November
21. 2005
| Magyar Krónika, november
21. |
| |
| Montreál |
Kéthly Anna
(Bp., 1889. nov. 16. - Blankerberge,
Belgium, 1976. szept. 7.): szociáldemokrata politikus,
magántisztviselő
1917-ben a Magántisztviselők Orsz. Szövetségének
tisztviselője, majd alelnöke lett. 1919 végétől a szociáldemokrata
nőmozgalom egyik vezetője volt, a Központi Nőszervező Bizottság
tagja, a Nőmunkás c. lap felelős szerkesztője. Később rendszeresen
írt a Népszavába és a Szociáldemokrata Füzetekbe is. 1920-ban
belépett az MSZDP-be. Nagy tekintélyt és befolyást szerzett
meggyőző fellépésével. 1922-től 1948-ig a pártvezetőség
tagja, országgyűlési képviselő. Főként szociális kérdésekkel
foglalkozott. Tanulmányai a Szociáldemokrata Füzetekben
és a Szocialista Tudás Könyvtárában jelentek meg. 1945
után fokozatosan szembekerült az SZDP politikai irányvonalával,
s a jobboldal egyik vezetője lett. 1948. márciusában kizárták
az SZDP-ból, mert ellenezte a két munkáspárt egyesülését.
1949-ben a koncepciós perek során letartóztatták, 1954-ben
amnesztiával szabadult, 1956. okt.-ben, a forradalom és
szabadságharc idején részt vett az SZDP újjászervezésében,
nov. 3-4-én államminiszter a második Nagy Imre-kormányban.
1956. novemberben a II. Internacionálé bécsi értekezletére
utazott ki és nem tért vissza Magyarországra. Belgiumban
telepedett le. Bekapcsolódott az emigrációs mozgalomba,
az ún. Magy. Forradalmi Tanács elnöke lett. 1957-től 1964-ig
szerkesztette a Londonban megjelenő Népszavát. Bibó István
őt tekintette a Nagy Imre kormány egyetlen külföldi képviselőjének.
Básti Lajos (Berger)
(Keszthely, 1911. nov.17. - Bp. 1977. jún.1.): színész
1935-ben szerzett diplomát a Színész Akadémián. Bárdos
Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályáját. 1937-ben átszerződött
a Vígszínházba, ahol a zsidótörvények miatt1939-40-ben már
alig kapott szerepet. 1941 tavaszáig még játszott a Magyar
és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem
szerepelhetett színpadon. Két munkaszolgálat között könyvkiadással
és írással foglalkozott. 1945 tavaszán Várkonyi Zoltán Művész
Színházába került. 1945 őszén a Nemzeti Színház szerződtette,
amelynek - az 1968-72-es vígszínházi kitérőt leszámítva -
haláláig tagja maradt. A Nemzeti Színház vezető művésze volt,
neve meghatározott színészi stílust jelentett, tökéletes
beszédtechnika, lefékezett mozgás, átgondolt játék jellemezte.
Egyik legnagyobb alakítása Petur bán volt a Bánk bánban.
Tizenhét éven keresztül játszotta Ádámot (Madách I.: Az ember
tragédiája); Pályakezdését daliás szépsége, kellemesen
zengő orgánuma határozta meg. A hallgatás évei alatt színészete
beérett. A háború után szerepről szerepre bontakozott ki
elmélyült karakterformáló készsége, nagy formátumú drámai
ereje. A magyar színháztörténet egyik legemlékezetesebb Ádámja
és Higginse volt. A szép magyar beszéd elkötelezettje volt.
Sokat filmezett. Kossuth-díjas (1955); érdemes (1954) és
kiváló művész (1963).
Tildy Zoltán
(Losonc, 1889. nov. 18. - Bp., 1961. aug. 3.): ref.
lelkész politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök
A pápai főiskolán n és az írországi belfasti egyetemenen
tanult teológiát. Hazatérve előbb Pápán tanár, aztán lelkész
lett Somogyban. Az I. világháború alatt Nagyatádi Szabó István
oldalán bekapcsolódott a politikai életbe. 1932-től 1945-ig
a szeghalmi ref. egyház lelkésze. 1930-ban részt vett a Független
Kisgazdapárt megalakításában. Az 1931-i választásokon megbukott,
1936-tól 1944-ig országgyűlési képviselő. 1930-tól a Független
Kisgazdapárt országos ügyvezető alelnöke, 1945-től elnöke.
