November
7. 2005
| Magyar Krónika, november
7. |
| |
| Montreál |
Teleki Pál, gróf
Bp., 1879. nov.
1. - Bp., 1941. ápr. 3.: politikus
miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja
(l. 1913, ig. 1922, t. 1925).
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1903-ban
államtudományi doktor s a bp.-i egy. földrajzi tanszéken
egyetemi gyakornok lett. 1904-ben Szatmár
vármegyében szolgabíró; 1905-től 1910-ig, majd 1915-től
1918-ig alkotmánypárti képviselő. 1909 - 1913 közt
a Földrajzi Intézet igazgatója; a Magyar Földrajzi Társaságnak
1910-től 1923- ig főtitkára, majd alelnöke.
Az
I.
világháború előtt nagyobb tanulmányokat tett Európában,
É-Afrikában, Amerikában. A külföld 1909-ben figyelt
fel tudományos munkásságára. Mint a Turáni Társaság elnöke (1913 - 1916),
ill. a Magyar Keleti Kultúrközpont egyik alelnöke (1916 - 18).1917
- 18-ban az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke. 1918 - 19-ben a Területvédő
Liga elnöke; . Svájcban érte a Tanácsköztársaság
kikiáltásának híre. Megdöntésére előbb Bécsben szervezkedett
(Antibolsevista Komité), majd Károlyi Gyula és Ábrahám Dezső szegedi kormányában
kultusz-, ill. külügyminiszter (1919.). A békeelőkészítő
iroda tudományos osztályának vezetője, a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar delegáció
tagja. 1920. ápr. 19- től a
Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr.
13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). Ratifikáltatta
a trianoni békét, fellépett a különítmények garázdálkodása ellen,
meghozatta a "numerus clausus" törvényt, a Nagyatádi Szabó-fék földreformot;
külpolitikája franciabarát és szovjetellenes. Az első
királypuccs után lemondott. A Keresztény Nemzeti Liga, a Társadalmi Egyesületek
Szövetsége, a Menekültügyi Hivatal elnöke. 1922 - 23-ban országos főcserkész,
de a továbbiakban is a magyar cserkészmozgalom reprezentáns irányítója. 1922 - 26-ban
országgyűlési- képviselő pártonkívüli programmal; 1926-ban belépett a kormánypártba. 1927-től
1938-ig felsőházi tag, majd ismét képviselő. A csehszlovák, román, jugoszláv
földreform következtében kisajátítást szenvedett magyar nagybirtokosok
érdekképviseletének irányítója, az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány
egyik szereplője. A nemzeti propaganda ellenőrzésére kinevezett
kormánybiztos, a Szociográfiai Intézet és Államtudományi Intézet alapítója
(1926), a Magyar
Rev
íziós Liga megteremtője (1927). Hazai és külföldi előadásaiban az európai
kapitalista országok szovjetellenes tömörítése érdekében sürgette az erőegyesítést
akadályozó Párizs környéki békék revízióját, s az általános európai revízió
keretében a magyar revíziós igények érvényre juttatását. Számított Németország. "dinamizmusára" az európai statusquo megbontásában, de
elsők közt ismerte fel a hitleri birodalom veszélyességét; harcolt befolyásának
növekedése ellen. Az Eötvös Kollégium kurátora (1920-tól), 1936-tól a külföldi
Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke, s így az Horthy-rendszer
értelmiségi elitképzésének legfőbb irányítója. 1931 - 38 közt elnöke a Nouvelle
Rev
ue de Hongrie szerkesztő bizottságának; nemzetközi kongresszusokat
szerveztetett Magyarországon, ill. egyéni látogatásra hívatott meg neves külföldi értelmiségieket,
hogy megnyerje őket a magyar revízió gondolatának. Tevékenyen részt vett a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságának
munkájában, ahol 1937-től
Mo.
hivatalos képviselője. 1938-ban
létrehozta a Magyar Táj- és Népkutató Intézetet, 1938. máj. 14-től vallás- és közoktatásügyi miniszter Imrédy kormányában. 1938-ban
egyik vezetője a komáromi cseh-magyar tárgyalásokon a magyar delegációnak; előkészítője az első revíziós eredménynek. Az 1938
őszi politikai válság idején fellépett a hagyományos kormányzati módszerek
védelmében, mind a jobbról, mind a balról jövő kormánybuktató kísérletek ellen.
