A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
 


 ROVATOK
 Mozaik
 Zsebsite
 Dömötor Ödön
 Táltos Ákos


 FÓRUMOK
 Hozzászólás

 


Miska-köszöntő


február 7.
Fischer Viktor

 

Felemelő látvány volt a 2003. január 3-5. között rendezett Kodály hétvégen több mint 100 magyar cserkészt, cserkészvezetot és szülőt a New York-i cserkészkörzet számos csapatából immár tizedik alkalommal munkában látni. A New Brunswick-i Teleki Pál Cserkészházban és Múzeumban és a helyi Amerikai Magyar Atlétikai Klub helyiségeiben tartott nagy találkozó célja, hogy ismét elmélyüljenek szellemi és részben tárgyi néprajzunk egyes ágainak gazdag hagyományaiba.

A négy korosztályra osztott, 6-18 éves leányokat és fiúkat, szakszerű irányítással tanították a cserkészvezetők valamint hivatásos zene- és énektanárok. A kép nem lenne teljes annak említése nélkül, hogy több mint 1000 mérföld távolság választotta el az összesereglett cserkészek lakhelyét.
A helyi New Brunswick-i valamint Garfield-i és New York-i cserkészeken kívül részt vettek a távolabbi 4 1/2 órát utazott washingtoniak, a legnagyobb létszámot képviselve. A legmesszebbi résztvevők Hamiltonból és Észak Karolínából érkeztek, az utóbbiak 10 órát kuporogtak autójukban.

Bartók, Kodály, Veress Sándor, Domokos Pál Péter gyűjtései alapján első-, másod-és harmadgenerációs magyar gyermekek több szólamú kórusokban, tiszta magyar kiejtéssel énekelték ősi dalainkat. Az alig másfélnapos találkozón népdalainkból, népszokásainkból és néptáncainkból kaptak ízelítőt. A furulyázásban mindenki részt vett. A négy csoportra osztott furulyások között voltak kezdők, haladók, sot még felnottek kórusa is. Az idei programban kézügyességként népi hímzést gyakoroltak a résztvevők.
A szombat esti táncházon kicsik, nagyok, szülők, egyaránt részt vettek. A 14 éven felüli korosztály részére immár tizedszer a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Zadubán Gyurkabá' zenetanár és karnagy Torontóból óriási hóviharban közel 500 mérföldet hajtott, hogy irányítása alatt többek között Bárdos Lajos Tréfás Házasítóját a reá bízott kamaszkorú cserkészekkel tökéletesen énekeltesse.

A gyermekek a szolmizálás alapjainak bevezetését és a felnőttek négyszólamú énekkórusát az erre az alkalomra Budapestrol érkezett Farkas Mária, a Kodály módszer szakértője hozta összhangba. Ősi csángó népdalokon kívül Bartók és Kodály feldolgozások hangzottak el a záróünnepélyen, melyet a New York-i Hungarian TV Magazine of Queens is felvett műsorára.

Ugyanakkor a program egyik fénypontja a háromszólamú felnőttek furulyakórusa volt, mely szintén elismerést váltott ki a telt ház vendégeiből. Magyar népdalokon kívül, a műsoron szerepelt Kodály Karácsonyi pásztortánca is a négy városból összetett együttesben.
Az 1994-ben bevezetett Kodály hétvégek a Kaliforniából áttelepült dr. Gyulassyné Hites Györgyi szüleménye, aki azóta is egyik lelkes vezetője ennek a népszerű programnak. Az idei szervezés a New York-i cserkészkörzet megbízottjának, Tígerné Hevesi Juliannának érdeme.

A Szövetség vezetőtisztjének, ifj. Vajtay Istvánnak záróbeszéde fontos mondanivalót hagyott a külföldi magyar szülőknek gyermekeik magyarnak való megtartásában, amelyben a magyar közösségek fontosságát emelte ki. A cserkészvezetők, akik fokozatos kiképzésben részesülnek, saját elhatározásukból vállalják a cserkészmunkát, fizetést ezért nem fogadnak el. Ez a cserkészvezetés egyik alapelve.

A közeljövő nagy körzeti találkozója a június 8-án tartandó hagyományos atlétikai verseny lesz, melynek az idén 50. évfordulóját ünneplik. A Szövetség New Brunswickban tartja az idén közgyűlését, május elején. A mindig is izgalmasnak ígérkező központi őrsi akadályversenyt pedig május végén rendezik a Fillmore, New York állambeli Sík Sándor Cserkészparkban.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt