Szeptember 2010.
| Magyar Krónika,szeptember 1. |
|
| Montreál |
Fadrusz János
Pozsony, 1858. szept. 2. - Bp., 1903. okt. 26.: szobrász. Zsellércsaládból származott. Négy elemit és két reálisk.-i osztályt végzett Pozsonyban, majd lakatosinas lett. Felszabadulásakor díszkaputervével aranyérmet nyert, faragványai pedig általános elismerést keltettek. Így került 1875-ben a zayugróci fafaragó intézetbe. Prágában katonáskodása alatt (1879-83) megismerkedett a neves cseh szobrásszal, Myslbekkel. Hazatérve sikeresen próbálkozott a porcelánfestéssel és a szobrászattal is. Gipszből faragott Ahasverus-fejére felfigyeltek, és számos támogatóra talált. 1886-ban ösztöndíjjal a bécsi neobarokk szobrász, Tilgner műhelyébe került, majd az ottani akadémián Hellmer növendéke lett. Az iskolai feladványok mellett számos portrét készített (Scomparini Cézár, 1886, Pozsony; Naiszidler Károly, 1889; Ortvay Tivadarné, 1888, Pozsony, stb.). Nevét Bécsben 1892-ben mintázott Feszülete (MNG-ben található) tette országosan ismertté. Első nagymegbízatása az azóta elpusztult pozsonyi Mária Terézia lovas szobor elkészítése volt (1892-96). 1894-ben Mátyás király lovas szobrának tervével első díjat nyert, a művet 1902-ben leplezték le Kolozsvárott. 1893-ban készítette két allegorikus szobrát az Igazságügyi Palota, a mai MNG épületére. További jelentősebb munkái: Wenckheim Béla lovas szobra (Kisbér, 1901); Wesselényi-szobor (Zilah, 1902); Tuhutum-emlék (Zilah, 1902); Tisza Lajos-szobor (leleplezték 1904-ben, Szeged). A budai várpalota épületére két Atlasz-figurát (1897) és két kapuőrző oroszlánt (1901-02) mintázott. Ismert műve Toldi a farkasokkal (1902, MNG-ben található). Az Erzsébet-emlékmű pályázatain sikertelenül vett részt. Az alkotásai monumentálisak, a szobrászat klasszikus tradícióját őrzik. Több műve található az MNG-ben.
Maléter Pál
Eperjes, 1917. szept. 4. - Bp., 1958. jún. 16.): katonatiszt, honvédelmi miniszter. Orvosi tanulmányokat folytatott Prágában, majd 1939-ben katonai szolgálatra vonult be. 1940-től 1942-ig a Ludovika Akadémia növendéke. 1944-ben mint hadnagy a Vörös Hadsereg fogságába került. A partizániskolát elvégezve osztagparancsnok lett. 1945 után a hadseregben végzett szolgálatot, kitűnő előmenetellel a vezérkarban. 1956-ban a forradalom oldalára állt. 1956 októberétől tagja a Magyar Köztársaság Forradalmi Honvédelmi bizottmányának. 1956 november 2-án Nagy Imre Vas Zoltán javaslatára, aki még mint parancsnok emlékezett a fiatal katona tehetsége műveleteire, honvédelmi miniszterré nevezte ki. Maléter volt a kormány egyetlen pártonkívüli minisztere. November 3-án este Tökölön, a szovjet hadsereg főhadiszállásán Kovács István vezérkari főnök és Erdei Ferenc miniszterrel együtt ő vezette a tárgyalást a szovjet csapatok visszavonulásáról és a Varsói Szerződés felbontásáról. Az épületet csak ő nem hagyhatta el. A Nagy Imre-perben halálra ítélték. Nagy Imrével, Gimes Miklóssal egy napon hajtották végre a halálos ítéletet. - Irod.: Gosztonyi Péter: Hadikövetek (Szemle, Brüsszel, 1963. 3. sz.); Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (Válogatta, szerkesztette és a bevezető szöveget írta - (Bp., 1989)
Bilicsi Tivada
