A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
Keresés


HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt

BRIDZS
Kezdőknek Bridzs tanfolyam indul a Magyar Házban (Foyer Hongrois) vasárnaponként 11órai kezdettel.
Kérjük hagyjon üzenetet Évánál (438) 386 6980 

Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
FOGSOR KLINIKA 
Schweitzer János d.d. 
denturologiset a hirdetés bemutatójának 15% kedvezményt adunk.
Tel: 514-738-2279 
5845. Cote des Neiges 
Suite. 350 
STEVE Electric Inc.
Szõke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212

Hősökre emlékeztünk Montrealban

2015.június 4.

 

Évről évre megható ünnepség helyszíne a Hősök Napján a monteali Magyarok Nagyasszonya Egyházközség templomának (Église Notre Dame des Hongrois /Our  Lady of Hungari Church) kertje. E napon összegyűlnek a magyarságot képviselő szervezetek, klubok, csoportok vezetői illetve az őket képviselő tagok, hogy tisztelegjenek a magyar hősök emléke előtt. Elsőként Licskó Szabolcs plábános, Nt. György Attila és Szabó Péter tszteletes, valamint Szentmihályi Gyula tisztelebeli konzul helyezték el virágaikat  a montreali magyar egyházak nevében  a Hősök Emlékművén,  majd a szervezetek vezetői tisztelegtek.

Idén az ünnepi beszédet Prigliné, Dr. Balla Ágnes, egykori montreali cserkészvezető mondta.
A megemlékezés befejező aktusa a kiscserkészek avatása volt.

            Tisztelt egybegyűlt vendégek, Főkonzul Úr, Plébános Úr, Főtisztelendő urak!

