Ez a népesedési helyzet azért állhatott elő, mert figyelmünk elsősorban az anyagi javak termelésének fejlesztésén volt, az embertermelést, a faj fenntartását gazdasági lehetőségeinkkel csak minimálisan segítettük. Ha nem vagyunk tekintettel arra, hogy a gyermeknevelés a családra milyen anyagi terhet ró, ugyanakkor viszont biztosítjuk a születéskorlátozás minden vívmányát, eszközét, akkor nyilvánvaló az anyagi tényezők
behatása. Mit jelent ez?

Jelenleg a közvetlen anyagi eltartási teher egy gyermeknél havonta átlagosan 750 Ft. Kisebbeknél valamivel kevesebb, nagyobbaknál több. Tehát egy egygyermekes család azt vállalja a gyermektelen házaspárral szemben, hogy havonta 750 Ft-tal alacsonyabb az életszínvonala - azonos munkateljesítmény mellett. Két gyermeknél 1500 Ft-os átlagkiadással számolhatunk, ebből háromszáz Ft-ot a nemzeti jövedelemből családi pótlék formájában megkap a család. Három gyermek, 2250 Ft havi kiadás, 510 Ft a családi pótlék, és így tovább. A háromgyermekeseknél már legtöbbször azonban egy újabb tényező lép be, az, hogy a három gyermek mellett az anya munkavállalása nehézségekbe ütközik, egy keresetből kell a családnak megélnie.

Ez tovább növeli az életszínvonalbeli különbségeket a gyermektelen házaspárokkal szemben. A termelőszövetkezeti tagságnál jelenleg még kisebb a családi pótlék, faluhelyen a felnevelési, gondozási költségek kevesebbek, de ha városba küldik a gyermeket tovább tanulni, akkor… Tehát indokolatlan a különbségtétel, a probléma lényege falun és városon ugyanaz.

A családok életszínvonalát nem a szülő vagy (a szülők keresete) határozza meg alapvetően, hanem a családban élő gyermekek, eltartottak száma. Ennek az a következménye, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik önzetlenül vállalják ezt a hónapról hónapra megismétlődő terhet. A gyermekek számától függő életszínvonalbeli különbség tekinthető a születéscsökkenés irányában ható tényezők közül a legdöntőbbnek.”