A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
 


 ROVATOK
 Mozaik
 Zsebsite
 Dömötor Ödön
 Táltos Ákos


 FÓRUMOK
 Hozzászólás

 


XIII. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

Magyar Krónika, március 24.

A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt tizenharmadik alkalommal Kárpátalján, Nagydobronyban rendezték meg. Tavaly Egerben, jövőre Miskolcon találkoznak a Kárpát-medence legtehetségesebb, magyarul tanuló matematikus-jelölt középiskolásai.

A verseny összefoglaló füzetének eloszavát idézzük:

A XIII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt Kárpátalján, a Nagydobronyi református Líceumban rendezték meg. Az immár hagyománnyá vált esmény megnyitóját a község református templomában tartották. A vendégeket Ráti Éva főszervező, a líceum igazgatója, Gecse Frigyes, a zsűri elnöke, dr. Urbán János, a magyar régió vezetője és dr. Urbán Jánosné köszöntötte. A megnyitó ünnepség keretében Horkay László református püspök tartott ünnepi Istentiszteletet.

A rendezvényen öt ország – Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia-Montenegro és Ukrajna – legjobb, magyar nyelven tanuló matematikusai mérhették össze tudásukat. Összesen 165 tanuló és 48 matematikatanár volt jelen.

A nemzetközi zsűri elnöki teendőit Gecse Frigyes, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, a matematikai analízis egyik elismert szakértője, több matematikai kiadvány szerzője látta el. A versenyen a 9-12. osztályok tanulói vehettek részt, akiknek ezúttal 7 feladatot kellett megoldaniuk négy óra alatt.

A zsűri összesen 40 díjat, 2 különdíjat és 41 dicsérő oklevelet ítélt oda, melyeket a szombati eredményhirdetésen vehettek át a legjobbak.

A vetélkedő mellett a vendégek kulturális programokon is részt vehettek. Ellátogattak Ungvárra, a Munkácsi Várba, a Beregvári Kastélyba, a Szolyvai Emlékparkba, Vereckére, a Huszti Várba, a Szlatinai Sóbányába. Ezen kívül dr. Orosz Ildikó és Braun László előadásaiból megismerkedtek Kárpátalja történelmi múltjával és jelenével.

Eredmények

9. osztály

1.     Nagy Csaba - Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium/Budapest

2.     Vidnyányszky Zoltán - Beregszászi Magyar Gimnázium/Beregszász

3.     Farkas Ádám László - Földes Ferenc Gimnázium/Miskolc

A zsűri elnöke: Szabó Magda – Szabadka

10. osztály

1.     Kis Gergely - Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium/Budapest

2.     Csorba János - Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont/Győr

3.     Jankó Zsuzsanna - Radnóti Miklós Gimnázium/Szeged

A zsűri elnöke: Oláh György – Komárom

11. osztály

1.     Miklós Gábor - Márton Áron Gimnázium/Csíkszereda

2.     Széles Ádám István - Márton Áron Gimnázium/Csíkszereda

3.     Eckert Bernadett - Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium /Bonyhád

A zsűri elnöke: Bencze Mihály – Brassó

12. osztály

1.     Fehér Gábor - Berzsenyi Dániel Gimnázium/Budapest

2.     Egri Attila - Högyes Endre Gimnázium és Szakközépisk./Hajdúszoboszló

3.     Birkus Róbert - Kodály Zoltány Gimnázium/Galánta

A zsűri elnöke: Urbán János – Budapest

A verseny támogatói voltak: Magyar Köztársaság Oktatási Minisztérium, Nagydobronyi Községi Tanács, Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség, Hidi Endre iparművész, Nagydobronyi Református Egyház, Ung megye Esperesi Hivatala, Dorcas Kárpátalja Segéylszervezet, Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai központja, Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon, Nagydobronyi Középiskola, Nagydobronyi Napsugár Óvoda, Munkácsi Római katolikus Líceum, Sting Szabadido Központ, valamint a következő nagydobronyi vállalkozók: Szanyi Sándor, Hete Ferenc, Hidi József, Balogh Lajos, Szilvási József, Szanyi Anna, Katona Gizella, Hidi Erika, Szanyi Lujza, Juni Csilla, Hidi Erzsébet, Holló Klára, Szántó János, Balog Gyula.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt