November 4. 2009
| Magyar Krónika, november 4.. |
|
| Montreál |
Teleki Pál, gróf
Bp., 1879. nov. 1. - Bp., 1941. ápr. 3.): politikus miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1913, ig. 1922, t. 1925). Bp.-i egyetemi tanulmányai után 1903-ban államtudományi doktor s a bp.-i egyeten földrajzi tanszéken gyakornok lett. 1904-ben Szatmár vm.-ben szolgabíró; 1905-től 1910-ig, majd 1915-től 1918-ig alkotmánypárti képviselő. 1909 - 1913 közt a Földrajzi Intézet igazgatója; a Magyar Földrajzi Társaságnak 1910-től 1923- ig főtitkára, majd alelnöke. Az I. világháború előtt nagyobb tanulmányokat tett Európában, É-Afrikában, Amerikában. A külföld 1909-ben figyelt fel tudományos munkásságára. Mint a Turáni Társaság elnöke (1913 - 1916), ill. a Magyar Keleti Kultúrközpont egyik alelnöke (1916 - 18). 1914-től az Egyesületközi Fajegészségügyi Bizottság 1917-től a Magyar Fajegészségügyi és Népesedéspolitikai Társaság, 1917 - 18-ban az Orsz. Hadigondozó Hivatal elnöke. 1918 - 19-ben a Területvédő Liga elnöke; 1919-től egyetemi ny. r. tanár. Svájcban érte a Tanácsköztársaság kikiáltásának híre. Megdöntésére előbb Bécsben szervezkedett (Antibolsevista Komité), majd Károlyi Gyula és Ábrahám Dezső szegedi kormányában kultusz-, ill. külügyminiszter (1919. máj. 3-tól aug. 12- ig). A békeelőkészítő iroda tudományos osztályának vezetője, a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar delegáció tagja. 1920. ápr. 19- től a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). Ratifikáltatta a trianoni békét, fellépett a különítmények garázdálkodása ellen, meghozatta a zsidóellenes "numerus clausus" törvényt, a Nagyatádi Szabó-fék földreformot; külpolitikája franciabarát és szovjetellenes. Az első királypuccs után lemondott. A Keresztény Nemzeti Liga, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége, a Menekültügyi Hivatal elnöke. 1922 - 23-ban országos főcserkész, de a továbbiakban is a magyar cserkészmozgalom reprezentáns irányítója. 1920 - 21-ben ngy.-i, 1922 - 26-ban országgyűlési képviselő pártonkívüli programmal; 1926-ban belépett a kormánypártba. 1927-től 1938-ig felsőházi tag, majd ismét képviselő. 1924 - 25-ben népszövetségi megbízásból tagja volt a moszuli olajvidék Irakhoz tartozását javasló szakértői bizottságnak. A csehszlovák, román, jugoszláv földreform következtében kisajátítást szenvedett magyar nagybirtokosok érdekképviseletének irányítója, az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány egyik szereplője. A nemzeti propaganda ellenőrzésére kinevezett kormánybiztos, a Szociográfiai Intézet és Államtudományi Intézet alapítója (1926), a Magyar Revíziós Liga megteremtője (1927). Hazai és külföldi előadásaiban az európai kapitalista országok szovjetellenes tömörítése érdekében sürgette az erőegyesítést akadályozó Párizs környéki békék revízióját, s az általános európai revízió keretében a magyar revíziós igények érvényre juttatását. Számított Németország "dinamizmusára" az európai statusquo megbontásában, de elsők közt ismerte fel a hitleri birodalom veszélyességét; harcolt befolyásának növekedése ellen. Az Eötvös Kollégium kurátora (1920-tól), 1932 - 36 közt az Ösztöndíjtanács, 1936 - 37-ben a Közoktatási Tanács elnöke, 1936-tól a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke, s így az Horthy-rendszer értelmiségi elitképzésének legfőbb irányítója. 1931 - 38 közt elnöke a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztő bizottságának; nemzetközi kongresszusokat szerveztetett Magyarirszágon, ill. egyéni látogatásra hívatott meg neves külföldi értelmiségieket, hogy megnyerje őket a magyar revízió gondolatának. Tevékenyen részt vett a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságának munkájában, ahol 1937-től Mo. hivatalos képviselője. 