A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt

KERESÜNK

magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával. Tel: 514-288-7966 kérje Tibort.

A Magyar Aranycsapat ez évben is megrendezi a Nemzeti Összmagyar Diákbajnokságot (sakk, bírkózás, asztalitenisz, magyar irodalom és történelem). További információ Gyuri bánál (814-586-9647)
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212
Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228

 

 

 

Magyar Krónika,
2016. december 14.

ELTER TAMÁS2016.12.10.f

 

Nemrég kezdték vetíteni a mozikban a legendás tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau nem mindennapi élettörténetéről szóló, A mélység kalandora című játékfilmet. Cousteau neve már életében fogalommá vált. A francia haditengerészet tisztjeként maga sem sejthette, hogy amikor 1936 forró nyarán mindössze egyetlen úszószemüveggel felszerelkezve először pillantotta meg a felszín alatti világot, ez a katartikus élmény nemcsak a saját életét, hanem az emberiség tengerhez fűződő kapcsolatát is mindörökre megváltoztatja.


A „kapitány” Daniel és Elisabeth Cousteau második gyermekeként látta meg a napvilágot Saint-André-de-Cubzacban, 1910. június 11-én. A meglehetősen öntörvényű, a kötöttségeket nehezen tűrő ifjú Cousteau nem volt valami éltanuló, és robbanékony természetének köszönhetően többször is konfliktusba keveredett tanáraival.
Cousteau igazi reneszánsz egyéniség volt, aki autodidakta módon vált a modern tengerkutatás egyik megalapítójává

Egy alkalommal, amikor hirtelen jött haragjában betörte gimnáziumának 17 ablakát,még köztiszteletben álló ügyvéd apjának tekintélye sem mentette meg az eltanácsolástól. Kisgyerek kora óta imádta a vizet, de a levegőóceán misztikus birodalma, az akkortájt kibontakozó repülés világa is mágnesként vonzotta. A levegő és a víz varázsa között dilemmázva végül az utóbbi mellett döntött; 1930-ban beiratkozott az École Navale, a Francia Haditengerészeti Akadémia első évfolyamára.

Frissen végzett sorhajóhadnagyként a Condorcet csatahajóravezényelték, ahol tüzérségi tisztként szolgált. Kiváló képességű tengerésztisztként,
1934-ben új beosztást kapott: átvezényelték a haditengerészet információs szolgálatához.
Cousteau életében ekkor kezdődött el a világjárás; új és igen érdekes beosztásának köszönhetően eljutott többek között Kínába, illetve Japánba, valamint a külvilágtól elzárt sztálini Szovjetunióba is.

A kék birodalom vonzásában
1936 komoly fordulatot hozott az ígéretes karrier előtt álló fiatal tengerésztiszt életében; Cousteau-t súlyos autóbaleset érte, és napokig élet-halál között lebegett. Hosszúra nyúlt lábadozása alatt orvosa azt javasolta, hogy – rehabilitációs célból – lehetőség szerint ússzon minél többet. A vízimádó Cousteau-nak ez a fajta rehabilitáció egyáltalán nem esett nehezére, így orvosa tanácsára a Riviérán töltötte betegszabadságát.

Egyik alkalommal, a Földközi-tenger hűsítő vizében tett kiadós úszás után, a touloni tengerparton összetalálkozott Philippe Tailliez-vel, aki szintén a haditengerészetnél szolgált. A két fiatal tiszt gyorsan összebarátkozott, és ettől kezdve együtt jártak le a strandra.
Egyik alkalommal Cousteau elkérte Tailliez úszószemüvegét, és azzal felszerelkezve vette magát a kobaltkék vízbe.
Amikor mély lélegzetet véve alámerült, az úszószemüveg jóvoltából életében először pillanthatta meg a felszín alatti világot.
Ez az élmény gyökeresen megváltoztatta életét.
Még aznap beszerzett magának egy saját úszószemüveget, és ettől kezdve Tailliez-vel együtt merültek alá egy-egy lélegzetvétel erejéig, hogy közösen gyönyörködjenek a nagy kékség varázslatos tájaiban. A strandon közben újabb, valamennyiük közös jövőjét meghatározó ismeretséget kötöttek Toulon híres, szabadtüdős, víz alatti vadászával, Fréderic Dumas-val.
Dumas szívesen beavatta újdonsült barátait a szabadtüdős merülés mesterfogásaiba, valamint a búváruszonyok és a szigony használatába. Vajon melyikük gondolt arra, hogy ez a hármas lesz a modern tengerkutatás és légzőkészülékes búvárkodás máig leghíresebb triásza? Cousteau élettörténetében 1937. június 12. is különösen fontos dátumnak számít; ekkor mondta ki a boldogító igent első feleségének, Simone Melichornak, egy francia admirális lányának.

