Vastagh György
(Szeged, 1834.
ápr. 12. - Bp., 1922. febr. 21.)
festő
Vastagh Géza
apja. Bécsben és Budapesten folytatott tanulmányok
után Kolozsvárott, majd Bécsben és Bp.-en élt. Elsősorban
arcképfestéssel foglalkozott (József főherceg, Klotild
főhercegnő stb.), de oltárképeket (Alcsút) és népéletképeket
is készített naturalista felfogásban (Fonó cigánynő,
Gombaszedő lány). Ezenkívül freskót festett az Operaház
számára (Bacchus-ciklus) Családi örökségem, nekem is
egy fetménye , portré egy cigány gyerekről.
Koréh Endre
(Sepsiszentgyörgy, 1906. ápr. 13. - Bécs,
1960. szept. 20.)
operaénekes (basszus)
Noseda Károly,
Molnár Imre, Palotay Árpád tanítványa. 1927-28-ban
elvégezte a debreceni gazdasági akadémiátt. 1929-től
a budapesti Operaház tagja. 1943-ban a bécsi Operaház
vendége, majd 1946-tól haláláig tagja. Számos színpadon
vendégszerepelt (a milánói Scalában, 1953-ban a New
York-i Metropolitanban stb.), valamint 1948-ban zeneünnepségeken
is részt vett (salzburgi ünnepi játékokon, Firenzében
a Maggio Musicalén stb.). Mint oratórium- és hangversenyénekes
is elismert nevet szerzett (Verdi: Requiem basszusszóló,
Mozart: Requiem basszusszóló stb.). - Főszerepei:.
Sarastro (Mozart: Varázsfuvola); Osmin (Mozart: Szöktetés
a szerájból); Komtur és Leporello (Mozart: Don Juan);
Rocco és miniszter (Beethoven: Fidelio); Daland (Wagner:
Bolygó hollandi), őrgróf (Wagner: Tannhäuser), Fafner,
Hunding, Hagen (Wagner: A Nibelungok gyűrűje); Marke
(Wagner: Trisztán és Izolda); Gurnemanz (Wagner: Parsifal);
Fülöp (Verdi: Don Carlos); Fiesco (Verdi: Simone Boccanegra);
Ramphis (Verdi: Aida); Collin (Puccini: Bohémélet);
Timur (Puccini: Turandot); Ochs (R. Strauss: Rózsalovag);
Pimen és Varlam (Muszorgszkij: Borisz Godunov); Doszifej
(Muszorgszkij: Hovanscsina).
Lehotay Árpád, Lehoczky
(Lőcse, 1886. ápr, 17 - Bp. 1953,
okt. 19.)
Drámai színész
Gépészmérnöki oklevelet
szerzett. Kaposvári pályakezdés után 1926-ban a Nemzeti
Színház szerződtette, 1939-ben a Színiak. tanára lett.
1945 után a szegedi színház igazgatója, 1947-től a
Belvárosi Színház rendezője és színésze, majd a Vígszínház
tagja. Rendkívül sokaldalú színész volt kitűnő beszédtechnikával.
Eleinte szerelmeseket és ifjú hősöket játszott, majd
bonyolultabb jellemszerepeket alakított klasszikus
és modern drámában egyaránt. A 30-as évek végétől rendszeresen
filmezett. - Főszerepei: Ádám (Madách: A:ember tragédiája);
Faust (Goethe); Theseus (Shakeapeare: Szentivánéji
álom); Octavius Caesar és Marcus Antonius (Shakespeare:
Julius Caesar); Cassio (Shakespeare: Othello); Prospero
(Shakespeare: A vihar); Posa (Schiller: Don Carlos);
Peer (Ibsen: Peer Gynt, II. rész); Cyrano (Rostand:
Cyrano de Bergerac); Elemér gróf, Mokány (Kisfaludy:
Csalódások); De Simrose, De Montegre (Dumas: A nők
barátja); Peter (O'Neill: Amerikai Elektra). Filmszerepei:.
Az örök titok (1938), A beszélő köntös (1941), A szűz
és a gödölye (1941), Isten rabjai (1942), Szováthy
Éva (1943), Beszterce ostroma (1948), Talpalatnyi föld
(1948), Mágnás Miska (1948), Úri muri (1949), Déryné
(1951)
Lorántffy Zsuzsanna
(? , 1600 körül - Sárospatak, 1660.
ápr. 18.)
