Bercsényi Miklós, gróf (Temetvény, 1665. dec. 6. - Rodostó, 1725. nov. 6.): kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc mellett a szabadságharc egyik fő szervezője és irányítója.

Felvidéki nagybirtokos család sarja. A nagyszombati egytemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte a hadi mesterséget. 1685-ben vágsellyei kapitány. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredes, majd Szeged vára főkapitánya lett. 1687-ben aranysarkantyús vitéz. 1691-től Ung vm. főispánja, kir. tanácsos és bányavidéki vicegenerális, 1696-tól 1698-ig Felső-Magyarország főhadbiztosa.

Az 1690-es években azonban mindjobban szembefordult I. Lipót abszolutizmusával és elnyomó politikájával. Politikai elképzeléseinek megnyerte a fiatal Rákóczit, s együttesen hozzákezdtek egy nemesi összeesküvés megszervezéséhez, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgok   uralmát. 1701-ben Rákóczi elfogatásakor Lengyelországba menekült, s itt előbb egyedül, majd Rákóczival együtt a francia és a svéd királyt akarta megnyerni a mo.-i felkelés támogatására. Attól kezdve, hogy a tiszaháti parasztok kezdeményezésére, 1703 tavaszán megindult a szabadságharc, Bercsényi 8 éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett.

Emellett a diplomáciában is részt vállalt, s a fejedelemnek egyik legbizalmasabb tanácsadója volt. 1705-ben a szövetkezett rendek főgenerálisa, a szenátus első tagja, 1706-ban a császárral folytatott nagyszombati béketárgyalásokon a kuruc küldöttség vezetője, 1707-ben fejedelmi helytartó, a Varsóban I. - Péter cárral titkos szövetséget kötő delegáció feje. Ekkor és később is az inkább a svédek és franciák felé tekintő fejedelemmel szemben az orosz orientáció lelkes hívének mutatkozott.

1710 végén az orosz katonai segítség kieszközlésére Lengyelországba távozott. Az 1711-i szatmári békét nem fogadta el. 1711-től 1716-ig a lengyelo.-i Brezan várában élt, majd 1716-ban a török-osztrák háború küszöbén a szultán meghívására török területre, az Al-Dunához ment, s 1717-ben Orsova felől megpróbált betörni Magyarországba. A pozsareváci béke után, 1718-ban Rodostóba költözött.

Ott halt meg. Hamvait 1906-ban hazahozták.    

Csiky Gergely (Pankota, 1842. dec. 8. - Bp., 1891. nov. 19.): drámaíró, műfordító, az MTA tagja (1879)

1859-től kat. papnövendék. Pappá szentelése (1864) után 1868-ig a bécsi Augustineumban tanult. Nyolc idegen nyelvet sajátított el, jogtudományi és világirodalmi műveltséget szerzett. 1870-től egyházjogot tanított a temesvári papneveldében és mint szentszéki ügyész sok család problémáival ismerkedett meg. Első elbeszéléskötete, Az életből 1872-ben jelent meg álnéven.

1875-ben mutatta be a Nemzeti Színház Jóslat c. vígjátékát. Ezzel s a két évvel későbbi Janussal Teleki-díjat nyert. 1878-ban Bp.-re költözött és minden idejét az irodalomnak szentelte. 1879-ben egyházi hatóságaival súlyos ellentétbe kerülve fél évre Párizsba utazott. Hazatérte után 1880-ban kilépett az egyházi rendből, és a következő évben megházasodott.

A Nemzeti Színház dramaturgja, a színiak. tanára, a Kisfaludy Társaság. másodtitkára lett. Első darabjaival az újromantikus irányt követte, első nagy hatású realista színművét 1880-ban adták elő Proletárok címmel (1945 után Ingyenélők c.-mel adják).

Ettől kezdve a Nemzeti Színház legtöbbet játszott szerzője. Írt tragédiákat (Spartacus, 1886), társadalmi színműveket (Cifra nyomorúság, 1881; Stomfay család, 1882); vígjátékokat (Mukányi, 1881; A nagyratermett, 1890, Az udvari kalap címmel, 1964, Vígszínház; A nagymama, 1891); bohózatokat (A kaviár, 1882; Buborékok, 1884). Regényei, főleg Az Atlas család (1889) és a Sisyphus munkája(1892) a kritikai realizmus figyelemre méltó alkotásai.

Lefordította Szophoklész, Plautus műveit   

Korányi Frigyes, báró (Nagykálló, 1828. dec. 10. - Bp., 1913. máj. 19.): belgyógyász, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1884), a m. orvostudomány egyik megalapítója

Még orvostanhallgatóként részt vett a szabadságharcban mint alorvos, majd . főorvos. A szabadságharc után egy évig a bécsi sebészeti klinikán képezte magát, 1851-ben avatták orvos- és sebészdoktorrá. 1851-52-ben műtősnövendék Bécsben, de a szabadságharcban való részvétele miatt innen is, Pestről is száműzték Nagykállóra, ott 1852-től orvos, 1861-ben Szabolcs vármegye. főorvosa. 1864-ben Pesten előbb a tífusz-fiókkórház, 1865-tőt a Rókus Kórház idegbetegosztályának vezetője. 1864-ben a pesti egyetemen magántanárrá képesítették az idegkórtanból.