1938-ban létrehozta a Magyar Táj- és Népkutató Intézetet, amelynek fiatal munkatársai azonban a reform szükségét radikálisabban értelmezték, ezért fellépett ellenük és kiállításukat bezáratta. 1938. máj. 14-től vallás- és közoktatásügyi miniszter Imrédy kormányában. 1938-ban egyik vezetője a komáromi cseh-magyar tárgyalásokon a magyar delegációnak; előkészítője az első revíziós eredménynek. Az 1938 őszi politikai válság idején fellépett a hagyományos kormányzati módszerek védelmében, mind a jobbról, mind a balról jövő kormánybuktató kísérletek ellen. 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. Csatlakozott az antikomintern paktumhoz, végrehajtotta Mo. kilépését a Népszövetségből. Meghozatta a második zsidótörvényt s egy mérsékelt földreformtörvényt. A II. világháború kitörésekor elhárította a német csapat átszállítási kérelmet, az olasz semlegességre támaszkodva a "fegyveres semlegesség" álláspontján állt, a lengyel menekülteket befogadta. Jugoszláviával örökbarátsági szerződést kötött semlegesítése céljából. Az 1941. márc.-i belgrádi németellenes fordulat nyomán azonban Hitler éppen Jugoszlávia ellen kívánt katonai együttműködést, revíziós lehetőséget ajánlva fel. Korlátozott mérvű és leplezett együttműködéssel próbálta elkerülni a szerződésszegés ódiumát, majd öngyilkos lett és Horthy Miklóshoz írt búcsúlevelében elitélte a Jugoszlávia elleni akciót. - Főművei:. Atlasz a japán szigetek cartographiájának történetéhez (Bp., 1909, francia díjjal kitüntetve); A földrajzi gondolat története (Bp., 1917); Magyarország néprajzi térképe a népsűrűsség alapján (Bp., 1919); Amerika gazdasági földrajza (Bp., 1922); A modern földrajz és oktatása (Bp., 1923); Általános gazdasági földrajz (Bp., 1927); Európáról és Magyarországról (Bp., 1934). .
Kabos Endre
(Nagyvárad, 1906. nov. 5. - Bp., 1944. nov. 4.): vívó, olimpiai bajnok, magántisztviselő. A Tisza István Vívó Club és az Újpesti Torna Egylet színeiben versenyzett. 1931-ben az Európa-bajnokságon (Bécs) második, 1932-ben az olimpián (Los Angeles) harmadik, 1933-ban (Bp.) és 1934-ben (Varsó) Európa-bajnok. 1936-ban a berlini olimpián a kardvívás bajnoka. Négy alkalommal (1931, 1933, 1934, 1935) az Európa-bajnok, két alkalommal az olimpiai bajnok (1932, 1936) m. kardcsapat tagja. 1936-37 között 28 ízben volt válogatott. A Margit-híd felrobbantásakor vesztette életét.
Hegedűs Tibor
(Bp., 1899. nov. 8. - Bp., 1984. nov. 9.): színész, rendező, érdemesművész (1973). Az I. világháború utolsó évében az orosz fronton katona, leszerelése után Miskolcon újságíró a Reggeli Hírlap és a Reggel c. lapnál. Rövid ideig Budapesten joghallgató volt, 1919- ben a Színművészeti Akadémián tanult. Diplomájának megszerzése után, 1921-ben a Várszínházban, a Belvárosi Színházban színész. 1923-ban az Unió Színházakhoz szerződött. A Magy. Rádió megindulása után ő volt az első hangjátékok rendezője. 1926-ban került a Vígszínházba rendezőnek, ennek a színháznak főrendezője, majd igazgatója 1945-ig. 1938-1946-ban a Színművészeti Ak. tanára volt, elsőként tanította a színészet mellett a rendezést is. A II. világháború után több színháznál működött (Magyar Színház, Új Színház), 1947-49-ben a Szegedi Nemzeti Színházban igazgató-főrendező, 1949-ben a Bányász Színházhoz, majd a Kamara Varietéhez került. Dolgozott a XI. ker. Tanács Népművelési Osztályán, a Csepeli Vasművek munkás színjátszó csoportjánál mint tanár, a Néphadsereg Központi Tisztiházánál mint rendező. 1951-től 1958-ig a Vidám Színpad és a Kis Színpad főrendezője volt. Közben rendezett a Vígszínházban vendégként. Itt aratta legnagyobb művészi sikerét Csehov Sirályának rendezésével. 1958-tól nyugdíjba vonulásáig (1969) a József Attila Színház tagja volt. Több francia darabot fordított magyarra, valamint Sztanyiszlavszkij művét a színészi alkotómunkáról Egy színész felkészül címmel fordította le (1939). A színház és a filmművészet gyakorlati kérdéseit tárgyalja a Színész, színpad és a hangosfilm c. 1939-ben megjelent könyvében. - Főrenrező:. Wedeking: Tavasz ébredése; Móricz Zsigmond: Sári bíró; Shakespeare: Hamlet; Bruckner: Angliai Erzsébet; Hunyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye; Wilder: A mi kis városunk; Hevesi Sándor: Császár és komédiás; Hauptmann: Naplemente előtt. -
