A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
 ROVATOK
.
 Mozaik
.
 Zsebsite
.
 Dömötor Ödön
.
 Táltos Ákos

 FÓRUMOK
.
 Hozzászólás

Körösfő, Királyhágó, Budapest

 

Magyar Krónika február 15.

Montreal
Bencsics Klára
 

Felvirradt utolsó napunk Erdélyben, elbúcsúztam magyarfenesi vendéglátóinktól. Még egy utolsó pillantást vetettem a "kék szobára", ami négy napig szállást adott, még egyszer megcsodáltam a ház előtt viruló pipacsokat és pünkösdirózsákat.
Egy utolsó fénykép a ház asszonyáról, Ilonkáról, aztán beszállás  minibuszunkba, irány a határ!

Egyszer még megálltunk Körösfőnél, Kalotaszeg legismertebb népművészeti központjában.  A körösfői templom a falu közepén lévő dombtetőn áll. Kazettás menyezettét, id. Umling Lőrinc festette, kinek műveit már számos kalotaszegi templomban megcsodáltuk! A padokat és oltárt szép faragások díszítik, a falakon kalotaszegi kézimunkák ékeskednek. A négy fiatornyos templomtoronyból, azt mondják gyönyörű kilátás nyílik a tájra. Már nem sietünk, tehát a társaság vásárolhat az utcákon kirakott népművészeti tárgyak közül, hogy maradék lejüket elköltsék. A helységet elhagyva, még egyszer megpillantottuk az útszélen virító félkész cigány "kastélyokat". Ezen házakat a Németországból vissza-telepített cigányok építették kapott pénzükből. A márka elfogyott, a házak meg így maradtak, hiába cifrázták ki, soha nem fejezik már be.

Na de most már valóban nyugat felé megyünk, meg sem állunk Ártándig! Útba esett Csucsa község, amely helység arról híres, hogy Ady Endre itt ismerte meg feleségét, a hajdani Boncza kastélyban, Csinszkát, azaz Boncza Bertát. A mézesheteket is itt töltötték a háború alatt. A kastély ma egy román költő és politikus tulajdona, így a turisták már kevés Ady-emléket találnak itt.

A Sebes-Köröst elhagyva a Királyhágóra kanyarodik az út, azt hiszem ez a név mindenkinek ismerős: "A Királyhágón innen, a Királyhágón túl."- hányszor hallottuk, olvastuk ezt a kifejezést! A turistáknak, mint most nekünk, valósággá vált, nemcsak egy fogalom! A Királyhágó 582 m magas hágónyereg. Szerpentines úton haladtunk felfelé a tetőre, mikor a legmagasabb ponthoz értünk, vezetőnk nagyon halkan, csak ennyit mondott: "A Kiráyhágó tetején vagyunk"! Innen szép kilátás esik a környező hegyekre és völgyekre, valahol messze még látni lehet a távoli magas hegyek hófoltos csúcsait is. A buszban a csoport elcsendesedett, mindenki magában búcsúzott. Eszünkbe jutottak a 12 nap alatt látott és tapasztalt élmények. Az a gólyafészek a templom udvarán Zetelakán, az első kiscsikó az úton, az első puliszka és kürtőskalács. Majd a sok emlék a történelmi helyekről: nevek és helységek, várak, templomok, temetők, kopjafák, a folyók, a Déli Kárpátok havasai, a bileai vízesés, a Tordai hasadék, a Békás-szoros, mind valamennyi csodálatos látvány és gazdag történelmi helyszín. A gyönyörű erdélyi táj, amely végigkísért bennünket, és gyönyörködtünk, a buszból.
Leértünk a síkságra, nemsokára a nagyváradi vasútállomást látjuk, majd a Sebes Köröst fűzfáival a partján, a püspöki palota még egy pillanatra feltűnik, aztán  rövidesen a határ, Ártánd következik. Ebédünket Magyarországon, Berettyóújfalun, a Hullám vendéglő kerthelységében költjük el. Utoljára van együtt a csoport. Budapestre már megcsappanva érkezünk, felmegyünk a Citadellához megnézni a kilátást és este 8-kor dunai sétahajózás következik. Ennek során a kivilágított Budapestet csodáljuk, majd egy pezsgős vacsora, ez is a programhoz tartozott.
Nem beszélgetünk már, mindenki gyönyörködött ugyan a látnivalókban, de lelki szemeink előtt még mindig az erdélyi tájat látjuk, még mindig búcsúzunk attól az országtól, amit megismertünk és megszerettünk!
Hiszen történelmünk nagyjainak lábnyomaiban jártunk ez idő alatt, olyan helyeket járva be, melyeket csak iskolából, vagy olvasmányainkból ismertünk. De csak most láttuk a Nagy Küküllőt, vagy a Szamost,  most jártunk először Szent László kútjánál és Csíksomlyón. El se tudtuk képzelni, hogy ennyi kincset rejt ez az ország, ásványokban, fémekben és gyógyvizekben. Ha a véres történelem, vagy a politika megengedte volna,   Parajdot, Kovásznát, Szovátát, Tusnádot ma már millióan látogatnák, gyógyulást keresve és találva a világ minden részéről!

Megismertük tudósait is közelebbről, akik a világ tudományát gyarapították.
Nagy szellemeket, akik ugyan Európában tanultak valahol, de Erdélynek adták szellemi kincseiket és könyvtáraikat. Közelebb kerültek hozzánk íróik és költőik, akik a magyar nyelvet hűségesen szolgálták! Tragikus történelmünket őrzik a várak és vártemplomok, melyeket megnézhettünk, így vált érthetőbbé sok minden a múltból, jelenből. Megvilágosodott bennünk az, hogy nem elég a történelmet tanulni, meg kell közelebbről ismerni, ha hazaszeretők vagyunk. A közelség folytán megtisztul a múlt minden sallangjától és indulatától, így egyszerre mindent más szemszögből lát az ember.
Éreztük, hogy optimista szemléletet kell felvenni, mert az itt élő nép, Reményik szavaival: "Ahogy lehet" módón éli túl és viseli el a terheket és csapásokat. De nem megalkuvás e szónak az értelme, hanem a túlélés ereje! A magyar és székely nép hála Istennek egészséges, szorgalmas és nagyon okos. Csak egy a fontos, hogy ne hagyják ott a földet, ne menjenek külföldre "szerencsét próbálni", amíg ott vannak, házasodnak és gyarapodnak, addig és csak ezzel biztosítják a magyar és székelynép fennmaradását.
Megfigyeltem, hogy megtartották keresztény hitüket, bármelyik felekezethez tartoztak, mert a népnek hit kell, hogy túlélje e nehéz időket, mind a múltban, mind a jelenben. De van egy másféle hitük is  : hitük a megmaradásban!
Végezetül szeretném Kós Károly író és építész szavait idézni:   ''Hogy mi lesz Erdély népének kultúrájával a jövőben, az jórészt a népétől függ. A história bizonyítása szerint, Erdély azoké volt, akik ezt a földet, ezt a sorsot vállalták és azoké lesz a jövőben, akik ezt vállalni fogják. Erdély sorsa akkor volt legboldogabb, kultúrája akkor virágzott ki leggazdagabban, mikor népei egy akarattal vállalták a külön erdélyi sorsot és építették azt külön erdélyi eszükkel!"  / Kós Károly: Erdély 1934. /


Befejezése az Erdély Utakon c. könyvnek.
 
 

 
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2005 Magyar Krónika Rt.