Január 2011.
Képes Géza
Mátészalka, 1909. febr. 1. – Bp., 1989. aug. 19.
költő, műfordító, Baumgarten-díjas (1949), József Attila-díjas (1950, 1952, 1956, 1974). Apja kovácsmester volt. Az elemi isk.-t és négy polgárit Mátészalkán végezte, különbözeti vizsga után a Sárospataki Ref. Gimnáziumban tanult tovább. Első versét gimnazista korában közölte Karácsony Sándor ifjúsági lapjában, az Erőben. Ekkor kezdett latin és görög verseket fordítani, a finn, a vogul és az osztják nyelvekkel foglalkozni. A Pázmány Péter Tudományegy.-en Eötvös-kollégistaként magyar-német-angol tanári diplomát szerzett. 1933-ban Sárospatakon tanár, majd ott az Angol Intézetben nevelőtanár volt. Első verseskötete, Márványba véslek c. 1933-ban jelent meg. 1942-ben járt első ízben Finnországban, ahol finnül tartott előadást a két világháború közötti magyarirodalomról. A II. világháború alatt rövid ideig a Honvédelmi Minisztériumban fordító. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-ben az Eötvös Kollégiumban tanár. 1946-tól 1954-ig a Magy. Rádiónál az irodalmi osztály vezetője. Nevéhez fűződik a Falurádió megalapítása, a Gyermekrádió megindítása. A Rádió Gyermekújság felelős szerkesztője (1947). 1955-ben szervezésével jött létre a Magvető Könyvkiadó. A Magy. Írók Szövetségében az 1956-os közgyűlés a költői szakosztály titkárává választotta. Mint a Pen Club főtitkára 1956. nov. 4-én segélykiáltással fordult a világ íróihoz. 1957-ben elbocsátották a Magvető Könyvkiadótól. Az ötvenes évek végétől az Irodalomtörténeti Intézet kutatója volt. Az Észt irodalom kistükre c. antológia költői anyagának jelentős része ~ fordításában jelent meg (1969). A helsinki egy. díszdoktorrá avatta (1977), a Finn Oroszlán lovagrenddel tüntették ki. Verseinek formálásában a világköltészet sokszínűsége tükröződik, a kötött és a szabadvers mindenféle formájával kísérletezett egészen a képversekig. A nyugati nyelvek mellett az összes finnugor nyelvekből fordított, továbbá az újgörög, az orosz, bolgár, arab japán nyelvekből. – Főművei:. Napnyugati madarak (műford., Bp., 1937); Gorgó mereng (r., Bp., 1942); Vál. műfordításai (Bp., 1951); Vajúdóvilág (vál. és új versek, Bp., 1954); Napkelte Mongóliában (verses útinapló, Bp., 1955); Finn versek és dalok (műfordítások, Bp., 1959); Háfiz: Versek (ford.,Bp., 1960); A mindenség énekei (versek, Bp., 1961); Ének meredek parton (versek, Bp., 1966); Kő és festék (versek, Bp., 1967); Víztükör. Válogatott versek 1928-1970 (Bp., 1970); Az idő körvonalai (Tanulmányok az ősi és modern költészetről, Bp., 1976); Önarckép hegy formájában (versek és műfordítások, Bp., 1978); 223 gramm epe (epigrammák Bp., 1980); Fényhalász (versek, Bp; , 1981); A nagy árnyék (versek, Bp., 1984); Új évszázad felé (versek,Bp., 1987); Örök szomjúság (versek, Bp., 1988); A pataki diák (versek, Bp., 19
Bolyai Farkas
Bolya, 1775. febr. 9. – Marosvásárhely, 1856. nov. 20.