 |
 |
| |
Rákosi Jenő,
Kremsner (Acsád, 1842. nov. 12. - Bp., 1929. febr. 8.): író, újságíró, politikus, az MTA tagja (l. 1892, t. 1909), Rákosi Viktor író és Rákosi Szidi színésznő bátyja: Gazdasági írnokként kezdte pályáját, majd a bp.-i egyetemen jogot végzett. Első irodalmi sikerét 1866-ban Aesopus c., a Nemzeti Színházban előadott vígjátékával aratta. Publicisztikai tevékenységét Kemény Zsigmond hívására 1867-ben a Pesti Naplónál kezdte Deák politikáját támogató cikkeivel. 1869-ben megalapította és 1875-ig szerk. a Deák-párti Reformot, majd ismét a Pesti Napló munkatársa és hat éven át a Népszínház első igazgatója volt. Több színművet írt, fordított és átdolgozott; színházában rendezőként is közreműködött; a Népszínház társulatának jelentős helyet biztosított kora színházi életében. 1881-ben Csukássi Józseffel megalapították a Budapesti Hírlapot, amelynek 1891-től főszerkesztője volt, 1925-ben vált meg tőle. Ugyanekkortól az "Otthon" írók és hírlapírók körének alapítója és elnöke. Az 1890-es években Apponyi Albert politikáját támogatta; megalapította a Divatújságot és a krajcáros Esti Újságot. 1896-ban, nemességet kapott, 1902-ben főrendiházi tag lett. Heves agitációt fejtett ki a nemzetiségek erőszakos magyarosítása érdekében; a "harmincmillió magyar impériumának" megvalósítását sürgette. Az 1900-as években Tisza István oldalán harcolt az általános választójog ellen. Nagy szerepet játszott az Ady és a modern költészet elleni irodalmi hajszában is. Az I. világháború idején a végsőkig folytatandó háborút propagálta. A háború elvesztése után a revizionista mozgalom egyik élharcosa volt, a m. koronát Lord Rothermere újságfejedelemnek ajánlotta fel. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1869), a Petőfi Társaságnak, valamint a soproni Frankenburg Körnek. - Főművei:. . Ötödik László (dráma, Pest., 1866); A legnagyobb bolond (Bp., 1882); A szerelem iskolája (dráma, Bp., 1883); Endre és Johanna (dráma, Bp., 1885); A tragikum (tanulmány, Bp., 1886); Rákosi Jenő művei (I - XII., Bp., 1912). 1963).
Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. nov. 13. - Bp., 1933. febr. 1.): költő, tanár, az MTA l. tagja (1932). Egyetemi tanulmányait Bp.-en végezte, 1895-ben nyert tanári oklevelet. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi iskolában, 1893-tól az újverbászi gimn.-ban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke c. lapot is szerkeszti. 1903 után Bp.-re került; a kőbányai László Gimn.ázium igazgatója, c. tankerületi főig., az Orsz. Középisk. Tanáregyesület főtitkára és a Magy. Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke volt. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. 1930-ban vonult nyugalomba. Mint nacionalista, irredenta költemények szerzője ismeretes. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok. Színdarabokat is írt. - Főművei. Fiatal szívvel (versek, Bp., 1898); Útközben (versek, Bp., 1904); Zrínyi György házassága (tört. vígjáték, bem. Nemzeti Színház, 1907); Gordonka (versek, Bp., 1910); Tegnaptól holnapig (versek, Bp., 1920); Magyar versek (Bp., 1922); Muzsikaszó (Bp., 1925); Gyertyaláng (Bp., 1930); Válogatott költeményei (Bp., 1937