Április 25, 2008.
| Magyar Krónika, április 25. |
|
| Montreál |
Táncsics Mihály
Stancsics (Ácsteszér, 1799. ápr. 21. - Bp., 1884. jún. 28.):
jobbágyszármazású író, publicista, politikus. Takácsként szabadult Szombathelyen. Tanítóképzőt végzett Budán, ezt követően szolgadiákként gimnáziumot Kecskeméten, Nyitrán és Pesten. Jogi tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és a magyar nyelvészet felé fordult . Nyelvészeti kérdéseket taglaló munkáit erős kritika fogadta, nagy kelendőségnek örvendtek számos kiadást megért tankönyvei .A reformkor politikai irodalmának tanulmányozása, figyelmét a politika felé terelték. Az 1830-as évek közepétől megjelent irányregényeiben (Rényképek, I., Pest, II - III.,Kolozsvár, 1836) és cikkeiben, a Kunoss Endrével szerkesztett., Természet (1838) c. lapban a polgári átalakulás Széchenyi által megfogalmazott programját népszerűsítette. 1838-ban megnősült Seidel Terézt, egy józsefvárosi csizmadia lányát vette el. A Pesti Hírlap megjelenésétől Kossuth mellé állt ; Széchenyi István gróf két garasára nyilatkozat, Lipcse, 1844; Népkönyv, Lipcse, 1846; Hunnia függetlensége, Jéna, 1847) a reformellenzék programjának elfogadtatásáért, megvalósításáért, az érdekegyesítés paraszti bázisának megteremtéséért harcolt. (Józanész, Bp., 1848), Magyarországon a történelmi fejlődés a polgári átalakulást tűzte napirendre. Felvetette a jobbágyság minden váltság nélkül történő megváltásának, a feudális viszonyok forradalom útján történő felszámolásának lehetőségét. 1846-os európai útjáról visszatérve, Batthyány Kázmér bródi birtokán rejtőzött. Itt írt röpirataiban (Nép szava, isten szava, Buda-Pest, 1848; Korteskönyv), melyeket az ellenzék márc.-i konferenciájára küldött Kossuthnak kiadás végett, határozott cselekvést követelt a rendektől. 1847 márciusában elfogták és sajtóvétségért bűnvádi eljárást indítottak ellene. Börtönéből 1848. márc. 15-én szabadította ki a pesti nép. A siklósi kerület országgyűlési képviselője lett. 1848 ápr.-ban Munkások Újsága címmel a parasztság és a munkásság érdekeit megszólaltató hetilapot adott ki. Lapját betiltották . A szabadságharc bukása után, nyolc évig rejtőzött. Felesége saját házuk alatt készített számára rejtekhelyet, s itt élt 1857. májusáig az amnesztia kihirdetéséig. Illegalitásban írt röpirataiban 1848 - 49 tanulságait elemezte, ellenállásra szólított az önkényuralom ellen és felkelést készített elő. 1860-ban a márc. 15-i tüntetés szervezése, röpiratainak terjesztése miatt elfogták és 15 évi börtönre ítélték. 1860-ban ismét letartóztatták, felségsértésért 10 évre ítélték. Az 1867-es kiegyezéskor csaknem megvakulva szabadult. Az 1869 - 72-i országgyűlésen az orosházi választókerület képviselőjeként interpellált a választójog kiterjesztése; a virilizmus megszüntetése, az egyház és állam szétválasztása, a zsellérek földhöz juttatása érdekében. 1869-ben csatlakozott az Általános Munkásegylethez, mely elnökévé választotta. Arany Trombita c. lapja 1869 júl.-ától a munkásegylet közlönyeként jelent meg. 1870 júniusában leköszönt elnöki tisztéről . Képviselői mandátumának lejárta után a közélettől visszavonult. Nyelvészeti kérdésekkel (Legrégibb nyelv a magyar), a nemzetiségek magyarosításának terveivel (Nemzeti káté), utópista rendszerek kidolgozásával foglalkozott. Önéletírásán dolgozott és összes művei gyűjteményes kiadását készítette elő. A nyomdaköltségek miatt anyagilag tönkrement, házát elárverezték. A dualizmus rendszerével haláláig szembeszállt.
Somogyváry Gyula
Gyula diák (Füles, 1895. ápr. 21. - ? , 1953. febr. 12.);
író.1914-től újságíró, képviselő. 1920-ban a Magyar Távirati Iroda (MTI) osztályvezetője, 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió irodalmi igazgatója. 1935-től kormánypárti képviselő. Az 1920-as évek elején Gyula diák néven verseket, később történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt (némi németellenes éllel). 1944. márc. 21-én a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. 1945-ben hazajött és mint nyugdíjas élt. 1950 novemberében internálták, internáló táborban halt meg. - Főművei:. Virágzik a mandula (r., Bp., 1937); Ne sárgulj, fűzfa! (r., Bp., 1939); A pirossapkás kislány (r., Bp., 1941); A hadtest hú marad (r., Bp., 1942); Katonacsillag megfordul (r., Bp., 1944).
