Le Monde

2013. április 18. 

Le Monde - 2013. április 14. vasárnap és 15. hétfő

Orbán Viktor de Gaulle-i formátumú politikus

Április 25 - Magyarország: a Fidesz újra hatalomra kerülésének harmadik évfordulója

Akárcsak de Gaulle tábornok, a jobboldali magyar miniszterelnök a múlttal való szakítást testesíti meg és az erős állam visszatérését hirdeti. Korábban a kommunista rendszer ellenzőjeként lépett fel, ma a kapitalizmus vadhajtásait nyesegeti.

Írta: Yves-Michel Riols

A XX. század folyamán Magyarország az európai kontinens nagy változásainak kísérleti laboratóriuma volt: az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborút követő felbomlásától a szovjet megszállás elleni, 1956-os forradalmon keresztül, a keleti blokkon belüli 1990. áprilisi első szabad választásokig, a magyarok gyakran a jövőben bekövetkező nagy változások előfutárai voltak.

Orbán Viktor politikája a múlttal való szakítás hagyományába illeszkedik. Még egyetemi hallgató korában, 1989-ben, elsőként merte nyilvánosan követelni a Vörös hadsereg kivonását és a demokratikus választások megtartását. Amióta három éve újra hatalomra jutott, Orbán ismét a radikális változások melletti elkötelezettség politikáját testesíti meg.

2010. április 10-én jobboldali pártja, a Fidesz, amely egyszer már hatalmon volt 1998 és 2002 között, a rendszerváltás óta soha nem látott történelmi győzelmet aratott: megszerezte a parlamenti mandátumok 68%-át. Ez olyan elsöprő választási győzelem volt, mely jól jelezte, hogy a lakosság szinte egyöntetűen elfordult a nyolc évig hatalmon lévő szocialistáktól (volt kommunistáktól) és liberálisoktól, akiknek az irányítása alatt az ország tönkrement: a gazdaságirányítási felelőtlenség, a mindent átfogó korrupció és a gazdasági visszaesés következtében.

Méreteit tekintve Orbán győzelme önmagában is fordulatot hozott, és főleg annak a jele volt, mennyire megváltozott a lakosság véleménye. Azzal együtt, hogy az ország a legkülönbözőbb előjelű átalakításokon ment keresztül az azt megelőző húsz évben, a magyarok belefáradtak a vég nélküli átmeneti állapotba. A kommunizmus után annyira áhított felvirágzás nem indult be. A gazdasági élet erőltetett menetben végrehajtott modernizálása ellenére két évtizede tömeges a munkanélküliség és az átlagos jövedelem nem haladja meg a havi 750 eurót.

Ehhez a szociális kiábrándultsághoz még hozzájárult azokkal az új elit rétegekkel szembeni fokozódó ellenérzés, amelyek jórészt a korábbi kommunista rendszer elemeiből alakultak ki. "Nehéz a demokrácia érdemeire hivatkozni akkor, amikor a 10 milliós lakosságból 3 millió ember a rendszerváltás vesztese" - vallja egy nemrég Párizsban járt magyar miniszter. "Különösen akkor - folytatja, - amikor a változások haszonélvezői éppen azok, akik korábban a kommunista párt vezetőrétegét alkották. Nekik sikerült politikai hatalmukat gazdasági hatalomra váltani." Ilyen körülmények között az 1989 utáni új demokratikus rendszerbe vetett hit lassan szertefoszlott. Ezzel magyarázható a szélsőjobb (a Jobbik) előretörése, amely 2010-ben a szavazatok 16%-át szerezte meg az önmagáért beszélő "népítélet: 20 évet a 20 évért" jelszavával.

Amikor Orbán újra hatalomra került, jól tudta, hogy a magyarok türelmének vége és őszintén változást akarnak. Győzelme estéjén első beszédében erre a türelemvesztésre hivatkozott és meghatározta feladatának alaphangvételét: "A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét."

Ebben értelemszerűen benne voltak mindazon főbb témakörök, amelyek három éve kormányzásának vonalát meghatározták: az az eltökéltség, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon a kommunizmus örökségével, bevallott szkepticizmus a kapitalizmus globalizált változatával szemben és a nemzeti függetlenség melletti elszánt kiállás. Megannyi elem, mely Orbán pályáját a de Gaulle-i pályafutáshoz teszi hasonlóvá, beleértve a két férfi egyéni sorsát is: a megszállókkal szembeni ellenállástól kezdve a mellőzöttség emberpróbáló évein keresztül a hatalomhoz való dicsőséges visszatérésig, melyet a nemzeti fellángolás és a hitelét vesztett régi renddel való szakítás juttatott sikerre.

