Ez az akciónk Clevelandban a múlt héten bezárt Szent Imre templom védelmére vonatkozik. Tudom, hogy a clevelandi magyar közösség még vár (hónapok óta) a Vatikán döntésére, de úgy érzem ideje felkészülni arra az esetre, ha a „fülsiketítő hallgatás” tovább tart. Erre az esetre való előkészítésül írtam az alábbi sorokat, s kérem a Magyar Lobbi résztvevőit, hogy egyelőre abban segítsenek, hogy felhívják a világ figyelmét az eddig történtekre és készüljenek fel az őszi akcióra (ha szükség lenne rá).

Az Amerikai Magyar Koalíció képviseletében Habsburg György és Szekeres Szabolcs már jártak a Vatikánban és én, mint volt pannonhalmi diák, Magyarországon jártamkor beszéltem a Pannonhalmi Apáttal a kérdésről. Az Apát úr ugyan mindenben egyetértett, sőt diszkréten azt is megígérte, hogy utánanéz, hogy mit is tehet, de egyben arról is tájékoztatott, hogy a katolikus egyház merevsége miatt ő csak Erdő Péter kardinálissal beszélhet, a Pápával nem és a nyilvánosság előtt sem tehet olyan nyilatkozatot, mely „ellenkezik az egyház hivatalos álláspontjával”.

Nos, mindezek alapján a következőket gondolom: Szerintem Lennon püspök támogatásával, vagy a neki kiadott utasításokkal az egyház alapelveit megsértették, a Lennon püspökhöz hasonlóak nem a nyájjal, nem a lelkiekkel törődnek, nem verik ki  templomaikból a kalmárokat, sőt maguk is úgy viselkednek, mint kalmárok, nem az a fontos nekik, hogy például elítéljék és megbüntessék a gyermeket molesztáló, azokat lelki válságba taszító homoszexuális papokat, hanem arra, hogy templomaink eladása révén kifizessék az ilyen perek költségeit.

Sokat törtem ezen a fejem, s aarra avéleményre jutottam, hogy ha az egyház egyes püspökei így elvetették a Jézusi lelkületből egyértelműen következő, tehát a tőlük elvárható viselkedést, tetteikkel nem a szeretet példáját mutatják, nem összetartják  nyájaikat, hanem szétzilálják azokat és ezért jogos ellenük kiállnunk és jogos ebben a Vatikánhoz fordulnunk! Ezért mi is megváltoztathatjuk stratégiánkat, „más fegyverekhez” nyúlhatunk, akkor nekünk sem kell felvállalni a tehetetlen nyáj (vagy csorda?) szerepét! Mire is gondolok? Arra, hogy ha idén őszig sem kapjuk vissza templomunkat, akkor szervezzünk két további akciót.

Egyik az engedetlenség (civil disobedience) és a média nyilvánosságának kihasználása, úgy,  ahogy azt a clevelandiak tették „templomfoglalásukkal”, csak hosszabb ideig és ügyesebben. Más szóval a „templomfoglalás” eszközével, de úgy, hogy közben a világ magyarságát mozgósítva, tehát jó előkészítéssel (CNN, FOX, 6O Minutes, világlapok, politikusok segítségével való figyelem felhívás és hónapokon keresztül tartó figyelmeztetések után) a clevelandiak újra elfoglalják a templomot és elfoglalva tartják, hogy így a médiának legyen ideje a figyelmet arra felhívni, odairányítani és azután a további eseményekről tájékoztatni. Jóval e lépés előtt a clevelandiak persze megkérik a polgármestert, hogy tartsa távol a rendőröket a templomtól, míg a tüntetők nem csak könyörgő transzparenseket és zászlókat tartanak, de olyan feliratúakat is, mint: „Ne a homoszexszuálisokat védje az egyház, hanem templomainkat!” és mindezt most már nem csak a clevelandiak és nem csak a katolikusok, de minden felekezet és a világ minden magyarjának támogatásával, részvételével, képviselőik jelenlétében tegyék. Persze nem elég tüntetni, megoldást is kell javasolni. Ilyen megoldás lehetne például az, ha az egyház felajánlja a templomot a clevelandi magyarság múzeumává tételére, a város pedig adómentességgel és egyéb eszközökkel támogassa azt.

