Március
| Magyar Krónika, március
28. |
| |
| Montreál
|
Bartók Béla
Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25. - New York,
1945. szept. 26.: zeneszerző, zongoraművész és zenetudós,
az MTA tagja
Apja ~ Béla, földműves iskolai ig., anyja
Voit Paula, zongorista és pedagógus. 1892-1896 között Erkel
Lászlónál, a neves operakomponista fiánál tanult zongorát
és elméletet Pozsonyban. 1899-ben felvételt nyert a budapesti
Zeneakadémiára Thomán István zongora- és Koessler János zeneszerzés
osztályába. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be. Zeneszerzői
munkásságát Brahms zenei örökségének jegyében kezdte meg,
a század elején pedig R. Strauss lett döntő hatással fejlődésére.
Korai korszakának legfőbb művei (Kossuth-szimfónia, 1903;
I. Szvit, 1905) közvetlen folytatását jelentik a 19. sz.-i
m. romantikus muzsikának, nemzeti hangvételüknek a verbunkos
és a népies műdalirodalom a forrása. A döntő fordulatot az
1905-06-os esztendők hozták meg zeneszerzői pályáján: figyelme
ráirányul a népzenére. 1906-ban, Kodály baráti segítségével
és tanácsaival megkezdte módszeres gyűjtőmunkáját. A népi-nemzeti
zenei forrásra támaszkodva, Kodállyal karöltve alkotják meg
az új magyar. zenei stílust, egyben egyéni zenei nyelvüket.
1906-ban adták ki közös népdalfeldolgozás-gyűjteményüket
(Magyar népdalok), műveik hitelesebb tolmácsolása érdekében
1911-ben több fiatal muzsikussal együtt létrehozták az Új
Magyar Zeneegyesületet, amely azonban nem váltotta be a hozzá
fűzött reményeket. Bartók ezt követően visszavonult a nyilvánosságtól.
A válságból a kiutat csak a Balázs Béla szövegére komponált
táncjátékának (A fából faragott királyfi, 1914-16) és operájának
(A kékszakállú herceg vára, 1911) 1917-es, ill. 1918-as bemutatója,
melegebb fogadtatása hozta meg. 1919-re befejezte harmadik,
egyben utolsó színpadi művét, A csodálatos mandarint Lengyel
Menyhért szövegkönyvére. Világszerte elismertté és megbecsültté
vált mint előadóművész és mint komponista. Ezenközben idehaza
1923-ban megbízást kapott Bp. székesfőváros fennállásának
50. évfordulója alkalmából ünnepi zenemű komponálására. Így
született meg a Táncszvit, amelyet a nov. 19-i ünnepi hangversenyen
mutattak be Kodály Psalmus Hungaricusával együtt. E kis epizódtól
eltekintve a hivatalos vélemény . Bartókkal szemben egyre
ellenségesebb . Emberi-világnézeti nagyságának legfényesebb
megnyilatkozása, hogy a két világháború közötti meg tudta
őrizni tiszta magyarságát, amely nemzeti érzéseit nem más
népek rovására táplálta, hanem a "népek testvérré válásának
eszméjét" hirdette. Ennek az eszmének a jegyében komponálta
meg 1930-ban Cantata profanáját, de közvetve vagy. közvetlenül
egész életművét áthatja ez a vezérgondolat. . 1921-ben fejezte
be első összefoglaló jellegű tanulmányát, A magyar népdal
c.-t (megjelent 1924-ben). Miután 27 éven át tanára volt
- megvált a Zeneakadémiától. Alkotó művészete az 1926 és
a II. világháború közti időszakban ért el delelőjére. Legfőbb
állomásai: három vonósnégyes (III-V.), az I. és II. zongoraverseny
(1926; 1930-31), a Zene húroshangszerekre, ütőkre és celestára
(1936), a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre (1937)
és a II. hegedűverseny (1937-38). - A háború kitörése egyre
jobban érlelte benne az emigráció gondolatát, végül 1940-ben
feleségével (Pásztory Ditta, 1923-ban kötöttek házasságot)
együtt az USA-ban telepedett le. Amerikai évei állandó és
egyre súlyosbodó betegeskedés közepette teltek el. 1943-ban
Kuszevickij, a Bostoni Szimfonikusok karnagyának felkérésére
megírta a Concertót, amelyet a következő évben mutattak be.
Személyes ismeretséget kötött Yehudi Menuhinnal, az ő számára
írta 1944-ben Hegedű-szólószonátáját. 1945-ben, élete utolsó
évében Brácsaversenyén dolgozott, azonban már nem tudta befejezni.
Az elkészült vázlatok alapján Serly Tibor állította össze
és hangszerelte meg a művet. Bartók életműve mind a magyar,
mind az egyetemes zenetörténet szempontjából korszakalkotó
jelentőségű.
II. Rákóczi Ferenc
Borsi, 1676. márc. 27.
- Rodostó, 1735. ápr. 8.: erdélyi fejedelem (1704 - 1711),
a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme (1705
- 1711), a Habsburgok elleni kuruc szabadságharc vezére.
