A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
 ROVATOK
.
 Mozaik
.
 Zsebsite
.
 Dömötor Ödön
.
 Táltos Ákos

 FÓRUMOK
.
 Hozzászólás

Cukorparty 2009

 

Magyar Krónika április 26.

Montreal
írókéz
 

2009. március 28-án kegyes volt az ég.
A tavasz március első napjaiban, a vastag hótakaró ellenére is határozottan jelezte közeledtét. Montreál zaja sem tudta elnyomni a folyamatosan vonuló vadliba csapatok gágogását, s március idusa után a Mont Royalon megjelentek a robinok. - A hegyen a temető csendjét hangos, jellegzetes, tavaszi rigófütty verte föl.

Minden egyes TV-csatornán bemondták, hogy Québec Tartományban a szokásosnál valamivel korábban megkezdhették a juharfák csapolását, és a termelők viszonylag jó szezonra számíthatnak a tavalyi katasztrofális év után.
A Kanadai Magyar Mérnökök Montréali Csoportja bizakodással szervezte hagyományos tavaszi "Sugaring off" avagy "cukor-party"-ját, melyre a Montréali Magyar Iskola dolgozói, valamint szülők és gyerekek, továbbá a Kanadai Magyar Művészek Közössége is hivatalos volt, pontosabban: a három szervezet közösen rendezte.
A tervezett időpont előtt egy héttel azonban beborult az ég, s az idő is eléggé lehűlt. Az előrejelzés szombatra az évszaknak megfelelő hőmérsékletet jósolt ugyan csapadék nélkül, de csak kevéske napsütéssel. - Ám ki az, aki hisz nekik? Csupán reményeink voltak, hogy talán esőt mégsem kapunk.
Hááát... ami azt illeti, ezúttal is tévedtek. - Szombaton egyetlen felhő sem volt az égen, s borzongató reggel helyett langyos idő kísérte az e napon is korán munkába igyekvőket.
Azok, akik a napot valahol Montreál környékén, a szabadban kívánták eltölteni, csodálatos időre számíthattak, de a valóság még ezt is fölülmúlta.

A Montreáltól 37 km-re keletre, a síkságból magányosan kiemelkedő parányi Mont Saint-Gregoire olyan a távolból, mint a "Kisherceg vulkánja," közelről pedig, ahogyan a fák mögül kikandikál, azt hinné az ember, hogy piszkos, szürke hókupac, melyet összetoltak, hogy legyen helye a parkolóban a kocsiknak.

A hegyet a fák között kanyargós út, "ösvény" (a neve is ezt jelenti: Chemin du Sous-Bois) öleli, alig férnek el rajta az egymással szembe hajtó gépkocsik. Az út mentén jobbra-balra végig "sugar shack"-ek, "érabliere"-ek vannak. Ezek a hatalmas, hangár-szerű és nagyságú építmények azért ilyenek, hogy szezonban - március-, áprilisban - minél több vendéget fogadhassanak.
Azonban, az "Á la Feuille d'Érable" (rögtön a második "érabliere," a Chemin du Sous-Bois elején) ugyancsak kilóg a sorból. Kicsi, két "kisteremmel," az egyikben kandallóval. Barátságos az un. "nagytermük" is, mert emberi léptékű. A falakon a tulajdonos Francois Meunier gyűjteménye: rézkarcok, kőnyomatok, régi porcelánok, apróbb szerszámok, és Szűz Mária szobra.

Francois Meunier bizonnyal nem tesz szert akkora haszonra, mint többi, érabliere-tulajdonos társa a környéken, de látogatói nem csak a gyors és jó kiszolgálás, hanem a hangulat miatt is visszajárnak.
Mi is "visszatérők" voltunk, már másodjára mentünk. Helyfoglalásunk három órára szólt. Társaságunk kettő után kezdett gyülekezni a parkolóban. Hónak nyoma sem volt, a sarat fölszárította a délelőtti erős napsütés. A fák közé beszorult 20-22 fokos melegben mindenki ingre vetkőzött, napozott vagy megnézte a "szirupfőzést,"meg a "múzeumot", mely a régi szirupkészítő eszközöket mutatta be. Ezalatt a gyerekek éhesre rohangálták magukat, nem kellett a szülőknek attól tartaniok, hogy nem lesz étvágyuk.

A hagyományos étrend a következő: Ecetes uborka, cékla, csalamádé, savanyú káposzta, májpástétom, szárazborsó leves - mindezek szirup nélkül, de "illik" mindenbe rakni. Tojásrántotta meglocsolva sziruppal, megszórva ropogósra sütött szalonna szeletkékkel, aminek Krisztus füle (des Oreilles de Christ) a neve. Babfőzelék szirupöntettel. Mindenki annyit öntet - önthet! - rá amennyit nem szégyell. Füstöltsonka-szeletek szirupban sült krumplival, talkedlik sziruposan, juharszirup pite, fánk diós szirupban, kockára vágott , répás piskóta. Végül hozzák a kávét, teát az elmaradhatatlan cukorral, tejjel. De ki tesz cukrot a kávéba, ha az asztalon vizeskancsóban áll a méregdrága szirup - ingyen?