kollégiumi tanár, a fiát, Bólyai Jánost megelőző időszak legkiválóbb magyar matematikusa, az MTA l. tagja (1832). 1781-től a nagyenyedi ref. kollégiumban nevelkedett, 12 éves korában a 8 éves br. Kemény Simon mentora Vécsen. 1790-től a két fiú öt évet a kolozsvári ref. kollégiumban töltött. 1796. ápr.-ban Bólyai tanítványával együtt Jénában, 1796 okt.-étől a göttingeni egytemen folytatta tanulmányait. Az ugyancsak Göttingenben tanuló Gaussszal folytatott eszmecserék hatással voltak további érdeklődési körének kialakulására. 1799-ben gyalog hazatért, 1801-ben megnősült és feleségével a domáldi szerény kis birtokán gazdálkodáshoz fogott. 1804-től a marosvásárhelyi ref. kollégium matematika-fizika-kémia szakos tanára 1851-ig, nyugdíjazásáig. Igen elkeserítették fiával való nézeteltérései. Többszöri agyvérzés után halt meg. Kívánságára egyházi szertartás nélkül temették el. Különösen figyelemre méltók az aritmetika, a geometria és a halmazelmélet alapjaihoz tartozó eszméi, a végtelen sorok konvergenciájára vonatkozó több kritériuma és a végszerű területegyenlőség általa adott definíciója. Foglalkozott az euklidészi párhuzamossági axiómával. Szerteágazó érdeklődése során a francia enciklopédisták hatását tükröző drámákat írt, új fűtő- és főzőkemencéket talált fel, zeneelmélettel foglalkozott, gyógyítással kísérletezett: Társadalmi kérdések is foglalkozatták. Az „utópisztikus szocializmus” gondolatának megfelelően rögzítette Úr-bér, kárpótló egyesület c. fogalmazványában a jövő falujának életét. – Főművei:. Öt szomorú játék. Írta egy hazafi (Szeben, 1810; Az arithmetica eleje (Marosvásárhely, 1830); Tentamen iuventutem studiosam in elementa matheseos purae,... introducendi (I-IL, Marosvásárhely, 1832-33); Az arithmetikának, geometriának és physikának eleje (Marosvásárhely, 1834); Kurzer Grundriss eines Versuchs... (Marosvásárhely, 1851).
Bessenyei Ferenc
Hódmezővásárhely, 1919. február 10. – Lajosmizse, 2004. december 27
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész.
1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a Budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolc, majd a Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963–67-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Közel 80 filmben és megszámlálhatalan tévéjátékban volt főszereplő.
1956 oktober 23-ám Bessenyei szavalta el a Szózatot Bem szobornál a tűntető ifjúságnak.
Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt.
Felesége B. Élthes Eszter "Férjem, a komédiás" címmel írt róla könyvet, amely 2004 novemberében jelent meg.
Szilárd Leó (Bp., 1898. febr. 11. – La Jolla, USA, 1964. máj. 30.): fizikus, biofizikus. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte 1922-ben, Berlinben doktorált, itt dolgozott, majd itt lett egyetemi magántanár 1928-ban. Egy ideig Einstein munkatársa. Hitler uralomra jutása után rövid ideig Bécsben tartózkodott, majd 1934-ben egy londoni kórház fizikai osztályán, 1935-től az oxfordi egyetem. Clarendon Laboratoryjában dolgozott. 1939- től az ugyancsak emigráns Fermivel a Columbia Egyetemen (USA) az uránhasadás elméleti lehetőségét vizsgálta. 1940-től az első atomreaktor megteremtésén és vizsgálatán dolgozott. 1942-től a chicagói Metal Laboratory vezető fizikusa. A chichagói egyetemen 1946-tól a Sugárbiológiai és Biofizikai Intézet, 1960-tól az egy. Enrico Fermi Institute of Nuclear Studies-jának tanára. 1964 febr.- jától a kaliforniai Salk Institute for Biological Studies tanácsadója volt: Kutatásai a fizika és biofizika széles területeit ölelik fel: az entrópia és az információ kapcsolata; a magfizikai ~ – Chalmers-reakció felfedezése; rácsreaktor szabadalma (Fermivel közösen); a vírusbiologia és enzimhatás egyes kérdései; az öregedésre és az emberi memóriára vonatkozó elméletek stb. 1939-ben Einstein többek között az ő kezdeményezésére hívta fel Roosevelt figyelmét az uránhasadás katonai alkalmazásának lehetőségére és a hitleristák elleni felhasználás szükségességére. 1945 tavaszán Einsteinnel együtt figyelmeztette az elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára, a fegyverkezési verseny megindulásának veszélyére. 1948- tól az amerikai és szovjet tudósok együttműködését szorgalmazta e verseny megakadályozására. A Council to Abolish War (Council for a Livable World) megszervezésével társadalmi és politikai erőket mozgósított. 1960-ban elnyerte az atomenergia békés felhasználásáért folytatott munkásságáért a washingtoni tudományos ak. Atoms for Peace Award díját.