Gravátsch (Bp., 1901. szept. 6. - Siófok, 1981. júl. 11: színész, érdemes művész (1962), kiváló művész (19~5). Érettségi után rövid ideig postatisztviselő, majd kardalos a Városligeti Színházban. Ezután különböző vidéki társulatoknál játszott, majd beiratkozott az Orsz. Színészegyesület Színészképző Iskolába, amelyet 1925-ben végzett el. Színészként Szegeden és Miskolcon volt szerződésben. Bp.-en először a Király, majd 1928-ban a Belvárosi Színházban játszott, 1931-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd fellépett a Teréz körúti Színpadon. 1933-tól 1945-ig a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház tagja volt. A II. világháború után zenés bohózatokban, operettekben játszott a Medgyaszay Színházban (1946), a Művész Színházban (1947), a Magyar Színházban (1948). Pályafutásának egyik nagy sikere fűződött a Művész Színházhoz, ahol a Csókos asszony c. operettben Kubanek hentes mestert alakította. 1949-54-ben a Fővárosi Operettszínház, 1954-től haláláig a Vígszínház tagja volt. Eredetileg a táncoskomikusi szerepkört töltötte be, de jellemábrázoló ereje-különösen idősebb korában-sok kitűnő drámai szerepben érvényesült. Klasszikus értékű alakítása volt Ill Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása c. darabjában. Drámai alaphangját a humánum jellemezte. Legkedvesebb szerepe Rettegi Fridolin (Schönthan testvérek: A szabin nők elrablása), amelyet több, mint ötszázszor játszott. Kétszer turnézott az USA-ban és Kanadában, fellépett Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Svédo.-ban. Gyakran szerepelt színésznő lányával, Máriával. Rendkívül népszerű színész volt, nagy szeretettel játszott gyermekeknek is. Sok filmben szerepelt és sokat foglalkoztatták a Magy. Rádióban és a Magy. Televízióban. Portréfilm készült róla a Magy. Televízióban (1980). - Föszerepei:. Kubanek (Zerkovitz Béla: Csókos asszony); Beppo (Heltai Jenő: A néma levente); Zsupán (Strauss: A cigánybáró); Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Francia király (Kacsoh Pongrác: János vitéz); Tschöll papa (Schubert-Berté: Három a kislány); Tódorka Szilárd (Csiky Gergely: A nagymama); Grumio (Shakespeare: A makrancos hölgy); Trinculo (Shakespeare: A vihar); Lőrinc barát (Shakespeare: Romeo és Julia); Mosca (Ben Jonson: Volpone); Vidorov (Osztrovszkij: Erdő); Ragueneau (Rostand: Cyrano de Bergerac), Ill (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Biró Márton (Bereményi Géza: Légköbméter); Badari bácsi (Gyurkovics Tibor: Nagyvizit); Házigazda (Csurka István: Eredeti helyszín); Sajt Hugó (Füst Milán: A sanda bohóc). Filmekben: A vén gazember (1932); Ez a villa eladó (1935); Az új földesúr (1935); Az aranyember (1936), Két fogóly (1937); Uz Bence (1938); Papucshős (1938); Áll a bál (1939); Földindulás (1939), Halálos tavasz (1939); Déryné (1951); Semmelweis (1952); Sárga rózsa (1969); Tévedni isteni dolog (1970). Több televíziós filmben is játszott. - Irod. Bajor Nagy Ernő: Egy délután B. T.-nál (Szabad Föld, 1971. szept. 19:); "Hol vagytok ti régi játszótársak? ... Emlékezések volt pályatársaimra (Bp., 1982); Pályámról (Önéletrajz, Film,
Latinovits Zoltán
Bp., 1931. szept. 9. - Balatonszemes, 1976. jún. 4.: színész, Jászai-díjas (1966), Balázs Béla-díjas (1970), érdemes művész (1975). Az új magyar színjátszás és versmondás kiemelkedő egyénisége. A József Attila Gimn.-ban érettségizett (volt Ciszterek) (1949). Asztalostanuló lett, majd betanított munkásként hídépítésen dolgozott. Közben tagja volt a Magy. Áll. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) öntevékeny színjátszókörének 1952-től 1956-ig. A bp.