Január 1.:
150 éve született Simonyi Zsigmond nyelvész
SIMONYI Zsigmond, Steiner Zsigmond (Veszprém, 1853.
jan. 1. - Bp., 1919. nov. 22.) nyelvész, tanár,
szerkesztõ. Szülõvárosában,
Veszprémben végezte a középiskola
alsó osztályait. Szarvas Gábor tanítványa,
a magyar nyelvmûvelés kiemelkedõ egyénisége.
Lipcsében, Berlinben és Párizsban folytatott
egyetemi tanulmányokat. Hazatérve 1877-tõl
Budapesten tanár. 1879-tõl tagja a Magyar Tudományos
Akadémiának. A Tanácsköztársaság
után üldözték és ez a beteg
tudóst összeroppantotta. A Nyelvtörténeti
Szótár, késõbb a Nyelvészeti
Füzetek, majd Szarvas Gábor halála után,
1895-tõl a Nyelvõr szerkesztõje. Munkássága
szinte a nyelvtudomány egészére kiterjedt.
Foglalkozott a nyelvhelyesség kérdésével,
jelentõsek a határozókról, a kötõszókról
és a jelzõkrõl írt tanulmányai.
1903-ban elkészítette az új iskolai helyesírást,
amelyet csaknem az egész irodalmi élet elfogadott...(Magyar
Elektronikus Könyvtár)
1950. az elsõ 5 éves terv kezdete
-1988. Magyarországon bevezetik az általános
forgalmi és jövedelemadót
Január 1-febr 3.:
1945. Budapest ostroma
Január elején.: 1983. néhány hónapos
szünet után folytatódik a Hétfõi
Szabadegyetem, amelyen Szilágyi Sándor elõadássorozatot
tart Bibó István életmûvérõl.
Bibó István Budapesten született 1911.
augusztus 7-én. Édesanyja Grane Irén;
édesapja Bibó István: etnológus,
filozófus, a szegedi Egyetemi Könyvtár
igazgatója volt. Bibó István a szegedi
tudományegyetemen szerzett jog- (1933) és államtudományi
(1934) doktorátust. 1934-38 között bírósági
jegyzõ, 1935-45 között az Igazságügyminisztériumban
elõadó, közben 1940-tõl a szegedi
tudományegyetemen a jogfilozófia magántanára.
1944. október 16-án baloldali magatartása
és mentesítõ bizonyítványok
kiadása miatt a nyilasok letartóztatták,
néhány nap múlva kiszabadult, de ettõl
kezdve bujkálnia kellett. 1945 februárjától
az Ideiglenes Kormány Belügyminisztériumában
osztályvezetõ; részt vett a közigazgatás
újjászervezésében, a választási
törvény kidolgozásában. 1945-49
között a Nemzeti Parasztpárt vezetõ
politikusa. 1946-tól egyetemi tanár, s a szegedi
tudományegyetem alkotmánytani és közigazgatás-tani
tanszékén adott elõ. 1947-49-ben a Kelet-Európai
Tudományos Intézet megbízott igazgatója,
1950-ben rendelkezési állományba helyezték,
1951-tõl a budapesti Egyetemi Könyvtárban
könyvtáros, majd kutató. 1956. november
2-tól a Nemzeti Parasztpárt utódjaként
létrejött Petõfi Párt jelölése
alapján Nagy Imre kormányának államminisztere.
November 4-én a kormányt képviselve nyilatkozatot
adott ki, amelyben felszólította a lakosságot,
hogy tanúsítson passzív ellenállást.
November-decemberben tervezetet dolgozott ki a "magyar
kérdés kompromisszumos megoldására".
1957. március-áprilisban emlékiratban
foglalta össze a magyar forradalom tanulságait,
s ezt Bécsben megjelentette (Die Presse, 1957. szeptember
8.). Politikai tevékenységéért
1957 májusában letartóztatták,
s 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre
ítélték. A börtönbõl
1963-ban amnesztia révén szabadult. Nyugdíjazásáig
(1971) a Statisztikai Hivatal könyvtárában
dolgozott. Temetése 1979. május 21-én
több ezer ember részvételével tüntetés
volt a Kádár-rendszer ellen; 1980-ban a magyar
szellemi élet 72 képviselõje Emlékkönyvvel
tisztelgett életmûve és emléke
elõtt. Tudományos érdeklõdése
átfogta a jogelméletet, a nemzetközi jogot,
a közigazgatást, az államelméletet,
a politikai történelmet. Különösen
a jognak a kényszerrel és hatalommal való
összefüggése, a nemzetközi szankciók,
a nemzetközi jogerõ és a nemzetközi
bíráskodás problémája,
az államhatalmak elválasztásának
elmélete, a közép és kelet-európai
politikai fejlõdés torzulásai foglalkoztatták.
A Kádár-rendszerrel szembeni csöndes és
határozott távolságtartása, erkölcsi
tisztasága és gondolkodói teljesítménye
az 1970-80-as évekre az ellenzéki értelmiség
példaképévé tették. (sulinet.)
Január 6.:
1977. Cyrus Vance, az USA külügyminisztere átadja
az elõzõ nap Budapestre érkezett magyar
koronát és a koronázási ékszereket
a Parlamentben Apró Antalnak, az Országgyûlés
elnökének.