I. ~ Ferenc és Zrínyi Ilona fia.
1685 - 88-ban Munkács ostromát a várban, anyja oldalán élte
át, 12 éves korában a bécsi udvar elszakította családjától
és Csehországban, a neuhausi jezsuitáknál neveltette. Elérve
a nagykorúságot, 1692-ben kivonta magát gyámkodás alól, Bécsben
élt, majd 1693-ban egyéves itáliai útra indult. 1694-ben
feleségül vette Sarolta Amáliát, a hessen-rheinfelsi uralkodó
leányát. A fiatal pár Magyarországon telepedett le, ahol
Rákóczit már 1694. máj. 25-én beiktatták Sáros vármegye örökös
főispánságába. Itthon megdöbbenve tapasztalta a lakosság
egészére nehezedő elnyomást, különösen a jobbágyok nyomorát.
Családja hagyományai, a személyéhez fűzött országos várakozás
azonban ekkor még nem érintette s amikor 1697-ben a hegyaljai
felkelés parasztvezetői felkérték a vezérség elvállalására,
ez elől kitért és Bécsbe ment. A felkelés leverését követő
véres megtorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy főleg Bercsényi
Miklós rábeszélésére cselekvésre szánta el magát. A megyék
nemesei körében szervezkedni kezdett, s 1700-ban XIV. Lajos
francia kir.-hoz fordult segítségért. A francia megbízott,
Longueval árulása 1701. áprilisban a bécsújhelyi börtönbe
juttatta, ahonnan felesége és az őrzésével megbízott Lehmann
Gottfried kapitány segítségével 1701. nov. 7-én megszökött
és Lengyelországba menekült Elképzelése az volt, hogy lengyel
zsoldoshadakkal indítja meg a magyarországi felkelést, a
francia és svéd támogatás megszerzésén munkálkodott, de eredmény
nélkül. Brezan várában találtak rá 1703 elején a tiszaháti
felkelők követei, akik megkérték: álljon az elkeseredett
parasztság élére. Rákóczi mindazoknak a jobbágyoknak, akik
mellette fegyvert fognak, szabadságot ígért, s kiáltványban
harcba hívta az egész országot az idegen elnyomás ellen.
1703. jún. 16-án maga is bejött az országba. Esze Tamás fogadta,
pár száz főnyi rosszul felfegyverzett jobbágy élén. Az áradásszerűen
növekvő jobbágyhadak néhány hét alatt elfoglalták a Tiszántúlt,
s őszre megindult a köznemesség tömeges csatlakozása is.
1704-re szinte az egész ország a kurucok birtokába került.
1704. július. 8-án a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé
választotta, a beiktatásra azonban csak 1707. ápr. 5-én kerülhetett
sor a marosvásárhelyi országgyűlésen. Rákóczi erélyesen törekedett
a nemzeti állam, a központosított kormányzat, a reguláris
hadsereg és a kereskedelem megteremtésére. Rákóczit politikai
látóköre és műveltsége magasan kora főurai fölé emelte. A
bécsi udvar többször is megpróbálta eltántorítani a szabadságharc
ügyétől, ezek a kísérletek azonban éppen úgy megtörtek önzetlenségén
és hazaszeretetén; ahogy a családja helyzetével történt visszaélések
sem tudták eltántorítani. (Feleségét egy időre internálták,
két fiát Bécsben ellene nevelték.) Egyénisége nagy hatással
volt környezetére és a kortársakra általában. A szabadságharc
kiterjedt diplomáciáját maga irányította. XIV. Lajos rendszeres
évi pénztámogatásban részesítette, de szövetséget nem kötött
vele, ahogy a svéd és a porosz udvarral meg a Portával való
tárgyalásai sem vezettek eredményre. Egyedül I. Péter cár
kötött titkos szövetséget vele (1707, varsói szerződés),
a svéd-orosz háború miatt azonban tényleges katonai támogatást
tőle sem kaphatott. A cár a lengyel trónt is felajánlotta
neki, ennek realizálására azonban - részben ~ húzódozása
miatt - nem került sor. A szabadságharc külpolitikai elszigeteltségét
így nem tudta áttörni, ezért 1704-ben és 1706-ban béketárgyalásokat
kezdett a bécsi udvarral, ezek azonban nem vezettek eredményre.
A vesztett trencséni csata (1708. aug.) után azonban a szabadságharc
egyre nehezebb helyzetbe került, s a túlerőben levő császári
sereg elől a pestistől is tizedelt, megfáradt kuruc csapatok
lépésről lépésre visszaszorultak. 1711. febr. 22-én Rákóczi
az orosz segítség megnyerése céljából elhagyta az országot.
A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által
megkötött szatmári békét nem fogadta el. Egy ideig Lengyelországban
, majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciaországban élt.
1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek grosbois-i
kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására Törökországba ment
azt remélve, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a
szabadságharc újbóli megindítására. A pozsareváci béke (1718)
után a török kormány Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül.
Itt élt haláláig, bujdosókból alakult kicsiny kíséretével.
Bujdosását diplomáciai tervezés, az emigránsok szervezése
és írói tevékenység töltötte ki; szívesen dolgozott asztalosműhelyében
is.