Tersánszky Józsi Jenő
(Nagybánya, 1888. szept.12 - Bp. 1969. jún.11.):
író
Sokoldalú tehetség: festőművésznek készült, sportversenyeket
nyert. 1908-ban beiratkozott az eperjesi jogakadémiára
, majd Bp.-re ment joghallgatói tervekkel, de tandíját
elmulatta, segédmunkás lett. Osváth Ernő felfigyelt
tehetségére, 1910-ben a Nyugat közölte Firona c. novelláját.
1911-ben megjelent első novelláskötete (A tavasz napja
sütötte). 1922. júl.-tól a Nyugat főmunkatársa; cikkeket,
irodalmi és képzőművészeti kritikákat írt a Pesti Naplóba.
1923-ban a M. Színház bemutatta első darabját (Szidike;
1930-tól Cigányok címen játsszák). 1939-ben fellépett
zenehumoristaként, 1940-től a Híd riportere. 1944-ben
üldözötteknek nyújtott menedéket. 1945-ben nagy reményeket
fűzött az új világhoz. 1947-ben bárokban lépett fel,
felújította a Képeskönyv Kabarét, a M. Rádió gyermekújság
rovatának munkatársa lett. 1950-1954 között kiszorították
az irodalmi életből; báb- és mesejátékokat írt. 1955-től
újra megjelenhettek könyvei, 1956-tól megindították
életműsorozatát is. Többszörös Baumgarten-díjas (1929,
1930, 1931, 1934); Kossuth-díjas (1949). - A század
m. prózájának egyedi, csoportokhoz nem sorolható művelője.
Eredeti tehetségére jellemző életfilozófiájának lényege
a letörhetetlen életakarat s a lélek derűje, mely az
emberi lét tragikus mozzanatait is humorral oldja fel.
Szent-Györgyi Albert
(Budapest, 1893.szeptember 16. - Woods Hole,USA
1986. október 22.) Nobel díjas
A Magyarországra az első Nobel-díjat hazahozó tudós
tanulmányait a Práter utcai elemi iskolában kezdte
és a Lónyay utcai református gimnáziumban, majd a Budapesti
Tudományegyetemen folytatta. 1917-ben végzett az orvosi
karon, majd vándorbotot vett kezébe.
Laboratóriumok sorát járta végig: Budapest, Prága,
Pozsony, Berlin, Hamburg, Leiden, Groningen a kutatóút
nagy állomásai. Párhuzamosan haladt országról országra
és tudományról tudományra. Kezdte a biológiával, az
élettanról áttért a gyógyszertanra, erről a bakteriológiára,
majd a fizikai-kémiára és tíz év után már a molekulák
szintjén tartott. Hopkins meghívta Cambridge-ba. Itt
izolálta a hexuronsavat és szerezte meg 1927-ben a
második doktorátusát, kémiából. Majd Kendall támogatásával
egy évig dolgozott az Egyesült Államokban az identifikáláshoz
szükséges mennyiségű hexuronsav előállításán.
1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter felkérésére
hazajött a "Tisza-parti Göttingába", hogy
a szegedi egyetem biokémia professzoraként segítse
a kultúra, és azon át az ország felemelkedését.
Már a szegedi évek kezdetén eljutott a megoldásig a
hexuronsav kutatásában. 1932. március 26-án az Orvosi
Hetilapban volt a világon először nyomtatásban olvasható,
hogy az identifikálás sikerült, "a hexuronsav
nem más, mint a vitamin-C".
A kutatások eredményességét az 1937-ben elnyert Nobel-díj
igazolta. A díjelnyerésében szerepet kapott a C-vitamin
felfedezése, amelyben segítette a magyar paprika is,
mert ebből nyerte a kutatáshoz szükséges mennyiségben
a kérdéses vitamint, de ez csupán egy szárnyvonalát
jelentette tudományos munkásságának. A hivatalos
indoklás azokat a felfedezéseket emelte ki, "amelyeket
a biológiai égésfolyamatok körül tett, különös tekintettel
a C-vitaminra és a fumársav-katalízisre".
