Magyarok maradtunk…
Sopron város évfordulóján

Magyar Krónika, december 6.

Kiss Ida

Montreal

Az úgynevezett nyugati magyar megyék, a késõbbi Burgenland, és benne Sopron ügye két ízben szerepelt a nagypolitikában. Eloször 1919-ben, midon a kérdés egyáltalán felmerült és a békekonferencia Ausztriával és Magyarországgal megkötött békeszerzõdésektõl eltérõen, a gyõztes hatalmak lehetové tették, hogy Sopron és környékén népszavazás döntsön e zóna hovatartozásáról. Az elhatározás gyakorlatilag Sopron és környéke Magyarországhoz történõ visszacsatolását jelentette, mert a kérdésben érintett részvevõk a népszavazás kimenetelével elõre tisztában voltak.

A történelem során három ország küzdött Nyugat-Magyarországért.
A területre nemcsak az osztrák és magyar állam tartott igényt, hanem Csehszlovákia kormánya is. Képviselõi – Benes, Masaryk, Chervin, Lakatos – már 1915-ben kidolgozták az u.n. korridor (folyosó) tervet. A korridorral, a történelmi magyar határtól, a Lajtától keletre, kb. 100 km szélességben – Gyõrt, Sárvárt, Keszthelyt összekötõ vonal meghosszabbításával Murakeresztúrig – Jugoszláviával akartak összeköttetést létesíteni. Így megvalósult volna az északi és déli szlávok kapcsolata Danzingtól Triesztig. Ezáltal Csehszlovákia tengeri kikötõhöz jutott volna.

A területen élõ 47 millió lakos 6 millió katonát állíthat ki – érvelt Chervin – és a korridor védõgátat jelentene a pán-germanizmussal szemben, megakadályozna mindenféle német-magyar reviziós kísérletet, így a békét, Közép-Európa stabilizálását szolgálná. A délszlávok is követelték Szentgotthárdig a területet. Igényüket azonban nem kapcsolták össze a korridor megvalósításával.
Sopron sorsának alakulása magyar szempontból önmagában véve is fontos volt, mert eggyel csökkenthette az elcsatolásra ítélt határközeli városok számát, de az ügy jelentõségét tovább növelte, hogy precedenst jelentett a békeszerzõdésnek a gyõztes hatalmak egyetértésével történõ reviziója szempontjából.

Sopron 1100 éven át Magyarországhoz tartozott, mint szabad királyi város, a magyar korona tulajdona volt. A történelemben egyedülálló példa, hogy a háborúban két vesztes, szövetséges fél közül az egyik területet igényeljen és kapjon a másikéból. Ez a becsületes emberek lelkében felháborodást váltott ki.
Sopron össz-népességének anyanyelv szerinti százalékos megoszlása 1910-ben: magyar 44,2 %, német 51,1 %, majd 1920-ban 48,8, illetve 48%, a többi egyéb. A német anyanyelvûek közül 1920-ban a kétharmad rész magyarul is beszélt, egyharmad viszont csak németül. A német nyelvûek közül is jelentõs rész, a „hûségesek” hazájuknak Magyarországot tekintették. A hûségesek a soproni társadalom valamennyi rétegében megtalálhatók voltak.

Osztrák részrõl is úgy ítélték meg a város társadalmi rétegeinek várható magatartását, hogy a népszavazáskor jelentõsebb részük Magyarországra szavaz. Ugyancsak a soproni 2460 lélekszámú zsidóság is a Magyarországhoz tartozásra szavazott, mert az üldözésük itt csökkenõben volt, míg Ausztriában a baloldal visszaszorításával emelkedett. Véleményüket a bécsi rabbi felhívására sem változtatták meg.
A népszavazás 1921. december 14. és 17-e között zajlott le.

Sopron sorsát, tekintve, hogy a városban a magyar anyanyelvû lakosság, mint említettük 48,8 %-ot tett ki, a hûségesek, a német anyanyelvûek: értelmiségiek, poncichterek, gazdapolgárok szavazatai döntötték el. A poncichterek nem akaratuk ellenére szavaztak Magyarországra, hanem önként, meggyõzõdésbõl.
A soproniak számára felejthetetlen dátum 1921. december 17-e, délután 4 óra, amikor a M. Kir. Tiszti Leánynevelo Intézetben (ma Ruhagyár) a szavazatok összeszámlálása befejezõdött és kihírdették az eredményt. Schober kancellár telefonon történt érdeklõdésére az egyik antant katonatiszt tájékoztatásul a telefonkagylót a nyitott ablakon át kitartotta az utcára. Sopron 11 templomában zúgtak a harangok.

Ezrek özönlötték el az utcákat, az emberek lelkébõl szállt fel az egek Urához a köszönet. Köszönet a soproni népszavazás magyar igazságának diadaláért, köszönet a hûség jutalmául az egy talpalatnyi földért : Sopronért. Megkönnyebbülten sóhajtották : „Hála Istennek, magyarok maradunk!”
Soproni Thurner Mihály, aki 1918. és 1941. között töltötte be a polgármesteri tisztséget, így a népszavazás elõkészületeiben is érdemeket szerzett. Beiktatásának kezdetétõl nagyhatású beszédeiben hangoztatta céljait: „- Tisztségemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. Mindenkinek vallási és politikai meggyozodését tiszteletben fogom tartani.

A felekezeti elfogultságot és a politikai pártoskodást szóhoz jutni elhatározásaimban nem engedem.....Hogy Lackner Kristóf örökségére méltó lehessek, a városházát szent helynek tekintem, amelyen más politikát nem fogok csinálni, mint a város politikáját, vagyis a város érdekeinek hûséges, elõrelátó szolgálatát” – mondta elsõ, polgármesterként tartott beszédében.
Értékes munkáját a népszavazásokat követõ nehéz idõszakban végezte, fõ törekvése a város gazdasági életének újraindítása volt. A polgármester mindvégig arra törekedett, hogy a népszavazás erkölcsi tõkéjét gazdasági támogatásra, kedvezõbb jogi környezet kialakítására válthassa át.
Egyénisége, pénzügyi képességei, széleskörû mûveltsége, gondviselésszerûen adományok voltak a város számára.

Montreálban különösen közel érezzük magunkhoz ezt a történetet, mivel Thurner polgármester fia, Ferenc itt élt köztünk, ismertük és nagyrabecsült barátként emlegetjük. Özvegye, Gyöngyi ma is a magyar közösség kimagasló alakja.