Simone egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig – annak ellenére, hogy mindig is világhíres férje árnyékában élt – meghatározó szerepet játszott a kapitány karrierjében és a Cousteau család egybetartásában.

A keszonbetegség és mélységi mámor fenyegető árnyékában
A szabadtüdős merülések rövid időtartama és mélységi korlátai nem elégítették ki Cousteau felfedezővágyát. Sokat töprengett azon, hogyan lehetne a felszíntől végleg elszakadva, szabadon, halak módjára úszva hosszabb időt eltölteni a nagyobb mélységek emberi szem előtt rejtett birodalmában. Az 1870-es években Angliában kifejlesztett búvársisak egyáltalán nem tűnt megfelelő eszköznek a tenger alatti tájak bebarangolására.
Az ólomcipőkben és ormótlan felszerelésben, a tengeraljzaton vánszorgó „nehézbúvár” tömlő, valamint egy emberi erővel mozgatott, pumpaszerű légsűrítő segítségével a felszínről kapta levegő-utánpótlását.

A tömlő jelentősen korlátozta a búvár mozgását, arról nem is beszélve, hogy a külső víznyomásnak megfelelő nyomású levegőt fent, a pumpa segítségével állították elő. Ez gyakran súlyos, nem egyszer halálos kimenetelű balesetekhez vezetett.
A kapitány hervadhatatlan érdemeket szerzett az autonóm és automata légzőkészülék kifejlesztésében, valamint a légzőkészülékes búvárkodás fiziológiájának kutatásában
Az 1930-as években dr. Paul Bert angol orvos és John S. Haldane skót fiziológus munkássága nyomán már ismerték a „keszonbetegség” (dekompressziós megbetegedés) okát, valamint a búvárokra ugyancsak komoly veszélyt jelentő „mélységi mámor”, a nitrogénnarkózis jelenségét, ám a búvárfiziológia még gyermekcipőben járt.

A mélység felfedezése iránti vágy tehát minden szempontból komoly kihívásnak és kockázatos kalandnak számított ezekben az időkben.
Háborús ínség a tudomány szolgálatában 1940-ben a Wehrmacht egységei lerohanták Franciaországot, és Frankhon hosszú évekre elvesztette függetlenségét. Az 1940-es júniusi vereséget követő compiegne-i békekötés a németekkel kollaborációt vállaló Vichy-kormány fennhatósága alá helyezte a flottát.
A Vichy-haditengerészet a pokolba kívánt német „szövetséges” szoros felügyelete alatt lényegében inaktívvá vált, hosszú tétlenségre kárhoztatva a flotta tisztjeit.
Az 1940-es évek elején a katonai szükségletek miatt hiánycikké vált az üzemanyag a megszállt Franciaországban. A háborús megszállás ínsége sajátos módon járult hozzá Cousteau nagy álma, az autonóm légzőkészülék megalkotásához. A krónikus üzemanyaghiány miatt a városi tömegközlekedés gerincét alkotó autóbuszokat gázos üzemmódra állították át.
Cousteau 1942-ben megismerkedett Émile Gagnannal, az Air Liquid gázipari konszern mérnökével, akit beavatott az automata légzőkészülék megalkotásával kapcsolatos töprengéseibe. Gagnan a probléma lényegét megismerve azt javasolta Cousteaunak, hogy próbálják meg az autóbuszokra kifejlesztett gázpalackok nyomáscsökkentő reduktorát felhasználni a készülék kifejlesztéséhez.
(A Cousteau–Gagnan típusú autonóm légzőkészülék nyomásszabályozója automatikusan, a búvár mindenféle tevőleges beavatkozása nélkül a búvárpalackban lévő magasnyomású levegőt – két lépcsőben – az éppen aktuális környezeti nyomásnak megfelelő értékre csökkenti.)
Több kísérleti konstrukció után 1943 októberére készült el a legendás „Aqualung”, a világ első autonóm és automata búvár légzőkészüléke, amit az izgatott Cousteau azon melegében egy sekély folyóban – nem törődve a hideg és zavaros vízzel – ki is próbált. Az „Aqualung” tökéletesen működött, és ezzel új fejezetet nyitott az emberi felfedezések történetében.

Legendás idők – a mélység ostromának kezdetei

A forradalmian új konstrukció felkeltette a haditengerészet érdeklődését is. A kapitányt felmentették a szolgálat alól, és megbízták a Cousteau–Gagnan-féle légzőkészülék továbbfejlesztésével, illetve az autonóm légzőkészülékes búvárkodás alkalmazási lehetőségeinek feltárásával.
1945-ben a haditengerészet kötelékén belül hivatalosan is megalakult Cousteau vezetésével a híres Tengeralatti Kutatócsoport, amelynek kezdetben a kapitányon kívül csak Dumas és Tailliez meg egy titkárnő voltak a tagjai. A Tengeralatti Kutatócsoport indulásakor mindössze egyetlen apró irodával, valamint egy teherautóval rendelkezett.

A háború befejezése utáni hónapokban Cousteau és parányi csapata a flottaparancsnokság megbízásából veszélyes munkát, aknamentesítést végzett, de feladatul kapták a háborús események miatt elsüllyedt hajók roncsainak felkutatását is. Mindemellett a három elválaszthatatlan jóbarát és fanatikus búvár mai ésszel felfoghatatlanul kockázatos, életveszélyes kalandok során kísérletezte ki a sűrített levegős merülések máig érvényes fiziológiai határait.
(Napjainkban általánosan elfogadott biztonsági szabály például, hogy a sűrített levegős merülések maximális mélységhatára 40 méter. Cousteau, Tailliez és Dumas nem egyszer 80 méternél is mélyebbre merültek sűrített levegőt használva.) Ahogy gyűltek a tapasztalatok, a tengerkutatásban is egyre több területre tudták kiterjeszteni a légzőkészülékes merülés adta lehetőségeket.
Cousteau víz- és nyomásálló fényképezőgép-, illetve kameratokokat fejlesztett ki,
amelyek lehetővé tették a szárazfölditől szürreálisan különböző tenger alatti világ megörökítését és a nagyközönségnek való bemutatását.

1949-ben Jacques-Yves Cousteau korvettkapitányi rangban leszerelt a haditengerészettől, és elkezdte a saját útját járni, azt az utat, amely rövidesen a világhír csúcsára repítette.

Óceánkutatás családi vállalkozásban
A nagy kékség birodalma iránti vonzalom ragályosnak bizonyult a családon belül. A kapitányt nem csak Simone, a felesége, hanem két cseperedő fia, az 1938. május 6-án született Jean-Michel (ma a Cousteau család legidősebb tagja), valamint a napvilágot 1940. december 30-án meglátott Philippe, a családfő szemefénye is elkísérte.
A két Cousteau fiú esetében túlzás nélkül állítható, hogy előbb sajátították el a légzőkészülékes merülés fortélyait, mint a betűvetést.
1945 nyarán Párizsból két, faládába csomagolt légzőkészülék érkezett a Tengeralatti Kutatócsoporthoz.
Ez volt Cousteau meglepetése az ekkor hétéves Jean-Michel és ötéves Philippe számára, két, kifejezetten a gyerekek részére legyártott, kis méretű légzőkészülék formájában. Philippe – aki egész életében apja kivételezett kedvence maradt – fantasztikusan jó merülési adottságokkal rendelkezett, és hétéves korában már professzionális búvárnak számított. A tenger mélyén felvett mozgóképek hamarosan egész Franciaországban ismertté tették a kapitány nevét.

