Szeptember 25. 2009

Magyar Krónika,szeptember 25.

Bencsics Klára

Montreál

Czóbel Béla

Bp., 1883. szept. 4. - Bp., 1976. jan. 30.): festő, Kossuth-díjas (1948), érdemes művész (1958), kiváló művész (1963), az École de Paris jelentős magyar képviselője. Felesége Modok Mária festő. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide. Az 1902-03-as tanévben a müncheni akadémián tanult. 1903-ban a párizsi Julian akakdémiára iratkozott be, ahol Jean-Paul Laurens korrigált. 1903-ban a Nemzeti Szalon őszi tárlatán és Párizsban a Champs-de-Mars-i szalon kiállításán szerepelt. Első munkái plein air tanulmányok (Ülő paraszt, 1904), a szecesszió hatását mutatják (Kislány ágy előtt, 1905). Párizsban barátságot kötött Picassóval, Braque-kal, Dunoyer de Segonzac-kal és a fauves-ok csoportjához tartozó több festővel. 1905 őszén és a további években a Salon d'Automne-ban, a fauves-ok termében állította ki kompozícióit (Szalmakalapos férfi, Festők a szabadban, 1906). Ezekkel a képekkel a nagybányai művésztelepen, a "neósok" vezéregyénisége lett. Egyformán részt vett a párizsi és a magyar. művészeti életben. Első gyűjteményes kiállítását 1907-ben Párizsban, a Galerie Berthe Weilben rendezte meg. 1907-1912 között több fiatal festővel együtt a nyarakat Kernstok Károlynál Nyergesújfalun töltötte. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Köre (MIÉNK) megalakításában, a Műhely kiállításain, tagja volt a Nyolcaknak, bár kiállításaikon nem szerepelt. Az I. világháború idején műveinek nagy része megsemmisült. 1914-1919 között Hollandiában, Bergben élt. Amszterdamban részt vett a Hollandsche Kunstenaarskring kiállításain.    Berlinben tartózkodott, tagja lett a berlini Freie Sezessionnak. Első budapesti gyűjteményes kiállítását 1924-ben rendezte meg a Belvedere szalonban. Alapító tagja volt a KUT-nak, a Nemzeti Szalonban rendezett szinte valamennyi kiállításukon szerepelt. 1925-ben Berlinből Párizsba költözött. A párizsi Galerie Bing 1927-ben reprezentatív kiállításon mutatta be a fauves-ok 1904-1908 közötti tevékenységét, ahol Festők a fák alatt c. képével szerepelt. Ugyanez a galéria 1930-ban önálló kiállításon mutatta be műveit. 1931-ben  a Tamás Galériában rendezett gyűjteményes kiállítást. Ez évtől a nyarakat rendszeresen Hatvany Ferenc Heves vármegyei birtokán töltötte. 1932-ben a Tamás Galéria Az új magyar művészet keresztmetszete c. kiállításán szerepelt, majd a Nemzeti Szalonban bemutatott A Főváros új szerzeményei című kiállításon. Ebben az évben a Szinyei Társaság díjjal jutalmazta munkásságát. 1933-, 1934-, 1936-ban a Frankel Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításokat. 1934-ben szerepelt első ízben a Velencei Biennálén, Öntőző lány az üvegházban c. képét a francia közoktatási miniszter vásárolta meg. New Yorkban a Gallery Brummer rendezett kiállítást műveiből először 1927-ben, majd 1936-ban. Katalógusának előszavát André Dunoyer de Segonzac írta. A washingtoni múzeum is vásárolt képeiből. A harmincas évek elejére kialakult, és a továbbiakban lényegében nem változott sajátos festői világa, amely mindvégig megőrizte természetelvűségét (Múzsa, Szakácsnő, 1930; Piros kendős lány, 1934; Madonna, 1937; Hátakt, 1941). Bizonytalannak látszó formavilágát kontúrvonallal határolt mélytüzű színekkel építette fel. Témái: csendéletek, enteriőrök, tájak, aktok. 1939-ben került először Szentendrére, a II. világháború alatt ez lett állandó tartózkodási helye. A háború befejezése után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén, a művészteleptől kissé elkülönülten töltötte, bár a kollektív kiállításokon rendszeresen részt vett. 1948-ban gyűjteményes kiállításai voltak Seiden Gusztávné művészboltjában Bp.-en és a Galerie des Beaux-Arts-ban Párizsban. Részt vett az Európai Iskola utolsó kiállításán. 1950-ben a Galerie Katia Granoff (Párizs) mutatta be munkáit. 1952-1964 között a párizsi Galerie Zak szinte évente rendezett bemutatót munkáiból. 1958-ban művei szerepeltek a Velencei Biennálén. Utolsó gyűjteményes kiállításai: Galerie Moos, Genf, 1961; Galerie Drouet, Párizs, 1969; Musée Galérie, Párizs, 1970. 1971-ben a Műcsarnokban nyílt reprezentatív, retrospektív kiállítás műveiből. 1973-ban az Ernst Múz.-ban és a szentendrei Művésztelepi Galériában állított ki. 1975-ben műveinek bemutatására múzeum nyílt (Szentendre, Templom tér 1.). A rendkívül gazdag életmű jelentős darabjai magyar. és külföldi magángyűjteményekben vannak. 1973-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki.  

