Magyarország gyanúsított. A miniszterelnök védekezik az országát érintő bánásmód ellen és azt veti a nyugati politikusok szemére, hogy elárulják az „igazi Európát“.

Amióta Magyarország 2010 májusában kétharmados többséggel egy jobbközép kormányt választott, az EU folyamatos kampányt folytat saját tagállama ellen. A hadjárathoz időközben az USA is csatlakozott.

Különösen azt róják fel engedetlenségként a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak, hogy  csípős nyelvvel és meghunyászkodás nélkül védekezik a brüsszeli demokráciatanárok kioktatásai ellen, és ezt mindig újabb és újabb büntetéssel kell megtorolni.

Az EU legszívesebben azonnal megrendszabályozta volna Magyarországot, de az
Ausztria ellen 2000-ben hozott megtorló intézkedések példáján okulva, ezt
még sem merte megtenni.

A Magyarországgal szembeni szankciók főkezdeményezője Martin Schulz, az Európa-Parlament jelenlegi elnöke, aki az EU-Szerződés ominózus 7. fejezetével fenyegetőzött, amely lehetővé teszi az EU-Testületekben a szavazati jog megvonását, ha  egy ország megsérti a „demokratikus alapjogokat“.

„Fasiszta jellegű“ jelenségek?

A legrosszabb, amivel nyugaton meggyanúsíthatnak egy országot az a fasizmus. Egy színházigazgató kinevezése elleni budapesti tüntetést az egyik osztrák újság azonnal „antifasiszta demonstrációnak“ minősítette. „Fasiszta jellegűnek“- nek nevezte egy bécsi kommentátor a január 1-én életbe lépett új magyar alkotmányt is. Bizonyítékokat ugyan nem tudott felsorolni, de az ilyen kitételeket nem kell bizonyítani, már a megemlítésük is elegendő. Amennyiben ezen a héten, a nemzeti ünnep alkalmából a magyar kormány megint százezreket mozgat meg, akkor ezt nagy valószínűséggel majd megint „fasiszta tömegfelvonulásként“ róják fel a kormánynak.

Mik voltak azok a demokratikus alapjogok, melyeket Magyarország megsértett?

Orbánt és kormányát azzal gyanúsítják, hogy az új médiatörvénnyel a kormány a médiákat a saját ellenőrzése alá akarja vonni. Valójában a sokat vitatott médiatörvényre sürgősen  szükség volt, hiszen a rendszerváltás óta nem szabályozták a teljesen elburjánzott magyar médiavilágot (ebben a külföldi
médiák is bűnösek), amit éppen ezzel a törvénnyel alakítanak át nyugati mintára.

Időközben az EU által javasolt változtatásokat – mivel a Magyar Alkotmánybíróság is ezt igényelte-, már törvénybe is iktatták.

Az EU egyik kifogása, hogy az új magyar alkotmány nem tartja tiszteletben a hatalommegosztás elvét. Az EU-Bizottság nem restelli magát, amikor azzal a groteszk kifogással áll elő, hogy nincs biztosítva a jegybank függetlensége, mert csökkentették a jegybank elnökének a fizetését. Ugy érvel itt a kis ravasz, ahogyan azt valóban gondolja?  Hogy egy funkcionárius függetlensége a bérezése nagyságától függ?

A budapesti kormány azt válaszolta Brüsszelnek, hogy a válság miatt bevezetett általános fizetéscsökkentéseket a jegybanki alkalmazottaknál is figyelembe kell vennie. Az Osztrák Nemzeti Bank hivatalnokaival ilyesmi persze nem történhetne meg!

Teljesen példa nélküli az európai kohéziós alapokból származó juttatások visszatartása a túlságosan magas magyar államadósságra való hivatkozással. Magyarország az első olyan ország, aki ellen ezt felhasználják. Magyarországtól akkor vonnak el 495 millió eurót, amikor ugyanez az EU ismét 140 milliárd Eurót, tehát a 280 -szorosát önti a feneketlen hordó Görögországba. Arra, hogy miként teremtsen két év alatt egyensúlyt az államháztartásában egy kormány, mely elődjétől egy teljesen szétzilált pénzügyi rendszert örökölt, nem tér ki az EU-Bizottság.

