Buda, 1813. szept. 3. - Pest, 1871. febr. 2.

író, költő, reformpolitikus, államférfi, a magyar realista regényírás első nagy mestere, az MTA tagja (l. 1835, t. 1839, ig. 1885), ~ Loránd apja. Gyermekkorában nagy hatással volt rá nevelője, a felvilágosodott gondolkodású Pruzsinszky József 1833-ban Pozsonyban ügyvédi oklevelet szerzett, közben zenei tanulmányokat is folytatott: fuvolázott és komponált. 1834-ben vármegyei  aljegyző, 1835-ben az udvari kancelláriánál fogalmazó. 1836-37-ben beutazta Svájcot; Németo.-ot, Hollandiát, Angliát, Franciao.-ot. 1837-ben az eperjesi kir. tábla bírája. 1833-tól lépett fel irodalmi munkákkal: versekkel, drámai alkotásokkal, drámafordítással (Victor Hugo: Angelo). Az Árvízkönyvben jelent meg első regénye, A karthausi (1839-41). Politikai fellépése az 1832-36-i országgyűléshez fűződik. A főrendi tábla liberális ellenzékéhez tartozott. 1840-ben Szalay Lászlóval együtt szerk. a Budapesti Szemlét. Kossuth és Széchenyi vitájában Kossuthot védte, bár sohasem volt vele azonos állásponton. Szorgalmazta a börtönviszonyok megjavítását, a hasznos ismereteket terjesztő társaságokat. Az 1843-44-i országgyűlésen mint a centralista ellenzék vezetője harcolt a feudális intézmények ellen, a polgári reformok érdekében. Politikai gondolatait 1844-től a Pesti Hírlapba írt cikkeiben fejtette ki. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében,   születtek meg nagy regényei, a magyar kritikai realizmus kiemelkedő alkotásai: A falu jegyzője (1845); Magyarország 1519-ben (1847). 1848-ban az első felelős minisztériumában ő kapta a vallás- és nevelésügyi tárcát (1848. ápr. 7.-1848. szept. 11.). 1848 őszén családjával együtt Münchenbe menekült, amire a forradalomtól való félelme s az a felfogása késztette, hogy Mo.-ot nem szabad kiszakítani a Habsburg birodalomból. 1849 törést jelentett közéleti és írói pályáján,   1853-ban hazatért Budára. 1855-től tevékenyen részt vett az MTA (másodelnök 1856-tól, elnök 1866-tól) és a Kisfaludy Társ. életében (tag 1838, elnök 1848-tól 1867-ig). 1861-ben országgyűlési képviselő. 1865-ben megalapította a Politikai Hetilapot, 1867-ben Deákhoz csatlakozott; újból vallás- és közoktatásügyi miniszter lett (1867. febr. 20.-1871. febr. a.), és megalkotta az általános és kötelező népoktatásról és a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt. A jobbágyság felszabadításáért, Mo. demokratikus átalakulásáért következetesen küzdött a reformkorban. Szépirodalmi munkássága szorosan kapcsolódik politikai eszméihez. Az író társadalmi hivatását hirdette. - Főművei:. Éjen az egyenlőség (vígjáték, 1841); A falu jegyzője (r., Pest., 1845); Reform (Lipcse, 1846, Pest, 1868); Magyarország 1514-ben (r., Pest, 1847); A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (Bécs, 1851, Pest, 1854, ezzel az MTA nagyjutalmát nyerte el); A nővérek (r., Pest, 1857); Báró E. J. emlékbeszédei (Pest, 1868); B. E. J. költeményei (Bp., 1871); B. E. J. összes munkái (I-XIV. Bp., 1886);

Czóbel Béla

Bp., 1883. szept. 4. - Bp., 1976. jan. 30.