1944-ben csatlakozott az antifasiszta Magyar Fronthoz. 1945.
novemberébenben a Kisgazda Párt listáján országgyűlési képviselő,
majd miniszterelnök lett (1945. nov.-1946. febr.). 1946 -
48 közt köztársasági elnök. Veje hazaárulási koholt pere
miatt lemondott, utána házi őrizetben volt. 1956. okt. 28-tól
nov. 4-ig Nagy Imre kormányában államminiszter. Ekkor kifejtett
tevékenysége miatt a Legfelsőbb Bíróság hatévi börtönbüntetésre
ítélte. 1959-ben a még hátralevő büntetési idejét felfüggesztették
és szabadlábra helyezték.
Töröcsik Mari
(Pély, 1935. nov.23. - ): színésznő
Már főiskolás korában filmezni kezdett
(Fábri Zoltán Körhinta c. filmjében). 1958-ban a Színész
Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött.
1979-től a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője, 1980-tól
a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának tagja, 1990 óta
a szolnoki Szigligeti Színház művésze. 1989-től a Színész
Akadémia tanára. 1990-től 1992-ig a Magyar Színész Kamara
elnöke. 1993-tól a Művész Színház igazgatója. Az 1945 utáni
magyar színművészet egyik legjelentősebb alakja. Ösztönös
adottságait magasfokú technikává fejlesztette. Szerepeivel
tökéletesen azonosul. A tragikus sorsokat ugyanolyan elementáris
erővel ábrázolja, mint a frivolságig könnyed vígjátéki figurákat,
stílusérzékenysége egészen kivételes. Paraszti alakokat és
operett szubretteket is hitelesen állít színpadra. Kossuth-díjas
(1973), Jászai Mari-díjas (1964, 1969), érdemes (1971) és
kiváló művész (1977). Filmszerepekben nyújtott kiváló alakításaiért
1959-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.
Latabár Kálmán
(Kecskemét, 1902. nov.24. - Bp. 1970.
jan11.): színész
1921-ben végezte el Rákosi Szidi színiiskoláját. Egyéni
humorú, dinamikus, kitűnő tánctudású komikus volt. Igényesebb
feladataiban felhagyott a külsődleges ábrázolással, így találó
jellemrajzot adott. Groteszk ötletei, rögtönzései, poentírozó
és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult.
Számos filmben is kamatoztatta egyedülálló tehetségét érdemes
művész kitüntetést és 1950 Kossuth-díjat kapott, 1953-ban
kiváló művész lett.
Pilinszky János
Bp., 1921. nov. 25. - Bp., 1981.
máj. 27.: költő, Baumgarten-díjas (1947) József Attila-díjas
(1971) Kossuth-díjas (1980)
Tanulmányait a budapesti piarista
gimnáziumban, majd a jogi és a bölcsészeti karon végezte. 1940-ben jelentek
meg első versei, az Élet, a Magyar Csillag, az Ezüstkor és a Vigilia munkatársa
lett. 1942-ben az Élet szerkesztőségében dolgozott. 1944 őszén katonaként
Németországba került, ott ismerte meg a koncentrációs táborok szörnyűségeit,
tapasztalatai meghatározták világképét és költészetét. Hazatérve jelentette
meg Trapéz és korlát (1946) c. verseskötetét. 1946-1948-ban az Újhold c.
irodalmi folyóirat társszerkesztője volt, közben dolgozott a Válasznak és
a Sorsunknak is. 1947-1948-ban több hónapot Rómában töltött. Az ötvenes években
az irodalmi élet peremére kényszerült. 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó
lektora, 1957-ben az Új Ember c. katolikus hetilap belső munkatársa volt,
nagyrészt itt jelentek meg riportjai, tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései,
film- és képzőművészeti kritikái. Az 1960-as évektől számos alkalommal utazott
Nyugat-Európába, és Amerikába is eljutott 1975-ben. Párizsban megismerkedett
Simone Weil írásaival, amelyek hatást gyakoroltak világképére. 1972-ben
a Sorbonne-on tartott előadást A kelet-európai kultúrák néhány adottsága
címmel. Elsősorban költő volt, de cikkein kívül életművéhez tartoztak színművei,
a Rekviem c. filmforgatókönyv és filmvázlatok is. ményeinek gyűjteménye (Kráter).
Az Összegyűjtött versei többletként folyóiratokban közzétett versekkel, verses
mesékkel és lírai műfordításokkal bővített kötet. Életképek c. színművét
1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. Katolikus világnézete mindvégig
meghatározója volt életének és művészetének.