 Izsó Miklós

Disznóshorváti, 1831. szept. 9. - Bp., 1875. máj. 29.): szobrász. 1840-től 1847-ig a sárospataki kollégium növendéke volt. Részt vett a szabadságharcban. Világos után bujdosott, majd 1851-56 között Rimaszombatban kőfaragólegény, itten 1853-tól 1856-ig Ferenczy István tanítványa. 1856-ban Pestre került. 1857-ben fiatal írók, művészek, zenészek támogatásával Bécsbe ment, itt Meixner, később Gasser szobrászok műtermében dolgozott. 1859-től a müncheni Akadémián tanult. 1860-tól kezdve a magyar szobrászatban elsőként, gyakran nyúlt népi témához (Furulyázó pásztor). Még Münchenben mintázott műve, a Búsuló Juhász (1862) nagy feltűnést keltett. 1862-ben hazatérve elkészítette a kortárs közéleti személyiségek mellszobrait (Arany János, Egressy Béni, Megyeri Károly, 1863-ban Fáy András, Lisznyay D. Kálmán, 1864-ben Márton István, Almási Balogh Pál, 1870-ben Ghiczy Károly, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc). A népéletből vett jeleneteket sok jelentős művében mintázta meg: Cigány Laokoon (1862); Fonóházi jelenet; Részeg ember, Arató nő, Ételhordó parasztasszony (1863); Parasztlány (1864). 1866-71 között alkotta a debreceni Csokonai-szobrot, egyetlen saját tervezésű és felállításra is került emlékművét. 1868-69 telén Olaszországban járt. 1870-től 1872-ig a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt. 1864-70 között mintázta legnevezetesebb munkáit, kis terrakotta táncoló népi figuráit. Tüdőbaja fiatalon elragadta, utolsó műveit: budapesti Petőfi-szobor, szegedi Dugonics-emlékmű, Huszár Adolf fejezte be. Az Magyar Nemzeti Galléria hetvenegy szobrát őrzi.

Márkus Emília

Szombathely, 1860. szept. 10. - Bp., 1949. dec. 24.): színésznő, a Nemzeti Színháznak a századforduló idején Jászai Mari mellett legünnepeltebb drámai művésznője. Márkus József főpolgármester húga. A Színitanoda elvégzése után 1877-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek 1928-ban örökös és tiszteleti tagja lett. 1921-ben Greguss-díjat kapott. 1882-ben Pulszky Károlynak, az Országos Képtár igazgatójának, majd annak halála után 1903-ban Párdány Oszkárnak lett a felesége. Ő volt Paulay Ede társulatának egyik erőssége. Széles skálájú művész, aki minden szerepet egyforma sikerrel játszott. Sikereihez hozzájárult sokáig megőrzött szépsége, hajkoronája, melyért fénykorában "szőke csodának" becézték, valamint hangja és beszédművészete, mely egyformán érvényesült a klasszikus drámákban és a francia társadalmi színművekben. Játszotta klasszikus drámák lírai hősnőit, nagy hatással alakította modern drámák hősnőit is. Igazi területe azonban a századvégi francia dráma. Szerepet alakított az első m. filmben (A tánc, 1901). - Főszerepei:. Júlia, Ofélia, Desdemona, Cordelia, Cleopatra, Cressida (Shakespeare darabjaiban); Margit (Goethe: Faust); Stuart Mária (Schiller); Melinda (Katona: Bánk bán); Éva (Madách: Az ember tragédiája); Fedora (Sardou); Francillen (Dumas); Gauthier Margit (Dumas: A kaméliás hölgy); Monna Vanna (Macterlinck); Nóra (Ibsen); Rebeka West (Ibsen: Rosmersholm); Alvingné (Ibsen: Kísértetek). -  Filmszerepei:. Aranyhajú Szfinksz (1914), A névtelen asszony (1918), Három sárkány (1936).  