1866-ban kinevezték a belgyógyászat tanárává a sebészeti tanfolyamon, majd miután megszervezte az I. belklinikát, 1908-ig, nyugalomba vonulásáig mint ennek igazgatója és tanára működött. 1886-87-ben az egyetem. rektora, 1891-ben a főrendiház örökös tagjává nevezték ki.    Részt vett az egészségügyi reformintézkedések szorgalmazásában, kidolgozásában. Elgondolásai szerint épült a belső klinikai telepen a belklinika, amelyen bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat.

Előadásaiban, szakirodalmi tevékenységében a leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteket érvényesítette. Indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Több külföldi kézikönyv összeállitásánál kérték fel szerzőnek. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak (~-háromszög mellhártya-izzadmánynál, gerincoszlop-kopogtatás). Elsők között foglalkozott a relatív szívbillentyűelégtelenséggel. Előadásaiban rámutatott az egyes betegségek és a társadalmi viszonyok kapcsolatára. - Hosszú időn át elnöke volt az Orsz. Közegészségügyi Tanácsnak, tagja az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Kezdeményezésére indult meg a tuberkulózis elleni küzdelem, amely a budakeszi tbc-szanatórium, majd az első fővárosi tüdőbeteggondozó létesítéséhez vezetett.

Fontos feladatnak tartotta a kórházfejlesztést. Szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését. Több mint 150 tudományos közleménye jelent meg. Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete emlékezetére 1955-ben Korányi. Frigyes.-emlékérmet alapított. Évenként osztják ki olyan orvosoknak, akik a tbc elleni küzdelem terén kimagasló eredményeket értek el.   -  Pattantyús-Ábrahám Géza (Selmecbánya, 1885. dec. 11. - Bp., 1956. szept. 29.): gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1945 - 49; 1953), Kossuth-díjas (1952).  . Tanulmányait a budapesi műegyetemen 1907-ben végezte. 1912-ben műszaki doktori oklevelet, majd 1921-ben magántanári képesítést nyert. 1907-től a műegy. tanársegédje, 1912-től adjunktusa, majd 1918-tól a gépelemek és emelőgépek c. tárgyak meghívott előadója; 1926-tól rendes., majd 1930-tól 1956-ig ny. r. tanár a hidrogépek és szállítóberendezések tanszékén.

Egyetemi működése mellett 1909 - 30 között magánmérnöki tevékenységet is folytatott: több kisváros villamosítását tervezte és vezette, foglalkozott a hajdúszoboszlói földgáz hasznosításával, felvonóberendezéseket tervezett és részt vett a Ganz- és MÁVAG-szivattyúk és egyéb vízgépek kialakításában, valamint az 1930 - 40-es években - szakértőként - a különböző szivattyútelepek építésében. Fél évszázados oktatói és szakirodalmi tevékenységével kimagasló szerepet játszott a hazai műszaki kultúra terjesztésében és fejlesztésében.

Kiváló szakembereket nevelt. Előadásainak anyagát számos jegyzetben és tankönyvben adta közre: 36 szakkönyve és több mint száz műszaki tanulmánya, ill. mérnökneveléssel foglalkozó cikke jelent meg. Szerk. a Gépészeti Zsebkönyvet, melyet a Mérnök Egylet aranyéremmel jutalmazott (1937). Úttörő munkájának elismeréséül utóbb az 1960 óta megjelenő Gépészmérnökök és Villamosmérnökök Zsebkönyvét róla nevezték el. Szerkeztette. a Technika és a Magyar Technika c. folyóiratokat, a Műegyetemi Közleményeket és még számos más kiadványt.

1957-ben a Gépipari Tudományos Egyesület Pattantyús-Ábrahám Géza-emlékérmet alapított

Csík Ferenc (Kaposvár, 1913. dec. 12. - Sopron, 1945. márc. 29.):
úszó, orvos, az 1936-i berlini olimpia 100 m-es gyorsúszó bajnoka

Tagja volt a harmadik helyezést elért 4 × 200 m-es gyorsváltónak is, 1933-ban nyerte első magyar. bajnokságát; egy évvel később a párizsi Grand Prix-n lett első, 1934-ben a magdeburgi Európa-bajnokságon 100 m-es gyorsúszásban aranyérmet nyert és tagja volt a győztes 4 × 200 m-es gyorsváltónak is.

1935-ben 57,8 mp-es eredménye Európa-csúcsot jelentett. 1938-ig 13 alkalommal nyert m. bajnokságot a 100 m-es, a 200 m-es gyors, 100 m-es, 200 m-es. mell- és a 300 m-es vegyesúszásban.

Orvosi hivatásának teljesítése közben bombatalálat érte.