-i műszaki egyetem. építészmérnöki karán szerzett oklevelet (1956). Egyetemi tanulmányai alatt is színészi hivatására készült, Galamb Sándor és Lehotay Árpád tanítványa volt. Segédszínésznek ment a debreceni Csokonai Színházba (1956), rendkívüli tehetségével hamarosan kitűnt. Miskolcon már a társulat vezető színésze. Vidéki szereplése idején feltűnt Kohout: Ilyen nagy szerelem c. darabjában, továbbá mint Ruy Blas és mint Rómeó. A Vígszínház (1962-1966), majd a Thália Színház tagja (1966-1968). Az 1968-as évadban csak szerepekre szerződött, 1969-től 1971-ig ismét a Vígszínház tagja. 1971 őszén a veszprémi Petőfi Színházban színész és rendező. Utolsó szerepe a bp.-i Fővárosi Operettszínházban A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (címszerep, Békeffi I.-Fényes Sz. műve, bemutató: 1976. febr. 27.). Kilenc előadás után betegsége miatt nem játszott tovább. Szerepeinek sorából kiemelkedik Cipolla (Th. Mann: Mario és a varázsló); a festő (A. Miller: Közjáték Vichyben); az őrnagy (Örkény I.: Tóték). Rendezőként a veszprémi Petőfi Színházban mutatkozott be Németh L.: Győzelem c. darabjával (1972. márc.) és ott rendezte Gorkij Kispolgárok c. darabját (1973. febr.). 1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott. Legemlékezetesebb filmszerepei közé tartozik az első kakastollas (Szegénylegények, 1965); Bükky százados (Hideg napok, 1966); Menyhért (Egy szerelem három éjszakája, 1967); az író és énje kettős szerepe (Utazás a koponyám körül, ezzel elnyerte San Sebastianban a legjobb férfi alakítás nagydíját, 1970); Szindbád (címszerep, 1971). Jelentős versmondói tevékenységet folytatott, különösen emlékezetes Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként. Utolsó művészi munkája egy rádiófelvétel volt, a Rákóczi-induló c. dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget c. versét mondta el (1976. jún. 3.). Öngyilkos lett. - Főszerepei:. Lucien (J. Anouilh: Romeo és Jeanette; Willy Loman (Miller: Az ügynök halála); címszerep (Pirandello: IV. Henrik; Csehov: Ványa bácsi); Higgins (Shaw: Pygmalion); Pierre Amiel pápai prelátus (Illyés Gy.: Tiszták); Orin (E. O'Neill: Amerikai Elektra); Ivan (Dosztojevszkij-Müller-Kapás: Karamazov testvérek); Bolinbroke (Shakespeare: II. Richard); ifjú Nagy (Bródy S.: A tanítónő); Savonarola (Th. Mann: Fiorenza); Őrnagy (Örkény I.: Tóték); Teleki László (Illyés Gy.: Különc); címszerep (Molnár F.: Liliom). - I. f. Gyalog a mennyországba (1959); Az aranyember (1962); Oldás és kötés (1962); Pacsirta (1963); Karambol (1964); Vadkacsa (televíziós film, 1964); Fény a redőny mögött (1965); Aranysárkány (1966); Egy magyar nábob - Kárpáthy Zoltán (1966); Oly korban élünk (televíziós film, 1966-67); Sellő a pecsétgyűrűn (televíziós film, 1966); Kártyavár (1967); Falak (1967); Csend és kiáltás (1968); Mocorgó (1968); Az örökös (1969); Isten hozta, őrnagy úr! (1969); Szemtől szembe (1970); Volt egyszer egy család (1972); Harminckét nevem volt (1972); 141 perc a Befejezetlen mondatból (1975). - Művei:. Ködszurkáló (önéletrajzi jegyzetek, Bp., 1973); Verset mondok (tanulmányok, nyilatkozatok, műsorok, posztumusz összeállítás, Bp., 1978
Köpeczi Béla
Nagyenyed [Aiud], Románia, 1921. szeptember 16. - Budapest, 2010. január 17. művelődés- és irodalomtörténész, művelődéspolitikus, az irodalomtudomány kandidátusa (1959) és doktora (1965), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1972-től 1975-ig főtitkára. A 18-20. századi irodalmi áramlatok művelődés- és eszmetörténeti vizsgálatának kiemelkedő alakja, a 18. századi francia-magyar politikai, diplomáciai és kulturális kapcsolatok kutatója, II. Rákóczi Ferenc életrajzírója. 1982 és 1988 között Magyarország művelődési minisztere volt.
