Március 7. 2010.
| Magyar Krónika,március 7. |
|
| Montreál |
Gundel János
Ansbach, Bajoro. 1844. márc. 3. – Bp., 1915. dec. 28.
: a magyar szálloda- és vendéglátóipar és a magyarországi idegenforgalom úttörője. . 1857-ben szakmát tanulni jött pesti vendéglős nagybátyjához, 1869-ben önállósította magát és a Király utcában (ma Majakovszkij utca) vendéglőt nyitott. 1871-ben át vette a József téri Virágbokor Vendéglőt, kifejlesztette, majd 1879-ben egy időre vissza vonult. 1889-ben átvette az István Főherceg Szállodát, amely ebben az időben az irodalmi élet képviselőinek gyülekezőhelye volt; ennek konyháját rövidesen híressé tette. 1904-ben visszavonult az üzleti tevékenységtől, 1876-tól 1911-ig a szállodások és vendéglősök elnöke volt.
Károlyi Mihály, gróf
Bp., 1875. márc. 4. – Vence, Franciao., 1955. márc. 19.
: liberális, majd demokrata politikus, Magyarország köztársasági elnöke. A nagybirtokos Károlyi család leszármazottja. 1901-től a Szabadelvű Párt tagja, 1905-ben a Függetlenségi Párt ogy.-i képviselője. Rövid ideig az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke. 1910-ben pártonkívüli függetlenségi programmal szerzett mandátumot. 1912-ben a Justh Gyula vezette Függetlenségi Párthoz csatlakozott, melynek 1913-ban elnöke lett. Egyre határozottabban szembefordult az uralkodó osztályok politikai módszereivel, különösen a Tisza István-féle irányzattal. Követelte az általános választójog bevezetését, helytelenítette a Monarchia háborús és a militarista Németországgal szövetséges politikáját. Már a háborús lelkesedés idején a béke mellett foglalt állást, s a háború utolsó évében határozott békeagitációt folytatott, amit összekötött a polgári demokratikus reformok követelésével. A Függetlenségi Pártból kivált balszárnyból megalakított Károlyi Párt vezetőjeként nagy népszerűséget szerzett a békére vágyó tömegek között. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom vezető egyénisége, legnépszerűbb politikusa, a Nemzeti Tanács vezetője. A néptömegek nyomására IV. Károly kir. 1918. okt. 31-én miniszterelnökké nevezte ki (1919. jan. 11-ig töltötte be ezt a tisztséget), majd 1919. jan. 11-én köztársasági elnök lett. Megkezdte a polgári demokratikus reformok megvalósítását, a mérsékelt földreform bevezetéseként kiosztotta saját kálkápolnai birtokát. Minthogy a polgári demokratikus kereteket túllépni nem akarta és így a polgári demokratikus rendszert hatalomra segítő néptömegek jogos követeléseit nem tudta kielégíteni, s ugyanakkor kedvező békefeltételeket sem sikerült elérnie, egyre nehezebb helyzetbe jutott. Amikor a jelentős újabb területek átadását követelő Vyx-jegyzék (1919. márc. 20.) elfogadása és az ellenállás megszervezése között kellett volna döntenie, márc. 21-én lemondott és békés úton átadta a hatalmat a munkásosztálynak. 1919. júl. elején mint antantbarát politikus Nyugatra emigrált; hamarosan kiábrándult antantbarát illúzióiból. A győztes kormányzat vagyonát elkobozta, és felesége Andrássy Katinka grófnő jugoszláviai, ausztriai és csehországii tartózkodás után Párizsban telepedett le. Később nagy sikerű előadókörutat tett az USA-ban és meglátogatta az SZU-t is. A II. világháború éveit Angliában töltötte. – 1920-tól kezdve szorosan együttműködött a Kommunisták Magyarországi Pártjával, 1946. májusában hazatért, 1946-től 1949-ig Mo. párizsi követe volt. 1949-ben lemondott. Élete utolsó éveit a politikától visszavonulva Franciaországban töltötte. Írt egy drámát (Ravelszky). Hamvait 1962. márciusában hazaszállították és a Kerepesi temetőben mauzóleumban helyezték el. – Művei:. Egy egész világ ellen (emlékiratok, München, 1922; Bécs, 1923; Bp., 1965); Faith without illusion Memoirs of M. K. (emlékiratok, London, 1956); K. M. válogatott írásai (I–II. Bp., 1964 Emigrációban (Tiszatáj, 1965. 5. sz.).