Szigorú és könyörtelen.

Magyarországot olyan szigorral és kérlelhetetlenséggel kezelik, amelyet az EU más tagállamokra – sem a régiekre, sem az újakra - nem alkalmaz. Felmerül a gyanú, hogy a demokráciáért és az európai értékekért való aggódás csak ürügy.

Mi az oka Magyarország állandó regulázásának?

Magyarország nem a megfelelő kormányt választotta. Miután Orbán Viktor FIDESZ pártjának kétharmados többsége van a Parlamentben, nincs szüksége a Jobbik, a jobboldali radikálisok segítségére. Ez bosszantja a nyugati kritikusokat, mert nem élhetnek azzal az érvvel, hogy a magyar kormány nem tesz meg mindent a jobboldali radikalizmus visszaszorításáért, hiszen ez
volt az ürügy annak idején az Ausztria elleni szankcióknak is.

Hogy miként fordulhat elő manapság, hogy egy párt kétharmados többséggel győzzön, azt éppen Paul Lendvai, Orbán és pártjának a legélesebb kritikusa fogalmazta meg a legtalálóbban: „ 2002 és 2010 között a szocialista-liberális tábor egy szánalmas, sőt undorító képmása volt a begyepesedésnek, a sógor-koma gazdaságnak és a politikai alkalmatlanságnak.“

A három utolsó szocialista miniszterelnök az ország leggazdagabb emberei közé tartozik. E tények ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy a nép úgy politikai, mint erkölcsi vonatkozásban változást akart?

Sajátságos kifogások

Egy EU-tagállammal szembeni nyugati felháborodásnak és ellenséges érzületnek ez a tulajdonképpeni oka.  Orbánnak szemrehányják a „ nemzeti patriótizmusát“. Ez egy meglehetősen sajátságos kifogás egy olyan közösségben, melyet önálló identítással, nyelvvel, és a hozzájuk tartozó szimbólumokkal rendelkező független államok alkotnak.  Franciaországgal szemben, ahol ez még baloldali irányítás alatt is természetes, ezt még senki sem vetette fel.

Orbán, akit egy szellemeskedő osztrák kommentátor „ Puszta-Napóleon“-nak nevezett, sem  tetteiben, sem beszédeiben nem finomkodik. Jogosan hányták a szemére, hogy a devizahiteleknek a magyar adósok javára történő átváltása tulajdonképpen a nyugati, zömében osztrák bankok kisajátítását jelenti. Ám ezek a hangok azonnal elcsitultak, amikor kiderült, hogy nyugati befektetők tömegeinek a megtakarításait kell kisajátítani az Euro megmentésének az érdekében. Orbán akkor sem szerez barátokat magának, amikor nyíltan arról beszél, hogy a legszívesebben maga pusztította volna el a magyar baloldalt, de ők sajnos még idejekorán öngyilkosok lettek.

A Nyugat fülét leginkább Orbán Viktor nem várt magabiztossága bántja, ezt nem szokták meg egy keleti tagállamtól.

 Orbán „rejtőzködő Európája“

Orbán megkérdőjelezi az Európa-Bizottság demokratikus legitimációját és megkérdezi, hogy milyen jogon kezelik ennyire tisztességtelenül az országát. A „nyugati értékekre“ hivatkozik, de Orbán Viktor ezeket másképpen értelmezi, mint a jelenlegi nyugati főáramlat. Szemére hányja  a
Nyugat vezető politikusainak, hogy elvesztették a hitüket a keresztény civilizációban, pedig ez tette Európát naggyá. Ám szerinte létezik még egy „rejtőzködő Európa“, melyben ezek az értékek még élnek.

Ezért kell büntetni őt, a feleselő, kotnyeles diákot.

Hans Winkler (Die Presse)
(fordította Ferenczy Klára)

Hans Winkler: 1945 január 13-án született Bécsben, osztrák diplomata és
korábban párton kívüli államtitkár ( Európai és Nemzetközi Ügyek
Minisztériuma) 2009 áprilisa óta a Bécsi Diplomáciai Akadémia igazgatója.