Február 6.:
1952. Házingatlanok államosítása.
Február 10.:
1853. Clark Ádám tervei alapján megkezdik
a budai Várhegy alatt vezetõ alagút építését.
-1946. Gyöngyösi János külügyminiszter
aláírja a magyar békeszerzõdést.
Február 11.: A betegek világnapja (1993 - II.János
Pál)
-1963. Elsõ ízben adják át a szép
magyar beszéd jutalmazására a Péchy
Blanka által alapított Kazinczy-díjat.
(Az elsõ kitüntetett Makay Margit színmûvésznõ).
Február 12.:
1863. született Jász Géza filozófiai
szakíró, a természetjárás
lelkes propagálója. Jász Géza
(Jobbágyi, 1863. febr. 12. - Bp., 1937. febr. 11.):
filozófiai író. Jogot tanult, majd a
Magyar Földhitelintézet könyveloje volt.
Elsõ bölcseleti munkája 1893-ban jelent
meg. Munkássága szervesen kapcsolódott
a magyar haladó gondolkodás hagyományaihoz,
Margó Tivadar, Herman Ottó világszemléletéhez.
A darwinizmus kiterjesztését a társadalomra
H. Spencertõl vette át. Vallásellenessége
és antiklerikalizmusa révén kapcsolatba
került szociáldemokrata és polgári
demokratikus írókkal. Lelkes turista volt. A
Turisták Lapjába mintegy félszáz
különféle cikket írt; jelentos propagandát
fejtett ki a belsõ vándorforgalom emelése
érdekében; a Magyar Turista Egyesület több
vidéki osztályát õ hívta
életre. - (Magy. Filoz. Szle, 1964. 4. sz.).
(Életrajzi lexikon)
1863. meghalt Lisznyai Damó Kálmán
költõ, Nógrád vármegyei táblabíró.
Lisznyai Damó Kálmán, dalköltõ,
szül. Herencsényben (Nógrád) 1823
okt. 13., megh. Budán 1863 febr. 12. Apja táblai
jegyzõ, késõbb táblabíró,
ki üres óráiban maga is verselgetett. Nógrádban
lakott, palóc földön, de székely elei
a Háromszékbõl, Lisznyóból
szakadtak Magyarországra. Anyját már
egy éves korában elvesztette. Elemi és
középiskoláit Losoncon végezte,
felsõbb tanulmányait Pozsonyban és Eperjesen;
az utóbbi helyen Sárossy Gyulával és
Kerényi Frigyessel kötött barátságot.
1843.-ban jelen volt a pozsonyi országgyûlésen,
mint Kubinyi Ferenc kiskövete. Ügyvédi vizsgát
tett s aljegyzõ, majd bíró lett a nógrádi
kir. táblánál. A megyegyûléseken
gyakran szónokolt tüzes honszeretettel, keletiesen
virágos nyelven. 1848. a pesti ifjúságnak
egyik kedveltje volt és ünnepi szónoka.
Résztvett a szabadságharcban; a világosi
fegyverletétel után egy osztrák ezredbe
sorozták s 22 hónapig szolgált Olaszországban,
Tirolban és Schleswig-Holsteinban. Irodalmi mûködését
a Mátray Honmûvészében kezdte,
de figyelmet csak az Athenaeumban megjelent Szivemhez c. költeményével
keltett 1840. Ezután számos verset irt az akkori
lapokba. 1846. jelent meg elsõ gyûjteménye,
a Tavaszi dalok (Pest 1847), egy fiatalos és szabálytalan
fantázia merész vonásaival, melyek sokban
emlékeztettek Petõfire. Legnagyobb hatást
Palóc dalok c. gyûjteménye tette 1851.,
melynek II. bõvített kiadása (Pest 1852)
6000 példányban jelent meg. E kötettel
az elõbbi évtizedben felkarolt népies
elemet specializálta, a lírának mintegy
palóc stíljét akarta megalkotni; motívumait,
képeit a palóc nép eszmekörébõl
vette, a palóc észjárást utánozta
és palóc tájszavakkal rakta meg stílusát.
De az utánzás inkább csak külsõségekben,
cifrálkodásban sikerült, L. nem a palóc
nép szellemét, hanem a maga különös
és önkényes leleményeit adja, melyekben
a kedély elevensége leleményeit adja,
melyekben a kedély elevensége és a képzeletnek
kedves játéka is meglep itt-ott, de annál
több a bizarr gondolat, túlságos népieskedés,
a zavaros szerkezet és puszta szóvirág.
Az õ hatására indult meg az 50-es években
az a vicinális népies költészet
(Szelestey stb.), mely tájnyelvi sajátosságokkal
akart hatni, s amelyet Erdélyi János „kelmeiség”-nek
nevezett. L. termékeny múzsája egymásután
lépett elõ verses gyûjteményeivel,
melyeknek jórészt cifra címe a tartalmat
is jellemzi: Madarak pajtása (Pest 1856); Új
palócdalok (u. o. 1858); Dalzongora (1858). Mindezekben
nincs mûvészi fejlõdés, aminthogy
L. egész költõi pályáján
nincs. Pályája kezdetén Bajza intette
nagyobb mûgondra, de a külsõ formában
mindig pongyola maradt, sõt a pongyolaságban
némi eredetiséget látott, mint az akkori
fiatalabb költõk többnyire. Innen majd minden
költeménye rögtönzésnek tûnik
fel. Számos darabját meg is zenésítették
s külön füzetekben forogtak közkézen:
L. két dala (Pest 1860); Nemzeti kördal (161);
A szerednyei bor (1861); Garibaldi nótája (1861);
Parragh-csárda (1862) stb. Verseibõl egy gyûjteményt
Kertbeny németül adott ki (Gedichte, München).
