Szent  István  három megvalósított terve

– tanulság a mának

2016.augusztus 27.

Dr. Pungur József

Augusztus 20. – Szent Szent István  király napja, egyházi és állami ünnep Magyarországon – s mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, akár elszakítottságban, akár diaszpórában. Ez a nap nem születése napja, amit pontosan nem tudunk (kb. 967., Esztergom), vagy haláláé (1038. augusztus 15.), hanem szentté avatásáé (1083. augusztus 20.). A hagyomány szerint a korábbi dátumok augusztus huszadikában egyesültek. Szent István  királyban a magyar nemzet első keresztyén királyát és a modern Magyarország megalapítóját látjuk, ismerjük el és tiszteljük.  Az az alap, amelyet Szent István  király a 896 körül, a Kárpát-medencét elfoglaló és ott megtelepedett magyar és csatlakozott törzseknek adott, szilárdnak bizonyult, amely megtartotta az államot és a nemzetet történelme 1100 vérzivataros esztendején át, s jó reménységünk van arra, hogy meg fogja tartani a jövőben is.
Szent István  királyunk nagysága legalább három megvalósított tervéből látszik leginkább.

Az első az, hogy a magyar és csatlakozott törzseket  sikerült állandó jelleggel letelepíteni a Kárpát-medencében, ahol ez korábbi rokon nagy népeknek nem sikerült, mint amilyenek voltak a szkíták, hunok és avarok.  Igaz, hogy ezeknek  fennmaradt maradványai örömmel üdvözölték a magyarok bejövetelét/visszajövetelét és letelepedését, hiszen alapjában véve közös nyelvet beszéltek s ahol lehetett segítették őket.

A második az, hogy Szent István  király birodalmát nyugati mintára rendezte be. Jól ismerhette kora történelmét, úgy az ázsiait, mint az európait. Tudta, hogy a keleti szteppék pásztor népei három-négy nemzedék után már nem képesek megmaradni szűkössé vált szállás-területeiken és rendszerint Nyugat felé volt kénytelenek terjeszkedni, ahol előbb-utóbb felmorzsolódva eltűntek, mert Nyugatnak nem kellettek sem erkölcsi, sem hitbeli, sem pedig nyelvük és szokásaik miatt. Élénken  élhetett emlékezetében a 907-es Pozsonyi csata, melyben 100 ezer nyugati fegyveres célja volt: „Ugros delendam esse!” – kiirtani a magyarokat!  Bár egyik ükapja, Árpád s két fia ott esett el – de a nemzet megmenekült.  Jól tudta, hogy csak egy időre! Tehát nyugatosodni kell – vonta le a király a tanulságot.  Előmozdította hát a földművelést, a magántulajdon védelmét, megszervezte a vármegyerendszert, s állandó hadsereget állított fel. Befejezte a nép keresztyénné tételét; előmozdította a templomok, monostorok építését, a püspökségek és érsekség szervezését, a tized bevezetését. A magyarságot a nyugati keresztyénséghez csatolta. A király tudta jól a keresztyénségnek úgy vallási, mint  politikai értékét.

Azt, hogy a keresztyén hit spirituális malter, amely az egyedi embereket láthatatlan kötelékkel fogja egybe egy erős és egészséges nemzetté! Bár lehettünk volna bizánci-keleti keresztyénekké is. Talán úgy jártunk volna, mint az egykor a nagy bolgárok, akik azt vették fel,  s lassan elszlávosodva elveszették ősi nyelvüket és ezzel eredeti önmagukat.

A harmadik az, hogy Szent István  király nyitottá tette az országot  külföldi hatások előtt. Ugyanakkor megvédte Magyarországot az  idegen hódítóktól. Úgy gondolta, hogy idegen befolyások, idegen népcsoportok befogadása, ezeknek jelenléte és hatása nem okozhat semmiféle veszedelmet a magyarságra és országára – ameddig magyar király ül a trónon. Adfdig a mgyarságon belűl helyezeték el (kunok, palócok,). A baj a széleken beszivárgott és letelepedett népességel volt (rácok, szlovákok, vlachok). Amikor idegen uralkodók jöttek – az addigi előny hosszabb távon az ország és magyarság veszedelmére fordult, mely Trianonban csúcsosodott ki: Magyarországot a korábban beszivárgott és befogadott népek tépték szét!  Mindezek fényében  indokolt a napjainkban történő ellenőrizhetetlen migráns tömegeknek a magyaság közzé való letelepítése.

Augusztus 20. üzenete ma az, hogy vissza Szent István  király alapvető eszméihez: a magyarságot ismét keresztyénné, erőssé és összetartozóvá kell tenni!