November 7. 2008.
| Magyar Krónika, november 7. |
|
| Montreál |
Erkel Ferenc
Gyula, 1810. nov. 7. - Bp., 1893. jún. 15.: zeneszerző, karmester és zongoraművész. Apja Erkel József tanító és egyházi karnagy. Nagyváradon, majd Pozsonyban tanult. Zenei tanítómestere Klein Henrik, kiváló képzettségű pozsonyi muzsikus. 17-18 éves korában házi zenetanárnak Kolozsvárra szerződött, itt került kapcsolatba Ruzitska Györggyel, Erdély zenei életének vezéralakjával. Zenei pályáját zongoraművészként kezdte, alkalmilag azonban vezényelt és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott be Pesten először, a következő esztendőben pedig véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál működött, mint karnagy. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben, ahol mintegy három évtizeden át zenei vezető és irányító szellem volt. Aktív kapcsolata a színházzal a zeneszerző érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben elkészült első operája, a Bátori Mária. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) hasznos segítőtársa operaszerzői munkájában. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László c. operát (ugyancsak Egressy szövegével). A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot Erkel szerzeménye nyerte meg; Himnuszát mindmáig magáénak vallja a nemzet. A szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Ugyanebben az évtizedben született meg újabb operája: a Bánk bán, az utolsó Egressy-szövegre írt opera, mely 1861-ben került színre. Ez jelenti Erkel pályájának a csúcsát. Későbbi operái nem hoztak különösebb sikert és nem is bizonyultak maradandónak. Ennek oka részben, hogy nem talált többé megfelelő szövegíró társszerzőre. Megtiszteltetésben, ünneplésekben továbbra is volt része. 1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta; új tisztsége jó néhány kórusmű megalkotására késztette. Zenepedagógiai téren is vezető szerephez jutott. Közreműködött a Zeneakadémia. megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át igazgatója és zongoratanára. Az 1884-ben megnyíló Operaház főzeneig.-i címmel tisztelte meg. 1888-ban 50 éves működése alkalmából ünnepelte a főváros, majd 1890-ben 80. születésnapján utoljára lépett pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén. 1839-ben nőül vette Adler Adélt. Erkelt a magyar. zenei romantikának Liszt mellett a legjelentősebb képviselője. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. sz.-i magyar. verbunkos zenének mély átélésével, kifejezési lehetőségeinek megfinomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör alelnöke, egy év múlva elnöke. Emlékére 1952-ben állami díjat alapítottak, mellyel évente (ápr. 4-én) kiemelkedő magyar zeneműveket és zenetudományi munkákat jutalmaznak. - Magyar operák: Sarolta (szöveg Czanyuga József, 1862); Dózsa György (szöveg Szigligeti Ede, 1867); Brankovics György (szöveg Ormai Ferenc és Odry Lehel, 1874); Névtelen hősök (szöveg Tóth Ede, 1880); István király (szöveg Váradi Antal, 1885); kísérőzenék népszínművekhez, zongoraművek (Rákóczi-induló, 1840; Eredeti magyar, 1844; Marches hongroises, 1852); továbbá: Sakkjáték (pantomim, 1853); Magyar cantate (ének-zenekar, 1867); Ünnepi nyitány (zenekar, 1887).
Perczel Mór
Bonyhád, 1811. nov. 11 - Bonyhád, 1899. máj. 23.): Tolna megyei földbirtokos, honvéd tábornok, az 1848 - 49-i forradalom és szabadságharc kimagasló alakja. . Kadét volt a császári hadseregben. 1830-ban a lengyelekhez való átszökés érdekében a császári katonák közt mozgalmat indított, emiatt bebörtönözték, Pest és Tolna vm. fellépése tudta csak kiszabadítani. A vármegyei életben, majd 1843-tól a rendi országgyűléseken a radikális eszmék szószólója: az Ellenzéki Párt balszárnyához tartozó politikus. 1848-ban Buda város képviselőjévé választották, az ogy.-en a baloldal egyik vezére. Ápr. 30-tól júl. 20-ig belügymin, tanácsos, majd osztályfőnök. 1848. szept. 1-én megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot, amelynek döntő szerepe volt az ozorai győzelem kivívásában. Szept. 16-án honvéd ezredes, nov. 1-én tábornok lett. Okt.-dec.-ben a muraközi magyar csapatok parancsnoka, dec. 30-án Mórnál csatát vesztett. 1849-ben a Tisza menti csapatok parancsnokaként hadmozdulataival akadályozta a császáriak hadműveleteit. Márc. 10.-jún. 8. között a IV. hadtest, júl. 8 - 9. között a X. hadtest parancsnoka. Világos után Törökországba emigrált, majd 1851-től Angliában, később Jersey szigetén élt. 1851. szept. 21-én távollétében halálra ítélték. Perzcelnek már a forradalom idején az volt a véleménye, hogy Görgey és még inkább Kossuth méltatlanul mellőzik őt. Sértett hiúsága az emigráció idején a megbántottság érzését ellenszenvvé, sőt gyűlöletté fokozta Kossuth iránt. A Kossuth iránti ellenszenv volt az oka, hogy 1867-ben hazatérve. Deák táborába szegődött és azon dolgozott, hogy az erősen 48-as ellenzéki szellemű honvédegyleteket tekintélyével átvezesse a kiegyezés táborába. Később egy ideig mint képviselő a balközéphez tartozott, majd visszavonult a politikától. Töredékes visszaemlékezései jelentős kordokumentumok.
Rátkai Márton
Bp., 1881. nov. 18. - Bp., 1951. szept. 18.): színész, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1950), kiváló művész (1951). A Színművészeti Akadémia. elvégzése után előbb a Magyar Színházhoz (1903), majd a miskolci társulathoz (1904) szerződött. 1905-ben került a Király Színházhoz. A színház fénykorának nagy sikerű táncoskomikusa volt. A Magyar Színházban drámai szerepeket is játszott szép sikerrel (Metternich, Rostand: Sasfiók; Róth bácsi, Földes: Hivatalnok urak; Sírásó, Shakespeare: Hamlet), művészetének igazi területe azonban az operett maradt. 1921-ben az USA-ban vendégszerepelt, 1922-től főként a Király, ill. a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1924-ben a Színész-szövetség alelnökévé választotta, 1929-ben Bécsben a Theater an der Wien színpadán német nyelven játszotta el hatalmas sikerrel Danilót (Lehár: Víg özvegy). A 30-as években alkalmanként más-más színpadokon lépett fel. Egyre sűrűbben vállalt jellemszerepeket. 1945 után is több színházban játszott, majd 1947-től haláláig a Nemzeti Színház tagja. A Színművészeti Főiskola. tanára volt. Sokat foglalkoztatott színésze a m. filmnek.
.
Ráth-Végh István
Bp., 1870. nov. 23. - Bp., 1959. dec. 18.): jogász, művelődéstörténeti szakíró. A budapesti egyetem. jogi karán nyert doktorátust, majd bírói pályára lépett. 1913-tól a fiatalkorúak bírájaként működött. 1921 - 34 között ügyvédi gyakorlatot folytatott. Állandó munkatársa volt a tudományok népszerűsítésére alapított Uránia magyar tudományos színháznak. Részt vett a Grecsák Károly szerkesztésében megjelent Codex Hungaricus és a döntvénytárak összeállításában. A Jogtudományi Közlöny munkatársa volt. Írói munkássága főképp életének utolsó évtizedeire esik. Regényeket is írt, de jelentősebbek népszerű szatirikus-humoros hangvételű művelődéstörténeti művei.