1946-ban Eötvös-kollégistaként szerzett francia-olasz-román szakos tanári diplomát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ezt követően, 1946 és 1949 között a párizsi École normale supérieure tagjaként a Sorbonne-on folytatta irodalmi tanulmányait. Hazatérését követően, 1949-ben lektori állást vállalt a Hungária Kiadónál, később a Művelt Nép Könyvkiadó szerkesztője lett. 1952-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (1956 után Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP). 1953-ban a hazai könyvkiadást koordináló, előzetes cenzorálását és engedélyezést végző Kiadói Főigazgatóság elnökhelyettesévé, 1955-ben elnökévé nevezték ki. 1963 és 1966 között az MSZMP Központi Bizottságának kulturális osztályvezetője volt.
1965-től 1988-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia tanszékén volt egyetemi tanár, 1967-től 1970-ig tanszékvezető, ugyanezekben az években az egyetem rektorhelyettesi feladatait is ellátta. 1982 és 1988 között, a Lázár-, majd a Grósz-kormány alatt művelődési miniszter volt. 1987-1988-ban az Országos Közművelődési Tanács elnöki tisztét töltötte be. Behatóan foglalkozott a 17-20. századi irodalmi áramlatokkal és szellemtörténeti meghatározottságukkal, a janzenizmussal, a kartezianizmussal, a francia felvilágosodás, a romantika (különösen Petőfi), a 20. századi irodalomban megjelenő egzisztencializmus, a szocialista realizmus és a kulturális forradalom esztétikai értelmezésével. Kiemelt jelentőségűek voltak romanisztikai vizsgálatai, a francia, az olasz és a román irodalom ideológiai hátterére, az egyes népek irodalmában tükröződő magyarságképre vonatkozó tanulmányai.
Munkásságának másik meghatározó vonulata a kuruc szabadságharcok, az Erdélyi Fejedelemség 17-18. századi köz- és művelődéstörténeti eseményeinek kutatása, az újkori magyar-francia történeti és kulturális kapcsolatok vizsgálata. Főként külföldön végzett levéltári kutatásai alapján összefoglalta a Thököly Imre vezette hadjárat (1677-1685), a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711), illetve a Rákóczi-emigráció diplomáciatörténetét. Nem pusztán eseménytörténeti szempontból dolgozta fel II. Rákóczi Ferenc életútját, de figyelmet szentelt szellemi, világnézeti fejlődésének alakulására is. Tanulmányokkal kísért kritikai kiadásokban adta közre Rákóczi és Bercsényi Miklós néhány írását és válogatott levelezését. Emellett tanulmányozta a francia felvilágosodás hatását a magyar művelődés alakulására, nevéhez fűződik a mátrafüredi nemzetközi felvilágosodáskonferenciák 1970-es évekbeli megszervezése is.
