Jávor Pál
(Arad, 1902. jan. 31. - Bp., 1959. aug. 14.)
Színész .Az Országos. Színészegyesület iskolának
elvégzése után Czakó Pál várszínházi társulatánál játszott,
1922-24 között a budapesti Renaissance Színház tagja
volt, 1924-27 között Székesfehérvárott, Kaposvárt,
Esztergomban, Veszprémben, 1927-28 között Szegeden
szerepelt, majd a Magyar Színház, Fővárosi Operettszínház
és a Vígszínház (1930-35) tagja volt. 1935-ben a Nemzeti
Színház szerződtette. 1944-ben a németek elhurcolták.
1945-ben hazatért, a Művész Színházban a Makrancos
hölgy Petrucchióját játszotta. 1946-ban az USA-ba
távozott; vándortársulattal utazta be Amerikát, két
ízben Hollywoodban filmszerepet kapott. 1957-ben hazatért
és a Petőfi, valamint a Jókai Színházban és a Kamara
Varietében játszott. 1959-ben újra szerződtette a Nemzeti
Színház, de betegsége miatt már nem léphetett fel.
Népi szerepek alakításában: Göndör Sándor (Tóth Ede:
Falu rossza), János vitéz (Kacsók), Sámson Mihály (Zilahy:
Süt a nap), könnyebb fajsúlyú darabok szerelmes és
szalonszerepeiben nagy népszerűséget szerzett, de jó
alakításai voltak a klasszikus és modern drámák jellemszerepeiben
is. Főszerepei: Shakespeare-darabokban: Vízkereszt;
Ahogy tetszik; Romeo és Júlia; Horatio (Hamlet);
Rank (Ibsen: Nóra); Peer Gynt (Ibsen); Liliomfi (Molnár
Ferenc); István (Zilahy: Hazajáró lélek). - Sokat játszott
filmekben is. Hyppolit a lakáj , A Noszty fiú esete
Tóth Marival , Dankó Pista , Tanítónő ; A nagy Caruso
(1951, USA) stb. -
1959 augusztusában a
János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér
klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták
legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok.
Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála
előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt korábban
éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban,
majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok
magyarlakta vidékein. Hangosfilm-korszakunk első számú
amorózója azonban nem csak mákonyos hangulatban elkövetett
botrányairól és csárdába illő "szilajságáról" volt
híres, hanem lovagiasságáról és emberszeretetéről is!
Ferenczy Károly
(Bécs,
1862. febr. 8. - Bp., 1917. márc. 18.):
Festő. Az impresszionizmus
legnagyobb magyar mestere, ~ Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági
tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult
Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian
Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau
voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István,
Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta
eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első
műve, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén
készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak
stb.). 1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal
és szabadiskolájának tagjaival. Fejlődésére ez időben
Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.).
1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz
és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől
kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé,
amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte.
1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését,
és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált
lényegessé számára. Oldott és árnyalt festése lassan
nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás
ízeit keverte néhány kísérletébe. 1906-ban a Képzőművészeti
Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre
költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát
műtermi piktúrával cserélte fel. Életműve több szakaszra
tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás
volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air
sajátos magyar válfaját teremtette meg. Késői korszakában
a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották
A 20. század magyar festészet egyik legjelentősebb
képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató
egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet
további alakulására. Főművei a Magyar Nemzeti Galériába
kerültek.
Bolyai Farkas
Bolya,
1775. febr. 9. - Marosvásárhely, 1856. nov. 20.)
Kollégiumi
tanár, A fiát, Bolyai Jánost megelőző időszak
legkiválóbb magyar matematikusa, az Magyar Tudományos
Akadémai tagja 1781-től a nagyenyedi református
kollégiumban nevelkedett. 1790-től öt évet a kolozsvári
református kollégiumban töltött. 1796. áprilisban
Jénában, 1796 októberétől a göttingeni egyetemenen
folytatta tanulmányait. Az ugyancsak Göttingenben tanuló
Gaussszal folytatott eszmecserék hatással voltak további
érdeklődési körének kialakulására. 1799-ben gyalog
hazatért, 1801-ben megnősült és feleségével a domáldi
szerény kis birtokán gazdálkodáshoz fogott. 1804-től
a marosvásárhelyi református kollégium matematika-fizika-kémia
szakos tanára 1851-ig, nyugdíjazásáig. Igen elkeserítették
fiával való nézeteltérései. Többszöri agyvérzés után
halt meg. Kívánságára egyházi szertartás nélkül temették
el. Különösen figyelemre méltók az aritmetika, a geometria
és a halmazelmélet alapjaihoz tartozó eszméi, a végtelen
sorok konvergenciájára vonatkozó több kritériuma és
a végszerű területegyenlőség általa adott definíciója.
Foglalkozott az euklidészi párhuzamossági axiómával.