Kodolányi János
Telki, 1899. márc. 13. – Bp., 1969. aug. 10.
író, publicista, kritikus, Baumgarten-díjas (1937). Vidéki köznemes családból származott, apja erdész volt. Apja és anyja alakja, szülei szétbomló családi élete gyakran megjelent novelláiban, regényeiben. Egész életére kihatott örökölt betegsége (Achilleszín-zsugorodás). Középisk.-i tanulmányait Pécsett és Székesfehérváron folytatta, 1919-ben érettségizett. Diákkorától írt, szerkesztett. Első verseskötete (Hajnal) 1915-ben jelent meg Pécsett, 1917-ben Diák-toll címen szerk. irodalmi lapot. 1919–1921 között filozófiai, esztétikai és szociológiai tanulmányokat folytatott, verseit rendszeresen közölte a pécsi Krónika c. folyóirat. 1921 őszén feleségül vette Csőszi Matildot és Bp.-re költözött. A Magyar Írás kiadásában jelent meg Üzenet enyéimnek c. verseskötete (1921). Ezután már nem írt verseket. Sötétség c. elbeszélése, amelyet Osvát Ernő közölt a Nyugatban, sikert aratott, felkeltette Móricz Zsigmond érdeklődését. Ő ismertette meg Mikes Lajossal, aki először juttatta rendszeres publikációs lehetőséghez. Regényeinek, novelláinak témája a dzsentri középosztály élete és az Ormánság parasztságának sorsa. 1927-ben A hazugság öl címmel memorandumot írt Huszár Károlyhoz, a képviselőház alelnökéhez az egyke-kérdésről. Több napilap és folyóirat munkatársa volt. 1932-ben a Nyugat megrendezte szerzői estjét, a megnyitó beszédet Móricz Zsigmond tartotta. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társaságggal, részt vett vitaülésein, megismerkedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével, József Attilával, a munkásmozgalom baloldalával, amelyhez egy ideig szorosabb szálak is fűzték. Később ez a kapcsolat megszakadt. 1932-ben az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) megszervezésének egyik kezdeményezője, titkára, majd főtitkára, később társelnöke 1944-ig. Egyik vezető egyénisége volt a népi írók mozgalmának, rokonszenv fűzte Szabó Lőrinchez, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz. Részt vett a Válasz c. folyóirat szerkesztésében, a folyóirat állandó munkatársa 1938-ig. 1934-ben utazást tett az Ormánságban, ekkor írta nevezetes Baranyai utazás c. irodalmi szociográfiáját, amely csak 1941-ben jelent meg. A közélet iránti érdeklődése késztette finnországi utazásaira, 1936–1938 között öt alkalommal megtett utazásáról Suomi, a csend országa c. útirajzában és a Suomi titka c. naplójában számolt be. 1941-től a Janus Pannonius Társ. társelnöke; részt vett a pécsi Sorsunk c. folyóirat munkájában, szoros barátságot kötött Várkonyi Nándorral. Az őstörténet és a m. történelem régi századai elevenednek meg a harmincas években írt regényeiben (A vas fiai, Bp., 1936; Boldog Margit, Bp., 1937; Julianus barát, Bp., 1938). Színházi szerzőként is bemutatkozott: a Belvárosi Színházban 1939-ben két társadalmi drámáját játszották (Földindulás, Végrendelet). Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón ő mondta el a megnyitó beszédet, de kapcsolata a népi írókkal addigra már meglazult. A II. világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben mindinkább érződik a fajelmélet és a „népi életösztön” ideológiája, a nacionalista eszmék hatása. Elutasította a németbarát fasizmust, de cikkeket írt a szélsőjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapjába, a Nemzetőrbe, egy ideig a főszerk.