A középnemzedék tagja, Kasza Marton Lajos Salgótarjánban született 1939-ben. Ott végezte középiskolai tanulmányait. Az októberi forradalom leverése után jött Kanadába. Torontóban és Dél-Ontárió különböző helyein élt, ahová változatos foglalkozása kötötte. Versei megjelentek újságokban, folyóiratokban, antológiákban és Ostor és vallomás című gyűjteményében (1988). Fáy István úgy nyilatkozik róla, hogy nem ismerjük kötete előzményeit, nem tudunk próbálkozásokról, kísérletekről. ,,Egyszerűen elénk lépett a kész költő, aki a maga természetével mondja el, amit el kell mondania, mert a lelke kényszeríti erre..."

Azon kevesek közé tartozik, akik egyformán otthonosak a hazai és a kanadai életben. Szülőföldje hol önmarcangoló honvágyként él benne, hol gyöngéd nosztalgikus képekben. Ostor és vallomás c. versében így ír: Talán válaszolnál valami szépet, / de úgyis tudod, hogy ostor minden válasz, / ostor, mely szüntelen hazahajt... Hazalátogatása alkalmából a Gellért hegyen a gyönyörű panorámás képet szemlélve, átüt rajta a nyomorúság jelene is:

A pesti füstön keresztül
nemcsak utazgató turista szemmel
nézelődsz, a lámpás üzenetekkel
az örömök s a bajok hullámzó sorai
csendetverő dübörgéssé ütődnek hozzád.

Visszatérve választott otthonába, Honvágy alcímmel ilyen érzelmek vonzzák a hazához:

A lombos fák alatt álltam
s hallgatott a barna ég
én a vén estét csodáltam
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám, -
távolság szűrte a csendet
s az idő örök botján
koppantak a percek... (,,A fák alatt")

Ugyanakkor kanadai élményei is első kézből jött intimitása alapján érlelődnek költészetté. Tematikai szempontból érzékenyen versel a hazafiságról, szerelemről, az urbánus élet komplexusairól, a természetről, származástudatról. Verset ír egyéni vágyakról, álmodozásokról, tervezgetésekről:

Úgy indultunk mint minden évben.
Terveket szőni, álmokat látni,
remélni idegenben;
keresni az utat mit apánk nem talált,
hinni jelenben,
hinni jövőben... ("Úgy indultunk") 

Odafigyel a közösségi életre kiható eseményekre, egyetemes gondokra-bajokra:

Haragszunk önmagunkra, egymásra
és nem vesszük észre, hogy az
orriglátás nem a véghatár...(,,Meztelenség tükrében").

Magyar környezete élénken tükröződik lírájában. Elsiratja korán elhunyt kortársait, Fáy Ferencet, Szilvássy Lászlót. Utóbbit így búcsúztatja:

Örültél és könnyeztél és írtál
hosszú gyötrelmes éjeken,
de ez az utolsó lépésed nagy volt:
halott, nagy, mélyülő múltba estél
és se harmatos alkony,
se kakasszós hajnal,
se a kávéd, s a cigarettád,
s az emberek kik szerettek
nem köszöntenek már.
Tudatunkban az óra tik-tak sietése
az ijedt csenddel cimborál.

Költészete borúlátásra hajló, soha nem szentimentális, soha nem patetikus. Hazafias lírájában mértéktartó, szerelmi költészete meghitt, de zárkózott. Szeretett nejéhez így közeledik:

És tudom, ha eljő az este,
köténybe gyűjtöd a fényt
és szemed kék-vágyas tengerében,
szíved alatt viszed
A tavasz-színezte reményt.
("Villanások, fények," Jutkának)

Középkori prédikátorokra emlékeztető szenvedéllyel korholja Kanadába szakadt fajtáját gyengeségből, gyarlóságból fakadó elhajlásai miatt. Versei alapján fel lehetne térképezni Ontárió képét. Tárgyi összetevőjük révén hangot kapunk rajtuk keresztül jelen életünk sajátosságairól, az újrakezdéssel járó szép izgalmakról, merész álmodozásokról, lemondó felismerésekről.
Olvasmányos költő. Verseit az teszi érdekessé, hogy emberi sorsokban gondolkodva, érezve alkot, s a higanyhoz hasonló érzékenységgel reagál környezetünk számos jelenségére. Több versét megzenésítették. Újabb két verseskötete és történelmi drámája kiadás alatt áll. Torontóban él.