Zsigmondy Richárd
Nobel Díjas
(Bécs, 1865.április 1. - Göttingen, 1929.szeptember
23. kémikus
Tanulmányait Bécsben, majd Münchenben folytatta. Kezdetben organikus kémiával
foglalkozott. Doktori értekezését is e témakörből írta ( München, 1890). Utóbb
rövidebb ideig Berlinben dolgozott. 1897 - 1907 között magántanárként a jénai
egyetemen adott elő s egyidejűleg a Schott üveggyár tudományos munkatársa volt.
1908-tól haláláig a göttingeni egyetemen az anorganikus kémia tanára. Munkásságának
súlypontja a kolloidkémia, főként az anorganikus kolloidkémia területére esik.
Ily vizsgálatokra szerkesztette 1903-ban H. Siedentopf német optikussal ultramikroszkópját,
mellyel a fénymikroszkóppal már nem látható részecskék is észlelhetők. Ultramikroszkópos
vizsgálatai nemcsak azt bizonyították, hogy a kolloid-aranyoldatokban és az aranyrubin
üvegekben különálló aranyrészecskék vannak, hanem azt is, hogy az oldatokkal
ellentétben a kolloidoldatok optikailag heterogén rendszerek. Résultramikroszkópjával
(1913) az említett részecskék megszámlálását is lehetővé tette. A kolloid-állapotváltozások
törvényszerűségeire vonatkozó kutatásai közvetve is termékenyek voltak; számos
neves kémikus figyelmét terelte a gélek állapotváltozásainak és szerkezetének
vizsgálatára. Nevéhez fűződik a kolloidkémiai és biológiai vizsgálatokban használt
membrán- és ultraszűrők feltalálása is.
Amikor az 1925-évi Nobel-díjat 1926-ban a kiváló kémikusnak ítélték "a
kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért és a kutatásai során
alkalmazott, a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségű módszeréért" az ultramikroszkóp
felfedezéséért !
Juhász Gyula
(Szeged, 1883. ápr. 3. - Szeged, 1937. ápr. 3.): tanár,
költő, hírlapíró.
Szegedről a piaristák váci noviciátusába került. Első verseit a Szegedi Napló
közölte. A rendet hamar otthagyta, s a budapesti egyetem bölcsészkarán 1902-1906
között a magyar latin szakot végezte. Egyetemi évei alatt mély barátságot kötött
Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. 1905-ben került először
kapcsolatba Adyval. Középiskolai. tanári oklevelének megszerzése után nem kapott
fővárosi állást, csak vidéken taníthatott: Máramarossziget (1906-08), Nagyvárad
(1908-11), Szakolca (1911-13), valamint Makó (1913-17) működésének főbb állomásai.
Nagyváradon ismerte meg szerelmi lírájának fő ihletőjét, Sárváry Anna színésznőt.
A sok, főleg politikai jellegű támadás miatt tanári pályáját meg kellett szakítania,
és visszatért Szegedre újságírónak. Később vidékről fővárosi lapokba is, főleg
a Magyarságba és az Est-lapokba küldte írásait, verseit. Súlyos idegbaja először
1914-ben, majd ezután többször is öngyilkossági próbálkozásokba kergette. Tagja
volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, versei Ady és Babits költeményeivel
együtt jelentek meg a Holnap c. antológia első és második kötetében. A Petőfi
(1920) és a Dugonics Társaság tagja volt. 1917-től haláláig állandóan Szegedem
élt, a szegedi hírlapok munkatársa, többek között élete végéig dolgozott a Délmagyarországba.
Verseken kívül színdarabokat, krokikat, irodalmi humoreszkeket és paródiákat
is írt. Regénnyel kísérletezett (Orbán lelke), és remek kis - már csak halála
után kiadott - írói arcképben foglalta össze Tömörkény István életének és műveinek
törekvéseit, érdemeit (Szeged, 1941 ). 1922-ben főszerktője a Magyar Jövendő
c. szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi folyóiratnak. Háromszor is kitüntették
Baumgarten-díjjal. Élete vége felé főképp Délmagyarországban jelentek meg írásai.
Utolsó évei visszavonultságban teltek: a sok igaztalan mellőzés és a magány
felőrölte idegzetét, végül megmérgezte magát.
Székely Éva
Úszóbajnoknő 1927. április 3-án született Budapesten.
Negyvenhatszoros egyéni magyar bajnok, tízszeres világ- és tizenkétszeres Európa-csúcstartó.
Az 1952-es helsinki olimpia bajnoka, az 1956-os melbourne-i játékok ezüstérmese.
Aktív sportpályafutása befejezése után edzőként dolgozott- legismertebb tanítványa
lánya, Gyarmati Andrea, az 1972-es müncheni olimpia ezüstérmes úszója.
Kőrösi Csoma Sándor
(Kőrös, 1784. ápr. 4. - Darjeeling, India, 1842. ápr. 11.): nyelvtudós,
a tibeti filológa megalapítója,
az MTA l. tagja (1833). Szegény sorsú székely családból származott. 15 éves
korában mint "szolga-tanuló" került a nagyenyedi kollégiumba. A közép- és főiskola
elvégzése után ott kapott tanári állást. 1815-ben angol ösztöndíjjal a göttingeni
egyetemen keleti nyelvtanulmányokkal foglalkozott. 1818-ban visszatért Erdélybe.
Még diákkorában eltökélte, hogy felkeresi az "ázsiai magyarok" maradékait. 1819
őszén indult útnak gyalog, csekély pénzzel. Törökországon, Iránon, Afganisztánon
és Indián keresztül Ny-Tibetig (Ladákh) jutott, ott azonban anyagi eszközök híján
vissza kellett fordulnia. Ekkor találkozott W. Moorcroft angol utazóval, aki
a tibeti nyelvkutatásra terelte figyelmét. Ladákh Zanszkár tartományában, a zanglai
lámakolostorban 1823-24-ben, kegyetlen nélkülözések közt eltöltött két esztendő
alatt rakta le a tibeti nyelvészet alapjait. 1825-26-ban Tetha zanszkári faluban
és a phuktali lámakolostorban, majd Kanamban (1827-30) egészítette ki tanulmányait,
elkészítve az első tibeti nyelvtant és a tibeti-angol szótárat. 1830-ban a Bengáli
Ázsiai Társaság Calcuttába hívta; itt jelent meg két műve 1834-ben. Mindkét mű
úttörő jelentőségű a keleti nyelvészet történetében. Észak Bengálban végzett
nyelvtanulmányok után 1837-ben visszatért Calcuttába, ahol az Asiatic Society
könyvtárosa lett. Összesen tizenhat európai és keleti nyelven állított össze
szójegyzékeket. Azonban ismét eredeti célját akarta követni és 1842-ben elindult
Nagy-Tibet felé; útközben a terai-vidéken maláriában megbetegedett és meghalt.
Sírja fölé az Asiatic Society emlékoszlopot emelt. - Halálának 125, évfordulója
alkalmával 1967-ben a Magyar Földrajzi Társaság négy évenként kiosztásra kerülő
Kőrösi-Csoma Sándor-emlékérmet alapított. - Művei: Essay towards a Dictionary
Tibetian and English (Calcutta, 1834); A Grammar of the Tibetan Language in English
(Calcutta, 1834); K. Cs. S. dolgozatai (összegyűjtötte Duka Tivadar Bp., 1885).
- Irodalom: Duka Tivadar: Life and works of Alexander Cs. de K. (London, 1884,
magyarul: K. Cs. S. dolgozatai. Bp., 1885); Debreczy Sándor: K. Cs. S. csodálatos
élete (Sepsiszentgyörgy, 1937);Baktay Ervin: K. Cs. S. (Bp., 1962);
Tóth Árpád
(Arad, 1886. ápr. 14. - Bp., 1928. nov. 7.): költő, műfordító, újságíró.
Apja, Tóth András szobrász 1889-ben Debrecenbe költözött családjával, a költő
itt végezte 1896 - 1904 között a reáliskolát. 1905 - 09 közt Budapesten magyar
-francia szakos bölcsész, tanulmányait azonban nem fejezte be. 1908-tól a Nyugat
munkatársa, de kis jövedelme miatt visszaköltözött Debrecenbe. 1909. okt.-től
a Debreceni Független Újság színikritikusa. 1911-ben a Debreceni Nagy Újságnál
dolgozott. 1913-ban Budapestrere költözött, s házitanítósággal tartotta fenn
magát. Tüdőbetegsége 1915 - 16 között tátrai szanatóriumokba kényszerítette.
Ekkor már Hatvany Lajos folyóiratának, az akkor induló Esztendőnek a segédszerkesztője.
1918-ban a haladó írók által alapított Vörösmarty Akadémia titkárává választották.
1921 őszén végre Az Est munkatársa lett, ahová "színes" híreket, politikai glosszákat
írt. Itt jelentek meg ezután kritikái és szépírói művei is. Bár a Nyugatba már
kevesebbet írt, annak egyik főmunkatársa maradt. A 20-as évek vége felé betegsége
egyre súlyosbodott, gyógykezelés végett többször töltött hosszabb-rövidebb időt
ÚjTátrafüreden. Temetésén - a farkasréti temetetőben - Babits Mihály mondott
búcsúztatót. A Nyugat költőnemzedékének kiemelkedő alakja, akinek líráját bámulatos
forma készség és fájdalmas rezignáció jellemzi. Egyik legkiválóbb műfordítónk
volt (Milton, Baudelaire, Shelley, Keats, Wilde versei, Flaubert, Maupassant,
Csehov prózája). - Főművei: Hajnali szerenád (versek, Bp., 1913); Lomha gályán
(versek, Bp., 1917); stb. |