Közel félszáz önálló vagy társszerzős kötete jelent meg magyarul és több európai nyelven, irányítása alatt folytak a Minerva nagy képes enciklopédia I-IV. (1972-1975), a Világirodalmi kisenciklopédia I-II. (1976), valamint az Erdély története I-III. (1986) szerkesztési munkálatai. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Világirodalmi Figyelő, a Helikon, a Filológiai Közlöny és a Magyar Tudomány szakfolyóiratoknak. Ez utóbbinak két ízben, 1973-tól 1983-ig, majd 1989-től 1991-ig főszerkesztője is volt. Szerkesztőként, szöveggondozóként vagy kísérőtanulmányok megírásával közreműködött több francia (Voltaire, Rousseau, Babeuf, Stendhal, Hugo, Barbusse, Aragon, Sartre, Merle stb.) és román (Eminescu, Caragiale, Dumitriu stb.) szerző magyar nyelvű kiadásainál. Pályája elején műfordítással is foglalkozott, egyebek mellett Nicolae Bălcescu műveit ültette át magyarra.
1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává fogadták. 1970-1971-ben az MTA főtitkárhelyettese, 1971-1972-ben megbízott főtitkára, majd 1972-1975-ben főtitkára, 1975 és 1982 között pedig újból főtitkárhelyettese volt. 1988 után a Hungarológiai Tanács, 1989-től 1998-ig pedig a Magyar UNESCO Bizottság elnöki tisztét töltötte be. 1989-ben a Portugál Akadémia tiszteleti tagjává választották. Ezenkívül számos hazai és külföldi tudományos társaság tagja volt: a Magyar Pedagógiai Társaság díszelnöke, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat tagja, részt vett az Európai Akadémia (Académie européenne), az Európai Kulturális Társaság (Societa Europea di cultura), a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság (International Comparative Literature Association), valamint az Irodalomkritikusok Nemzetközi Szövetsége (International Association of Literary Critics) munkájában. A párizsi Sorbonne és a római Sapienza Egyetem díszdoktora volt. Tudományos eredményei elismeréseként 1966-ban Akadémiai Díjat, 1980-ban Állami Díjat vehetett át, 2003-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének kitüntetettje volt. A Francia Akadémia 1972-ben Pálmarendet adományozott neki, 1987-ben pedig a Francia Akadémia Aranyérmét ítélték oda neki.
Zombori Ödön,
Janicsek (Szenta, 1906. szept. 16. - Bp., 1989. nov. 29.): birkózó. 1924-től 1944-ig a M. Atlétikai Club (MAC) birkózója. 1936-ban a berlini olimpián a szabadfogás légsúly olimpiai bajnoka. 1932-ben a Los Angeles-i olimpián a szabadfogás légsúly 2. helyezettje. 1928-ban az amszterdami olimpián kötöttfogás légsúlyban 5. 1931-ben és 1933-ban 3-szoros Európa-bajnok. 1934-ben kötöttfogás légsúlyban EB 2., 1930-ban kötöttfogás pehelysúlyban EB 3., 1931-ben kötöttfogás pehelysúlyban EB 5.. 1928-tól 1935-ig 3-szoros m. bajnok. 1929-ben, 1931-ben a m. bajnokcsapat tagja. 1928-tól 1936-ig 22- szeres m. válogatott. - Az Elektromos Művek tisztviselője volt, 1948-tól az USA-ban élt. -
Kossuth Lajos
Monok, 1802. szept. 19. - Turin, 1894. márc. 20.: államférfi, a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. sz.-i küzdelem legnagyobb alakja. Birtoktalan köznemes családból származott. Tanulmányait Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és a sárospataki főisk.-n végezte, és 1823-ban ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1824-32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vm.-ben. 1832 végén került a pozsonyi ogy.-re mint távollevő főrendek képviselője. Itt szerk. az Országgyűlési Tudósításokat (1832-36), amelyben a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát népszerűsítette. Az országgyűlés. berekesztése után hasonló szellemben szerk. a Törvényhatósági Tudósításokat (1836-37). Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték. 1840. májusban szabadult, és 1841. jan.