Thales Bernhard pedig számos darabját franciára
fordította.
(A Pallas Nagy Lexikona.)
Február 14.:
VALENTIN NAP, SZERELMESEK NAPJA
-Az epilepszia világnapja (IBE, 1997-)
Február 15.:
1945. Rendelet az üzemi bizottságok létrehozásáról.
Február 16.:
1878. Született Ágner Lajos orientalista, pedagógiai
író. Ágner Lajos (Szécsény,
1878. febr. 16. - Bp., 1949, ápr. 30.): irodalomtörténész,
orientalista, pedagógiai író. A budapesti
egyetemen bölcsészdoktori diplomát szerzett.
1902-03-ban állami ösztöndíjjal a
berlini egyetemen a kínai és a japán
nyelvet tanulmányozta. 1902-tõl jászberényi,
1907-tol budapesti gimnáziumi tanár, 1926-tól
1938-ig, nyugdíjazásáig gimnáziumi
igazgató volt. 1918-19-ben miniszteri osztálytanácsos
a közoktatásügyi minisztériumban.
Számos tanulmánya és fordítása
jelent meg a japán és a kínai irodalomból:
Száz kínai vers (mufordítások,
Bp., 1937); A legfõbb lényrõl és
az erényrõl (Lao-ce: Tao ce King, mufordítás,
Bp., 1943). - F. m. Vachott Sándor élete és
költészete (Bp., 1901); Ferenczy Teréz
emlékezete (Balassagyarmat, 1903); A japán szókincs
európai elemei (Bp., 1904); Kölcsönhatások
a hazai nyelvek között (Bp., 1905); A japánság
súlya és törekvése (Jászberény,
1905); A kínai nevelés (Jászberény,
1907).
( Életrajzi lexikon)
Február 18.:
1945. Orosháza: földmunkások kongresszusa.
-1952. A húsjegy eltörlésével megszûnik
Magyarországon az élelmiszerjegy rendszer.
Február 20.:
16 éve megalakult a Vállalkozók Országos
Szövetsége.
Magyar emlék a vatikáni
temetõben
Ha a Szent Péter téren állunk, bal kéz
felé, az oszlopsor mögött már a svájci
gárdisták által õrzött kapu
található. Szerdánként erre mennek
a zarándokok a VI. Pál-terembe az általános
kihallgatásra. Az audienciák helyszíne
mögötti területre azonban csak külön
engedéllyel lehet belépni. A több ezer
ember befogadására épített hatalmas
csarnok mellett a németek kollégiuma található.
Furcsa dolog ez, hiszen itt szinte megszakad a Vatikán
területe, ugyanis az épület és a mellette
lévõ temetõ ezerkétszáz
esztendõ német jelenlétét sugározza.
Ez a Campo Santo Teutonico. Kétezer esztendeje ezen
a területen volt Néró császár
cirkusza. Sok-sok keresztény mártír vérét
itta itt a föld. Aztán a közeli temetõ
fölé emelték a Szent Péter-bazilikát,
hogy annak oltára Péter sírja fölött
legyen. 799-ben Nagy Károly kollégiumot alapított
az egykori cirkusz területén, hogy a frank zarándokok
római tartózkodását segítse.
(1000 után e terület mellett építtette
a mi Szent István királyunk a magyar zarándokházat,
melyet a Szent Péter-bazilika bõvítésekor
lebontottak.) A német ajkúak ebbõl a
szempontból szerencsésebbek voltak. 1450-tol
papjaik lakhattak és tanulhattak a falak közt,
1500-ban épült templomukban imádkozhattak
és imádkozhatnak ma is. A kollégium jelenlegi
formáját 1876-ban kapta. A Campo Santo Teutonico
kollégiumban papok, szeminaristák és
világiak tanulnak. Amint az alapításkor,
úgy ma is egy százhúsz tagú, karitatív
célokat szolgáló egyesület (fraternitas)
gondoskodik a kollégium fenntartásáról.
Az aprócska temetõ meghitt csendet áraszt
az amúgy is békés vatikáni falak
között. De mint mindenfelé Itáliában,
a magyar vándor itt is hazánk fiainak emlékeibe
botlik. Itt van eltemetve például Carolyne Sayn-Wittgenstein
hercegnõ, aki Liszt Ferenc szerelme volt. (Liszt csak
az 1860. október 21-ére kituzött esküvõ
elõtt egy nappal tudta meg, hogy a pápa a hölgy
elõzõ házasságát nem érvénytelenítette,
s így az meghiúsult.) De itt van eltemetve Cserto
Sándor, a Hittani Kongregáció munkatársa,
Ladomerszky Miklós, aki az egyik pápai egyetem
könyvtárosa volt, Farkas Géza vatikáni
munkatárs, több, a Collegium Germanicum et Hungaricumban
tanult diák, és itt nyugodtak Mester István
hamvai is, míg Egerben, a székesegyházban
újra nem temették. Mindezek temetõi emlékek.
Jelzik az örök élet elõtti földi
mulandóságot, és hirdetik jelenlétünket
a Vatikánban, Rómában - az Örök
Városban.
(Bókay László,
Új Ember, 2003.12.28)