1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. Csatlakozott az antikomintern paktumhoz, végrehajtotta
Mo.
kilépését a Népszövetségből. Meghozatta
a második zsidótörvényt s egy mérsékelt földreformtörvényt. A II. világháború kitörésekor
elhárította a német csapat átszállítási kérelmet, az olasz
semlegességre támaszkodva a "fegyveres semlegesség" álláspontján
állt, a lengyel menekülteket befogadta. Jugoszláviával örökbarátsági szerződést kötött semlegesítése céljából. Az 1941. márc.-i belgrádi
németellenes fordulat nyomán azonban Hitler éppen Jugoszlávia
ellen kívánt katonai együttműködést, revíziós lehetőséget
ajánlva fel. Korlátozott mérvű és leplezett együttműködéssel
próbálta elkerülni a szerződésszegés ódiumát, majd öngyilkos lett és
Horthy Miklóshoz írt búcsúlevelében elitélte a Jugoszlávia
elleni akciót..
Erkel Ferenc
Gyula, 1810. nov. 7. - Bp., 1893. jún.
15.): zeneszerző, karmester és zongoraművész. Apja ~ József tanító és egyházi karnagy. Nagyváradon,
majd Pozsonyban tanult. Zenei
tanítómestere Klein Henrik, kiváló képzettségű pozsonyi
muzsikus. 17-18 éves korában házi
zenetanárnak Kolozsvárra szerződőtt, itt került kapcsolatba
Ruzitska Györggyel, Erdély zenei életének vezéralakjával. Zenei
pályáját zongoraművészként kezdte, alkalmilag azonban vezényelt
és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott
be Pesten először, a következő esztendőben pedig véglegesen
ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál,
valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál működött
mint karnagy. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi
Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben, ahol
mintegy három évtizeden át zenei vezető és irányító szellem
volt. Aktív kapcsolata a színházzal a zeneszerző érdeklődését
is a színpad felé irányította. 1840-ben
elkészült első operája, a Bátori Mária. A
szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig
(1851) hasznos segítőtársa operaszerzői munkájában. 1844-ben
mutatták be a Hunyadi László c. operát (ugyancsak Egressy
szövegével). A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett
pályázatot Erkel szerzeménye nyerte meg;
Himnuszát mindmáig magáénak vallja a nemzet. A szabadságharc
után a főváros hangversenyéletének
fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben
vezényelt. Ugyanebben az évtizedben
született meg újabb operája: a Bánk bán, az utolsó Egressy-szövegre
írt opera, mely 1861-ben került színre. Ez
jelenti Erkel pályájának a csúcsát. Későbbi operái
nem hoztak különösebb sikert és nem is bizonyultak maradandónak.
Ennek oka részben, hogy nem talált
többé megfelelő szövegíró társszerzőre. Főképp azonban az, hogy a kiegyezés korának légkörében Erkel művészete fokozatosan
talajtalanná vált és elsorvadt. Megtiszteltetésben, ünneplésekben
továbbra is volt része. 1868-ban az Országos
Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta; új
tisztsége jó néhány kórusmű megalkotására késztette. Zenepedagógiai
téren is vezető szerephez jutott. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután
tíz éven át igazgatója és zongoratanára. Az 1884-ben
megnyíló Operaház főzeneigazgatói címmel tisztelte meg.
1888-ban 50 éves működése alkalmából ünnepelte a főváros,
majd 1890-ben 80. születésnapján utoljára
lépett pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén.
1839-ben nőül vette Adler Adélt, a házasságukból négy jeles
képességű muzsikus fiú született: Gyula, Elek, László és
Sándor. Erkel a magyar zenei romantikának
Liszt mellett a legjelentősebb képviselője. Nevéhez fűződik
a magyar nemzeti opera megteremtése.
Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros
zenei életének felvirágoztatása érdekében.
Öveges József
Páka, 1895. nov. 10. - Bp., 1979. szept. 4.: fizikus,
szakíró, Kossuth-díjas (1948). Középiskolai. tanulmányait a győri bencés gimnáziumban, majd miután 16 éves
korában belépett a piarista rendbe, a kecskeméti piarista
gimnáziumban végezte. Ezt követően a
budapesti tudományegyetem matematika-fizika szakának hallgatója,
itt szerzett diplomát. 1919-től Szegeden, 1922-től
Tatán, 1924-től Vácott, 1930-tól ismét Tatán, 1940-től
Budapesten tanított a piarista rend gimnáziumaiban. 1946-47-ben
a Közgazdasági Egyetem Tanárképző Intézetében a fizika
előadója, 1948-ig kinevezett tanára. 1948-1955
között a budapesti Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára. 1955-ben
nyugalomba vonult.