Zempléni nagybirtokos család sarja, 1616-tól
I. Rákóczi György felesége. Sárospatak az ő hozományaként
került a Rákócziak birtokába. Férje oldalán tevékenyen
részt vett a családi birtokok kormányzásában, majd
a Habsburg-ellenes hadjáratok idején a katonafogadásokban
és csapatszervezésekben is. Kitűnő gazda és kertész,
nagy pártfogója a kálvinista egyházi és iskolai intézményeknek.
A pataki kollégium sorsa különösen szívügye volt. Férje
halála után, 1648-ban Erdélyből Sárospatakra költözött,
erre az időre esik a kollégium virágkora. Hazai és
külföldi neves professzorokat (1650-ben Comeniust)
hívott meg a kollégiumba, amelyet a ref. egyházi és
pedagógiai megújulási törekvések központjává épített
ki. Pártolta és segítette a puritánusokat, akik az
orthodox egyházi irányzattal szemben a néptömegeknek
az egyházi kormányzatba történő bevonását sürgették.
Egyetlen vallásos tárgyú művében (Moses és a Prophaeták,
1641) kommentárokat közölt Bibliából vett idézetekhez.
-
Jékely Zoltán
(Nagyenyed, 1913.ápr. 24 - Bp. 1982.
márc.19.)
költő, író, műfordító
Áprily Lajos fia,
Mikecs László sógora. 1931-35-ben az Eötvös-kollégium
tagjaként a budapesti egyetemen magyar-francia-művészettörténeti
szakon végzett. 1937-ben Olaszországba és Párizsba
utazott, 1939-40-ben római ösztöndíjas volt. 1939-ben
Baumgarten díjat kapott. A Nyugat "harmadik" költői
nemzedékéhez tartozott. Korai költészete az elmúlás
félelméről, a mulandóság szorongató élményéről beszél
(Csontjaimhoz), ezt a természet eleven világa és a
szerelem ellensúlyozza; verseiben az életöröm is megjelenik
(Szép nyári zenekar). Érzékletes képekben idézi föl
a főváros, főként Buda: a Városmajor, Zugliget hangulatát
(Éjfél Budán, Téli éjszakák), az erdélyi városok és
tájak emlékét, élményvilágát (Nagyvakáció az enyedi
kollégiumban, Kalotaszegi elégia). Krúdy Gyula "ködlovagjainak" életérzését
fejezi ki (Rezeda Kázmér búcsúja). Ihletője az emlék
és az álom, de gondolati síkon is megküzd szorongató
élményeivel: az erdélyi magyarság tragikus történetével
(A marosszentimrei templomban) és azzal a nyugtalansággal,
amelyet a törékeny emberi élet és a végtelen univerzum
összehasonlítása okoz (Csillagtoronyban). regényeiben
kalandosan romantikus eseményeket beszél el (A halászok
és a halál, Kvár, 1947; Fekete vitorlás, 1958), ironikus
történeteket ad elő (Felséges barátom, 1955; Bécsi
bolondjárás, 1963). Angalit és a remeték (Kvár, 1944)
c. színpadi játéka ironikus tündérkomédia, Fejedelmi
vendég (1968) és A Bíboros (1969) c. drámái az erdélyi
történelem eseményeit idézik föl. Esszéiben és tanulmányaiban
erdélyi írókról és saját kortársairól rajzol költői
színekben gazdag képet. (Új magyar irodalmi lexikon,
Akadémiai Kiadó 2000. Második, javított, bővített kiadás.)
1888 Április 20.
(119 éve történt)
Megszületett Kelemen Aurél hatszoros
magyar bajnok teniszező és sportvezető. 1926-ban az
ifjúság számára megszervezte az első országos tenisztanfolyamot,
majd 1927-ben - Magyarországon elsőként - a Városligetben
fedett teniszpályát létesített, és bevezette a vörös
salakos teniszpályát is.
1605 Április 20.
(402 éve történt)
Szerencsen a rendi országgyűlés Bocskai Istvánt választotta
Magyarország fejedelmévé. Bocskai a Habsburgok és oszmánok tizenöt éves háborújában
(1593-1606) 1604-től szabadságharcot vívott a Basta
császári vezér által megszállt Erdély függetlenségéért.
1605. 11. 11-én királyi koronát kapott a török szultán
képviselőjétől, de inkább volt a hajdúk fejedelme,
mint a törökök kegyéből magyar király. 1605. 12. 12-én
hajdúvitézeket telepített le és emelt nemesi rangra
Szabolcs megye déli részén. Az 1606-ban megkötött bécsi
és zsitvatoroki békék biztosították Erdély függetlenségét
és a vallásszabadságot, azonban szentesítették a törökök
hódításait is. Bocskai István 1606. 12. 29-én halt
meg Kassán. |