Jászai Mari
Ászár, 1950. febr. 24. – Bp., 1926. okt. 5.
színésznő, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége. Tízéves korában Győrött pesztonkának állt, Bécsben és Pesten szolgáló, markotányosnő a königgrätzi csatatéren. Színpadon először Székesfehérvárott lépett fel mint statiszta Hubai Gusztáv társulatánál. 1867-ben Bényei Istvánnal, majd Molnár György népszínházánál játszott Budán. 1869-ben a kolozsvári színházhoz szerződött. Ugyanez évben feleségül ment Kassai Vidor komikushoz, akitől 1879-ben elvált. 1872-ben Laborfalvi Róza utódaként a Nemzeti Színház tagja lett, s egyévi megszakítással (1900–01), melyet Keglevich István intendánssal való összezördülése miatt a Vígszínházban töltött, haláláig ott működött. 1901-ben a színház örökös tagja, 1909-ben a Petőfi Társ. tagja lett. 1916-ban neki ítélték a Kisfaludy Társaság Greguss-díjának első színészeti jutalmát, 1922. márc. 12-én ünnepelték nemzeti színházi tagságának ötvenéves jubileumát; ebből az alkalomból tiszteleti taggá választották. A klasszikus tragédiák fenséges nőalakjainak tökéletes megtestesítője volt, a „nagy stílus” képviselője, európai viszonylatban is rendkívüli művészegyéniség. Elsőnek alakította Mo.-on az antik tragédia hősnőit, Antigonét, Jokasztét és Élektrát, melyet Nagyváradon szabadtéri színpadon is előadott. Shakespeare nőalakjainak hivatott tolmácsolója volt, játszotta Cleopátrát, Margit királynét, Lady Macbethet, Volumniát, Gonerilt, Konstanciát, de a Dajkát és Capuletnét is a Romeo és Juliában; utolsó szerepe Gloster özvegye volt a III. Richardban. Volt Phaedra (Racime), Stuart Mária és Erzsébet (Schiller), Pármai Margit (Goethe: Egmont), valamint Gonosz lélek (Goethe: Faust). Alakította Szapphót és Médeát (Grillparzer színműveiben), ő volt Az ember tragédiájának első Évája; a Csongor és Tünde Mirigye, a Bánk bán Gertrudisa. A szavalásnak is nagy művésze volt. Leggyakrabban Petőfi műveit adta elő, és legsikerültebbeknek a munkások részére rendezett szavalóestjeit tartotta. Ibsen John Gabriel Borkmann c. drámáját az ő fordításában adta elő a Nemzeti Színház. Írt cikkeket, novellákat és visszaemlékezéseket, mesteri és eredeti magyarságú stílusban. Filmszereplései inkább érdekességek: A tolonc (1914), Bánk bán (1914–15). – M. Emlékiratai (sajtó alá rendezte Lehel István, Bp., 1926); Levelei (Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Bp., 1944); Írásai (Válogatta Debreceni Ferenc, Bp., 1955).