A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
 



Január 10. 2010.

Magyar Krónika,januát 10
Bencsics Klára
Montreál

Bauer Rudolf

(Bp., 1879. jan. 2. – Sósér, 1932. nov. 9.):
földbirtokos, sportoló. A m. atlétika első jelentős nemzetközi eredménye fűződik nevéhez. A magyaróvári gazdasági akadémia. hallgatója 1899-1901-ben, és mint az Akadémiai Atlétikai Klub ifjúsági elnöke, az 1900-as párizsi olimpiai játékokon diszkoszvetésben aranyérmet nyert. A Budapesti Torna Club és a Pannónia Evezős Egylet alapító tagja. A sokoldalú sportember válogatott labdarúgó is volt, sőt evezős-, úszó-, torna- és vívóversenyeken is eredményesen szerepelt.
Jedlik Ányos István (Szimő, 1800. jan. 11. – Győr, 1895. dec. 13.): természettudós és feltaláló, bencés szerzetes, a kísérleti fizika kiváló művelője és oktatója, egyetemi tanár, Jedlik az MTA tagja (r. 1858, t. 1873). Bölcsészeti tanulmányait 1818–20-ban a rend győri líceumában végezte, majd a pesti tudományegyetemen 1822-ben doktori oklevelet nyert. Tanári működését 1825-ben a győri gimnáziuban kezdte, majd a következő évben a győri líceum fizika tanszékén folytatta. 1831-től 1839 végéig a pozsonyi kir. akadémián 1840-től 1878-ig a pesti tudományegy. tanára. Hazafias magatartása miatt a szabadságharc bukása után csak nehezen igazolták. 1863–1864-ben az egy. rektora. 1878-ban 53 évi tanári működés után vonult nyugalomba. Munkásságának első szakaszában kémiával, elektrokémiával és elektromosságtannal, később az elektromosságtan mellett főleg optikai kísérletekkel foglalkozott. 1826-ban szódavízgyártó gépet szerkesztett, aminek alapján létesült az első hazai szikvízüzem. Az áram elektromágneses hatásának szemléltetésére alakította ki 1827–28-ban folytonosan egyirányú forgó mozgást végző, kommutátoros „villamdelejes forgonyát”, mely az első tisztán elektromágneses hatás alapján működő elektromotor volt. Találmányával hat évvel előzte meg az első gyakorlatban alkalmazott elektromotort (M. H. Jacobi, 1834). Készülékét tökéletesítve bebizonyította, hogy az elektromotor járművek hajtására is alkalmassá tehető, s 1855-ben megszerk. a villamos motorkocsi modelljét. Ugyanekkor jelentős eredményeket ért el az elektromos elemek és akkumulátorok tökéletesítése terén (1840–1850-es évek), de ezek gyakorlati hasznosítására nem nyílt lehetősége. Az 1850-es években fénytani kísérleteihez korában egyedülálló finomságú optikai rácsosztó gépet szerkeszt. Ennek meghajtására alakította ki az 1850-es évek második felében „egysarki villamindítóját”, az első unipoláris gépet, mellyel kapcsolatban végzett kísérletei során jutott a dinamo-elektromos elv felfedezéséhez. Az 1861-ben leltározott gép használati utasításában Werner Siemenst és Ch. Wheatstone-t hat évvel megelőzve fogalmazta meg a dinamó-elektromos elvet.   Harmadik legjelentősebb elektrotechnikai találmánya a nagy kapacitású elektromos sűrítő: a „csöves villamfeszítő”, az atomtechnikai kutatások első szakaszában használt lökésgenerátorok előfutára. Találmányát az 1873. évi bécsi világkiállításon Werner Siemens javaslatára „A haladásért érem”-mel tüntették ki. Uttörő jelentőségűek voltak egyetemi előadásaival kapcsolatos fényinterferencia-kísérletei is (1860-as évek). Részt vett az első s mintegy 20 000 műszót tartalmazó „Német-magyar tudományos műszótár…” (Pest, 1858) szerkesztésében. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk tekintélyes része tőle ered, ill. az ő nyomán terjedt el. A Súlyos testek természettana (Pest, 1850) c. munkáját, az önkényuralom idején megjelent első m. nyelvű egyetemi tankönyvet az MTA nagyjutalommal tüntette ki. Munkásságának jelentőségét Eötvös Loránd ismerte fel és méltatta érdemei szerint, s Jedlik feltalálói elsőbbsége főleg az ő nyomán vált később nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi tudománytörténeti irodalomban is ismertté és elfogadottá. Széles körű kísérletező tevékenységéhez viszonyítva nagyon keveset írt, s mindössze 40 publikációja jelent meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek Munkálataiban, valamint kisebb részben az MTA és a Kir. Magy. Természettudományi Társulat kiadványaiban, ill. a hallgatói számára írt jegyzetek formájában. A külföldi szaksajtóban pedig jelentősebb találmányai közül csak egyet, a „csöves villamfeszítőt” ismertette. –Főművei:. Természettan elemei (I. Súlyos testek természettana. Pest, 1850); Über Ketten aus Röhren bestehender Elektrizitätsrecipienten (Repertorium für Experimentalphysik…, München, 1882).

