 
Tegnap kaptam kézhez az Aracs, a délvidéki magyarság közéleti folyóiratának 2017-es évfolyamának második számát. Mindig nagy izgalommal veszem kézbe, mert sok írása olyan történelmi eseményeket mutat be, amikről korábban beszélni sem lehetett. Talán szűk szaktörténészek ismertetése és az ottlakók néma kétségbeesése tudott volna hírt adni, de eddig se ott, se itt beszélni sem lehetett róla. Most is két téma döbbentett meg.
Az egyik folytatja a folyóirat utóbb rendszeressé váló közleményeinek sorát, amelyben a háború-végi partizán-akciók szörnyű emlékezetét tárja fel, összekapcsolva a vidék magyarságának korábbi történetével. Én is ezeket az írásokat ajánlom olvasóim figyelmébe. Erdei Iván Márk Fogyatkozó magyar világ a Torontál legdélebbi városában, Gyémánt Richárd Francia települések a Bánságban: Károlyliget, Szentborbála és Szenthubert, Hetzmann Róbert Jeltelen tömegsír a Szerémségben.
Valamint egy másik, napjainkban is oly igen fontossá váló témát, a keresztény ökumenét érintő kérdést tárgyaló cikket is figyelmesen olvastam: Diószegi György Antal Szent László királynak és leányának, Szent Piroskának az értékvilága a görög kapcsolatok fényében című írását.
Hogy olvasóink miként juthatnak hozzá a folyóirathoz? Ha másként nem, a következő szám megjelenése után (a számaik évente négyszer jelennek meg, március 15-én, júniusban – mondjuk június 4-én –, augusztus 20-án és október 23-án, tehát háromszor nemzeti ünnepeink alkalmából) az interneten is olvasható awww.aracs.org.rs honlapon.
Nekem szerencsémre, mindig megküldi barátságunk okán a lap főszerkesztője, a Horgoson élő Bata János, és én kézhezvétele után mindig visszaigazolom (megérkezett!), de gondoskodását viszonzom is, rövid véleménnyel az éppen legújabb számról. Ezúttal is így történt. De közben arra gondoltam, hogy felfedezéseimet olvasóinkkal is tudatosítom, és a kíséretül az elküldött „igazoló levelet” is közlöm.
Kedves János! Mindig tanulok valamit belőletek. Az úgy látszik nagyszerű szabadság, hogy megírhatjátok, mindegyik számban, hogy milyen veszteségek érték a Bánságot a partizánok rémuralma alatt. Sajnos, itthon, 56’ miatt is, illúziók élnek Titóval kapcsolatban. Részletezzétek is. Leltározzátok fel! Itthon ezt már rég elkezdték, a "hideg napokkal". Amire nem jött meg, akkor, sajnos a válasz. De amit megtanultam most az egyik cikkből: hogy a török hódoltság után, a felszabadítás nem a magyarság felszabadulása lett. A Habsburgok elvágták a térséget a magyaroktól. És most olvasom nálatok, hogy ki is voltak onnan tiltva a magyarok. Most értettem meg, hogy miért veszhetett el ez a vidék a számunkra. Lehet, hogy szaktörténészek ezt mind tudták. De az olvasókkal is tudatosítani kellett.
A másik pedig. Szent László! István már ökumenés szent. Az ortodoxok is elfogadták. De Lászlót miért nem, ha a lánya maga is ortodox szentként tisztelt. És külön is érdekes ez az érzékenység továbbvezetése a tordai országgyűlésig, az ökumenére való hajlamig. Nem tudom, ez mennyire megalapozott sejtés. De nagyon elképzelhető és szimpatikus. Erdély a magyar Svájc a történelemben visszafelé is kimutatható.
És még a helyi irodalmi hagyományok ápolása (egy fiatalon elhalt magyar költő, Podolszki József emlékezete)! És Oláh Katalin Kinga művészetéről (Szakolczay Lajos írása, és a csodálatos színes képmellékletek)!
Üdv, szeretettel, L-t.
|