Küzdelem a hagyományos európai értékekért az európai harctéren.
Elhangzott a Magyar Páneurópai Unió jubileumi ülésén, 2014. május 24-én.

Az európai értékek kifejezés ne szűkítse le gondolatainkat a földrajzi vagy politikai értelemben vett Európára. Ezek az értékek a görög kultúrából és a Bibliából szár­maznak. Mint annyi más, értékeink is „globalizálódtak”, azaz a világszerte hatnak, de az ellenük indított támadások is globálisak. Az értékek közül most a leginkább veszélyeztetettekről lesz szó: a házasságról és a családról, az életről, a vallássza­badságról, a közjóról, valamint a nemzetről, nemzeti kisebbségekről.

Könyvtárnyi irodalma van a család válságának. E válságra hivatkozva a liberális vi­lág a családjognak a napi tapasztalathoz való igazítását követeli, vagyis az állam legyen ér­ték-semleges, ne válogasson a családtípusok között, ugyanakkor adja meg a házasság rangját az egynemű párkapcsolatnak. Mivel a családjogban nincs illetékessége az uniónak, egyesek az uniós alapszabadságokra hivatkozva törnék fel a tagállamok belső szabályait. Ha például egy országban elismerik a bejegyzett homoszexuális párok örökösödési vagy gyermek örökbefogadási jogát, a szabad mozgás meg­sértéseként értelmezik, ha az érintettek egy másik országba költözve ezekkel a jogokkal nem rendelkeznek. Van az ilyen próbálkozásokban egy érdekes ellentmondás: mégis kell legyen valami nagyszerű a házasságban, ha még a homoszexuálisok is törekszenek rá. Nem elviccelni akarom a témát. Egy torz értékrendű korban olykor a torzulások hívják fel a figyelmet a lényegre: az ember alapvető igénye az életfogytig tartó, hűségre alapozott párkapcsolat.

Egy másik csatánk az életről szól. Az élet fontosabb, mint a halál. Nem maradi vaskalaposság, ha feltétel nélkül kiállunk az élet mellett. Ha az állam bizonyos életeket védendőnek, másokat pedig feleslegesnek minősít, azaz, ha az emberi élet nem abszolút érték, akkor jöhet a népirtás, legyen szó Török­országban örményekről, a Szovjetunióban ukránokról, vagy a náci Németországban a zsidókról. Azért épült a második világháború utáni világrend az emberi jogokra, hogy kizárjuk egy újabb holokauszt lehetőségét. Roppant veszélyes hát emberi joggá tenni az eutanáziát, vagy az anya önrendelkezési jogát úgy értelmezni, hogy az még a gyer­mek életéről szóló döntésre is kiterjedhet.

A harmadik csata a vallásszabadságért zajlik. Korunk liberálisai a vallás kérdését a magánélet területére utalják, holott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata világo­san kimondja: A vallás szabadságának joga magában foglalja ... a vallás vagy a meggyőződés kifejezésre juttatásának jogát mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján. Ez a nyilatkozat nagyon sok országban a belső jog része. Mégis gyakorta kijelentik, hogy egyes jel­képek, mint a betlehemi jászol vagy maga a kereszt, eltüntetendők a nyilvános he­lyekről, mert sértik a más vallásúak, például a mohamedán bevándorlók érzékeny­ségét. Az iszlám hívei, akik Jézust is tisztelik, a legritkább esetben panaszkodnak. Alighanem a hitehagyott emberek akarják lelkiismeretük halkuló szavát végkép elnyomni. Oda jutottunk, hogy bíróságon kell megvédje a kereszt viseléshez való jogát egy ápolónő vagy egy légikisasszony, mert túlbuzgó főnökei jobban félnek a liberális sajtótól, mint az érvényes jogok megsértésétől.

A negyedik csata a közjóért folyik. Korunk embere individualista, csak magával tö­rődik, ahogy a tőkét csak a profit érdekli. Ha a profit azt kívánja, gond nélkül teszik utcára az embereket, holott esetleg kisebb profit mellett elkerülhető lenne az ilyen lépések okozta társadalmi kár. A közjó mellett nem állnak ki a multinacionális vállalatok vagy a nagy nemzetközi szervezetek. Az Unió nagyon ritkán segíti a közjót, annál gyakrabban véd részérdekeket. A közjó elsőbbsége nem elméleti tétel. Kérdés: rá lehet-e bízni a szabad versenyre és a piacra a gazdaságot, vagy a hatalom is hozhat gazdasági döntéseket? Még konkrétabban: jogos-e az állami ár és bérszabályozás? Üres szó-e a szociális piacgazdaság?

A nemzeti érzésre hivatkozva a XX. században borzalmas dolgok történtek. Sokan nemcsak nem emlegetik a nemzet fogalmát, de legszívesebben felszámolnák. A latin közmondás arra tanít: minden túlzás ártalmas. Ha a hazaszeretet mások elleni gyűlölettel jár, valóban elvetendő. De gyökértelenné válik az ember, ha kilép nemzete a lelki kötelékéből. Az Unió tiszteletben tartja az anyanyelvet, ezzel is jelzi: a nemzeti önazonosság fontos. Sokan mégis félnek attól, ami nemzeti. Ezért az ötödik csata a helyes nemzetfogalomért és a nemzeti kisebbségek jogaiért zajlik. A Földön csak elvétve esik egybe a nemzet szállásterülete és az országhatár. Európában valódi nemzetállamok nincsenek, mégis gond nélkül lehettek az Unió tagjai olyan országok, amelyek alkotmányuk szerint nemzetállamok. Külön passzusok szólhatnak az ott élő más anyanyelvűekről, de a nemzetállam fogalmának alkotmány­ban való rögzítése eleve másodrendű polgárnak minősíti a lakosság olykor jelentős hányadát. A nemzeti kisebbségek jogainak megadása a béke és a nyugalom alapfeltétele.