Bárczi Gusztáv

Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. - Bp., 1964. aug. 9.): gyógypedagógus, Kossuth-díjas (1953). 1913-ban Bp.-en gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett. Még ugyanattól az évtől a budapesti Siketnémák Intézetének tanára. 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet  . Ezután orvosi gyakorlatot folytatott; Török Bélával létrehozta Bp.-en a Nagyothallók Iskoláját és tevékeny részt vett a fővárosi iskolaorvosi intézmény megszervezésében is. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi minisztériumában. 1936-tól tanár, 1937-től igazgató a bp.-i Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben. 1942-63-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tanszékvezető tanára is. 1953-tól országgyűlési képviselő. Leírta a corticalis siketség kórképét; a hallási fogyatékosok számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelő eljárást dolgozott ki. Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. Szakirányításával több film is készült (Tanuljunk meg baba-nyelven; Elsősegély; A gyógypedagógiai rehabilitáció Mo.-on pillanatképekben stb.). - Főművei: Surdomutitas corticalis (VI. Nemzetközi Phonetikai és Beszédgyógytani kongresszuson tartott bemutatás és előadás, Bp., 1934); A surdomutitas corticalis gyógypedagógiai befolyásolása (Magy. Gyógyped., 1935. 4-5. sz.); Hallásébresztés-hallásnevelés (a Siketnémák és Vakok Oktatásügye, Vác, 1937. 9-10. sz.); Általános gyógypedagógia (Bp., 1959).  
Pulszky Ferenc (Eperjes, 1814. szept. 17. - Bp., 1897. szept. 9.): politikus, régész, művészettörténész, az MTA tagja (l. 1838, r. 1840, t. 1841, ig. 1873). ~ Ágost és Károly apja. Miskolcon, majd Eperjesen tanult. 1832-ben elvégezte a jogot és jurátus lett. 1833-tól hosszabb utazásokat tett Itáliában, Ny-Európában. Mint jurátus az 1832 - 36-i ifjúsági mozgalmaiban vett részt, 1836-ban újból hosszabb utazást tett Ny- Európában. 1839 - 40-ben Sáros vm. követe. Az 1840-es években a Pesti Hírlap és az augsburgi Allgemeine Zeitung cikkírója, a reformellenzék tagja. 1848-ban pénzügyi államtitkár Kossuth mellett, majd a bécsi magyar. külügyminisztériumban államtitkár, Angliába utazott, ahol eredményes sajtó- és eredménytelen diplomáciai tevékenységet fejtett ki Magyarország érdekében. Emigrációban maradva Kossuthot elkísérte amerikai útján, 1860-ban megbízottjaként Torinóba ment. De miután nem sikerült sem Cavour, sem III. Napóleon, sem Garibaldi fegyveres támogatását megnyerni, lemondott a megbízatásról és Firenzében telepedett le. Szélsőségesen ingadozó nézetei miatt - vagy közvetlen fegyveres támadást, vagy megegyezést sürgetett - meghasonlás támadt közte és Kossuth között. 1866-ban hazatért és Deák politikájához csatlakozott. Előbb Szentesen, utána Szécsényben választották meg Deák-párti programmal országgyűlési képviselőnek. A Képzőművészeti Társulat és a Régészeti Társulat elnöke volt. Részt vett az Esterházy-képtár anyagának megvásárlásában s a bécsi iparművészeti kiállítás anyagának megszervezésében, mely az Iparművészeti Múzeum alapja lett. 1869-től 1894-ig az MNM ig.-ja volt, elnöke a Képzőművészeti és Régészeti Társulatnak. Régiségtudományi munkásságot folytatott. 1847-től tagja volt a Kisfaludy Társaságnak.  Egyik alapítója a Petőfi Társaságnak. 1895-ben az MTA másodelnöke lett. - Főművei:. Aus dem Tagebuche eines in Grossbritannien reisenden Ungarns (névtelenül, Pest, 1837); Eszmék Magyarország története philosophiájához (Bp., 1880); Martirsovics Ignác és társai (Bp., 1882); Életem es korom (I - IV., Bp., 1880 - 1882, új kiadása Oltványi Ambrus bevezető tanulmányával, Bp., 1959); Publicistikai dolgozatok (Bp., 1889); Magyarország archeológiája (III., Bp., 1897 - 1898).