Tisza István gróf
(Geszt, 1861. ápr. 22. - Bp., 1918. okt. 31.):
politikus, miniszterelnök, az MTA t. tagja (1910); Tisza Kálmán fia. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten jogi és közgazdasági tanulmányokat végzett, majd öt évig a család bihari birtokán gazdálkodott. 1886-tól szabadelvű párti programmal képviselő, 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magy. Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt. Politikai pályája kezdetén felismerte, hogy a Monarchia előbb-utóbb válságba, háborús konfliktusba keveredik és az erre való felkészülést sürgette. Ennek érdekében erélyes intézkedéseket kívánt a parlamenti ellenzék obstzukciós tevékenysége ellen. 1903. nov. 3. - 1905. jún. 18. közötti első miniszterelnöksége idején az újonclétszám növelését célzó törvényjavaslat ellen támadást folytató ellenzék megfékezésére házszabályrevízió-tervezetet terjesztett be, s ezzel az ellenzéket ideiglenes meghátrálásra kényszerítette, majd az engedmény fejében a királynál kieszközölte II. Rákóczi Ferenc hamvai hazahozatalának engedélyezését. 1904. nov. 18-án erőszakkal keresztülvitte a házszabály módosítás (lex Daniel) elfogadását, ez azonban pártjának bomlásához vezetett. Az 1905.-i választások során a koalícióba tömörült ellenzék legyőzte a kormánypártot, de Teleki még hónapokon át mint ügyvezető kormányelnök a helyén maradt. 1906-ban feloszlatta a Szabadelvű Pártot és maga is visszavonult a közvetlen politikai tevékenységtől. 1910-ig csak a főrendiház működésében vett részt. A koalició bukása után 1910. febr. 19-én régi szabadelvű párti híveire támaszkodva megalapította a Nemzeti Munkapártot, amely a választáson nagy győzelmet aratott, amely tükrözte az uralkodó osztályok közötti erőviszonyban beállott eltolódást. Ehhez az egyensúlyhoz mint a dualizmus hazai tartópilléréhez szilárdan ragaszkodott; egyéniségére jellemző merevséggel szembeszegült minden reformtörekvésnek, különösen az általános választójog bevezetésének, mely e szövetség hatalmi helyzetét veszélyeztette. 1912. máj. 22-én az a képviselőház elnökévé választották. Megbízatása másnap a korszak legnagyobb, "vérvörös csütörtök" néven ismert munkásmegmozdulását, sztrájkok sorát váltotta ki. ~ jún. 4-én önkényesen elfogadtatta a véderőtörvényt, a következő napokban karhatalommal eltávolította a tüntető ellenzéki képviselőket. Jún. 7-én Kovács Gyula képviselő a parlamentben sikertelen revolveres merényletet kísérelt meg ellene. Megszavaztatta a háború esetére szóló kivételes intézkedéseket, a hadiszolgáltatásokat tartalmazó törvényeket. 1913. jún. 10-én kezdődő második miniszterelnökségére a közvetlen háborús készülődés jegyében került sor. A belső konszolidációt szolgálták a nemzetiségek egy részének, a horvátok és a román nagytőke megnyerésére irányuló kísérletei. 1913 októberében a Szerbia elleni erélyes fellépést javasolta; 1914 júl.-ában azonban, a szarajevói merénylet után a háború megindítása ellen foglalt állást, mert a nemzetközi erőviszonyokat ekkor kedvezőtlennek találta. . Amikor a német kormány a háború megindítását sürgette, feltétlen támogatásáról biztosítva a Monarchiát, s a bécsi uralkodó körök is a háború mellett döntöttek, a júl. 19-i minisztertanácson hozzájárult a Szerbiához intézendő, lényegében hadüzenetet jelentő ultimátum elküldéséhez. Ellenezte IV. Károly - a birodalom megmentésé érdekében - mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját is, s amikor az ellenzék és az SZDP tüntetéseket szervezett ellene, a két tűz közé szorult 1917. máj. 23-án kénytelen volt beadni lemondását, jún. 15. után mint a debreceni huszárezred parancsnoka a frontra ment, pártjának vezetéséről azonban nem mondott le. 1918. okt. 31-én fegyveres katonák budapesti lakásán agyonlőtték. - Főműve:. Összes munkái (I - VI., Bp., 1923 - 1937); Gróf Tisza István képviselőházi beszédei (I - IV., Bp., 1930 - 1937).