Ezek a csaták tehát részben az Európai Parlamentben zajlanak, de nem hagyható fi­gyelmen kívül a közvéleményre ható egyetlen terület sem, így az írott és az elektroni­kus sajtó, valamint az egyre áttekinthetetle­nebb, de egyre fontosabb internet sem.

Az Európai Parlament határozatokat hoz, és jogot alkot. Az előbbiekben csupán a képviselők többségének véleménye tükröződik, de lehet rájuk úgy hivatkozni, hogy ez az iránymutató, a korszerű, a progresszív, amihez lehet sőt illik igazodni. Jogot al­kotni az EP csak a Tanáccsal együtt tud, azaz ebben a képviselők mellett a kormá­nyoknak is nagy a felelősségük.

Milyen fegyverzettel vehetünk részt a fent említett csatákban? A védekezésben kiemelt szerepe van a szubszidiaritás elvének. Az Unió ne foglalkozzék olyasmivel, ami a tagállamokra tartozik. A család fogalma szorosan kapcsolódik a demográfiai kérdésekhez. Az önreprodukcióra képtelen Európában a demográfiai adatok a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát vetítik előre. Van tehát olyan érv a család mellett, amely nem világnézeti kérdés. Meddő lesz a vita, ha a maradiság és a progresszió körül forog. Abból kell kiindulni, hogy a hagyományos családokban boldogabb az élet, egészsége­sebbek a gyerekek, s hogy valójában erre vágyik az emberek nagy többsége. Az államnak csak segíteni kell őket, hogy elérjék céljaikat. Az értékek híveinek két ellentétes dolgot kell tenniük: érdekalapon kell érvelni, hogy bővítsék a támogatóik körét, másrészt nyíltan vállalni kell az értékeket, és el kell fogadtassák, hogy azoknak is helye van az európai Nap alatt.

Ha csatáról beszélünk, harcosokról is kell szólni. A harcosok között kiemelt szerepe van az európai képviselőknek. Sokan háborodtak fel az elmúlt öt évben, amikor a képviselők többsége nekik nagyon nem tetsző a fenti értékekkel ütköző döntést hozott. Miért tér el ennyire a képviselők és a polgárok véleménye? 1979 óta az Európai Parlament képviselőit közvetlenül választják. A kezdeti lelkesedés elmúltával a régi 63 százalékos választási részvétel harminc év alatt 20 százalékkal csökkent. Az alacsony részvétel miatt az EP összetétele nem felel meg a lakosság tényleges politikai, világnézeti összetételének. Azok a csoportok, például a környezetvédők, amelyek a tagállami parlamentekben kisebbségben vannak, az európai színpadra igyekeznek. Vajon a hagyományos értékek védői részt vesznek-e a választásokon? Sajnos a keresztényeket inkább a távolmaradás, mint a részvétel jellemzi.

A polgároknak a választásokon túlmutató feladatai is lennének. A liberális sajtó nem értékpárti. Ám ma már nemcsak a nyomtatott, hanem az internetes változatai is léteznek a jelentősebb újságoknak és így megnőtt az olvasói vélemények közlésének lehetősége. Mennyire élnek ezzel magánszemélyek és értékközpontú civil szervezetek? Véleményüket, kritikájukat, állásfoglalásaikat kellő számban küldik-e el, élnek-e a közvélemény formálás modern lehetőségeivel?

Vannak nagyon jó példák. Míg korábban főleg környezetvédelmi vagy állatvédelmi témában áramlottak tömegesen a tiltakozások, 2013-ban szexuális és reproduktív jogok helyzetével foglalkozó ultraliberális Estrela jelentést százezernyi levél ítélte el. Enélkül aligha sikerült volna ezt a teljesen egyoldalú, erkölcs romboló jelentést elvetnünk. Hasonlóan fontos, hogy milliók támogatták az „Egy közülünk” európai polgári kezdeményezést, amely azt akarja elérni, hogy az Unió ne támogasson magzatok halálával járó kutatásokat. Ez látszólag költségvetési kérdés, hiszen nem szól bele a terhességmegszakítás országonként változó szabályaiba. Közvetve persze nyílt kiállás az élet védelmében. A harmadik jó példa, hogy Horvátország elsöprő többséggel kiállt a hagyományos házasság mellett.

A magyarok 66 százaléka szerint – közéjük tartozom - rossz a mai irány. De abban az 55 százalékban is bent vagyok, akik szerint, jobb, hogy tagok vagyunk. Az érdek a tagság mellett szól, az irányt viszont javítani kell. Ha ez elmarad, a közösség nem lesz fenntartható. Meg kell teremtenünk az érték és érdek összhangját. Minél hamarabb ismeri ezt fel a többség, annál jobban nőnek az esélyeink a globális versenyben. Az értékek hívei, ha sikert akarnak, okvetlenül vegyenek részt a választásokon, és a folyó ügyekről folyamatosan hangoztassák a véleményüket.

Ám mindez csak tűzoltás. A valódi megoldás Európa újraevangelizálása. Ezt nem lehet sem parlamenti határozatokkal vagy jogszabályokkal, sem levéláradattal elérni. Ehhez hitvalló és az evangélium örömét sugározni képes keresztényekre van szükség. Ha az európai ember nem fedezi fel újra a kereszténységből fakadó értékeket, és nem él ezek szellemében, esetleges politikai csatanyerések ellenére sem lesz boldog, és el fogja játszani a maga és csökkenő létszámú utódai jövőjét is.