Sipos Sándor újra itthon

2015.július 29.

A Montrealban élő képzőművész munkáival a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban ismerkedhet a közönség. Időnként még láthattuk egy-két alkotását különböző csoportos kiállításokon, a május 2-án nyílt egyéni tárlata azonban átfogóbb képet nyújt arról, ami kanadai tartózkodása óta művészként foglalkoztatja. Érdekes, szokatlan, meghökkentőnek is nevezhető, amit elénk tár, nehéz szavakba önteni, kit, mit képvisel az általa teremtett látvány, noha a szavak, az írásjelek is megtalálhatók vizuális eszköztárában.

Elég, ha csak a belső terem egyik falát szinte teljes hosszában betöltő, négyosztatú festményére, a Képversre hivatkozunk, amelyen az egyszerű, primitív jelek mellett, között értelmes szavakra, itt-ott összefüggő szövegre is ismerhetünk. Ilyen írásos mű digitális printeken is fellelhető, de nem ez uralja a bemutatott anyagot, inkább a természeti népek, a törzsi életmódot folytató, „archaikus” emberek lényegre egyszerűsített rajzos, jelképalkotó világlátása, világábrázolása. Ha erőltetnénk, hogy a nézők mondják el, ki mit vél látni, kihallani a többnyire méretes képekből, valószínűleg életérzések állnának össze, amivel bizonyára a festő is egyetértene, hiszen mi más körvonalazódna „a látható és láthatatlan/ általa felkínált/ határán”. Festőt mondtam, de szobrászi és több más alkotói énje is aktiválódik ezen a kiállításon, amely az időbeli határokat is eltüntetve idéz meg, hoz egymás mellé különféle kultúrtörténeti korszakokat.

Egyik méltatója Umberto Ecóhoz fordulva nevezi „nyitott műveknek” Sipos alkotásait, amelyeken jól megfér egymással racionális és irracionális, köznapiság és szakralitás. Sipos Sándor tavalyi bukaresti bemutatkozásához, a Balassi Intézetben rendezett tárlatához társította Vécsi Nagy Zoltán a következő gondolatokat: „Munkáira az eklektikus gondolkodás, a vizuális információk és eljárások szabad asszociációkban való rögtönzéses alkalmazása jellemző. A primitívekre is visszautaló figurativitása egyfajta szertartásosságnak, emberi gesztusokban szimbolizált és a képzőművészeti nyelv ösztönerejű használatával hitelesített élet- és világérzésnek a közvetítője”. Igen, ezt is magában hordozza a Kövek képvers, a Camus L'homme, a Tribal Feeling digital print, az Idle no more, a The Bystander effect, a Save the blue Monkey és a többi, „talált tárgyat”, cipőt, tollat s egyebet is szervesen hasznosító kompozíció.

Elidegenedett, de ma már valóban kicsi a világ, utazik, aki teheti, és immár haza-hazatérnek a földgolyó túloldalára is elszármazottak. Visszalátogatva a gyökerekhez, a Székely-keresztúron született, középiskolai művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen, Kolozsváron kiteljesítő, majd Montrealban tovább gazdagító Sipos Sándor is úgy szívhatja magába az itthon identitáserősítő levegőjét, hogy közben elhozta egy másik, távoli világ frissítő fuvallatát is.