Politikájának prioritása: ne sújtsa újabb megszorítás-csomag a legyengült országot, s a Görögországéhoz hasonló válságot el kell kerülni

Orbán Viktor, aki hívei szerint harcolni és akaratát keresztülvinni tudó, ellenfelei szerint tekintélyelvű és demagóg politikus, nem riad vissza attól, hogy a konszenzust is felborítsa, megkérdőjelezze az elmúlt húsz év dogmáit. Ténymegállapítása szigorú: a demokratikus átmeneti korszakban kialakult gazdasági és intézményi rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sürgősen meg kell tehát változtatni a működését és az országot a helyes útra vezetni. Ezt a filozófiát vetette fel ismét ez év február 22-i évértékelő beszédében: "1990-ben szabadsággal és piacgazdasággal kezdtük és a pénzügyi szakadék szélén végeztük (.).Leépítettük ugyan a múltat, de nem voltunk képesek felépíteni a jövőt."

Orbán Viktor már az elején meghatározta a módszert és kitűzte a célt. Módszere: sürgős intézkedésekre van szükség, hogy megelőzzük az ország teljes tönkremenetelét, helyreállítsuk az állam tekintélyét, amelyet a posztkommunista baloldal hozzá nem értése és arcátlan korrupciója megingatott, s amely nyomán az ország a csőd szélére került. Nem kibúvókat kell most keresni, hanem akcióba lépni. A kijelölt prioritás: az amúgy is kimerült országra nem szabad újabb megszorító-csomagot kivetni, nehogy a Görögországéhoz hasonló válságba jusson.

Orbán Viktor azonnal reformok sorát vezette be több területen is. Ide tartozik a szélsőjobb katonai jellegű Magyar Gárdára kiszabható büntetések szigorítása, a holokauszt tagadást tiltó törvény megerősítése, az Európában elsőként bevezetett, a cigánysággal kapcsolatos pozitív diszkrimináció politikájának megvalósítása. Ebben az időszakban fogadtatta el az új Alkotmányt, amely a sztálini időszak alkotmányán alapuló korábbival való szimbolikus szakítást jelentette. Ellenfelei az intézmények illetékességének megszorítására hivatkoznak és "Fidesz-államot" emlegetnek. A kormány hívei viszont előszeretettel emlékeztetnek arra, hogy hasonló bírálatokat kapott de Gaulle tábornok is, amikor bevezette az V. Köztársaságot.

Bárhogy van is, meg kell állapítanunk, hogy az Alkotmánybíróság, illetve egy budapesti bíróság nemrégiben több törvényt is visszavont a kormánnyal szándékával ellentétben. A közvéleményen belül továbbra is élénk vita folyik, a médiák és az ellenzéki pártok hevesen támadják a miniszterelnök politikáját.

Ugyanakkor Orbán Viktort a 2014-es választások alkalmával főleg gazdasági szempontok alapján fogják a magyar választók megítélni. Ezen a területen is szakított a korábbi gyakorlattal. Az újra hatalomra lépő Orbán a finánckapitalizmus túlkapásainak az egyik legszenvedélyesebb bírálója. Egy sor intézkedést vezetett be, amelyek egyértelműen az európai "játéktér" bal oldalára sorolják be őt: ilyen intézkedések a nyugdíjalap államosítása, a multinacionális cégek rendkívüli megadóztatása. Legújabban pedig a gáz- és elektromos energia-szolgáltatóktól akar 10%-os tarifacsökkentést kicsikarni. Ezzel párhuzamosan homéroszi küzdelmet indított (és nyert) a banklobbyval szemben, arra kényszerítve a bankokat, hogy újra tárgyalják a több mint egy millió magyar háztartást fojtogató hitelkonstrukciókat.

A gazdaságilag a baloldalon, de politikai kultúrában a jobboldalon elhelyezkedő Orbán Viktort nehéz besorolni a hagyományos politikai erőviszonyok közé. Hitvallása a szuverenitás. Ennyiben a posztkommunista Magyarország fejlődését tükrözi. Az elmúlt húsz év alatt az ország megszűnt a liberalizmus engedelmes növendékének lenni, és függetlenségének szigorú őrzőjeként lép fel. Orbán számára ez újabb dilemmát vet fel: hogyan lehet ezt az önmagában legitim törekvést érvényre juttatni egy olyan országban, amely Európában az egyik legnyitottabb gazdasággal rendelkezik. Magyarország ezen a téren is egy új modell kísérleti laboratóriuma lehet.