Barcsay Jenő

Katona, 1900. jan. 14. – Bp., 1988. ápr. 2.): festő, grafikus, Kossuth-díjas (1954), érdemes művész (1964), kiváló művész (1969).  Erdélyi fejedelmi család leszármazottja. 1919-ben jött Bp.-re, s beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1924-ben végzett. Mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Az 1926-os év nyarát Makón és Hódmezővásárhelyen töltötte, itt ébredt rá először a tájban rejlő konstruktív szerkezeti erőkre. 1926 őszétől egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott. Itt elementáris erővel hatott rá Cézanne festészete, amely egy életen át bűvöletében tartotta. 1927-ben Itáliában járt, ahol a quattrocento festészet embereszménye, a testek tömegének ábrázolási módja hatott rá. 1929 tavaszán Szentendrére látogatott, ahova később vissza-visszatért, majd itt telepedett le. 1929–30-ban ismét Párizsban dolgozott, ösztöndíájal. Ekkor a kubizmus által hirdetett képalkotási törvényeket sajátította el. 1931-től 1945-ig a Fővárosi Iparostanonc Isk.-ban, 1945-től nyugdíjazásáig a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Ez utóbbi helyen a modern m. művészet valamennyi alkotóját tanította alakrajzra; sokukra életre szóló, elementáris hatást gyakorolt. Egyénisége tanítványai körében fogalommá vált. Korai műveit komor, drámai erő, mély fény-árnyék hatások jellemzik. 1926-ban impresszionisztikus jellegű műveket festett. Párizsi útja után vált a szerkezet alapvető képformáló erővé művein. Itáliai tanulmányútja hatásaként az embereket pszichikai gesztusok nélkül, statikusan, kiegyensúlyozott pózokban ábrázolta. 1929-től a főként Szentendréről és a környező tájról készített művein alakította ki sajátos stílusát, mely a konstruktivizmus egyfajta magyar. változata. Lényegretörő szemléletét a szerkezeti vonalak hangsúlyozása, a tér és a forma problémáinak következetes kutatása, konstruktivista elven szerkesztett képi rend jellemzi. Művészetében a geometrikus módon absztrahált kompozíciók, konstruktivista tájképek és figurális ábrázolások egymást áthatva, egymással párhuzamosan jelennek meg. Festészete mellett igen jelentős egész pályáját végigkísérő murális munkássága és grafikai tevékenysége is. A magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége, akinek a kortársakra és a következő nemzedékre gyakorolt hatása szinte felmérhetetlen. Jellegzetes művei: Kintornás (1924); Munkáslány (1928); Szentendre (rézkarc, 1931); Dombos táj (1934); Önarckép (kréta, 1949); Ülő nő (1958); Szentendrei templom kereszttel (1962); Képarchitektúra (1963); Szentendrei mozaikterv (1968, felállítva), a Nemzeti Színház előcsarnokának mozaikja (1968, felállítva); Kék hangulat (1972); Fekete fehérkompozició (1981). Műveit sokszor áttették más technikába: gobelinre, ofszetre, szitára. Fontosabb egyéni kiállításai: Bp.-en a Tamás Galériában (1932), az Ernst Múzeumban (1936, 1941, 1966), az Alkotás Művészházban (1944), a Nemzeti Szalonban (1957), a Műcsarnokban (1970, t98z); Szentendrén 1969-ben.-Könyvei: Művészeti anatómia (Bp., 1953); Ember és drapéria (Bp., 1958); Forma és tér (Bp., 1966).  

 

Bárczy Kató


(Opatija, 1921. jan. 24. – Bp., 1989. jún. 20.):
színésznő. Nevelőapja révén színészgyerek volt; 5 éves korában Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok c. darabjában szerepelt. Színiiskola nélkül 15 éves korában Hódmezővásárhelyen lett hivatásos színész. 1945-ben Szegeden játszott, majd Bp.-en Békeffi Gábor Pódium Kabaréjában. 1946–49-ben a Művész Színház, 1950–56-ban a Madách Színház tagja volt. Feltűnő szépsége miatt elsősorban az ilyen megjelenést igénylő szerepekben léptették föl. 1956 végén férjével, Szabó Sándor színésszel külföldre távozott. New Yorkban hostess volt egy vendéglőben, később fodrász. Hazatérésük után már csak a Televízió Szomszédok c. sorozatában vállalt kis szerepet (1987–1989). 1938-tól filmezett. Legemlékezetesebb filmalakítása Mária Lujza volt a Háry János filmváltozatában Bán Frigyes rendezésében. – F. sz. Ida (Emőd–Török: Ida regénye); Gilda Horn (Romasov: Égő híd); Jane (H. Fast: Harminc ezüstpénz); Jacinta (Lope de Vega: Hős falu); Ljuba (Iszajev: Nem magánügy); Adriana (Shakespeare: Tévedések vígjátéka). – I. f. 300000 pengő az utcán (1937); Papucshős (1938); Háry János (1941); Az utolsó dal (1941); Fehér vonat (1943); A tanítónő (1945).  