Szerteágazó érdeklődése során a francia enciklopédisták
hatását tükröző drámákat írt, új fűtő- és főzőkemencéket
talált fel, zeneelmélettel foglalkozott, gyógyítással
kísérletezett: Társadalmi kérdések is foglalkozatták.
Az "utópisztikus szocializmus" gondolatának megfelelően
rögzítette Úr-bér, kárpótló egyesület c. fogalmazványában
a jövő falujának életét. - Főművei: Öt szomorú játék.
Írta egy hazafi (Szeben, 1810; Az arithmetica eleje
(Marosvásárhely, 1830); Tentamen iuventutem studiosam
in elementa matheseos purae,... introducendi (I-IL,
Marosvásárhely, 1832-33); Az arithmetikának, geometriának
és physikának eleje(Marosvásárhely, 1834);
Batthyány Lajos, gróf
(Pozsony,
1807. febr. 14. - Pest, 1849. okt. 6.)
Fiatalon katonai pályára lépett. 1827-ben kilépett
a hadseregből, nagykorúsíttatta magát és átvette birtokainak
irányítását, jogi tanulmányaiból pedig vizsgát tett a
zágrábi akadémián. Nem sokkal utóbb Nyugat Európában
megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival.
1832-36-ban a főrendi ellenzéki csoport jelentős tagja,
1843-44-ben pedig már az ellenzék vezetői között tartják
számon. 1845 végén elnökletével alakult meg az ellenzék
központi választmánya; 1847-ben az ellenzéki párt elnöke
lett. Az év őszén keresztülvitte, hogy Pest vármegye
Kossuthot válassza követül a közelgő országgyűlésre 1848.
márc. 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely
az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot
Bécsbe vitte. Márc. 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké
nevezte ki, és április 7-én minisztériuma is hivatalba
lépett. A kormány legsürgősebb teendői közé tartozott
a honvédelem megszervezése és az állami élet anyagi alapjainak
biztosítása. Miniszterelnöksége alatt történt a király
jóváhagyásával a nemzetőrség és az első tíz honvédzászlóalj
felállítása, valamint Kossuth bankjegykibocsátása. Az
országgyűlésen Kossuth tekintélye növekedett, a pesti
nép nemegyszer a kormánnyal szemben a baloldal mögé sorakozott.
Az országgyűlés aug. 29-én Batthyányit és Deákot a
királyhoz küldte, hogy általa a szerbeket fegyverletételre,
Jelačićot pedig készülő támadásának leállítására bírja.
V. Ferdinánd a küldöttséget nem fogadta, így az dolgavégezetlenül
érkezett vissza Pestre. Szept. 9-én Jelačić betört
az országba, mire 10-én B. lemondott. Másnap - többek
között Kossuth kérésére is - ismét vállalta a kormányalakítást.
17-én bemutatta a nádornak új kormányának névsorát, azonban
a 25-én kelt miniszteri ellenjegyzés nélküli királyi
leirat nem járult hozzá újabb kínevezéséhez, a magyarországi
haderők élére Lamberg személyében új főparancsnokot nevezett
ki. Batthyányi közben 13-án fegyverbe szólította a
Dunántúl népét Jelačić ellen, 15-én István nádort kérte
fel a magyar sereg vezérletére, úgy gondolva, hogy Jelačić
nem támad majd meg egy Habsburg főherceget. 27-én a táborba
utazott, hogy Lamberget is felhasználja Jelačić megállítására,
de elkerülte őt. Másnap, miután a pesti népharag végzett
Lamberggel, úgy látta, hogy célját nem érheti el, ismét
lemondott és bejelentette, hogy Bécsbe utazik. Okt.
2-án, miután ellenjegyezte br. Vay Miklósnak utódául
történő kinevezését, hivatalosan is visszaadta megbízatását.
Bécsből Vasvármegyei birtokaira vonult vissza, ahol Vidoss
József seregében harcolt Teodorović csapatai ellen. A
dec. 31-én megbízott küldöttséget - Deák, Majláth Antal
és György, Lonovics érsek és Batthyányi 1849. jan.
3-án Bicskén fogadta, Windischgraetz azonban nem bocsátotta
maga elé, sőt néhány nappal utóbb, jan. 8-án Pesten elfogatta.
Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben
raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben
a bíróság, amelynek illetékességét hiába vonta kétségbe,
előbb néhány évi börtönre, utóbb Schwarzenberg nyomására
halálra ítélte és kegyelemre ajánlotta. Haynau magát
a formaságokon túltéve, október 5-én kihirdette előtte
a kötél általi halálról szóló ítéletet. Utolsó éjjel
titkon szerzett tőrrel sikertelenül kísérelte meg, hogy
maga vessen véget életének. Súlyos sebei miatt azonban
október 6-án golyóval végezték ki. Az ítélet világszerte
részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat
intézett Ausztria ellen. Néhány nap múlva a pesti ferences
templom kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés
után, 1870. jún. 9-én országos gyász közepette szállították
át a Kerepesi temetőben emelt mauzóleumba. Halála helyén
örökmécses hirdeti emlékét. |