Magyar Krónika
2020 július
Magyar Krónika 2020. 07. 07. mozaik
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A FÓKA A fóka a vízben úszik. Persze nem minden vízben található, hanem a földgömb sarkai körül, a jeges tengerekben; ott is úgy, hogy aki keresi, az beugrik a vízbe, lebukik, és addig tapogatódzik, amíg meg nem leli.
hirdetés
Klikk ide
194 éve
Meghalt Thomas Jefferson az USA harmadik elnöke, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője
1826. 07. 04.
A Nyilatkozat elfogadásának 50. évfordulóján, John Adamsszal, az USA második elnökével, a Függetlenségi nyilatkozat társszerzőjével egy napon halt meg.Az USA harmadik elnöke volt, hivatalban 1801-1809-ig. 

A Virginia Egyetem megalapítója.
155 éve
Londonban megalapították az Üdvhadsereget
1865. 07. 05.
Nemzetközi egyház, amelynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja.

A jelszava: "Levest, szappant, üdvösséget." Más szóval, ha az ember éhes, vagy nincs lehetősége tisztálkodni, nem elég Isten szeretetéről beszélni neki.

A szervezetet "Keresztény misszió" néven alapította William Booth metodista pap Londonban, elsősorban az alkoholizmus és a prostitúció leküzdésére, a legalsóbb néposztályok megsegítésére és lelki gondozására. A szervezet 1878-ban vette fel az "Üdvhadsereg" nevet.
9 éve
98 éves korában meghalt Habsburg Ottó, az utolsó Habsburg-trónörökös
2011. 07. 04.
Teljes nevén: Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lothringen

I. (IV.) Károly császár és Zita hercegnő gyermeke. 1919-ben szüleivel Svájcba, majd Spanyolországba költözött, 1922 óta a Habsburg család feje. 1925-től Belgiumban élt, 1936 óta a Páneurópai Unió tagja. 1940 és 1944 között az Amerikai Egyesült Államokban washingtoni képviselője volt, majd 1944-től Nyugat-Európában élt. 1957-től a Páneurópai Unió alelnöke volt, 1973 óta elnöke, valamint 1979-től az Európai Parlament bajorországi képviselője. Tagja a Francia Akadémiának és a madridi Erkölcs- és Politikatudományi Királyi Akadémiának, 7 nyelven 27 történelmi és politikai témájú könyvet írt.
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Cím: 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mte@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
2021. Szeptember 7-től 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: 2021.szeptember 7-től :
montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212