Kisfaludy Sándor

Sümeg, 1772. szept. 27. - Sümeg, 1844. okt. 18.): költő, az MTA tagja  . Középbirtokos nemesi származású, ~Kisfaludy Károly bátyja. Győrött és Pozsonyban az akadémián filozófiát és jogot tanult (1788-91). 1792-től kadét az erdélyi Lipót-huszároknál, 1793-ban kinevezték hadnagynak a bécsi testőrséghez. 1795-ben a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Ignác Vas megyei alispán leányával, Rózával, feleségül kérte, de kosarat kapott. Ugyanabban az évben a megszigorított fegyelem elleni tiltakozás miatt áthelyezték a sorkatonasághoz. Itt kezdett írni. Milánóban francia fogságba esett, fogolyként a provence-i Draguignanba került, másfél hónapi fogság után 1796-ban hazaengedték. Háborús és fogságélményeit örökíti meg Napló és francia fogságom c. művében (teljes szövege 1962-ben jelent meg). 1796-97-ben Klagenfurtban szolgált, a következő két évben a Rajna mellett harcolt a francia seregek ellen. 1799-ben otthagyta a katonaságot, újból megkérte és 1800 elején feleségül vette Szegedy Rózát. 1805-ig Kámban, ettől kezdve haláláig Sümegen élt. Szerelme és házassága történetét Himfy szerelmei címmel két epikus lírai versfüzetben írta meg (az első rész, a Kesergő szerelem 1801-ben, a második, a Boldog szerelem 1807-ben jelent meg). A Himfy szerelmei sikere további munkára ösztönözték, regéket írt a Balaton menti várakról, 19 regéje közül az első három (Csobánc, Tátika, Somló) 1807-ben került ki a sajtó alól Regék a magyar előidőkből címmel. Az 1809. évi nemesi felkelésen József nádor szárnysegéde. Hazafias szózatával a franciák ellen harcra buzdított. Később megírta a felkelés történetét, de a bécsi udvar megtiltotta kiadását. 1816-20 között a m. nemességet dicsőítő drámákat írt (Kun László, Az emberszívnek őrvényei, A Dárday-ház stb.). 1820 utáni a polgáriasodó irodalmi élettől elszigetelődött. Utolsó, befejezetlen művében (Regeköltőnek hattyúdala) saját életét és a nemesség történetét írta meg. Élete végén Kossuthtal vitázott, mert az lekicsinylően írt a nemesi felkelésről. Ellensége volt Kazinczy nyelvi reformjának. Munkáiért 1833-ban Vörösmartyval megosztva kapta az MTA nagyjutalmát. Emiatt az MTA r. tagságáról lemondott. Nagy pártfogója volt a magyar színjátszásnak, jelentős része volt az 1831-ben megnyílt balatonfüredi színház felépítésében is. 1842-től a Kisfaludy Társaság  tagja. Zeneszerzéssel is foglalkozott (2 m. tánc, Magyar induló), a korabeli mo.-i dalirodalom egyik legkedveltebb költője volt. - M. Eredeti magyar játékszín (I-II. Buda, 1825-26); K. S. munkái (I-VIII. Pest, 1833-38); K. S. minden munkái (Kiadta Angyal Dávid életrajzzal, Győr, 1931); K. S. Hátrahagyott munkái (Kiadta Gálos Rezső, Győr, 1931).  

Báthori István, somlyói

Somlyó, 1533. szept. 27. - Grodnó, 1586. dec. 22.): Erdély fejedelme, és Lengyelo. királya. Báthori István erdélyi vajda és Telegdi Kata fia, ~ Kristóf öccse. Padovában végezte az egyetemet, utána I. Ferdinánd udvarában apród, majd Izabella és János Zsigmond híve. 1564-ben váradi kapitány. 1563-ban és 1565-ben követ a császárnál, aki a második alkalommal 2 évre internáltatta. 1571. máj. 25-én az erdélyi országgyűlés  fejedelemmé választotta. A központi hatalom erősítéséért és a Habsburg terjeszkedés meggátlásáért küzdött. 1575. júl. 8-án a kerellőszentpáli csatában leverte a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspárt. 1576 elején a lengyel rendek királyukká választották s máj. 1-én Krakkóban megkoronázták. Erdély trónjáról nem mondott le, előbb bátyja, ~ Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd ennek halála után, 1581-ben kormányzótanácsot állított, a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján maga intézkedett. Lengyelországban is igyekezett erősíteni a központi hatalmat, a rendektől független zsoldos hadseregében szívesen alkalmazott erdélyieket. Távolabbi politikai tervét - Lengyelország., Magyarország. és Erdély államszövetségét, mely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását nem tudta megvalósítani. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne. - M. B. I. levelezése (Kiadta Veress Endre, Monum. Transilvanica I-II., Kolozsvár, 1944); B. I. király levélváltása az erdélyi kormánnyal (Kiadta Veress Endre, Monum. Hung. Hist. 42, Bp., 1948)