Pataky Kálmán
(Alsólendva, 1896. nov.
14. -
Holywood
,
USA
, 1964. febr. 28.): világhírű
operaénekes (tenor). Katonai pályára
indult, énekelni. 23 éves korában
kezdett. Hamarosan (1921-ben) a budapesti Operaházhoz került, ahol jelentős
sikert ért el mint szólista. Egyedülálló képességeire
külföldön is felfigyeltek: 1926-ban a bécsi operaház szerződtette
hat évre, közben Európa-szerte turnézott, idehaza is többször
fellépett. Világhírének csúcsán, 1936-ban a Salzburgi Ünnepi
Játékokon Florestant (Beethoven: Fidelio) énekelte Toscanini
vezényletével. 1937-től a háború végéig
a budapesti Operaház rendes tagja. 1946-ban a tengerentúlra
ment, egy ideig Buenos Airesben működött, később visszavonult az énekesi
pályától. Chilében, végül Kaliforniában
telepedett le. 1929-ben nőül vette
Beregi Oszkár lányát, Leát. Tiszta csengésű, rendkívül kiművelt hanganyaga a legkiválóbb olasz
tenoristák mellé helyezi. Sok kitűnő alakítása közül
a Don Ottavio (Mozart: Don Juan) megformálásában érte el
művészete tetőpontját. - F. sz. Richard (Verdi: Álarcosbál); Mantuai
herceg (Verdi: Rigoletto); Rodolphe (Puccini: Bohémélet);
Des Grieux (Puccini: Manon Lescaut).
Perczel
Mór
(Bonyhád,
1811. nov. 11 - Bonyhád,
1899. máj. 23.): Tolna megyei földbirtokos,
honvéd tábornok, az 1848 - 49-i forradalom és szabadságharc
kimagasló alakja. Kadét volt a császári hadseregben.
1830-ban a lengyelekhez való átszökés érdekében a császári
katonák közt mozgalmat indított, emiatt bebörtönözték,
Pest és Tolna váregye fellépése tudta csak kiszabadítani.
A vármegyei életben, majd 1843-tól a rendi országgyűléseken
a radikális eszmék szószólója: az Ellenzéki Párt balszárnyához
tartozó politikus. 1848-ban Buda város képviselőjévé
választották, az országgyűlésen a baloldal egyik vezére.
Ápr. 30-tól júl. 20-ig belügyminiszteri tanácsos, majd
osztályfőnök. 1848. szept. 1-én megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot,
amelynek döntő szerepe volt az ozorai győzelem kivívásában.
Szept. 16-án honvéd ezredes, nov. 1-én tábornok lett.
Okt.- dec.-ben a muraközi magyar csapatok parancsnoka,
dec. 30-án Mórnál csatát vesztett. 1849-ben a Tisza
menti csapatok parancsnokaként hadmozdulataival akadályozta
a császáriak hadműveleteit. Márc. 10.-jún. 8. között a IV. hadtest, júl. 8 - 9. között a X. hadtest parancsnoka. Világos
után Törökországba emigrált, majd 1851-től Angliában,
később
Jersey
szigetén élt. 1851. szept. 21-én
távollétében halálra ítélték. ~- Perczelnek már a forradalom idején az volt a véleménye, hogy Görgey és még inkább Kossuth méltatlanul
mellőzik őt. Sértett hiúsága az emigráció idején a
megbántottság érzését ellenszenvvé, sőt gyűlöletté fokozta Kossuth iránt. A
Kossuth iránti ellenszenv volt az oka, hogy Perczel1867-ben
hazatérve Deák táborába szegődött és azon dolgozott, hogy az erősen 48-as ellenzéki
szellemű honvédegyleteket tekintélyével átvezesse a kiegyezés táborába. Később
egy ideig mint képviselő a balközéphez tartozott, majd visszavonult a politikától. Töredékes
visszaemlékezései jelentős kordokumentumok. -