December 4. 2009.

Magyar Krónika, november 4..

Bencsics Klára

Montreál

Döbrentei Gábor

Somlószőllős, 1785. dec. 1. – Buda, 1851. márc. 28.): író, fordító, szerkesztő, az MTA r. tagja (1830). Pápán és Sopronban végezte iskoláit (1805), könyvtárosa és titkára volt a soproni líceum neves önképzőkörének. A wittenbergi és a lipcsei egyetemen tanult. Hazatérve gr. Gyulay Lajos nevelője lett Erdélyben, s 1817–19-ben együtt végezték jogi tanulmányaikat Marosvásárhelyen. 1814-től 1818-ig Kolozsváron az Erdélyi Magyar Museum c. folyóiratot szerkeszti., amelynek 1818-i pályázatára írta Katona József Bánk bánját. 1819-ben az Erdélyi Magyar Tudós Társ. titkára lett Marosvásárhelyt. 1820-tól 1823-ig Pesten, 1823–24-ben Bécsben élt, hazatérve a budai kerület tartományi másod-albiztosává, 1841-ben kerületi főbiztossá, 1844-ben kir. tanácsossá nevezték ki. Az 1825-i országgyűlésen Pozsonyban megismerkedett Széchenyi Istvánnal. 1828-ban az MTA alapszabályait kidolgozó bizottság tagja és jegyzője, 1831-től 1836-ig az MTA első titkára volt. Ebben az időben szembekerült az Aurora-körrel, majd a reformeszmék híveivel. Része volt az ún. Conversationslexikoni pörben. Szerk. a Magyar Tudós Társaság. Évkönyveit (1833 és 1835), a Régi Magyar Nyelvemlékek 4 kötetét (1838, 1840, 1842, 1846). 1830-ban főmunkatársa és irányítója a Wigand-féle Közhasznú Esméretek Tára c. lexikonnak, 1833-tól 1835-ig a budai Várszínházban működő együttes igazgatója. 1842-ben kiadta Berzsenyi Dániel összes műveit. Egyike volt a magyar. ifjúsági irodalom megteremtőinek (Pali és Minka olvasni tanul, Pest, 1829, és a Kis Gyula könyve, Pest, 1829). Nagy műveltségű, de csekély tehetségű író volt. Széles körű irodalmi és közéleti tevékenységet folytatott, irodalompolitikájában döntő szerep jutott főúri összeköttetéseinek. – Főművei:. D. G. külföldi színjátékai (fordítások, I–II., Bécs, 1821–22); Charaktert festő s elmés mulatságos anekdoták ( Pest , 1827); Shakespeare remekei (Shakespeare-fordítások, Pest, 1830); Huszárdalok (Buda, 1847). 

Gombos Sándor

Zombor, 1895. dec. 4. – Bp., 1968. jan. 27.): kardvívó, olimpiai (1928) és Európa-bajnok (1926, 1927, 1930, 1931), fogorvos. Középiskolás korában Zomborban kedvelte meg a kardvívást, a bp.-i tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá (1919). A MAC (Magy. Athletikai Club) színeiben (1924), majd az NVC (Nemzeti Vívó Club) tagjaként (1929) nyert orsz. csapatbajnokságot, utóbb országos  egyéni bajnokságot (1930). A MAC-ból kilépett társaival alakított Tisza István Vívó Club színeiben, Italo Santelli vezetésével érte el igazi sikereit. Tagja volt a IX., amszterdami olimpián (1928) győztes m. kardcsapatnak, ugyanitt kard egyéniben 5. helyezett. A Bp.-en (1926) és Vichyben (1927) megrendezett Európa-bajnokság (EB) egyéni kardvívó bajnoka, Nápolyban (1929) az EB-n 6., Liége-ben (1930) az EB-n 4. helyezett, tagja volt a Liége-ben (1930) és a Bécsben (1931) EB-győztes kardvívó válogatottnak. 31-szer volt válogatott.