Január 10.: 1972. létrejön az elsõ
magyarországi nemzeti park, a Hortobágyi Nemzeti
Park (52 000 hektár) A nagy kócsag, a nemzeti
park címermadara A nádsûrûk gémtelepein
él természetvédelmünk címermadara,
a nagy kócsag, a kanalas gém, s az igen ritka
batla. A mocsarak tündérfátyollal, tündérrózsával
borított tükrén a mindig hangos szerkokolóniákkal
békességben megférnek a vöcskök
tutajfészkei. A rétek féltett madárritkasága
az Európa-szerte ritkuló, csíkosfejû
nádiposzáta. A vizes élõhelyek
sorába illeszkedik az ötezer hektárt meghaladó
kiterjedésû hortobágyi halas tórendszer.
Ezeknek a tavaknak a többségét a Tisza
szabályozása után kiszáradt szikes
tavaknak, mocsaraknak a helyén építették
a XIX-XX. századforduló után. Ezért
több halastó nevében (Csécs, Fényes,
Kungyörgy) régi mocsarak emléke él
tovább. A halastavaknak nagy jelentõségük
volt a Tisza szabályozása után kiszáradó
mocsárvilág életközösségeinek
megmentésében. Ma is kiemelkedõ szerepet
játszanak a vonuló madárvilág
életében, hiszen olyan ritkaságok idõznek
itt vonulási idõben, mint az egész világon
megritkult kis lilik. A puszta peremén a sziki tölgyesek
maradványa - az Ohati tölgyes és az Újszentmargitai
Tilalmas erdõ - az õsi, vízjárta
Hortobágy emlékét idézi. Tavasszal
a törpe mandula, a tavaszi csillagvirág és
az odvas keltike díszítik az erdõ alját.
Késõbb a fátyolos nõszirom és
a magyar zergevirág nyílik. Az erdõk
tisztásainak, a sziki erdõssztyepp réteknek
jellegzetes növényei a réti õszirózsa,
a sziki kocsord és sóvirág A sziki tölgyesek
melletti ártéri erdõk, a puszta belsejében
a kisebb kerekerdõk fajgazdag gémtelepeknek
adnak otthont, de ritka ragadozó madaraikról
is híresek. A vetési varjak, szarkák
fészkeit kékvércsék foglalják
el. Az utóbbi években gyarapodott a kerecsensólyom
állománya, megtelepedett a rétisas, és
elõször hazánkban itt fészkelt a
pusztai ölyv. Madárvonulás eddig több
mint 340 madárfaj elõfordulását
sikerült bizonyítani a pusztán.
(vendégváró web)
Január 12.:
125 éve született Molnár Ferenc író,
újságíró
Január 17.:
176 éve született Reményi Ede hegedûmûvész,
zeneszerzõ;1828 január 17.-én Miskolcon
látta meg a napvilágot. Apja, aranymûves,
igyekezett 8 gyermekét gondos nevelésben részesíteni.
Reményi Ede Egerben végezte a gimnáziumot,
ahol felfedezték rendkívüli zenei tehetségét.
Pyrker János egri érsek ajánlására
a bécsi konzervatóriumban folytatta zenei tanulmányait.
Az ifjú muzsikus, zsebében Széchenyi
ajánlólevelével elindult Párizsba
szerencsét próbálni. Egy év múlva
már Londonban, a királyi zenekar elsõ
hegedûse. Szép karrier kezdõdhetett volna
Londonban, de közbeszólt a történelem.
1848 március 15.-én kitört a forradalom,
és Petõfi a márciusi ifjak nevében
hazahívta Reményit, aki beállt a honvédekhez.
Magával vitte hegedûjét, és ütközet
elõtt lelkesítette a katonákat. A szabadságharc
bukása után Reményi Edének menekülnie
kellett. Amerikába akart menni, de pénze nem
volt a hajójegyre. Egy hamburgi matrózkocsmában
üldögélt, és hegedûjével
akarta megkeresni a jegy árát. A matrózkocsmában
egy fiatal zongorista játszott esténként.
A két fiatal megbarátkozott, már együtt
muzsikáltak. A zongoristát Johannes Brahmsnak
hívták. Reményi Ede 11 évi távollét
után amnesztiát kapott és hazatért.
Minden fellépése diadalmenet volt. Állítólag
a hazalátogató Liszt Ferenc kérte meg
Reményi számára Gizella kezét,
és az esküvõn is õ volt a võlegény
tanúja. Nászajándékul pedig egy
gyönyörû hegedûdarabot komponált.
A XIX. század második felében Reményi
Ede volt az ország zenei életének egyik
legnépszerûbb személyisége. Élete
utolsó évtizedeit ismét külföldön
töltötte. Kínában, Indiában,
Ausztráliában koncertezett. A Washingtoni Fehér
Házban az elnök vendége volt. Élete
utolsó éveit Amerikában töltötte,
de ekkor már a megélhetésért,
a kenyérért küzdött.1898 május
15.-én San Franciscoban a dobogón halt meg.
Egyetlen saját szerzeménye maradt ránk,
ez napjainkban is gyakran szerepel a zenekarok mûsorán.
Repülj fecském...(Dévai
Titanilla, Magyar Rádió online.)