-ban megindította a Pesti Hírlapot. Ennek szerk.esztőjeként vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország alkotmányos függetlenségének követelésével. Nem vette azonban figyelembe a nemzetiségek követeléseit; e kérdésben összeütközésbe is került a nálánál türelmesebb nemzetiségi politikát hirdető Széchenyivel. Legfőbb eszköznek céljai elérésére a nemesek és a nép "érdekegyesítését", politikai összefogását tekintette, a nemesség vezetése alatt. Lapjának rendkívüli hatása a konzervatívok, sőt a reformellenzéktől már korábban elszakadt Széchenyi támadását is kiváltotta (Kelet Népe, 1841), amelyre Kossuth Feleletében (1841), majd hírlapi vitacikkekben adta meg a választ. 1844 derekán a kormányzat eltávolította a Pesti Hírlaptól. Ekkor a kezdeményezésére alakult Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit. A gazdasági önállóság előmozdítására megszervezte az első hazai Iparműkiállítást (1842), kezdeményezője lett a Magyar Kereskedelmi Társaság, majd a Gyáralapító Társaság megalakításának és a vámkedvezménnyel Mo.-ra zúdított osztrák iparcikkek ellen bojkottot hirdető Védegyletnek (1844). Az Ellenzéki Párt hivatalos programjául fogadta el az általa szerk. Ellenzéki Nyilatkozatot (1847). Az 1847 őszén megnyíló ogy.-re Pest vm. követévé választorta, és az ogy.-en az ellenzék vezéreként lépett fel. Az 1848. febr.-i francia forradalom hírére márc. 3-án az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés. megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a forradalom erőire támaszkodva kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom továbbfejlesztésének elkerülésére törekvő kormány álláspontját képviselte ugyan, de mind szorosabb kapcsolatba lépett a forradalmi tömegek követeléseinek leginkább hangot adó radikálisokkal. Júl. 11-i beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását. Szept. 6-án elrendelte az első m. bankjegyek kibocsátását a nemzet védelmi szükségleteinek fedezésére. Szept. 15-én javaslatára választotta meg az ogy. a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szept. végén nagy sikerű toborzó körúton szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágy felszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében. Marx megállapítása szerint Danton és Carnot volt egy személyben. Döntő része volt abban, hogy az arisztokraták árulása és az 1848 végén, ill. 1849 elején a liberális nemesség soraiban is elharapódzó megalkuvás, amelyet a Békepárt képviselt, nem tudott úrrá lenni a forradalmi erőkön. Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés. 1849. ápr. 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztásátKossuthot ugyanakkor ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a mo.-i nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Végül is nem tudott úrrá lenni az ingadozáson, amely a cári beavatkozás és a hadihelyzet romlása után a vezető réteget mindjobban hatalmába kerítette, és nem lépett fel kellő eréllyel Görgey magatartása ellen. 1849. aug. 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután letette a fegyvert. Kossuth több ezer társával török földre menekült. Néhány hónapot a mai Bulgária területén (Viddinben és Sumlában) töltött, majd szűkebb környezetével együtt a kisázsiai Kiutahiába internálták. Itt készítette el a Magyarország. belső berendezkedésének átszervezésére, a nemzetiségek önkormányzatának messzemenő biztosítására irányuló kiutahiai alkotmánytervet (1851). 1851-ben Angliába utazott, ahol a tömegek nagy ünneplésben részesítették, akárcsak 1851-52-i amerikai útján is. 1852 nyarán visszatért Angliába és családostul Londonban telepedett le. