Terveiről és céljairól szólva azt is elmondta, hogy reméli, hamarosan sikerül németül megjelentetni Ujváry Gábornak és három szerzőtársának rendkívül gazdag és remekbe szabott művelődési útikönyvét Magyarország Bécsben címmel.
– A Collegium Hungaricum egyszerre az országimázs és a helyi magyarok kulturális életének szolgálata. Hogy lehet harmóniában tartani a kettős küldetést?
– A több hullámban és a Kárpát-medence több államából érkező ausztriai magyarság kulturális preferenciája és beágyazottsága eltérő. Én ezt a pluralizmust és sokszínűséget inkább előnyként fogom fel, mint hátrányként. A magyarságon belüli súrlódások, amelyek más országok emigrációitól sem teljesen idegenek, inkább az egyes generáció­kon belül tapasztalhatók, mint a generációk között. Összességében a magyar egyesületek és iskolák nagy odaadással és példás helytállással végzik identitásőrző és -továbbörökítő tevékenységüket. Az új, nagy kihívás az EU-csatlakozás utáni, jórészt fiatalabb munkavállalók kulturális igényének kielégítése, ami a kulturális kínálat bővítését (filmklub, világzene, slam poetry) is felöleli. Az országimázs építése a sokszínű és minőségi magyar kultúrának, a büszkeségeinknek a bemutatását tekinti elsődleges céljának, nem pedig a belpolitikai viták exportálását. Ez a törekvés egyébként valamennyi Bécsben működő kulturális intézet programkínálatában megfigyelhető. Az itt élő magyarok beágyazottsága több irányba teremt nekünk is kapcsolódási pontokat. Ezért akkor járunk el helyesen, ha kihasználjuk ezeket a lehetőségeket, s mindenkit arra biztatunk, hogy a rendezvényeinkre hozzon magával még egy osztrákot. A bécsi magyarság szervezetei mellett szeretném kiemelni a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület tevékenységét, amely a helyi őshonos magyarság megőrzése mellett sokat tesz a két nép kulturális közeledéséért, de elismerést és támogatást érdemel a grazi és nyugat-ausztriai magyar egyesületek kultúraközvetítő tevékenysége is.
– Cél az osztrák értelmiséggel való közösség, közös kulturális élmény szervezése?
– Természetesen. A Habsburgok kétfejű sasa időszakonként váltakozó figyelemmel, de Nyugatra és Keletre egyaránt tekintett. A közös érdekek felismerése és főleg követése persze nem volt mindig problémamentes, de gyakrabban került túlsúlyba az, ami összeköt minket, mint az, ami elválaszt. Ennek ellenére az osztrák értelmiséggel való kapcsolat mindig is kissé aszimmetrikus volt, s ezen még ma is van mit javítani. A magyar értelmiségieket sokkal inkább vonzotta és érdekelte Bécs, mint az osztrákokat Budapest, aminek persze nyelvi okai is voltak. A XIX. század azonban még nem az agyelszívás (brain­drain), hanem az agykörforgás (brain cir­cuit) korszaka volt. Semmelweis Ignác, aki 200 éve született Budán, Bécsben járt egyetemre, de ő onnan még visszatért Pestre, bár már akkor is a Bécs felé irányuló mozgás volt a domináns. A mai osztrák művészek legtöbbjének – részben a vasfüggöny miatt is – alig van Magyarország-élménye. Ezen próbálunk segíteni közvetítő szerepet vállalva – például egy irodalmi esttel összekötött osztrák–magyar íróválogatott-focimeccsel. A tudomány világában már jobban állunk, különösen a történészek körében, amit a Bécsi Magyar Történeti Intézet által szervezett rengeteg közös konferenciá­nak is köszönhetünk. A magyar Bécs jobb megismertetését szolgálja az is, hogy reményeink szerint sikerül németül is megjelentetni Ujváry Gábornak és három szerzőtársának rendkívül gazdag és remekbe szabott művelődési útikönyvét Magyarország Bécsben címmel. A kulturális turizmusban való regionális együttműködés lehetőségének határt szab, hogy a vendégéjszakák száma sajnos alapvetően egy zéróösszegű játszma.
– Mennyiben tudnak együttműködni a bécsi Pázmáneummal?
– Valamennyi magyar egyesülettel együttműködünk: a központi szövetség egyesületeivel éppúgy, mint a kerek­asztal-egyesületeivel, a Pázmáneummal ugyanúgy, mint a Bornemissza Péter Társasággal. Varga János atyával, a Pázmáneum rektorával különösen szoros a kapcsolatunk, rendszeresen látogatjuk és támogatjuk egymás rendezvényeit, legközelebb közös karácsonyi koncertet tartunk. Szeretnénk elhozni Bécsbe a közel-keleti keresztények üldözését bemutató kiállítást, amely már megjárta New Yorkot és a Vatikánt. Ennek a megszervezésében ugyanúgy együtt tudunk működni, mint az Ars Sacra rendezvénysorozatban. Bárány Anzelm intézményvezetőként a személyes találkozások lehetőségének biztosítására törekszik.
Tervez-e fesztivált, jut-e a költségkeretből ilyen célra?
– Az éves szakmai keretünkből nem tudnánk nagyobb szabású fesztivált rendezni, ehhez pótlólagos forrásokra van szükségünk. Tárgyalásban vagyunk a Magyar Művészeti Akadémiá­val és a Nemzeti Média- és Hírköz­lési Hatóság Médiatanácsával egy jövő őszi magyar filmhétről és képzőművészeti kiállításról. Ehhez kapcsolódna egy tudományos konferencia, amely a rendszerváltozás folyamatát vizsgálná. Célunk a meglévő osztrák fesztiválokba való bekapcsolódás. Különösen jó a kapcsolatunk a Let’s CEE nevű közép- és kelet-európai filmeket bemutató filmfesztivállal, ahol nemrégiben Mészáros Márta életműdíjat kapott, az osztrák kutatáson alapuló és részben Bécsben játszódó Aurora Borealis című filmjét pedig háromszor is levetítették. Szeretnénk bemutatni Zelei Miklós darabját, A kettézárt falut az alsó-ausztriai Gmünd 2020-as nyári fesztiválján. Azért választanánk ezt a helyszínt, mert a cseh határnál fekvő várost ugyanúgy kettéosztotta az I. világháborút követő békeszerződés, mint a Zelei-darab témájául szolgáló Kisszelmencet a II. világháború után meghúzott csehszlovák–szovjet határ.