            Azért gyűltünk ma össze, hogy montreali hagyomány szerint megemlékezzünk a magyarság hosszú, nehéz történelme során harcot és vértanúságot vállaló megszámlálhatatlan hősről. Nagy megtiszteltetés számomra a díszbeszédre való felkérés, viszont nagy kihívás is, mivel azon szerencsés emberek közé tartozok, akik nem éltek meg harcokat, háborúkat, mitöbb tágabb családom tagjai sem estek áldozatul az elmúlt század véres és feldúlt eseményeinek. Továbbá, Gyuri sem azért kért fel a beszédre, mert múltam hőstettként állhat példaként önök előtt, hanem talán azért, hogy, ha jól tudom, első női szónokként más szemszögből - nőként, feleségként, anyaként szóljak az elmúlt és jelen kor hőseiről.
            Talán elsőként az egri nőket említeném, akik halált megvetve harcoltak az egri vár megmentéséért. Hazát védtek, várat védtek, férjeket, fiakat védtek minden elképzelhető eszközzel és módon. Az Egri Csillagok-ból idézve: “Az asszonyok már akkor mind felragadták a heverő fegyvereket, s ádáz-dühösen, vércsevisongással viaskodnak a törökkel. A kendőjük leesett. A hajuk kibomlott. Szoknyájuk ide-oda csavarodik a küzdelemben. De ők nem gondolnak immár asszonyi voltukra: rikoltozva esnek a töröknek”.
            Zrínyi Ilona, II Rákóczi Ferenc édesanyja a leghíresebb hősnők egyike, aki Munkács várának 2 évig folytatott hősies védelméért, egyesek szerint a legbátrabb asszony címet viselheti.
            Nagy időbeli ugrással az 56-os forradalom Wittner Mariája is eszembe jut, aki nőként fegyverrel a kezében harcolta végig az 1956-os forradalmat, először halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Vagy Tóth Ilona, aki mint orvostanhallgató részt vett a 1956-os forradalomban, és akit a forradalom utáni megtorlás során kivégeztek. Ma képesek lennénk ilyen hőstettekre? Ma mekkora a találékonyságunk? Mekkora az elszántságunk? Miért adnánk az életünket? Adnánk egy várért? Adnánk hazánkért?
            Itt szeretném megemlíteni egy mai hősnő, Malala Yousoufzai nevét, aki a történelem legfiatalabb béke Nobeldíjasa. Malala mindössze 14 éves volt amikor belevágott, hogy korát meghazudtoló érettséggel dokumentálja mindennapjait a BBC urdu nyelvű oldalán álnéven írott blogjában. A pakisztáni lányok tanuláshoz való jogárol írt, miközben a tálibok folyamatosan zárták be és rombolták le az iskolákat. Dokumentumfilmek, riportok készültek róla, az ismertséggel azonban együtt jártak a halálos fenyegetések is, majd 2012 októberében bekövetkezett, amitől sokan tartottak. Iskolába menet egy talibán fegyveres fejbe lőtte a kislányt,  büntetésül emberjogi tevékenységéért.
            Hálás vagyok a JóIstennek azért, hogy Kanadában élünk, egy békés, jóléti országban, ahol az imént leírt hőstettekre kevesebb szükség van. Hálás vagyok azért is, hogy soha sem kellett átéljem a filmekben látott, vagy könyvekben leírt búcsúzást háborúba induló szerett édesapámtól, férjemtől, és remélhetőleg majd kisfiamtól sem, ahol a viszontlátás reménye elég kicsi és kilátástalan.  Ugyanakkor hálás vagyok azért is, hogy nem kellett hőssé váljak azáltal, hogy egyedül neveljem  a gyermekeimet, és megteremtsem a mindennapi megélhetést nekik - mert ugye a csatába elhivatott katonák és hősök, családja is hősként kell viselje az élet akadályait. És ilyesmi nemcsak földrajzi és időbeli messzeségben történik, hanem olyan Kanadában élő családokban is, ahol a szolgálat révén Afganisztánba, Irakba vagy talán Ukrajnába kerül a családapa.
            Azt a kettősséget, amit a harcmentes hősiesség alakít ki hívnám “hétköznapi hősiességnek”, amely fogalmat a mai napra készülve fedeztem fel. Hétköznapi hősöknek tartom azokat az embereket, nőket, férfiakat, gyerekeket, akik felismerve, egy a környezetükben adódó problémát, igazságtalanságot vagy bajba került embertársukat, ki mernek állni és cselekedeteikkel megoldást nyújtani, akkor is ha ez saját magukra nézve nem is előnyös, vagy éppenséggel hátrányos lehet. Hétköznapi hősöknek tartom tehát, és ezt most a Nemzeti Összetartozás napjához közeledve ki szeretném emelni, a Magyarország leszakított területein élő, magukat még mindig magyarnak valló testvéreinket. Akik teszik ezt, annak ellenére, hogy tudják, hogy a magyar iskolákban tanuló gyermekeik hátrányosabb helyzetben lesznek az egyetemi felvételin vagy munkahelyeken. Ezt többek között a szüleim is tudatosan vállalták amikor engem és a húgomat  magyar elemi iskolába írattak Temesváron. Ezt vállalják sokan állampolgárságuk és otthonuk elvesztése árán is. Utalok itt a Szlovákiában betiltott kettős állampolgárságra, ahol ugyanis azok akik felvállalják magyarságukat, és megkérik a magyar állampolgárságot, elveszítik a az otthonukat és hazájukhoz való tartozás jogát. Ezt tette az a ma 103 éves pedagógus néni, Tamás Aladárné, Szűcs Ilona aki mit sem törődve a fenyegetésekkel visszaigényelte magyar állampolgárságát. Őt is hősnek érzem.      
            Ezen megfogalmazás szerint elindulva, könnyen fedeztem fel további hősnőket, akik egy társadalmi hiányt vagy igényt felismerve, tetteikkel, kitartásukkal, tudásukkal, és sokszor saját anyagiak befektetésével tevékeny résztvevői lettek a társadalomnak és lendítettek rajta. A számos híres egyéniség mellett ilyen például Brunszvik Teréz, aki 1828-ban a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első óvodáját alapítja meg Budán, valamint foglalkozik a gyermekvédelem első társadalmi megszervezésével, és a gyermekgondozói pálya Magyarországon való hivatalos kialakításával. Hasonlóképpen említésre méltó, Hugonnai Vilma, Magyarország első orvosnője, aki elsősorban női és szegénysorban élő betegekkel foglalkozott az 19. sz. utolsó éveiben, majd az I világháború kitörésekor felismerte a nők tevékenységének szükségességét, és női orvosi és betegápolói erővel – betegmegfigyelő állomásokat szervezett több vidéki településen.
            Manapság is szükség van a hőstettekre. Talán mi is, együttesen, külföldön élő magyar közösségként hősökké válhatunk. Számos lehetőség adódik mind Kanadában, mind az Óhazában, és talán csak egy kis kezdeti önbizalomra és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy a jóléti társadalom közönyéből kilépjünk. Jó példa erre a 3 évvel ezelőtti ottawai kezdeményezésű pénzgyűjtés egy Erdélyben élő máj-daganatos kislány, Angyalka, megsegítésére. A több mint 2000 $-os montreali és ottawai adományok hozzájárultak Angyalka Brüsszelben véghezvitt májátültetéséhez, és ezáltal a kislány mostanra egy egészségesen fejlődő 6 éves gyermekké cseperedett.
            A minap hallgattam meg egy riportot a rádióban egy Harvard egyetemi író-történésszel, aki a tanulmányaira alapozva azt állítja, hogy a hősök nem születnek hősöknek, hanem azokká válnak, illetve, azokká lesznek nevelve. Ez különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert mint anya, én is arra törekedek, hogy gyerekeinkből felelősséget vállaló, a gyengébbek és szegényebbek mellett kiálló, és a világban pozitív változásokat hozó kis hősöket neveljek.
            Hősökké válhatnak a mi gyermekeink is, ha megtanítjuk és bátorítjuk őket arra, hogy ki merjenek lépni a kényelem-világából, és a közönyből, ha egy eszmét, elvet vagy rászorulókat kell megvédeni, oltalmazni. Meg kell tanítani gyerekeinket arra, hogy tehetségük és tudásuk révén felelősséget vállaljanak nemcsak magukért, hanem a körülöttük lévőkért is.     
            Végezetül pedig egy utolsó gondolatot mondanék: Jimmy Carter így nyilatkozott Teréz Anya halálakor: legjobban úgy tiszteljuk emlékét, hogy kiműveljük magunkban és másokban a jóságot. Én is úgy érzem, hogy hőseinket úgy tiszteljuk meg legméltóbb módon, ha magunkban elkezdjük feltárni képességeinket, és azokkal szebbé, jobbá tesszük ezt a világot.

 

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.