Ekkor mondta a következőket:
Boldog vagyok, hogy a gondviselés fiúival áldott meg azon pillanatban, midőn Európára nézve egy általános kiengesztelődés korszaka mutatkozik. Arra fogom őt oktatni, hogy a népek ne legyenek önzők s hogy Európa nyugalma minden egyes nemzet gyarapodásától függ. Ezek szerint a recept már több mint másfél évszázada ismert. De a recept mit sem ér, ha nem vesszük be az orvosságot. Általános kiengesztelődés? Háborúk sora csapott azóta le ránk.

1945 óta ugyan béke van Európában, sőt program is lett a kiengesztelődés, de még az egymással összefogott uniós tagállamok is szívesebben alakítják a közös szabályokat a maguk, mint az egész közösség javára. E tusakodásban régiónk államai részben egymásra találtak, de még közöttünk is várat magára az őszinte, szívből jövő kiengesztelődés.

A múltbéli vélt és valós sérelmek gátolják a közeledést. Mert mit sem ér, ha a császár fiát arra nevelik, hogy a népek ne legyenek önzők, ha a népek valójában önzők.

Dsida Jenő jut eszembe, aki arra a XIX. század óta gyakran hangoztatott kijelentésre, hogy a kereszténység megbukott, így reagált:Nevetséges: hogyan bukhatott volna meg az, ami tulajdonképpen még uralomra sem került? Az úgynevezett keresztény Európa kétezer év alatt még meg sem próbált igazán keresztény lenni.Érdemes lenne egyszer megpróbálni. Csak jobb lehet annál, mint ami ma van.