Először nehezen értettem a nagy embert. Életrajzában az olvasható, hogy nagydoktori diplomája van, amit Londonban szerzett. Mármost eltekintve attól, hogy Londonban nem lehet „nagydoktori diplomát” szerezni, ez bizony magas tudományos rang, a régebbi magyar rendszerben az egyetemi doktori címen kívül az un. kandidátusi fokozatot is meghaladta. Egyébként szintén az életrajza szerint a szerző „idejét írással, oktatással, zenéléssel tölti”.
Jogosan gondoltam tehát, amikor a „Válasz Feszty Dániel csúsztatásaira” című cikkre bukkantam az interneten (Kanadai Magyar Hírlap), és először a cikk végére kattintottam, ahol az aláíró Göllner András név alatt a szerző életrajzát láttam, szóval joggal gondolhattam, hogy intellektuális élményben lesz részem, akkor is, ha – a címből ítélve – esetleg nem lesz hízelgő Fesztyre nézve, amit elolvasok. Elolvastam.
Göllnert nem ismerem, Fesztyvel már találkoztam. Ez utóbbi a közelmúltban megalakult és működni kezdett KMOSZ (Kanadai Magyar Szervezetek Országos Szövetsége) választott elnöke. A Szövetséget tudomásom szerint több mint ötven, vagy talán hatvannál is több szervezet alapította, ami Kanadában a szervezetek nagy többségét jelenti.
A „Válasz …” c. cikk a bevezető szerint Feszty pár nappal korábban megjelent írását bírálja; ez eddig teljesen rendben is volna. Értetlenségem akkor kezdődött, amikor a szerző kijelenti, hogy (Feszty) „... Újfent az autoriter magyar kormánypárt egyoldalú dicsőítésével… operál.” Az Elnök ugyanis tudtommal egyáltalán nem „operál” semmi ilyesmivel. Szó sincs az írásban a FIDESZ-ről, nemhogy a dicsőítéséről. Ezt a legvilágosabban éppen az a kilenc idézet mutatja, melyet Göllner az idézett cikkből válogatott össze, hogy a szerzőt általuk elmarasztalja. Nem értem, hogyan gondolta, mert mind a kilenc teljesen normális, szinte tisztelettudóan mérsékelt mondatokból áll, amivel vitatkozni esetleg lehetne, de Göllner ehelyett az egyes idézeteket követő kommentárjaiban meglepő módon összehord hetet-havat, ami, mint mondani szokták, többnyire köszönő viszonyban sincs az idézett pontokkal. Értetlenségemet éppen ezek a kommentárok okozták, a föntieken kívül még kétszeresen is: ijesztő tartalmi képtelenségeik mellett a nyelvezet és a stílus is olyan, amilyet egy nagydoktortól enyhén szólva nem várna a gyanútlan olvasó. Tekintve különösen, hogy a szerző a bevezető mondatokban egyebek közt azzal marasztalja el Feszty szervezetét, hogy „… nem közös megértésre törekvő párbeszédben látja hazánk felemelkedését…”
Bezzeg ő, Göllner aztán abban látja. Nézzük, hogyan.
Mindössze fél oldalon belül legalább ötször használja a „gyalázat” szót és származékait a kommentárjaiban, amiket az idézetek semmiben nem indokolnak, és melyekben ismétlem, olyasmiket hord össze, amikhez Feszty mondatainak semmi köze. Előhoz Göllner egy sor olyasmit, mint a fajgyűlölet, az antiszemitizmus, Koltay Gábor filmrendező mint „a Kádár rendszer propagandistája”, különböző személyek „gyalázásának” és „pocskondiázásának” a vádja, (semmi ilyesmi nem található Feszty szövegében), „faji- és nemzeti diszkrimináció” és kirekesztés.
Olyannyira, hogy a vége felé kezdtem mégis csak megérteni. Szó sincs itt párbeszédre törekvésről, de a Hírlap által sűrűn hangoztatott toleranciáról és szabad véleménnyilvánításról sem. Dehogyis. Egyszerűen gyűlöletről van szó, az egész cikk jó kiadós gyűlöletbeszéd, szinte nem is számít, hogy milyen apropóból. Persze, akkor még mindig marad a kérdés: miért? Legjobb tudomásom szerint sem Feszty Dániel, sem a KMOSZ más vezetője nem támadta soha Göllnert, kollégáit, vagy a Kanadai Magyar Hírlapot. (Feszty „legdurvább” mondata így hangzott: „Adam úr hivatkozása egy forrásnélküli okiratra… a hitelesség riasztó hiányát mutatja.” Vagyis nem tartja hitelesnek a nevezett urat. Ez pedig civilizált vitában is megengedhető. Nyomdafestéket alig tűrő megfogalmazásokra azonban nem ragadtatja magát az elnök, és tudtommal társai sem.
Ezzel szemben milyen szavakkal illeti a Hírlap a Szövetséget és vezetőit? – Visszalapoztam a Hírlap korábbi cikkeire; megnéztem számos előző írást. Őszintén szólva szégyellném leírni azokat a nyílt és körmönfont fél- vagy egész hazudozásokat, csúsztatásokat (itt aztán tényleg van csúsztatás), rosszindulatú sugalmazásokat és pocskondiázásokat (itt van bőven ebből is), személyes sértegetéseket, a rájuk licitáló, gyakran alpári hangnemű hozzászólásokat („Comments”), nem utolsó sorban a lényeg és a valóság rendszeres elhallgatását, valamint a vele járó egyoldalúságot, amely általában is jellemzi ezt a lapot.
Honnan és miért a jobboldal és a nemzeti gondolkodás képviselőivel szembeni gyűlölet? Mert hiszen erről van szó.
De kezd ez is látszani. Úgy tűnik, néhányan nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudják elviselni a magyar összefogást. Mi egyéb okból próbálták szétverni az ottawai magyar egyesületet, amelyik a KMOSZ egyik kezdeményezője volt? (Ez szerencsére nem sikerült, bár a Hírlap már diadalmasan cikkezett, hogy „szakad az ottawai magyar szervezet”.) Nagy az „aggodalom” különösen ezidőtájt, amikor a nemzeti egységtörekvés intézményes kereteket kezd ölteni odakint Kanadában éppúgy, mint növekvő mértékben a világ más tájain is.
Mert ez bizony veszélyeztetheti hangadó szerepüket és eddig megkérdőjelezetlen, ellentmondást nem tűrő világlátásukat (miközben másokat demokrácia-ellenességgel vádolnak). És ettől a „veszélytől” láthatóan nagyon tartanak. Egyébként tarthatnak is olyan emberek, akik a közel fél millió itthoni magyar összefogásával létrejött Békemenetet „szalonképtelen”-nek, az ottawai nagykövetet „vadjobboldalinak” nyilvánítják, ami ráadásul semmi ahhoz a gyűlölködéshez képest, mellyel a magyar kormányt és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt hosszú idő óta folyamatosan illetik.
Nagy József
Budapest, 2012. december 22.