-i tisztet is elvállalta (1939. júl.-tól 1940. márc.-ig). Zárt tárgyalás c. cikkgyűjteményében (Bp., 1943), amelyről Veres Péter írt bírálatot (Magy. Csillag, 1944. márc. 15.), egyaránt elutasította a polgári-liberális, a náci-fasiszta és a kommunista álláspontot. A II. világháború után önkritikusan fordult szembe korábbi téves nézeteivel (Független Ifjúság, 1946. jan.). 1946 tavaszán Pécsre utazott, itt írta Vízöntő c. regényét, amely 1948-ban jelent meg. 1950–1956 között Balatonakarattyán élt, súlyos anyagi gondokkal küzdött, egészsége egyre romlott. Ezekben az években Jézusról szóló nagy regényén dolgozott. 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, megjelentek válogatott elbeszélései (Éltek, ahogy tudtak). Tagja lett az Írószövetségnek. A pécsi Nemzeti Színház bemutatta Végrendelet c. darabját. 1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden kezelték. 1957-ben elkezdődött életmű-kiadása az Égő csipkebokor c. regényével. 1969-ig tizennégy könyve jelent meg, a köteteket ő látta el utószóval. Fiával, ifj. Kodolányi Jánossal 1957-ben és 1961-ben utazást tett a megváltozott Baranyában. Élményeit a fiával együtt írt Második baranyai utazás c. művében tette közzé (1963). 1968 után főképp művei szöveg-gondozásával foglalkozott és memoárjait írta. Életrajzi munkáin kívül sajtó alá rendezte Szív és pohár c. tanulmánykötetét. Ennek megjelenését már nem érhette meg. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével tüntette ki (1967). A második Nyugat-nemzedék egyik kiemelkedő prózaírója volt. Műveinek és a róla szóló irodalomnak 1960-ig terjedő legteljesebb bibliográfiáját tartalmazza Varga Rózsa–Patyi Sándor munkája: A népi írók bibliográfiája (Bp., 1972). A ~ család egykori otthona Vajszlón ma emlékmúz. – F. m. Szakadékok (r., Bp., 1918); Futótűz (r., Bp., 1929); Feketevíz (r., Bp., 1935, finnül is); Pogány tüzek (I-II., r., Bp., 1937); József, az ács (elb., Bp., 1939); Ormánság (r.-ek, Bp., 1939); Süllyedő világ (önéletrajz, Bp., 1940); Emese álma (I., Istenek, r., Bp., 1941; Holdvilág völgye, r. Bp., 1942); Boldog békeidők (r., Pécs, 1956, szerbül is); Az égő csipkebokor (I–II., r., Bp., 1957, németül és spanyolul is); Jehuda bar Simon emlékiratai (r., Bp., 1957); Keserű ifjúkor (Feketevíz-Szakadékok–Futótűz–Tavaszi fagy, r.-ek, Bp., 1958); Vízözön (meser., Bp., 1958); Új ég, új föld (r., a Vízözön második része, Bp., 1958); Vízválasztó (r., Bp., 1960); Fellázadt gépek (I-II., elb., Bp., 1961); Pünkösdi dáridó (elb., Bp., 1973); Visszapillantó tükör (visszaemlékezések, A Süllyedő világ befejező része, Bp., 1968); Én vagyok (életrajzi r., Bp., 1972); Szív és pohár (bírálatok, tanulmányok, cikkek, 1924-1940; Bp., 1977 )
Donászy Ferenc
Zalaegerszeg, 1858. márc. 16. – Bp., 1923. nov. 10.
ifjúsági író. 1883-ban a bp.-i egytemen gyógyszerészi oklevelet szerzett. Később az Athenaeum kiadóvállalat munkatársa, majd 1894-től a Magy. Kir. Államnyomdánál dolgozott. Ifjúsági regényei népszerűek voltak; egy részük a szerző halála után is több kiadást ért meg. – Főművei:. Egy magyar diák élete Mátyás király korában (Bp., 1892); Tholdi Miklós (r., Bp., 1893); Őserdőkön, tengereken (Kozma Andor előszavával Bp., 1894); Buda hőse (Bp., 1895); Életünket és vérünket (Bp., 1898); Az aztékok kincse (r., Bp., 1900).
