palm és az Indián Canyonok. Az utóbbiba mentünk elsőnek, ahol kiszálltunk és gyalog haladtunk hatalmas sziklák között beljebb az ösvényen. Itt megmutatta a vezető azokat a növényeket, pálmafákat, melyek leveléből, gyümölcséből készítették régen, évszázadokkal előbb az indián nők az ételt. A kővályukat is, amiben péppé törték, majd nyomkodták és sajátos" recept" szerint, sütit sütöttek a napon belőle.

A harminc perces sétán bizony kimelegedtünk, s jó volt a sziklák közötti pataknál megpihenni. Állítólag millió és millió víz csörgedezik a kanyonok mélyén, ez teszi lehetővé a növények és pálmafák nővesztését.

Második volt a Palm Canyon, ahová jó magasra visz az út, a "Trading Post"-nál pedig gyönyörű kilátás van a mélybe ,egy pálma oázis közepébe. Csodálatos látvány volt, a csupasz, kövek, sziklák között a szines,350 pálmafából alakult erdő egy patak mellett, a hely Amerika egyik híressége. Itt végre ettünk is, majd indián emléktárgyakat vásároltunk.

Itt volt a meleg legelviselhetetlenebb, nyakon is öntöttem magam egy üveg vízzel, hogy felfrissüljek. A kirándulás számomra, a meleg ellenére, felejthetetlen élmény volt, néhány órát a sivatagban, a kanyonokon tartózkodni, a hihetetlenül szokatlan, különös természetben.

Azt hiszem, aznap este nem mentünk a helyi indián kaszinóba. Pedig, érdekes hely az is.A tömegben, még magyar hölgyekkel is találkoztunk. A kaszinóban hat étterem van, kerek nyílt bár a helység közepén, ahol a vesztes, vagy a nyertes együtt iszik. A mi szerencsénk is forgandó volt, hol vesztettünk (az indiánokat támogattuk), hol nyertünk. Mivel nem tettünk fel többet, mint egy húszast, így nem volt nagy a tét.

Esténként megkóstoltuk a helyi éttermek választékait, vagy a langyos időben sétáltunk a forgalmas belvárosban. Felfedeztük azt is, hogy tíz lépésnyire a járdákon, belevésték az amerikai színészek neveit. Az esték különösen szépek voltak, a ragyogó csillagos ég és a pálmák árnyékai, hangulatos élményt varázsoltak.

Minden szép elmúlik egyszer, így a mi kis üdülésünk is végetért. Bizony nehéz volt visszamenni az esős, borús Vancouverbe, s utána a havas Montrealba.

Marad a sok szép emlék és fénykép, s a remény, hogy egyszer még visszatérhetünk.