festő, Kossuth-díjas (1948), érdemes művész (1958), kiváló művész (1963), az École de Paris jelentős magyar képviselője. Felesége Modok Mária festő. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide. Az 1902-03-as tanévben a müncheni akadémián tanult. 1903-ban a párizsi Julian akadémiára iratkozott be.   1903-ban a Nemzeti Szalon őszi tárlatán és Párizsban a Champs-de-Mars-i szalon kiállításán szerepelt. Első munkái   (Ülő paraszt, 1904), a szecesszió hatását mutatják (Kislány ágy előtt, 1905).  . 1905 őszén és a további években a Salon d'Automne-ban, a fauves-ok termében állította ki kompozícióit (Szalmakalapos férfi, Festők a szabadban, 1906). Ezekkel a képekkel a nagybányai művésztelepen, a "neósok" vezéregyénisége lett. Egyformán részt vett a párizsi és a magyar. művészeti életben. Első gyűjteményes kiállítását 1907-ben Párizsban, a Galerie Berthe Weilben rendezte meg. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Köre (MIÉNK) megalakításában, a Műhely kiállításain, tagja volt a Nyolcaknak, bár kiállításaikon nem szerepelt. Az I. világháború idején műveinek nagy része megsemmisült. 1914-1919 között Hollandiában, Bergben élt. Amszterdamban részt vett a Hollandsche Kunstenaarskring kiállításain. 1919-1925 között Berlinben tartózkodott, tagja lett a berlini Freie Sezessionnak. Első budapesti gyűjteményes kiállítását 1924-ben rendezte meg a Belvedere szalonban. Alapító tagja volt a KUT-nak, a Nemzeti Szalonban rendezett szinte valamennyi kiállításukon szerepelt. 1925-ben Berlinből Párizsba költözött.     1931 jan.-jában a Tamás Galériában rendezett gyűjteményes kiállítást.  . 1932-ben a Tamás Galéria Az új magyar művészet keresztmetszete c. kiállításán szerepelt, majd a Nemzeti Szalonban bemutatott A Főváros új szerzeményei című kiállításon. Ebben az évben a Szinyei Társaság díjjal jutalmazta munkásságát. 1933-, 1934-, 1936-ban a Frankel Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításokat. 1934-ben szerepelt első ízben a Velencei Biennálén, Öntőző lány az üvegházban c. képét a francia közoktatási miniszter vásárolta meg. New Yorkban a Gallery Brummer rendezett kiállítást műveiből először 1927-ben, majd 1936-ban . A washingtoni múzeum is vásárolt képeiből. A harmincas évek elejére kialakult, és a továbbiakban lényegében nem változott sajátos festői világa, amely mindvégig megőrizte természetelvűségét (Múzsa, Szakácsnő, 1930; Piros kendős lány, 1934; Madonna, 1937; Hátakt, 1941). Bizonytalannak látszó formavilágát kontúrvonallal határolt mélytüzű színekkel építette fel. Témái: csendéletek, enteriőrök, tájak, aktok. 1939-ben került először Szentendrére, a II. világháború alatt ez lett állandó tartózkodási helye. A háború befejezése után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén,   töltötte . 1948-ban gyűjteményes kiállításai voltak Seiden Gusztávné művészboltjában Bp.-en és a Galerie des Beaux-Arts-ban Párizsban. Részt vett az Európai Iskola utolsó kiállításán.   mutatta be munkáit. 1958-ban művei szerepeltek a Velencei Biennálén. Utolsó gyűjteményes kiállításai: Galerie Moos, Genf, 1961; Galerie Drouet, Párizs, 1969; Musée Galérie, Párizs, 1970. 1971-ben a Műcsarnokban nyílt reprezentatív, retrospektív kiállítás műveiből.   Művésztelepi Galériában állított ki. 1975-ben műveinek bemutatására múzeum nyílt (Szentendre, Templom tér 1.). A rendkívül gazdag életmű jelentős darabjai magyar. és külföldi magángyűjteményekben vannak.

Simándy József

Kistarcsa, 1916. szept. 18.

énekes (tenor). Tanulmányait magánúton kezdte Posszert Emília magániskolájában, majd 1943-45-ben a Zak-n folytatta. 1940-1945 között az Operaház kórusában énekelt, 1945-47-ben a Szegedi Nemzeti Színházban szólótenor volt, ahol 1946-ban mutatkozott be Don José (Bizet: Carmen) szerepében. 1947-től az Operaház magánénekese, amelynek 1990-ben örökös tagja lett. 1956-60-ban a müncheni Staatsoper művésze, 1978-1986 között a Zak tanára. Végigénekelte szinte a teljes tenor repertoárt, Verdi műveiben éppúgy kimagaslót alakított, mint Wagner és Puccini operáiban vagy. a magyar  operákban. Rendkívül árnyalatgazdag előadóművész. Különleges fényű hangja tökéletesen kiegyenlített. Énektechnikája és egyéniségéből fakadó színészi játékának szuggesztivitása a hőstenor szerepkör egyik legkiválóbb énekesévé avatta. A II. világháborút követő időszakban az Operaház vezető énekese volt. Számos hanglemezfelvétele készült a Hungarotonnal, a Supraphonnal, a Deutsche Grammophongesellschafttal, gyakran szerepelt a rádióban és a televízióban. Európa jelentős operaházaiban és hangversenytermeiben aratott sikereket. Alakításai közül felejthetetlen Bánk bán (Erkel Ferenc) megformálása, és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának tolmácsolása. 1953-ban Kossuth-díjat, 1962-ben érdemes művész, 1964-ben kiváló művész címet, 1990-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat kapott. F.Sz. Radames (Verdi: Aida); Manrico (Verdi: A trubadúr); Carlos (Verdi); Don José (Bizet: Carmen); Don Cavaradossi (Puccini: Tosca); Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület); Canio (Leoncavallo: Bajazzók); Bánk bán (Erkel F.); Hunyadi László (Erkel F.); Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok).

bethleni gróf Bethlen Miklós

Kisbun, 1642. szeptember 1. - Bécs, 1716. október 27.

Bethlen János kancellár fia, államférfi és emlékíró. Általa épített betlenszentmiklósi kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb kastélya. Első nevelője Keresztúri Pál, majd Apáczai Csere János. Németalföldön, Hollandiában, Párizsban tanult. Kemény János és Apafi bizalmi embere volt. Teleki Mihály, nagy politikai ellenfelének halála után, 1691-ben Erdély kancellárjává választják.