Gergely Márta
Barcs, 1913. márc. 28. – Bp., 1973. máj. 22.
író, ifjúsági író, szerkesztő, József Attila-díjas (1951, 1958). Pécsett járt középiskolába, ahonnan Ady Endre propagálása miatt eltávolították. 1931-ben Bp.-re költözött, szövőnő Óbudán 1933-ig. 1934-ben A salakmosó c., pécsi munkáskörnyezetben játszódó regényével elnyerte a Pantheon Kiadó Mikszáth-díját. 1935-től számos kisregénye jelent meg a Világvárosi regények c. sorozatban. Témáit elsősorban a különböző társadalmi rétegekben élő nők sorsából merítette. Kisebb elbeszéléseit a Népszava, Magyar Hírlap, Új Idők közölte. 1945 után az ifjúsági irodalommal foglalkozott. 1949–56-ban a Pajtás, 1956-tól a Kisdobos c. gyermekújság szerk.-je. Az úttörőéletről írt ifjúsági regényeket. Népszerű volt egy serdülőlány életéről szóló Szöszi sorozata, melyet számos nyelvre lefordítottak. Játszották három vígjátékát és filmet készítettek a Házasságból elégséges c. regényéből. – Főművei:. Én, Máthé Erzsébet (r., Bp., 1935); Szolgálni jobb (r., Bp., 1936); Apja lánya (r., Bp., 1946); Meteor (r., Bp., 1948); Gyárváros, előre (ifjúsági r., Bp., 1950); Úttörőbarátság (színmű, Bp., 1952); Kicsi a bors (r., Bp., 1956); Az örökös (r., Bp., 1957); A mi lányunk (r., Bp., 1959); Szöszi (r., Bp., 1958); Házasságból elégséges (r. Bp., 1960); A füstréti Madonna (r., Bp., 1962); Iskolatársak (r., Bp., 1963); Többsincs osztály (r., Bp., 1968); Sárfényes (r., Bp., 1966); Nehéz egyetem (r., Bp., 1969); Teréz, a kedves halhatatlan (Brunswick Teréz életregénye, Bp., 1972).
Asbóth Oszkár
Pankota, 1891. márc. 31. – Bp., 1960. febr. 27.
mérnök, a helikopter magyar feltalálója. A szabadságharcból ismert Asboth Lajos családjából származott. Tanulmányai végeztével 1909–13-ban Aradon, Szabadkán, majd Wiener-Neustadtban repülőgépépítéssel foglalkozott. Az I. világháború alatt a fischamendi Légcsavarkísérleti Intézetbe került, ahol kiváló eredményeket ért el kísérleti úton kialakított ún. Asboth-légcsavarokkal. Az I. világháború után több éves kísérletezés eredményeként megépítette az Asboth -féle helikoptercsavarral felszerelt és kormánysíkokkal stabilizált helikopterét, amely 1928. szept. 9-én szállt fel először egy helyből függőleges irányban a magasba. Gépe vízszintes irányban is kormányozható volt. Sikerei Európa-szerte új lendületet adtak a korábban megoldhatatlan problémának tekintett helikopterkutatásnak. Kísérleteinek úttörő szerepét és jelentőségét a nemzetközi szakirodalom is elismerte. 1954-ben a Fédération Aéronautique Internationale Paris F. A. I. a Paul Tissandier-diplomával tüntette ki, ugyanez évben a Magy. Repülő Szövetség díszoklevelével, 1955-ben a Gépipari Tudományos Egyesület oklevelével tüntették ki. A sekély belvizek hajózhatóvá tételére speciális ~-féle aggregáttal (helikoptercsavarral) felszerelt kísérleti hajót is épített. – Műve:. Az első helikopter (Bp., 1956).