A tenger alatti kutatások és tudományos expedíciók finanszírozására Cousteau 1950-ben megalapította a Francia Oceanográfiai Társaságot. Még abban az évben egyik nagyvonalú mecénása, Thomas Loel támogatásának köszönhetően sikerült megvásárolnia a Calypsó-t, az 1942-ben vízre bocsátott és a háború után leszerelt amerikai aknaszedő hajót, amelyet oceanográfiai kutatóhajóvá építettek át.
A Calypso vált megannyi korszakalkotó expedíció zászlóshajójává.
Cousteau-t gyakran az egész család elkísérte felfedezőútjaira a Calypso fedélzetén.
A Földközi-tengeren, valamint az Atlanti-óceánon – elsősorban az Azori-szigetek térségében – megtett felfedezőutak esszenciája volt az 1953-ban kiadott Csend világa című, a szerzőiknek a világhírt is elhozó bestseller könyv, amit Cousteau és Dumas közösen írtak tenger alatti kalandjaikról. Ez a könyv alkotta Cousteau 1956-os első vörös-tengeri expedícióján leforgatott monstre mozifilmjének alapötletét is. A könyvvel azonos című film, A csend világa világszerte zajos sikert aratott.
A legtermékenyebb ismeretterjesztő Cousteau egyre jobban növekvő hírnevét bizonyította, hogy a Vörös-tengerre és az Indiai-óceánra szervezett következő expedícióját a francia kormány mellett már a nagyhírű National Geographic Society is támogatta.

Cousteau igen termékeny szerzőnek bizonyult, népszerűsítő könyvein és látványos természetfilmjein generációk egész sora nőtt fel. Könyvei közül kiemelkedik az 1963-ban kiadott Az élő tenger című kötet vagy az ugyancsak emblematikus művé vált 1965-ös A nap nélküli világ című munkája.

Az 1973 és 1978 között kiadott 21 kötetes Jacques Cousteau tenger alatti felfedezései-sorozat a kapitány addigi kutatásainak átfogó szintézise.

Cousteau-t tekinthetjük mind a mai napig a legtermékenyebb víz alatti filmkészítőnek.
Több mint 100 dokumentumfilmet forgatott az óceánokról az Északi-sarkvidéktől a trópusi tengerek színpompás világán át egészen az Antarktiszt övező jeges és félelmetes vizek birodalmáig. Mozifilmjei és televíziós sorozatai a legmagasabb filmművészeti elismeréseket érdemelték ki, köztük két Oscar-díjat is.

A tengerésztiszti akadémiát végzett Cousteau nem szaktudós, hanem autodidakta tengerkutató volt.
Az oceanográfiában és a búvárfiziológiában tett korszakos felfedezései miatt szinte mint egyedüli „laikust” választották be a világ egyik leghíresebb tudóstestülete, a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé.
Igaz reneszánsz egyéniség volt a kapitány Cousteau egyáltalán nem a mai felfogás szerinti kigyúrt, szálkás, „tudományosan” táplálkozó, jógázó és konditerembe járó divat- és sportember volt. Igazi világfiként és reneszánsz egyéniségként természetesen távol állt a szobatudósok világától is.
A sovány és szikár, markáns arcélű kapitány szenvedélyesen pipázott, a „csibuk” mellett pedig a légiós cigaretta, a Caporal volt a másik nagy kedvence.
Jó francia módjára nem vetette meg a vörösbort, a nagy és kiadós étkezéseket, valamint – mi tagadás – a szebbik nem képviselőit sem.
Jacques-Yves Cousteau igazi reneszánsz egyéniségű felfedező volt
A kapitány felnőttként sem volt könnyű természet;
az emberei csak  „Le pasha” azaz „a basa”.néven emlegették maguk között.
A Cousteau családon belüli viszonyok ugyancsak nem voltak hétköznapinak tekinthetők. Két fia közül az utódjának szánt, rendkívül tehetséges búvárt, Philippe-et favorizálta, és ennek többször is az idősebb fiút, Jean-Michelt bántó módon adta tanújelét. A Jean-Michel és az apja között később elmérgesedő, pereskedésbe fordult viszony részben erre volt visszavezethető.
Amikor 1967. október 2-án megszületett Jean-Michel első fia, Fabien – a kapitány legelső unokája –, megjavult kapcsolatuk. 1973-ban a két fiú és apjuk közösen megalapította a Cousteau Society-t, amelynek egészen 1993-ig Jean-Michel volt az alelnöke. 1976-ban kezdték el a Voyage to the Edge of the World (Utazás a világ végére) című, több évig tartó monstre televíziós sorozat forgatását.

Ennek munkálatai során, 1979. június 28-án súlyos tragédia érte a családot;
Philippe Lisszabon közelében a Togas folyó torkolatánál az általa vezetett Catalina típusú hidroplánnal lezuhant, és szörnyethalt.
A tragédia híre valósággal letaglózta Cousteau-t, aki élete végéig nem tudta feldolgozni kedvenc fia elvesztését.