Lemhényi Dezső

Budapest, 1917. december 9. – Budapest, 2003. december 4.) magyar vízilabdázó, olimpiai bajnok, mesteredző, szövetségi kapitány, nemzetközi játékvezető
Vezetékneve eredetileg Kollmann volt, melyet később Lemhényire változtatott. Pályafutását úszóként kezdte. 1935-ben először úszott Magyarországon pillangó-stílusban. 1940-1942 között három alkalommal nyerte meg a Báró Wesselényi Emlékversenyt (Tihany – Balatonfüred között, 4,5 km). 1925-től a Budapesti Sportegyesület, 1943-tól az UTE, 1953 és 1959 között a Budapesti Spartacus játékosa, közben 1951-ben a Budapesti Honvéd alapító edzője és játékosa. 1940-ben, 1945-ben, 1946-ban, 1948-ban, 1951-ben és 1952-ben országos bajnokságot nyert együttesek tagja. 1948-1952 között húszszoros válogatott. 1948-ban a londoni olimpián az UTE játékosaként az ezüstérmet szerzett csapat tagja. 1952-ben a helsinki olimpiai játékokon a Budapesti Dózsa sportolójaként az aranyérmet szerzett csapat tagja volt. 1954-től mesteredző. 1953 és 1955 között a Budapesti Spartacus vezetőedzője és szövetségi kapitány. 1957-től szövetségi kapitány 1960-ig. 1954-ben és 1958-ban csapata Európa-bajnokságot nyert. 1960-ban a római olimpián csapata harmadik helyezett volt. 1960 és 1969 között Franciaországban szövetségi kapitány. 1969-től a Központi Sportiskola (KSI) vezetőedzője. 1973 és 1977 között Kanadában edző. 1978 óta nyugdíjas. 1990-től Kanadában, Izraelben, Svédországban, Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban edző. 1990-től a Magyar Olimpiai Klub elnöke. A Mező Ferenc alapítvány elnöke. A Sportérdem Érem arany és ezüst fokozata, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, a MOB Érdemérem, a NOB Érdemrend ezüst fokozat kitüntetettje. A Magyar Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke. Racing Club de Paris örökös tagja.
Jeu de water-polo technique, taktik (A vízilabdajáték technikája és taktikája, 1968) címen könyvet adott ki. 2003. december 4-én, 86. életévében, hosszas betegeskedés után szívelégtelenség következtében elhunyt.

Barankovics István

(Eger, 1906. dec. 13. – New–York, 1974. márc. 13.): újságíró, szerkesztő, politikus, országgyűlési képviselő. Érettségi (1923) után újságíró lett. A függetlenségi mozgalom polgári szárnyához tartozott. Gróf Dessewffy Gyulával közösen megindította és szerk. Az ország útja c. folyóiratot (1937–44). A FKgP lapjának, a Kis Újságnak segédszerkesztője és politikai rovatvezetője 1943-ig, az Esti Kis Újság (1941–44) és a Magyar Nemzet szerkesztője volt (1943). Nemzetgyűlés.i (1945–47) és országyűlési képviselő (1947–49) volt. 1945-től a kereszténydemokrácia eszméi jegyében a Demokrata Néppárt elnöke a párt feloszlatásáig (1949. febr. 4.), s hetilapja, a Hazánk felelős szerkesztője (1945–49). 1949. jan.-ban külföldre távozott, 1951-ben az USA-ban telepedett le, a „Magy. Nemzeti Bizottmányban” tevékenykedett. – Főművei:. Programbeszéd a Demokrata Néppárt 1945. évi szept. hó 25-i értekezletén (Bp., 1945); Keresztény demokrácia. Mit akar a Demokrata Néppárt? (Programbeszédként elhangzott Győrött, 1947. aug. 10.; Bp., 1947); Az ún. nemzeti képviselet kérdéseiről, 1957. nov. 4. ( New York , 1957); Sorsdöntő elhatározások sorsdöntő évek előtt (New York, 1959.)
Kacsóh Pongrác (Bp., 1873. dec. 15. – Bp., 1923. dec. 16.): zeneszerző, zenepedagógus, tanár. 1896-ban Kolozsvárott bölcsészdoktori diplomát szerzett, 1898-tól mint bp.-i matematika–fizika szakos tanár természettudományi, főként matematikai cikkeket publikált, később zeneelmélettel, komponálással, zenei szaklap szerkesztésével foglalkozott (Zenevilág, 1905–1907). Néhány népies hangvételű dala ismertté tette nevét. Csipkerózsika c. daljátékára felfigyelve Bakonyi Károly felkérte a János vitéz megkomponálására.  Kacsóh a munkát 5 hónap alatt végezte el, 1904. nov. 18-án a bemutatón (Király Színház) a daljáték nagy sikert aratott. 1909-ben Kecskeméten a főreáliskola. igazgatója, 1912-től Bp. székesfőváros zenei szakelőadója, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatója; hosszú ideig a Székesfővárosi Énekkar vezetője, az Orsz. Dalosszövetség igazgatója, valamint az Orsz. Zenészszövetség elnöke. Az elsők közé tartozik, akik felismerték Bartók Béla zenéjének jelentőségét (Zenevilág, 1904). Kísérőzenét szerzett Molnár Ferenc Liliom és Fehér felhő (1909), Maeterlinck Kék madár stb. c. színművéhez. – Főművei:. Rákóczi (dalmű, 1906); Mary-Anne (dalmű, 1908); Prolegomena a zene pozitív aesthetikájához. A zene fejlődéstörténete (zenepedagógiai munka, Bp., 1909); Dorottya (dalmű, 1929).