Beregi Oszkár


(Bp., 1876. jan. 24. – Hollywood, USA, 1965. okt. 18.):
színművész. A Színitanodát 1895-ben végezte. Első fellépése még a Várszínházban Romeo címszerepe volt. 1899-ig Temesváron, Kolozsváron, Pozsonyban és a bp.-i Vígszínházban játszott. 1899-ben a bp.-i Nemzeti Színház tagja lett, ahol Szigligeti II. Rákóczi Ferenc fogsága című színművében mutatkozott be. Ekkor elvégezte a bp.-i egy. filozófiai szakát. 1907-től 1910-ig Max Reinhardt berlini színházaiban szerepelt, majd visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz, ahol 1920-ig működött. Szerepet vállalt a Tanácsköztársaság kulturális munkájában (versmondás, film). 1920-ban az Ébredő Magyarok Egyesülete olyan támadást intézett ellene, hogy el kellett távolítani a Nemzeti Színháztól. 1920-21-ben Bécsben, majd erdélyi, felvidéki és berlini színházakban játszott. 1925 nyarán Amerikában turnézott, 1928-ban ismét Reinhardt szerződtette bécsi színházához. 1930-ban a Magyar Színháznak lett tagja, de fellépett több más bp.-i színházban is. A felszabadulás után a Nemzeti Színház örökös tagja lett, de csak egy szerepben lépett fel (Warwick a Szent Johannában), majd 1946 elején kivándorolt D-Amerikába, majd Hollywoodba, ahol 1953-ig több filmben szerepelt. Itt írta meg emlékezéseit, amelynek kéziratát az OSZK Színháztörténeti Osztálya őrzi. Klasszicizáló beszédstílusa, rendkívül előnyös megjelenése a szerelmes, majd a drámai hős szerepkörében juttatták nagy feladatokhoz. Főszerepei:. Romeo, Hamlet, Lear király (Shakespeare- címszerepek), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Marcus Antonius (Shakespeare: Julius Caesar), Warwick grófja (Shaw: Szent Johanna).-I. f. A gólyakalifa (1917); Aranyember (1918); A kék bálvány (1919); A forradalom gyermeke (1923, osztrák); Rákóczi induló (1933); Dr. Mabuse végrendelete (1933, német); Sivatagi légió (1953, USA); Hívjon fel asszonyom (1953, USA). –  


Jávor Pál


(Arad, 1902. jan. 31. – Bp., 1959. aug. 14.):
színész. Az Orsz. Színészegyesület iskolájának elvégzése után Czakó Pál várszínházi társulatánál játszott, 1922–24 között a bp.-i Renaissance Színház tagja volt, 1924–27 között Székesfehérvárott, Kaposvárt, Esztergomban, Veszprémben, 1927–28 között Szegeden szerepelt, majd a Magyar Színház (1928–30), Fővárosi Operettszínház 1929) és a Vígszínház (1930–35) tagja volt. 1935-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Szemben állt a Nemzeti Színház jobboldali szellemű vezetésével. 1944-ben a német fasiszták elhurcolták. 1945-ben hazatért, a Művész Színházban a Makrancos hölgy (Shakespeare) Petrucchióját játszotta. 1946-ban az USA-ba távozott; vándortársulattal utazta be Amerikát, két ízben Hollywoodban filmszerepet kapott. 1957-ben hazatért és a Petőfi, valamint a Jókai Színházban és a Kamara Varietében játszott. 1959-ben újra szerződtette a Nemzeti Színház, de betegsége miatt már nem léphetett fel. Népi szerepek alakításában: Göndör Sándor (Tóth Ede: Falu rossza), János vitéz (Kacsók), Sámson Mihály (Zilahy: Süt a nap), könnyebb fajsúlyú darabok szerelmes és szalonszerepeiben nagy népszerűséget szerzett, de jó alakításai voltak a klasszikus és modern drámák jellemszerepeiben is. – Főszerepei:. Shakespeare-darabokban: Bolond (Vízkereszt); Orlando (Ahogy tetszik); Mercutio (Romeo és Julia); Petrucchio (Makrancos hölgy); Horatio (Hamlet); Rank (Ibsen: Nóra); Peer Gynt (Ibsen); Liliomi (Molnár Ferenc); István (Zilahy: Hazajáró lélek). – Sokat játszott filmen is. – Filmekben:. Hyppolit a lakáj (1931), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), Dankó Pista (1940), Tanítónő (1945); A nagy Caruso (1951, USA) stb. – Irása: Egy színész elmondja (Bp., 1946).


az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.