Bonyolult viszonyok: idős unoka, fiatal fiú
A kapitány életének utolsó másfél évtizedében ismét kiújult és elmérgesedett a közte, illetve Jean-Michel között fennálló ellentét. A nagyobbik fiú rossz szemmel nézte apja házasságon kívüli kapcsolatát a kapitánynál 36 évvel fiatalabb Francine Triplet-vel, akitől még anyjuk életében házasságon kívül két gyermeke született; 1979-ben Diane, és 1981-ben Pierre-Yves Cousteau. (Jacques Cousteau 72 éves volt, amikor a legkisebb fia megszületett.)

A kapitány legkisebb fia, a most 35 éves Pierre-Yves Cousteau
Forrás: Giampaolo-Vimercati
Így állt elő az a sajátos helyzet, hogy az első unoka, Fabien 14 évvel idősebb a kapitány legkisebb fiánál, a most 35 éves Pierre-nél.
Simone Cousteau – a családot egybetartó hős feleség – 1990. december 1-jén hosszú, súlyos betegség után elhunyt. A kapitány 1991-ben, 81 éves korában feleségül vette régi szerelmét, Francine Triplet-t, ami miatt végleg elmérgesedett a kapcsolata Jean-Michellel.

A legidősebb Cousteau fiú sohasem szívelte Francine-t, akit a kapitány rossz szellemének tartott. Jean-Michel 1993-ban új oktató és tudományos központot nyitott a Fidzsi-szigeteken, amelynek a Cousteau Resort nevet adta. A kapitány emiatt 1996-ban névbitorlási pert indított a fia ellen. A családon belüli viszályt csak tetézte, hogy
Cousteau halála után az özvegy, Francine is pert indított Jean-Michel ellen
a Cousteau Society, illetve a társaságot megillető, nem kis értékű szerzői jogok, valamint a legendás kutatóhajó, a Calypso tulajdonjogáért.
(A híres Cousteau Society mind a mai napig Francine elnöklete alatt működik.) Jean-Michel belefáradva a méltatlan pereskedésekbe, 1999-ben létrehozta a Jean-Michel Cousteau's Ocean Futures nevű nonprofit tengerkutatási és edukációs szervezetet, amelyben fia, Fabien, és leánya, Céline közreműködésével folytatja a kék birodalom és a természetvédelem népszerűsítésének családi tradícióit.
Új korszakot nyitott a tengeri felfedezések történetében Jacques-Yves Cousteau 87 évesen, 1997. június 25-én tért meg örökre a csend világába. Élete végéig aktív maradt, még 85 éves korában is merült.
A kalandos életű kapitány hatalmas értékű életművet hagyott maga után. Felfedezései, tenger alatti kísérletei mind az oceanográfiában, mind pedig a búvárfiziológiában új fejezeteket nyitottak.
1963-ban a szudáni Saha'b Rumi korallzátonynál végrehajtott Précontinente II. kísérlet volt az emberiség történetében az első olyan vállalkozás,
amikor 30 napig emberek éltek és dolgoztak megszakítás nélkül a tenger mélyén.
(Ezt a rekordot unokája, Fabien Cousteau döntötte meg 2014-ben, aki 31 napot töltött el a tenger alatt a Mission 31 vállalkozás során.) Cousteau filmjei és ismeretterjesztő könyvei hozták először közel az emberekhez a tenger addig félelmetesnek és kiszámíthatatlannak tartott világát.

A legtöbbet azonban a hivatásos és hobbibúvárok népes tábora köszönheti a kapitánynak. Cousteau munkásságát a legrangosabb elismerésekkel díjazták. 1961-ben a Fehér Házban
John F. Kennedy elnök személyesen nyújtotta át Cousteau-nak a National Geographic Society nagy aranymedálját.
Pompidou francia köztársasági elnök 1972-ben a Becsületrend parancsnoki fokozatával tüntette ki a kapitányt, 1985-ben pedig Ronald Reagan amerikai elnöktől vehette át a Kongresszusi emlékérem aranyfokozatát.
1990-ben az ausztrál kormány a Nagy-korallzátony védelmében végzett ökológiai kutatásainak elismeréseként az Ausztrál Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki. Cousteau 1992-ben a Duna-expedícióval Magyarországra is eljutott.

 

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.