 

 Kádár Gyula

  Debrecen, 1898. dec. 16. – Bp., 1982. márc. 14.): katonatiszt, vezérkari ezredes. 1912-16-ban a Magy. Kir. Soproni Katonai Főreáliskolában, majd a Magy. Kir. Ludovika Akadémián (1916-tól) tanult. 1918. aug. 17-én avatták gyalogos hadnagygyá. Az 1918- 19-es forradalmak idején a szegedi 5. sz. gyalogezrednél szolgált. 1919. nov.-ben a nemzeti hadsereg tisztjeként vonult be Horthy vezérlete alatt Budapestrere. Rövidesen a Szegeden alakult új gyalogezred századparancsnoka, 1922-től főhadnagy lett, s a debreceni m. sz. „Hajdúezred”- be helyezték át. Az 1933-34-es tanévtől a Ludovika Akadémia . tanára, a tüzérek gyalogsági kiképzője. 1937-ben vezérkari őrnaggyá léptették elő, s átvette a harcászat oktatását. 1939-től a pécsi IV. hadtest parancsnokságán a kiképzési osztály irányítója, a mozgósítás után a hadtest anyagi vezérkari osztályának irányítója. 1940. szept.-ben részt vett az Észak-erdélyi bevonulásban. 1941 tavaszán mint a hadtest anyagi vezérkari főnöke a délvidéki harcokban vett részt. 1942. máj. 1-jén a Vezérkari Főnökség állományába került át, mint a VKF-6. (nemzetvédelmi és propaganda) osztályának a vezetője. 1942. jan. 1-jével vezérkari ezredessé léptették elő. 1943. aug. 1-jével a Vezérkari Főnökség 2. (hírszerző és kémelhárító) osztályának a vezetője. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökutasítására  Kádár  készítette elő az angolszász ejtőernyős egységek és égi úton szállított csapattestek magyarországi fogadását, s a magyar honvédség csatlakozását az angolszász expedíciós hadsereghez. 1944 elején figyelmeztetett a német megszállás veszélyére. 1944. febr.-ban felvette a kapcsolatot Bajcsy-Zsilinszky Endrével, de 1944. ápr. 17-én a Gestapo letartóztatta, jún. végén Csatay Lajos honvédelmi min. és ifj. Horthy Miklós közbenjárásával átadták a m. katonai bíróságnak, s júl. 1-jén szabadlábra helyezték. A német tiltakozás miatt Vörös János vezérkari főnök ismét letartóztatta s okt. 2-án a Vezérkari Főnök Különbírósága hűtlenség bűntette miatt vádat emelt ellene, de a bíróság okt. 14-én a vád alól felmentette. A nyilas puccs után Beregfy Károly honvédelmi min. tartóztatta le, majd a szovjet hadsereg közeledtére a Margit körúti fegyházból Sopronkőhidára szállították, utóbb, 1945. márc. 28-án Németországba hurcolták. A bajoro.-i Triftenben 1945. szept. 2-án szabadította ki fogságából az amerikai hadsereg. 1945. szept. 20-án Hegyeshalomnál a kommunista vezetés alatt álló Katonapolitikai Osztály letartóztatta, Bp.-re kísérte, majd mintháborús bűnöst átadták a szovjeteknek. Kiszállították a SZU-ba, ahol a szovjet katonai bíróság 15 évi kényszermunkára ítélte. Tíz év elteltével, 1955. nov. 20-án tért haza. Itthon azonnal letartóztatták, vizsgálatot kezdtek ellene, s csak 1956. szept. 25-én bocsátották szabadon. Haláláig önéletrajzának megírásával foglalkozott, amely erősen cenzúrázva jelenhetett meg (A Ludovikától Sopronkőhidáig, Bp., 1978 )