Az esetben, ha a fenti akció sem vezet eredményre, akkor a civil igazságszolgáltatáshoz kell fordulnunk. Itt osztályperre (class action suit) gondolok, mely per megkérdőjelezné az egyház tulajdonjogát, tehát azt, hogy kié is ez a templom? Feltenné a kérdést, hogy az egyházi és a civil jog egyetért-e ebben a kérdésben? Elvégre írni és olvasni sem tudó magyar emberek filléreiből épült ez a templom! Olyan emberek fillérjeiből akiknek fogalma sem volt az ügyvédek apróbetűs szerződéseiről, eszükbe sem jutott, hogy nem unokáiknak építik a templomot, hogy tőlük egyszer elvehetik azt. Ezek a hullafáradt emberek csak átdolgozták  hétvégéiket és felépítették templomukat, annak minden egyes tégláját ők helyezték el annak falaiban, az általuk kifizetett harang szól a templom tornyában! Más szóval vajon a törvényt sértenek-e azok, akik elfoglalják a templomot, vagy csak a sajátjukat, nagyapáik verejtékének eredményét veszik vissza?

Szerintem, ha ez a per eljut a Legfelső Bírósághoz és ha összefogunk és ha akadnak ügyvédeink, kik ingyen képviselik a perelőket, akkor van esélyünk arra, hogy ne csak egy templomot mentsünk meg, de ahhoz is hozzájáruljunk, hogy az ingatlan spekuláció lejtőjére tévedt püspökök visszatérjenek a lelkiek gondozásához és ha a templomokat már nem tudják a hívők adományaiból fenntartani, akkor helységeiket bérbe is adva (kultúr-rendezvények rendelkezésére, kisebb színházak, koncertek, kiállítások, konferenciák, stb. céljaira) tartsák azt életben, ne engedjék, hogy lerombolják azokat, s ezzel segítsék, hogy a hívek ne csak vasárnap látogassák a templomot, de összetartó kapocs legyen az, mely egy kicsit otthona is a környék lakóinak, olyan ahová szívesen járnék, mert ott barátokkal találkozhatnak.

Itt most elkanyarodom a Szent Imre templom egyedi sorsával kapcsolatos mondandómtól és idefűzök pár általánosabb megjegyzést is:

Én helyesnek tartanám, ha templomaink általában szélesebb társadalmi szerepet vállalnának. Én örülnék, ha nem csak a hétvégi misék és az esti litániák házai lennének, de egyben a közösség központja (community center) is. Amellett, hogy anyagi gondjaikat is enyhítené ez a szerep, én nem látok semmi rosszat abban, ha a templomban napközi otthon is működnék, ha a kicsik magyar trükkfilmeket is láthatnának, magyar népmeséket is hallanának, vagy,  ha a nagyobb fiataloknak rendelkezésére állna pár ping-pong meg biliárd asztal, s ahol nagyobb a telek, alkalmuk lenne sportolni is, vagy hogy az idősebbeknek lenne egy társalgója, hol a férfiak politizálhatnak, kártyázhatnak, az asszonyok meg, kötögetés vagy bingózás közben, vagy imádkozás után, elmondhatják barátnőiknek, hogy mijük is fáj, vagy hogy kedvenc unokájuknak mi is volt a legfrissebb hőstette. Abban sem látnék semmi rosszat, ha, amikor a mama felszedi  kicsinyét a napköziből, egyben vásárolhatna is egy kis tejet, jó magyar kenyeret, kolbászt, paprikát, vagy ha a közelben dolgozók ebédre is oda járhatnának, találkozhatnának, ott ennék meg  magukkal hozott ebédjüket, vagy vennének egy szendvicset, pogácsát, vagy lángost. Abban sem látok semmi rosszat, ha a templomban rendszeresen, minden pénteken vagy szombaton magyar filmet mutatnának be. (Ma már a könyvtárak ingyen kölcsönzik a filmeket DVD-n és magyar nyelvű filmekkel is rendelkeznek!) Egyszóval az egyház költségvetésének is és a közösségnek is hasznára lenne, ha nem csak évente párszor és nem csak enni és táncolni járnánk össze, de hétköznapjaikat is megosztanák barátaikkal, ha a közösségnek második otthonává is válnék a templom.