Egész életében az életet, az élet mikéntjét kutatta.
Az élő szervezet minden működéséhez energiára van szükség,
amelyet tápanyag elégetéséből nyer. Két irányzat küzdött
egymással az elégetés módjának magyarázatában. A Warburg-irányzat
szerint az oxigén aktiválódik, a Wieland-irányzat szerint
a tápanyag hidrogénje. Szent-Györgyi egyesítette a
két irányzatot, megmutatta, hogy az aktív oxigén oxidálja
az aktív hidrogént.
Szent-Györgyi a legrangosabb tudományos díj elnyerése
után nem ült babérjain. Aki ül rajtuk, mondotta, nem
jó helyen viseli. Kutatásai súlypontját az energiagazdálkodás
másik végére, a biológiai égésfolyamatokban termelődött
energia felhasználására helyezte át.
1939 már új kutatások és új felfedezések kezdete. Az
izomkutatás hazai és nemzetközi felvirágoztatását joggal
kötik Szent-Györgyi és a szegedi iskola teljesítményeihez.
A galamb mellizmának kutatásával már a szegedi évek
alatt nagy léptekkel haladtak előre. Vizsgálataik legfőbb
eredményeként kimutatták, hogy a protofibrillum két
proteinből van felépítve, amelyek közül az egyiket
felfedezője, Straub F. Brunó aktinnak nevezte el, míg
a másik a miozin nevet kapta.
Mindezek után még további 40 éven át sietett - 1947-es
emigrálása után már Amerikában - reggelenként a laboratóriumba.
Vizsgálódásainak harmadik nagy területe az a betegség
lett, amely elragadta tőle feleségét, leányát, olyan
barátját, mint Neumann János. 90 éves korában is kutatta
a rák titkát.
Faludy György
1910. szeptember 22-én született, Budapesten
- elhunyt : 2006 szeptemer 1-én, Budapesten Költő,
író.
Édesapja vegyész, a felsőfokú ipariskola tanára volt.
1928-ban az Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi
vizsgát, ezután 1928-1930-ban a bécsi, 1930-1931-ben
a berlini, 1931-1932-ben a párizsi, végül 1932-1933-ban
a grazi egyetemen tanult.
Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a
Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és
a Magyar Hírlap című napilapban. 1937-ben adta közre
Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos
vitát okoztak, több kritikusa kétségbe vonta azt a
jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által
a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg.
1938-ban Párizsba utazott, ahonnan a német megszállás
elől Marokkóba, majd 1941-ben az Egyesült Államokba
költözött. 1943 és 1945 között három éven át szolgált
az amerikai hadseregben, ennek következtében a csendes-óceáni
hadszíntérre is eljutott. 1945 végén leszerelt, 1946-ban
hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében
helyezkedett el. 1946-ban, tíz nappal feloszlatása
előtt, tagjává választotta a Kisfaludy Társaság. 1950.
június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három
évet töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953-ban
a tábor felszámolását követően szabadult, ezután műfordításaiból
élt. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírót,
akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt.
Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és
a megújult Népszavánál tevékenykedett, a szovjet invázió
után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és
angliai kisvárosokban élt. 1957 és 1961 között az emigráns
Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége
meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén
élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett
le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New
Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai
egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben
visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai
irodalomról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói
egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quebeci Bishop
University-n tartott előadásokat.
Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar
irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986-1989-ben
a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének.
Ezek mellett munkatársa volt az Irodalmi Újság, a Látóhatár-Új
Látóhatár című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak,
az amerikai emigráns Népszavának, a Montevideóban
kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar
lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto
Star című angol nyelvű újság számára. Számos könyve
jelent meg költeményei, és fordításai összessége. A
recski táborban töltött idejéről, életrajzi munkája
Torontóban, 1962-ben jelent meg: My Happy Days in Hell
címen. Magyar fordításban: Pokolbeli víg napjaim címe.
1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában hazatért,
Budapesten telepedett le. A tavalyi könyvnapon még
találkoztam vele, mikor is autogramot kaptam tőle.
1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben
Kossuth-díjjal tüntették ki. |