Káldy Gyula

Pest, 1838. dec. 18. – Bp., 1901. márc. 6.): karmester, zenetörténész. A Nemzeti Zenedében és a bécsi konzervatóriumban (Fischoff, Pachar, Sechter, Schlesinger) tanult. 1858–66 között Kolozsvárott karnagy, 1866–71 között Aradon, majd Pécsett karmester volt. 1873-tól 1882-ig a bp.-i Zenekedvelők Zenekarának vezetője, 1874-től a pesti Színitanoda énektanára. 1881-től a Nemzeti Színház, 1884–88-ban az Operaház rendezője, ill. főrendezője volt. 1889-ben a Magyar Zeneiskola. egyik alapítója. 1894-től a Zeneakadémia. tanára, 1895–1900 között az Operaház igazgatója. A 19. sz. végén uralkodó németes irányzattal szemben a magyaros irányzat képviselője. Nevét régi m. emlékeket tartalmazó (tudományos szempontból erősen vitatható) kiadványaival tette ismertté. – M. A régi magyar zene kincsei (I–II., Bp., 1890); Kuruc dalok (Bp., 1892); Régi magyar harci dalok, verbunkosok (Bp., 1894); Az 1848–49. szabadságharc dalai és indulói (Bp., 1895); Az 1821–1861. években keletkezett magyar történeti énekekről és indulókról (Bp., 1895); A régibb és újabb magyar táncokról (Bp., 1896); XVI., XVII., XVIII. századi magyar történeti énekek (Bp., 1897). Kompozíciók: nyitány, opera (Zuávok, 1868), színpadi kísérőzenék, kórusművek, dalok. 

Dobi István

Szőny, 1898. dec. 31. – Bp., 1968. nov. 24.): miniszter, miniszterelnök, az Elnöki Tanács elnöke. Szegényparaszti családból származott. Az elemi iskolában. hat osztályát végezte el. 1916-ban került kapcsolatba a földmunkásmozgalommal. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt, fogságba esett, majd internálták. 1921-ben visszatért szülőfalujába, ahol rendőri felügyelet alá helyezték. Az alatt is tevékenykedett a Földmunkások Orsz. Szövetségében és a szociáldemokrata pártban, de 1936-ban mégis a Független Kisgazdapártba lépett be. A szegényparaszti szárny vezetője lett. Mint az FKgP Orsz. Választmányának tagja s a Parasztszövetség szervező titkára, 1937-től a Földmunkás Tagozat elnöke országos. hatáskörű tevékenységet fejtett ki. Egy ideig a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál dolgozott. 1930-ban beválasztották az Orsz. Mezőgazdasági Kamarába, tagja lett az Orsz. Mezőgazdasági Munkabér Bizottságnak is. A II. világháború éveiben mint a Parasztszövetség országos szervező titkára (1941–43) és a Földmunkás Szakosztály elnöke (1943–46) együtt küzdött a kommunistákkal és a szociáldemokratákkal. 1944-ben bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, de hamarosan behívták katonának, fogságba esett, 1945 nyarán tért vissza. 1945. nov. 15. – 1946. febr. 23. között államminiszter., 1946. febr. 23-tól nov. 30-ig földmívelésügyi min., 1946.   – 1947.   között ismét államminiszter volt. Az FKgP alelnökeként, majd 1947. jún. 3-tól elnökeként szerepe volt az FKgP a munkáspártokkal való együttműködésében. 1948. ápr. 16-tól   földmívelésügyi min., 1948.  - 1949. szept. 5-ig miniszterelnök, 1949. szept. 5-től 1952. aug. 14-ig a minisztertanács elnöke, majd 1952. aug. 14-től 1967. ápr. 14-ig, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Tagja volt 1954-től 1968-ig a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának, 1955–65-ben a Termelőszövetkezeti Tanácsnak. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban következetesen kiállt a szocialista építés védelmében, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása és a szocialista építés folytatása mellett. 1959 őszén kérte felvételét az MSZMP tagjai sorába, a Központi Bizottság tagjává választotta. 1968-tól az Orsz. Szövetkezeti Tanács elnöki tisztét is ellátta. Komárom m. ogy.-i, képviselője volt. – Művei:. A parasztság jövője a szövetkezet (Bp., 1955); Szocialista mezőgazdaság – gazdag parasztélet (Bp., 1958); Vallomás és történelem (önéletrajz, I-II., Bp., 1962).