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel - jobbára kispolgári emigráns körökkel, mindenekelőtt Mazzinival, akinek Kossuthra gyakorolt hatása megmutatkozott az 50-es évek eleji, kellően meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében. . A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus teszi lehetővé Mo. felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleonnal, Mikor az 1859-i osztrák-olasz-francia háború előkészítése idején III. Napóleon és Cavour kilátásba helyezték Mo. felszabadításának elősegítését, Kossuth Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon váratlanul békét kötött Ausztriával, Kopssuth mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő elnyomott népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Mo. felszabadítását. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Duna-konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. máj.) fejtette ki. Olaszo.-ból - ahová 1861-ben átköltözött - küldött üzeneteiben, leveleiben, a Deákhoz intézett híres nyílt levelében (Cassandra-levél, 1867) óvta a nemzetet attól, hogy osztozzék a Habsburg-hatalommal az elnyomott népek feletti uralom felelősségében. Kossuth a párt képviselőihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására (választójog kiterjesztése, főrendiház eltörlése, virilizmus megszüntetése, az állam és egyház szétválasztása stb.); társadalmi programjában azonban nem lépett tovább, mindvégig megmaradt polgári demokratikus álláspontjának határai között. - 1865 után - néhány éves megszakítással - Turinban (Torino) élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859-62 közötti tevékenységéről számolt be. 1889-ben a m. kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar. állampolgárságát, ami a nép széles körében felháborodást váltott ki; a városok és községek hosszú sora díszpolgárrá választotta. Budapesti temetésén hatalmas részvét nyilatkozott meg. - M. K. L. összes munkái (I-XIII. Kiadta Helfy István-Kossuth Ferenc, Bp., 1880-1911); Irataim az emigrációból (I-III. Bp., 1880-1882); K. L. válogatott munkái (Sajtó alá rendezte: Kossuth Ferenc, Bp., é. n.); K. L. összes munkái. Országgyűlési tudósítások (I-V. Sajtó alá rendezte Barta István, Bp., 1948-61); K. L. összes munkái (XI-XV. XII. k.-t szerk. Sinkovics István, többit Barta István, Bp., 1951-55); Fel mindnyájan a hon védelmére! Válogatott cikkek, beszédek és egyéb iratok (Összeállította és sajtó alá rendezte: Barta István-Spira György, Bp., 1951).
Joe Pasternak,
1901. szeptember 19.- 1991. szeptember 13.
magyarországi születésű amerikai producer.
Paszternák József Szilágysomlyón látta meg a napvilágot. Apja kántor volt, az I. világháború éveiben ő lépett az örökébe. 1921-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol végigjárta egy szokásos amerikai karrier valamennyi lépcsőfokát, amíg gyári segédmunkásból befutott producer lett. Az 1930-as évek elején Európában dolgozott az Universal Film gyártási igazgatójaként, itt hozta létre tucatnyi egyéb film és musical mellett a Frakkban és klakkban című nagysikerű alkotást. A harmincas évek második felében visszatért az Újvilágba, az Universal stúdió után 1942 és 1966 között az MGM-nél működött. Későbbi filmjei olyan művészek karrierjét alapozták meg, mint Gene Kelly, Mario Lanza, Esther Williams és Doris Day. Művei - többnyire családtörténetek és derűs musicalek - a közönség körében rendre sikert arattak és legalább 400 millió dollárt hoztak a világhírű rendezőnek. Vagyonáról egyszer úgy nyilatkozott, hogy szívesen megvásárolná belőle Magyarországot és visszaadná neki `a szeretetet, a zenét és a szabadságot`. 1956-ban könyvet jelentetett meg életéről és munkásságáról. Beverly Hills-ben halt meg 1991. szeptember 13-án.
Tasnády Ilona
Tasnádi Nagy Bp., 1893. szept. 26. - Bp., 1971. dec. 15.: színésznő. Náday Béla színész felesége. A színiakadémia elvégzése után 1919-től a Nemzeti Színház tagja. Első sikerét Hildegund szerepében aratta (Harsányi K.: Ellák, 1923). Pályája második felében tragikus hősnőket alakított. 1945-ben vonult nyugalomba mint a Nemzeti Színház örökös tagja. - Főszerepei:. Stuart Mária (Schiller); Desdemona (Shakespeare: Othello); Melinda (Katona J.: Bánk bán); Éva (Madách I.: Az ember tragédiája) -