Mindenre, mindenbe szirupot "kell" tenni. - Lehetetlen végigenni.

Az új látogatókban megfogalmazódik a kérdés, hogyan, kik találhatták ki a szirupkészítés, az édességhez jutás e módját? - Természetesen az indiánok.
Erről minden indián törzsnek megvan a saját legendája, és mely legendák kísértetiesen hasonlítanak egymásra, még apró, lényegtelen dolgokban is alig-alig térnek el egymástól. A "sugar shack"-ekben, vagy nevezhetjük "érabliere"-eknek, mindenütt láthatjuk kifüggesztve e régi történetet:
Egy verőfényes kora tavaszi reggelen Woksis, az irokézek törzsfőnöke mivel nem tudta kibe belevágni tomahawkját, hát az éppen arra álló juharfa derekába csapta. A (kő)balta-vágta sebből kicsordult a fa nedve, végigfolydogált a tomahawk nyelén, s belecsepegett ama cseberbe, melyet felesége előzőleg előrelátón ottfeledett. Az asszony délben megpillantván a folyadékkal teli edényt, azt hitte esővíz - bevitte a wigwamba. Kissé furcsállotta ugyan, hisz' csapadék napok óta nem volt, ennek ellenére bátran megfőzte benne a húst. (Elővigyázatlan némber lehetett. Csúnyán megtréfá'hatta vón' őket egyik haragosuk, vagy valamelyik vicces-kedvű ifjabb törzstag.) Szerencsére a hús finom édes lett, apunak nagyon ízlett, faggatta anyut, hogyan készítette? Asszonya elmesélte, esővizet lelt a fa tövében. Woksis eleinte - hasonlóan oldalbordájához - csodálkozott, az idő múlásával azonban mégis gondolkodóba esett, hisz' nem csak férj volt, de főnök is. Így jött rá, a juharfa nem kizárólag arra alkalmas, hogy levele majdan Kanada szimbólumává váljék, zászlaját ékesítse, hanem nedvéből megközelítőleg 1 : 25, 1:30 arányban bepárlással keresett export-termék nyerhető.

Saját megfigyelés: Québecben tavasszal, ameddig a fák, bokrok zöldellni nem kezdenek, az ég kékjén kívül minden, de minden szürke: az összetöpörödött hó, az utak, a tetők, fű, fa, földek, falak - még az örökzöldek is szürkének hatnak. - Rügyfakadásra csak április vége fele lehet számítani. - Szerencsés esetben.

Szikrázó napsütésben kerékpároztam a tündöklően kék ég alatt. Az utat csupasz ágú, szürke kérgű vörös-, és cukorjuhar fák szegélyezték. A havat egyik napról a másikra már eltüntette a márciusi nap és az erős tavaszi szelek. Az aszfalt fölszáradt, nem kellett kerülgetni a mélyedésekben összegyűlt hólevet, de a kerékpárutat meglepetésemre végig fekete nedvességfoltok éktelenítették. Időnként a derült égből víz cseppent a fejemre. A sokadik után kezdtem kellemetlenül érezni magam. - Mi ez? Képzelgés? - Megálltam, hitetlenkedve tapogatni kezdtem a fejem búbját, valóban nedves-é? Ekkor ismét jéghideg csepp érkezett föntről, végiggördült a homlokomon, "gellert" kapott a szemöldökömön, majd a halántékomon folytatta útját. Hál' Istennek! Nem hallucináció, de akkor mi? Madár? Annak akármilyen magasról érkezik is, kissé langyosnak kéne lennie... Hunyorogva fölnéztem, s ekkor újabb koppanás a szemüvegemen... - csillogó kristályfolyadék. Egy letört ágacska lógott fölöttem, s a sérülésből sűrűn csepegett a juharfa nedve.
Megfejtettem a titkot. Ha a megsérült fából kicsepegő lé történetesen valami kő mélyedésében összegyűlt, és a folyadékot az erős tavaszi nap elpárologtatta, visszamaradt a cukor. Eleinte a hangyák, rovarok, állatok csemegéje lehetett, később az emberé, aki aztán hamar módját lelte, hogyan fordítsa saját hasznára e jelenséget.

Ne csodálkozzunk! Sérülése nyomán nedvet ereszt a fenyő a kaucsukfa, a gyermekláncfű. A szőlősgazdák tudják, a megmetszett szőlőből dől a folyadék. Egy botanikus sem képes pontosan megmondani, hány százezer növény nedvedzik még?
Minden kinyert folyadék jó valamire, valami ellen, esetleg kifejezetten káros. Ide sorolható a juharszirup is: kifejezetten káros a fogyni szándékozóknak.
 
 

 
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2005 Magyar Krónika Rt.